RETRO RÁDIÓ

A tanárok és óvónők pénze átlag 32,2 százalékkal emelkedik

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 01. 18. 13:54

Minden feltétel adott ehhez.

Minden feltétel adott a tanárok és óvónők béremeléséhez

A szakmai és társadalmi egyeztetések lezárását követően a kormány szerdai ülését követően rendeletben pontosította a tanárok és óvónők béremeléséhez szükséges részletszabályokat, hogy az érintettek már a februári bérkifizetéskor az emelt bérüket kaphassák. A rendelet kiadásával minden feltétel adott az új, emelt bért tartalmazó kinevezés módosítások kiadásához. A rendelet alapján az új kinevezéseket január 30-ig kaphatják meg az érintettek.  A tanárok, tanítók, gyógypedagógusok és óvónők bére januártól átlagosan 32,2%-kal emelkedik, és a béremelés a következő két évben is folytatódik. A béremelés 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust érint.

Az idei béremelésre a kormány létrehoz egy tanár béremelési alapot, amelyben 340 milliárd  forintot különít el. A béremeléshez szükséges forrás döntő többségét a magyar költségvetés biztosítja. Sajnálattal látjuk, hogy ennek ellenére a brüsszeli és magyar baloldal politikusai még most is mindent megtesznek azért, hogy Brüsszel ne fizesse ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat.

A  rendelet értelmében a pályakezdő gyakornokok bére 2024-ben 528.800 forint.

Pedagógus I. kategóriában a havi illetmény alsó határa 410 ezer forintról 538 ezer forintra nő.

Pedagógus II. kategóriában a havi illetmény alsó határa 430 ezer forintról 555 ezer forintra nő.

Mesterpedagógus kategóriában a havi illetmény alsó határa 520 ezer forintról 630 ezer forintra nő.

Kutatótanár esetében a havi illetmény alsó határa 640 ezer forintról 750 ezer forintra nő. A pedagógusok az alsó sávhatárnál természetesen többet is kereshetnek, az egyes fokozatokhoz tartozó illetménysávon belül az illetményemelés mértékét a későbbiekben növelheti például  a szakmai gyakorlati idő, a végzettség, az önként vállalt többletfeladatok, a tanított tantárgyak száma, és a munkakör munkaerőpiaci pozíciója. A mesterfokozat megléte további 2%-os, egyes kiemelt tantárgyak tanítása (matematika, kémia, biológia, fizika, földrajz, természettudomány, digitális kultúra) esetén további 4%-os illetményemelés jár.

A teljesítménybérezés miatt azok is jól járnak, akik többet tesznek a gyermekekért és nagyobb mértékben emelkedik a fizetése például azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen a bérrel párhuzamosan nő az esélyteremtési illetményrész mértéke is: a felzárkózó vagy kedvezményezett településen tanítók bére továbbra is 20%-kal magasabb kell, hogy legyen. A rendelet azt is rögzíti, hogy teljesítményértékelés alapján az illetmény nem csökkenthető.

A tanárok átlagbére a mostani emeléssel eléri a diplomás átlagbér 71,8 százalékát, a további emelésekkel pedig 2025-re eléri a 80%-át. Kormányhatározat rögzíti azt is, hogyha a diplomás átlagbér emelkedése a tervezettől eltérő, a béremelés mértékét indexálni kell, ezért a Kormány az év folyamán monitorozza majd az átlagbérek alakulását.

A tanárok és óvónők bére 2010 óta több ütemben emelkedett, 2013 és 2017 között 50 százalékos, 2020-ban és 2022-ben 10-10%-os, 2023-ban pedig átlagosan 14 százalékos béremelés történt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.