POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.01.28.
Módosítva: 2024.01.28.

A magyarok kiálltak a szuverenitás védelmében

Ezt bizonyítja a Nemzeti Konzultáció.

Az önrendelkezés és a függetlenség mellett tettek hitet, és a kormányt felhatalmazták érdekeik képviseletére a további brüsszeli tárgyalásokon azok, akik részt vettek a nemzeti konzultáción – mondta a kormányszóvivő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szentkirályi Alexandra a kormány nevében köszönetet mondott annak a több mint másfél millió embernek, aki a konzultáción ismét elmondta véleményét a legfontosabb aktuális kérdésekről.

Kijelentette: a választ adók elsöprő többsége hitet tett Magyarország szuverenitása, függetlensége mellett, egyben az emberek jelezték, hogy „ők akarnak dönteni a saját sorsukról”, nem akarják, hogy egy szűk brüsszeli elit határozza meg az életüket. Nyilvánvalóvá tették azt is, hogy „nem akarnak háborút, fegyvert küldeni és nem akarnak nyitott határokat” – sorolta a kormányszóvivő.

Hangsúlyozta,

egyértelmű, és határozott megbízólevél a kormány számára a további brüsszeli tárgyalásokhoz az emberek felhatalmazása, azzal meg tudja védeni a kabinet a magyar emberek akaratát is.

Különösen fontosnak nevezte, hogy míg néhol Európában „nem hallják meg az emberek hangját”, ezért a választók kénytelenek olykor „traktorokon elvinni” a véleményüket, addig Magyarországon azt a kormány kérdésére mondhatják el az emberek, „nem kell az ajtókon dörömbölni”.

Úgy vélekedett: a jelek szerint Brüsszelben azért félnek kikérni az emberek véleményét, mert „esetleg nem az lesz az eredmény, mint amit a brüsszeli elit próbál egyre hangosabban harsogni”. A magyar kormány viszont azon lesz, hogy egészen Brüsszelig vigye el az emberek szavát és hangját – közölte.

Szentkirályi Alexandra szerint

mára bebizonyosodott, hogy „mindenféle jogállamisági és egyéb köntösbe bújtatottan” arról van szó, hogy a magyarok határozott migrációellenes álláspontját és LMBTQ-propaganda ellenes álláspontját támadja Brüsszel a magyaroknak járó pénzek visszatartásával.

Viszont – folytatta – vannak olyan kérdések, amelyekben egyszerűen nem engednek, „ami nem pénzkérdés”; most pedig egy szűk brüsszeli politikavezérelt elit véleménye áll másfél millió magyar szavával szemben.

A kormányszóvivő reményét fejezte ki, hogy a nemzeti konzultáció eredménye révén a politikai játszmák helyett Brüsszel visszatalál a saját szerepéhez, ami „a tagállamok által meghatározott prioritások végrehajtása” lenne.

Az Európai Tanács jövő heti rendkívüli ülésére – ahol az Ukrajnának biztosítandó 50 milliárd euróról is döntés születhet – a „magyar miniszterelnök a hátizsákjában másfél millió magyar ember véleményét” fogja magával vinni; a magyar emberek akarata pedig „egyértelműen a béke felé” irányuló lépéseket jelenti

– mutatott rá.

Ha Brüsszel komolyan veszi a demokráciát, s azt, hogy az európai polgárok érdekéért dolgozik, akkor nem söpörheti le az asztalról a nemzeti konzultáció eredményét, a magyarok akaratát, amelyet a kormány képvisel majd – jelentette ki Szentkirályi Alexandra.

A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit, ezek alapján világosan látszik, hogy a magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett és elsöprő többségük nemet mondott arra, hogy az életünket alapvetően befolyásoló kérdésekben mások döntsenek helyettünk – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.

