A magyar baloldal folyamatosan kiárulja a hazát...

Az Alapjogokért Központ főigazgatója ellenzékről, woke-ról, baloldali antiszemitizmusról, magyar nagystratégiáról és arról, lesz-e jövőre CPACHungary. Évértékelő interjú.

Kacsoh DánielSzerző követése

„A magyar recept az, hogy bátornak kell lenni a woke-őrülettel szemben” – nyilatkozta az amerikai FOX News Radionak pár napja. Mit jelent pontosan ez a „bátorság”?

És annak legyőzéséhez is kurázsira, bátorságra volt szükség: a szovjet rendszer összeomlása nem érthető meg ’56 forradalma nélkül, még ha a kettő között több mint 30 év telt is el.

Erős hasonlat.

Egyfelől persze ez az új típusú progresszív szocializmus nem intézményesült olyan formában, mint a proletárdiktatúrák rendszere, viszont kifinomultabb, puhább, frontálisan kevésbé érzékelhető eszközöket alkalmaz – mint amilyen az „érzékenyítés” is –, szemben a vörös terror fizikai brutalitásával. De a lényege ugyanaz: megfosztani az egyént hitétől, nemzeti bekötöttségétől, családjától, s ezáltal az ember igazából a hirdetettekkel ellentétben nem szabadabbá, hanem üressé válik. Hiszen se Istene, se hazája, azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány, és így sokkal kihasználhatóbb totalitariánus ideológiák számára. A woke, a „felébredt” eltörléskultúra is egydimenziósan gondolkodik a társadalomról: vannak elnyomók és elnyomottak, és utóbbiakat – igény nélkül is – fel akarja szabadítani a korlátozó társadalmi struktúrák alól. Ilyen „struktúrának” állítják be a keresztyén vallást, a nemzeti közösséget, az arra épülő államot, a hely szeretetét, de magát a családot is, a férfi-női, apa-anya „szerepeket” is. Mindezt ma „társadalmi igazságharcnak” hívják, a kommunista szótárban „osztályharc” címszó alatt szerepelt.

Ezzel a neomarxista aufklérizmussal megy szembe a magyar jobboldali ellenforradalom – és ehhez a fősodor nagyságát és elsöprőnek tűnő erejét nézve a modern politikai skilleken és know-how-n kívül bizony szívósságra és bátorságra van szükség.

Az „ellenforradalom” szóra biztos sokan felszisszennek majd a hazai baloldalon.

A magyarországi baloldal minden erkölcsi és morális alapját elvesztette úgy általában is, de kiváltképp a szélsőjobbal való riogatás kapcsán, hiszen ők fogtak össze vígan és dalolva az általuk korábban „nácinak” és „fasisztának” nevezett Jobbikkal. De az ilyen típusú, moralizáló vádaskodásról globális tekintetben is kiderült, hogy pusztán aktuálpolitikai érdekekből használt furkósbot: ma a nyugati liberális fősodor a terrorral szemben önvédelmet folytató Izraelt nevezi terrorállamnak, jóemberkedésre hivatkozva importálja Európába a migrációval együtt a bűnözést és az antiszemitizmust, és rövidlátó szavazatszerzési céllal cinkosan eltűri, hogy a legdurvább zsidóellenes rigmusokat tömegek skandálják a nyugati nagyvárosokban. Mindeközben

ahogy ezt a külpolitikai kiállás mellett mutatta például a Hamász terrortámadását követő második napon a Központ által megrendezett pro-izraeli konferencia is. Ha a 2023-as évnek volt egy politikai résztanulsága, akkor az az, hogy nyilvánvalóvá vált: az eredeti marxi tanításhoz hűen a baloldal – idehaza és nyugat-szerte egyaránt – zsidó-keresztyén civilizációnk mindkét tartóoszlopát támadja.

Mit lát az év legfontosabb eseményének vagy folyamatának itthon – legyen az akár jó, akár rossz?

Bizonyos értelemben tisztulási folyamat ment végbe a politikai szcénában: elvált a tüdő a májtól, egyértelműen és kétséget kizáróan bebizonyosodott, mely magyarországi pártokat és politikusokat bérelték fel külföldről, hogy kifejezetten Magyarország ellen dolgozzanak. Tisztult a kép és ez segíti a tájékozódást. Önbevallási alapon

kiderült, a magyarországi baloldal milliárdokat kapott a nyílt társadalom hálózatától a tavalyi kampányához, majd az is, hogy ők az elveszett mikroadományládikák fosztogatói. 

