tóth gabi
Már januártól!
Az ország minden óvónőjének januári bére már 32,2 százalékkal emelt bér lesz, a következő évben pedig további 21 százalékkal emelkedik a keresetük - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára kedden a Nógrád vármegyei Vizslás községben.
Rétvári Bence a helyi óvoda bővítésének és felújításának átadásán tartott ünnepségen kijelentette: a kormány számára kifejezetten fontos az óvodák fejlesztése és az óvónők megbecsülése, ezért lényeges, hogy a végre elindult pedagógusbér-emelés kiterjed az óvónőkre is.
– fogalmazott az államtitkár.
Kitért arra is, hogy az elmúlt 13 évben 18 ezer új óvodai férőhelyet hoztak létre, az óvónők száma pedig 30 ezerről csaknem 31 ezerre nőtt.
Ismertette, óvodák építésére, bővítésére és felújítására közel 320 milliárd forintot fordítottak az elmúlt években, és az étkezés a bölcsődékben és az óvodákban tíz gyerekből nyolc számára ingyenes.
Rétvári Bence hozzátette:
Meg kell becsülni a magyarországi óvodai rendszert, az óvónők munkáját, és „örülhetünk annak, hogy egyre inkább családbarát országban élünk”, ahol a családokat nemcsak anyagilag támogatja a kormány, hanem olyan intézményrendszer van a védőnőktől kezdve a bölcsődéken át az óvodákon keresztül az iskoláig, amely a család szempontjait tartja fontosnak – hangsúlyozta az államtitkár.
A vizslási Bóbita óvodát TOP Plusz pályázati forrásból 180 millió forintért újították fel és bővítették. Az 55 gyerek befogadására alkalmas kétcsoportos óvoda épületének teljes körű korszerűsítése mellett egyéni fejlesztőszobát, logopédiai foglalkoztatót, tornatermet és raktárt is kialakítottak, továbbá megépült az udvari játszótér, egy madármegfigyelő, egy KRESZ-pálya és magaságyások, ahol kertészkedni fognak a gyerekek.
– ismertette Marcsok Nikoletta, az intézmény vezetője.
Az ünnepségen Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád Vármegyei Közgyűlés elnöke megköszönte, hogy a kormány törődik a vidék Magyarországával.
Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy Vizsláson a templom, közintézmények, utak, járdák is megújultak az elmúlt három és fél évben. Sándor József, a község független polgármestere megköszönte az önkéntesek és helyi vállalkozások támogatását és munkáját az udvar, a játszótér és a kert kialakításánál.
Legkésőbb január 30-ig minden tanár és óvodapedagógus megkapja a hivatalos értesítést arról, hogy hogyan változik a fizetése. Az első emelt bért februárban kapják kézhez az érintettek. Most első körben átlagosan 32 százalékos emelkedéssel lehet számolni, a 2022 és 2025 közötti időszakban viszont szinte duplájára növekednek a keresetek.
A zalaegerszegi általános iskolában a 4/b-be járó gyerekek egyik kedvence az énekóra. Osztályfőnökük Bódis-Virág Hajnalka a magasabb fizetés mellett azért is örül a bérrendezésnek, mert így vonzóbbá válhat a pedagóguspálya.
„Nagyon elöregedett ez a szakma, és bízom abban, hogy akár pályára visszatérő új kollégákat köszönthetünk, vagy esetleg főiskolát vagy egyetemet elvégzőket tudunk köszönteni. Én vagyok a legfiatalabb ebben a tantestületben és már én sem vagyok olyan fiatal” – mondta Bódis-Virág Hajnalka.
A számokkal ismerkednek az egri óvodások. Az óvó nénijük is számolgat mostanság, hogy mennyi lesz a fizetése a több mint 30 százalékos emelés után.
„Már az emelt pénzért dolgozunk, ez a februári fizetésünkben már jelen is lesz. És nyilván örülök neki, mert nekem is van egy egyetemista gyerekem, és helye van a családi kasszában, lesz mire költeni” – mondta Makovnyikné Lakatos Katalin.
„Olyan mértékű pedagógus béremelés történik a napokban és a következő években, amilyen mértékű pedagógus béremelés Magyarországon még nem volt” – mondta Rétvári Bence államtitkár.