Közölte: a kitöltések alapján a magyarok több mint 98 százaléka azon az állásponton van, hogy fegyverszállítások helyett tűzszünetre és békére van szükség a szomszédunkban. Nem szabad, hogy migránsgettók jöjjenek létre hazánkban és tovább kell szigorítani a gyermekvédelmi szabályozást. Emellett ki kell állni a magyar gazdákért és a magyar mezőgazdaság GMO-mentességéért, valamint szigorúbban kell fellépni a külföldi befolyásszerzés ellen.

A kormányszóvivő köszönetet mondott annak a több mint 1 millió 500 ezer embernek, aki elmondta a véleményét.

„Azon leszünk, hogy a magyar emberek akaratának Brüsszelben is érvényt szerezzünk és megvédjük hazánk szuverenitását” – jelentette ki Szentkirályi Alexandra.

Mutatjuk a konzultáció részletes eredményeit:

A magyarok konzultáció formájában tüntetnek Brüsszel elitista politikája ellen – olvasható az Alapjogokért Központ legfrissebb elemzésében, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel.

Az elemzésben az áll, hogy a nemzeti konzultáció ismét bizonyította: Brüsszel, a kontinentális, valamint a hazai balliberális oldal nem a magyar kormánnyal áll konfliktusban, hanem az emberekkel.

Ursula von der Leyen éppen a társadalmi egyeztetés lezárultának napján közölte minden eddiginél nyíltabban, hogy az Európai Bizottság a gyermekeinket célba vevő genderideológia és a migránsok befogadásának elutasítása miatt tartja vissza a hazánknak jogszabályok szerint járó uniós források nagyobb részét, noha ezekben a kérdésekben példátlan egységben nyilvánultak meg a választók a korábbi népszavazásokon, és nagyszámban erősítették meg véleményüket a konzultációs ívek segítségével is” – fogalmaztak.

Jelzésértékűnek nevezték, hogy a konzultáció résztvevői éppen az egyik Brüsszel által „főbűnként” felrótt ügyben fogalmazták meg a legegybehangzóbb véleményt: a migránsgettók létrehozását 1 519 899-en ellenzik, míg a gyermekvédelmi törvény mellett hasonlóan magas arányban „törnek lándzsát” a választók, sőt, 1 507 809-en egyenesen a szabályozás szigorítását várják el. Kiemelkedik au Ukrajnába történő fegyverszállítás elutasítása, valamint a tűzszünet és a béke támogatása is (1 521 445 választópolgár), hiszen ezek kapcsán kiemelten nagy nyomás hárul a kormányra – sorolták.

A mostani társadalmi egyeztetés megmutatta, hogy a kabinet az említett kérdéskörökben egyértelmű demokratikus legitimációval rendelkezik” – olvasható az elemzésben.

Az Alapjogokért Központ szerint nem csoda, hogy a szuverenitásról szóló nemzeti konzultáció visszaküldési aránya a 2010 óta tartott egyeztetések élmezőnyébe tartozik, hiszen a nyílt társadalom hálózatának washingtoni és brüsszeli alegységei az elmúlt időszakban minden korábbinál átlátszóbb beavatkozási kísérletekkel rukkoltak elő.

Úgy folytatták, hogy a magyarok és kormányuk közötti dialógus a meglévők megerősítése mellett új nemzeti egyetértési pontokat is a felszínre hozott: egyrészt nyilvánvalóvá vált, hogy a választók nem akarják kiadni a kezükből az ország ügyeivel kapcsolatos döntések jogát, tehát védik a nemzeti szuverenitást, elvárva a külföldi beavatkozásokkal szembeni szigorú fellépést, emellett kiállnak a gazdák mellett, és nem akarják, hogy az ukrán agrárszektor silány minőségű génmódosított terményekkel árassza el a hazai piacot, illetve a fogyasztók asztalait.

„Szemben más tagországok polgáraival, a brüsszeli elit politikájával való elégedetlenség hazánkban ilyen módon csatornázódik be, és a kormány vállalja annak képviseletét. Ez lehetővé teszi, hogy a magyarok golyóstoll segítségével demonstrálják véleményüket, amely a jelek szerint meglehetősen egyértelmű” – írták.