Nem meglepően ezzel párhuzamosan minden meghatározó társadalmi ügy kapcsán, legyen az akár a háború kérdése, gyermekvédelem vagy éppen uniós források, minden fórumon azon dolgoztak, hogy a magyar érdek ne érvényesülhessen – na ezek után már tényleg nem sértődhetnek meg, ha valaki azt mondja, hogy a baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére. Igen, a bonyolultnak tűnő helyzetekre sokszor egy egyszerű alapképlet tud választ adni: esetünkben vannak a hódítók, a konkvisztádorok – ezek lehetnek földrajzilag beazonosítható, intézményesült birodalmak vagy csápszerűen terjeszkedő hálózatok –, és vannak a helyi hazaárulók, a komprádorok, akik szerintem ideológiai alapon is megtennék, amit tesznek, de azért nem utasítják el a hálapénzt, ha már jön. Annyiban rímel történelmileg a dolog megint csak, hogy egyenes vonal húzható a Magyarországot egykoron idegen, szovjet zsoldban elnyomó és a most a woke nevében hazánkat „felvilágosítani” igyekvő jelenlegi baloldali erők között.

Akkor alighanem pozitívumnak tartja például a komoly tiltakozást kiváltó szuverenitásvédelmi törvényt az idei évből.

Szerintem 2023 jelentősége magyar szempontból az, hogy sikerült megóvni az ország szuverenitását – az immunrendszer erősítésének pedig egyik eleme az említett törvény, mely adekvát, sőt, még visszafogott reakció is arra, hogy

nézzünk körbe csak szűkebb pátriánkban: az egyik ország területére idegen hadsereg tört be, máshol iszlamista terroristák paramilitáris egységei lődözik ki egyik napról a másikra rakéták ezreit a békés lakosságra. Mindeközben Európa egyes nagyvárosainak színes etnikai összetétele miatt erősen átalakult az államhatalom által korábban garantáltnak tekintett közbiztonságról alkotott napi élmény. A dél-európai országok jó része az extrém magas államadósság, illetve annak finanszírozása miatt már sokszor nem saját maga, hanem az Európai Központi Bank – tehát a németek – kezében van. Németországban meg igazából nem a választott döntéshozók alakítják a politikát, hanem a pluralizmusnak még a látszatát is kerülő liberális sajtó a döntéshozókat, miközben a kormányzás ellenőrzését átadták az NGO-knak. De tárjuk kicsit szélesebbre a horizontot!

Mit látunk ma a világban? Azt, hogy átrendeződés zajlik a nemzetközi térben, a 20-30 éve naiv módon állandósulónak gondolt „a történelem véget ért” liberális paradigmája ért véget, minden tekintetben új hatalmi struktúrák alakulnak ki –

Ma már persze utólagos okoskodás, de innen nézve valóban dőreség volt azt hinni pár évtizeddel ezelőtt, hogy a Szovjetunió összeomlásával rögzül az unipoláris pillanat: a nyugati liberalizmus univerzális voltába vetett vakhit kapitális tévedésnek bizonyult.

Tehát a Biblián, a római jogon és a görög filozófián alapuló példázat, melyre a nyugat évszázadok óta épül, nem is annyira kivételes, csak mi gondoljuk ezt?

Félreértés ne essék, szerintem a zsidó-keresztyén tanításon alapuló civilizációnk igazsága egyetemes érvényű, de éppen ennek a lebontása zajlik a francia forradalom óta, és a genderdilivel most kapcsoltak turbófokozatra. És igen, a nyugati etika deszakralizált, kulturális lényegétől megfosztott és mesterségesen gerjesztett bűntudatmániával terhelt verziója biztos megvetésre talál a Föld bármely más pontján. De visszatérve az eredeti felvetésre: egyfelől a geopolitikai rend változik meg. 40-50 évvel ezelőtt a nyugat maga akkor még ártalmatlannak gondolt új, például ázsiai játékosokat engedett feljönni a pályára, melyek mára komoly kihívói lettek a transzatlanti közösségnek.

A dinamika ráadásul számunkra nem igazán kedvező: míg 2005-ben az USA GDP-je 13 ezer millárd dollár, az EU-é 12 ezer, Kínáé pedig 2,3 ezer volt, addig 2022-re utóbbié nyolcszorosára nőtt, Amerikáé duplázódott, az Unióé viszont csak harmadával emelkedett. Nem, nem állítom, hogy a közvetlen éhhalál fenyeget, de a nyugat, főleg Európa versenyképessége csökken. És erre az amerikai demokraták által pórázon tartott brüsszeli eurokratáknak meg az európai balliberális elitnek – ide értve említett magyarországi komprádoraikat is – a válasza az, hogy akkor ideológiai meg erkölcsi alapon kapcsoljuk le magunkat a világkereskedelmi rendszerről. Mert hogy elnézve a nyugati közösségen kívüli világrészek, akár csak a BRICS-országok növekedését, a decoupling, meg a teljes leválás Oroszországról vagy Kínáról valójában ezt jelentené.

Mégis: nem szigetelődtünk el túlzottan a nyugati világban, illetve sodródtunk keletre a 2023-as évben?