Ez a Nemzeti Pedagógus Kar támogatásnak és segítségének is köszönhető. Rétvári külön hangsúlyozta, hogy olyan szervezetről van szó, amely az összes magyar pedagógust képviseli.
Rétvári Bence ugyanakkor azt is hozzátette, hogy
Ennek ellenére legkésőbb január 30-ig minden tanár és óvodapedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést.
„Ha valaki megnézi a pontos számokat, akkor azt láthatja, hogy 2022, ’23, ’24, ’25, ebben a négy esztendőben összességében legalább 93,5 százalékkal fog nőni a magyar pedagógusok bére. Nagyon fontos számunkra a pedagógusok munkája, ezért is ilyen kimagasló ez a béremelés” – fogalmazott Rétvári Bence.
A mostani emelés után a pályakezdők bére gyakornokként bruttó 528 ezer forint lesz.
Az átlagnál nehezebb feladatokat ellátó, hátrányos helyzetű területeken dolgozóknak pedig 20 százalékkal magasabb fizetést garantál a pedagóguséletpálya-törvény.
„Garanciát vállal az állam arra, hogy megtartja értékben a pedagógusbér azt a pozíciót, amit el fogunk érni 2025 január elsején” – mondta Horváth Péter. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően az alapbérek emelkedését most a pótlékok is követik, így a többletfeladatokat vállalók – például vezetők, helyettesek, osztályfőnökök – is jelentős többlettel számolhatnak.
március 1-től átlagosan húsz százalékkal nőnek a szakápolói bérek, így a szakápolók keresete átlagosan 715 ezer forint lesz. Emlékeztetett, a kormány az európai gyakorlatot alapul véve korábban úgy döntött, hogy az orvosbérek 37 százalékában határozza meg a szakápolói kereseteket.
Gulyás Gergely miniszter korábban kitért a nyugdíjak január 1-jétől történő emelésére is, jelezve, abban bíznak, a hatszázalékos növelés lényegesen magasabb lesz, mint az idei infláció. Hangsúlyozta: a tavalyi igen magas infláció mellett is emelkedtek a nyugdíjak, összesen 18,5 százalékkal.
A miniszter beszámolt arról, hogy
A rendvédelmi dolgozók munkájának értékét mutatja, hogy Magyarország a világ legbiztonságosabb országai közé tartozik – húzta alá, hozzátéve, hogy a katonáknál pedig átlagosan 11 százalékos béremelés valósult meg január 1-jével.
A családtámogatásokról szólva jelezte: a gyed 373 ezer forintra emelkedett, a diplomás gyed az alapképzésben részt vevő hallgatók esetében 186 ezer forintra, a mesterképzésben tanulóknál 228 200 forintra nőtt.
Hozzátette:
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter összegzése szerint Magyarország minden nehézség – az inflációs gazdasági helyzet és a háborús helyzet – ellenére egy olyan gazdaságpolitikát tud folytatni, amellyel leküzdhetők az infláció okozta nehézségek, és egyúttal reálbéremelést tudnak megvalósítani. Ez most a tanároknál látványos és bíznak benne, hogy a közoktatás színvonalának emelkedéséhez is hozzájárul majd – mondta.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közölte: a szerdán éjfélkor zárult, a szuverenitás védelméről szóló nemzeti konzultáción 1 518 455-en vettek részt, a kérdésekre válaszolók 84 százaléka postán küldte vissza az íveket.
A kormányszóvivő köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a nemzeti konzultáción, amelyen az emberek a többi között a brüsszeli migrációs tervekről, a fegyverszállítás kérdéséről, az ukrán uniós tagságról vagy a génmódosított ukrán gabonáról nyilváníthattak véleményt.
Úgy fogalmazott:
Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: a konzultáció eredményeként azon lesznek, hogy a magyar emberek hangját Brüsszelben hallassák.
Gulyás Gergely kérdésre válaszolva nem tartotta elképzelhetőnek, hogy elvegyék Magyarországtól a soros EU-elnökséget. „Mi teszünk szívességet” az Európai Uniónak, hogy egy vezetésre képes, egységes kormány, amelynek már van rutinja az elnöki feladatok ellátásában, rendelkezésre áll – fogalmazott. Szimbolikus ügy az uniós elnökség, nagy jelentőséget nem tulajdonítanak neki, de Magyarország tisztességesen el fogja látni – rögzítette.