 

Emlékeztettek, hogy a másfél millió válaszadó közül legkevesebb egymillió-négyszáznyolcvanötezren minden kérdésben azonos véleményt fogalmaztak meg.

Ugyanakkor Európa-szerte egyre nagyobb tömegek türelme fogy el, hiszen Brüsszelt láthatóan hosszú ideje jobban lelkesíti a közösség érdekeivel létében ellentétes ukrajnai háború tüzelése és a mára fájdalmas paródiába hajló szankciós politika sulykolása, mint mások mellett az elvileg általa képviselt gazdák vagy fuvarozók érdekeinek érvényre juttatása – fűzték hozzá, azzal együtt, hogy az érintettek emiatt más eszközök alkalmazására kényszerülnek: a magunk mögött hagyott időszakban láthattunk lezárásokat az Ukrajnával közös határon, illetve traktoros és kamionos felvonulásokat Franciaországtól Németországon át Romániáig.

Az elemzés szerint az egyre hangosabban megfogalmazott üzenetekre ezzel együtt egészen hajmeresztő válaszok érkeznek, melyeknek csak egyike von der Leyen Strasbourgban elhangzott megszólalása.

A német balliberális kormány például antidemokratikusnak és szélsőségesnek bélyegzi a gyülekezési jogukkal élő termelőket, noha a közvélemény-kutatások világosan rámutatnak arra, hogy a társadalom hetven százaléka támogatja őket. Ez az abszolutisztikus hozzáállás hazánkban is ismerős: lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek – mondta Gyurcsány Ferenc 2006 májusában Balatonőszödön.

Visszatérve a hazai eseményekhez, a több mint 1,5 millió válasszal a most lezárult nemzeti konzultáció az elmúlt tizenhárom év negyedik legjelentősebb részvételét hozta. Nem mellesleg többen juttatták vissza az íveket, mint ahányan a legutóbbi európai parlamenti választáson a baloldali pártok valamelyikét szavazatukkal támogatták. A nagyrészt az ötszázalékos bejutási küszöb alatt elhelyezkedő ellenzéki szereplők pedig továbbra sem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a kormányoldal ezzel az eljárással továbbra is sikeresen azonosít és erősít meg nemzeti egyetértési pontokat” – áll az Alapjogokért Központ elemzésében.
 

 

origo.hu

A világ jövőjéről tárgyalt Putyin, az atomfegyverek bevetése már nagyon közel van

ripost.hu

Három csillagjegy, akinek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

borsonline.hu

„Most is a természetesség híve vagyok” – vallja a plasztika ellenére Berki Mazsi

mandiner.hu

Két hónapot kapott Németország, Kossuth-díjas legenda állt ki Orbán mellett – ezek voltak a hét legolvasottabb cikkei

metropol.hu

Kiszivárgott egy felvétel: ilyen volt Azahriah első Puskás Aréna-koncertje - videó

magyarnemzet.hu

A NATO főtitkára felvázolta, hogyan indulna el a harmadik világháború

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

ripost.hu

Újabb lehetetlen teszt: mindössze 1 százalék nem bukik el rajta

ripost.hu

Ezt már nem lehet visszaszívni, lelepleződött Katalin hercegné titka

ripost.hu

Durván bekavar az univerzum, drámai fordulat jön 3 csillagjegy kapcsolatában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Három ukrán férfi nyilatkozott: A háborút nem lehet túlélni

POLITIK

A 2022-es magyar választást külföldről befolyásoló hálózat ma is aktív

POLITIK

Vajon Manfred Weber elküldené a gyerekeit katonának?

POLITIK

Lengyel tábornok: Az ukránokat az mentheti meg, ha megállítjuk a háborút

POLITIK

Németország az ukrán menekültek szétosztását akarja elérni

POLITIK

A NATO főtitkára azonnal engedélyt adna az oroszok megtámadására

POLITIK

Huszonhatan meghaltak Gázavárosban

POLITIK

A DATADAT-on keresztül ömlött a pénz Karácsonyhoz