Tehát például radikálisan szakít azokkal a beidegződésekkel, melyek az ilyen országok külpolitikai logikáját determinálják: „kicsi vagy, legyél hálás, hogy egy elitklubnak a tagja lehetsz, követed, amit a nagyok mondanak, egyebekben örülsz, hogy létezel és csöndben vagy”. A magyar nagystratégia, ha lehet ilyet mondani, jó ezer éve ugyanaz: ne olvasszon be minket egyik vagy másik birodalom se. Ez a túlélési terv az előzőekben említett világfelfordulás és az egyébként általunk is óhajtott európai integrációs rendszer – fogalmazzunk politikailag korrekt módon – „növekedésének megtorpanása” idején radikálisnak tűnő eszközöket kíván, nevezetesen szuverenitás- és konnektivitás-védelmet egyidejűleg. Ha úgy tetszik, a radikálisan érdekalapúnak tűnő  magyar külpolitika értékalapú, csak itt az érték a magyar érdek. És az „önző” érdek, a szuverenitásvédelem kiemelt érték, ha hozzávesszük, hogy a magát civilizációs öngyilkosságba hajszoló nyugat politikai tere alapvetően az új dimenziókat behozó globalista-szuverenista megosztottságúvá vált. És amikor szuverenitásról beszélünk, egyben a választásokon alapuló demokráciánkat is védjük: egyfelől a brüsszeli mélyállam burkolt, másfelől a nyílt társadalom hálózatának – nevéhez hűen – mára már egészen nyílt beavatkozási kísérleteivel szemben.

Ez a „magyar nagystratégia” így metaszinten persze jól hangzik, de mit jelent a gyakorlatban egy tízmilliós ország számára?

Én sem látom jelenleg lefutottnak a – fogalmazzunk leegyszerűsítően – „Nyugat vs. Kelet meccset”, de dőreség lenne odaláncolni magunkat az egyik oldalhoz, miközben minden kapcsolatot elvágunk a másikkal. Márpedig a brüsszeli és washingtoni ukáz ez, persze függetlenül attól, hogy számos nagy nyugati országnak, cégnek esze ágában sincs részt venni a blokkosodásban. Az USA ebben az évben például rekordmennyiségben vásárolt uránt Oroszországtól. Egyébként az amerikai baloldal elképzelése Európa vazallussá tételéről szerintem az USA geopolitikai ambícióinak is kifejezetten káros, ezt próbáljuk minden alkalommal világossá tenni tengerentúli konzervatív partnereink számára is. De

Nyilvánvaló, hogy az egyes nyugati szereplők nagyon is érdekeltek abban, hogy ázsiai, de Ázsián kívül megvalósuló autó- és gyáripari beruházások hozzájuk menjenek – ezért akarja az ezen szereplők pénzén kitartott és a száját rojtosra hazudó magyarországi baloldal ezeket itthon megakadályozni, mert máshol is szívesen fogadnák e projekteket. Nem összeesküvés-elmélet, hanem gyakorlat az is, hogy jól behatárolható külföldi érdekek mentén bele akarják rángatni Magyarországot az ukrajnai háborúba: sok száz éves történelmi tapasztalat ugyanis, hogy amikor hazánk nagyobb birodalmak közötti konfliktusban egyik vagy másik oldalt választotta, akkor előbb-utóbb valamelyik érdekszféra perifériáján, kiszolgáltatott helyzetben találta magát és szuverenitása súlyosan sérült. Azon kevés esetben viszont, amikor ezekből sikerült kimaradni – gondoljunk csak akár a magyar „arany középkorra” vagy a Monarchia időszakára – akkor földrajzi elhelyezkedésünk okán centrumországgá váltunk, államiságunk ereje teljében volt. Nem kell ahhoz rosszindulatúan kacér fantázia, hogy sejtsük, kik érdekeltek ma a hazai politikai szereplők közül Magyarország újbóli periféria-státuszában, hisz így ügynökből akár helytartóvá is avanzsálhatnának.

Mire számít a jövő évi EP-választáson, lesz jobboldali fordulat Európában?

Ami a realitások, illetve a nyugat-európai országok nyilvánosságának torz szerkezete alapján ambicionálható, az a politikai váltógazdaság reményének visszahozatala.

Az elmúlt évtizedekben az európai baloldali és liberális, illetve az úgynevezett „jobbközép” pártok közötti határvonalak összemosódtak, lényegi eltérés köztük a nagy társadalmi kérdések, a migráció, a multikulti, a „több EU” vagy a genderideológia ügyében nincs. 

Így igazából mindegy is, hogy az Európai Néppárt, a szocialisták vagy a liberálisok az EP-választások „győztesei”, hiszen lényegében ugyanaz a brancs adja át egyik vagy másik tagjának a stafétát. Ha az e körön kívül álló erőknek sikerül jobb eredményt elérni, mint 5 éve és a „hagyományos pártok” egyértelműen veszítenek mandátumaik számából, az bírhat azzal az egyértelmű üzenettel, hogy a mainstream erőkön kívül van más alternatíva. És ebben a magyar jobboldal eredménye meghatározó lehet.

Mire készül jövőre az Alapjogokért Központ, lesz-e például újabb CPAC Budapesten?

Lesz. Részletek január elején!