Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.01.27.

Bajnai megbízható embere is "fosztogatásról" beszélt a Lánchíd-ügyében

Ezért lopták a hídpénzt?

Azért valósult meg ötmilliárd forinttal drágábban, de kevesebb tartalommal a Lánchíd felújítása, mert a fővárosban „fosztogatás és osztogatás” zajlott – erről beszélt az ügy kulcsfigurája azokon a felvételeken, amelyek egy részét a Városháza-gate részleteinek napvilágra kerülése idején ismerhette meg a közvélemény. A Magyar Nemzet megszerezte valamennyi, közel tízórányi hanganyag leiratát, ezek egyikén pedig Bajnai Gordon „régi harcostársa” a Lánchíd ügyében félreérthetetlenül fogalmazott. A más fővárosi ügyekben egyértelműen jól értesültnek bizonyult vállalkozó három évvel ezelőtti szavai kapcsán érdemes felidézni, hogy a híd felújítását végző A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt át Sunstrike Kft.-nek, vagyis a számlagyáros ügyvédként elhíresült Vig Mór cégének.

 

Korrupció – a Városháza-gate hangfelvételei szerint leginkább ezzel magyarázza az ügy kulcsfigurája, hogy a Karácsony Gergely-féle baloldali városvezetés színre lépése után miért drágult meg ötmilliárd forinttal a Lánchíd felújítása és miért csökkent az árért elvégzendő munka. Mint emlékezetes, a Városháza-gate 2021 őszén robbant ki, miután egy álarcos alak több üzleti megbeszélés felvételét is nyilvánosságra hozta. Az ismeretlen végül közel tízórányi hanganyagot juttatott el a nyomozóhatóságokhoz, amelyek leiratát megszerezte a Magyar Nemzet. Lássuk, mit mondott pontosan a Lánchíd felújításáról a jól értesült üzletember!

A Városháza-gate kulcsfigurája és beszélgetőtársa 2021 júniusában a lehetséges baloldali pénzforrásokról váltott szót. Az üzletember úgy fogalmazott: „El vannak foglalva ezzel a Lánchíd meg Blaha Lujza tér, meg ezek körüli fosztogatással meg osztogatással stb., stb.”

A beszélgetőpartner meglepődve kérdezett vissza, hogy „ebből ki lehet venni pénzt?”

Erre Bajnai Gordon „régi harcostársa” a Lánchídra utalva úgy reagált: „Hát ötmilliárddal megdrágult, és kisebb a tartalma.” Megjegyzése után a Blaha Lujza téri felújításra tért ki: „Ugyanez a Blaha Lujza tér, egyharmaddal megdrágult és kisebb a tartalma.”

Majd arra a kérdésre, hogy mindezt „ők intézik?”, konkrétan fogalmazott: Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes és „ez a bagázs egész nap szorgalmasan dolgoznak ezeken”.

Az üzletember szavait lényegében csak egyféleképpen lehet értelmezni: szerinte a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítását szándékosan túlárazták azért, hogy a többletből visszaoszthassanak pénzeket. Vagyis Bajnai Gordon „harcostársa” korrupciós összegek előteremtésének szándékával magyarázta a botrányos beruházásokat.

 

Bennfentes értesülések

A Városháza elkótyavetyéléséről tárgyaló üzletember – akit Bajnai Gordon a Városháza-gate során kiszivárgott felvételeken régi harcostársának nevezett – 2021-ben fájó pontossággal mutatott be, jövendölt meg néhány másik, azóta nagyrészt tisztázott eseményt.

Felidézhető a beszélgetések leiratából az a rész, amikor az ügy kulcsszereplője a baloldali kampány finanszírozásáról beszélt. Az üzletember úgy fogalmazott: „Ami nekik kell a kampányhoz, azt kívülről kapják.” Visszatekintve, nem tévedett: 2022 nyara után derült fény rá, hogy a baloldal Amerikából és egy svájci alapítványtól összesen négymilliárd forintot kapott a legutóbbi országgyűlési választások idején.

 

BKV és mások

Arra, hogy az üzletember valóban bennfentes baloldali információkkal rendelkezik és a főváros dolgaiban sem a levegőbe beszélt, jó példa a BKV finanszírozása körüli botrány, aminek forgatókönyvét a vállalkozó pontosan elmondta fél évvel a történések előtt. Érdemes ezúttal is idézni a leiratból.

– Igaz, hogy november elsején elfogy a pénzük? – tette fel a kérdést a férfi beszélgetőtársa, amelyre az üzletember úgy reagált: „én nem hiszek nekik”. – Majd megállítja a BKV-t, ő nem fog sz…rozni – mondta Karácsonyról a baloldali üzletember. Ezután arról beszélt, hogy nem azonnal lépnének, „hanem azt mondom, hogy két hét múlva leállítják a BKV-t, ha nem kap 10 milliárd költségvetési támogatást”. Beszélgetőpartnere erre annyit mondott, hogy „ez meg zsarolás”. Mire Bajnai korábbi üzlettársa igazat adott neki.

Fél évvel később, 2021 novemberében szinte szó szerint minden úgy történt, ahogy a vállalkozó felvázolta.


Egy felújítás története

Az üzletember korrupcióra utaló szavai kapcsán érdemes felidézni a Lánchíd felújításának történetét. Az átkelő renoválására még Tarlós István főpolgármestersége idején írtak ki pályázatot, amit 2019 szeptemberében az A-Híd nyert meg. Az önkormányzati választásokon győztes Karácsony Gergelyék azonban utóbb új közbeszerzési eljárást indítottak, de a győztes ekkor is az A-Híd lett. A munka azonban menet közben megdrágult, az A-Híd ötmilliárd forinttal drágábban vállalta el a felújítást. A 23 százalékos áremelkedés mellett megváltoztak más fontos szerződéses feltételek is: a Tarlós alatt lezárt tenderhez képest majdnem hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a kivitelezőnek járó előleget, miközben a céget terhelő kötbért megfelezték.

Felbukkan Vig Mór

A napokban az Atv.hu arról számolt be, hogy két év alatt, 2020 novembere és 2022 júliusa között a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott Vig Mór, a praxisától eltiltott jogász cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig különféle saját számláira, a summát pedig rövid időn belül készpénzben fel is vették.

Az exügyvéd – aki nem mellesleg az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére – nevét egy több száz millió forintos számlagyár tavaly év végi felszámolásakor ismerhette meg a közvélemény. A több büntetőeljárásban is érintett Vig Mór november vége óta letartóztatásban van, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig költségvetési csalás gyanúja miatt büntetőeljárást indított. Kiderült az is, hogy a NAV emberei tavaly novemberben ennek az ügynek a részeként több más helyszín mellett az A-Hídnál is házkutatásokat tartottak.


Bekapcsolódik a rendőrség is?

Utóbbi fejlemény után Brenner Koloman, a Jobbik főpolgármester-jelöltje korrupciógyanút emlegetve azt javasolta: a főváros állítson fel vizsgálóbizottságot, amely tisztázhatná, miért drágult meg a Lánchíd felújítása.

A vizsgálódásba a rendőrség is bekapcsolódhat, a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István ugyanis sikkasztás miatt tett feljelentést a Vig Mórhoz vándorolt Lánchíd-pénzekkel kapcsolatban.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek