POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.12.02.
Módosítva: 2023.12.02.

Százmilliós számlagyár és Soros-féle jogvédelem

Az egyik testvér adót csal, a másik a "jogállamért" kiabál.

Soros pénzén persze. De kikről is beszélünk?

Vig Dávid jelenleg a magyar kormányt állandó tűz alatt tartó Amnesty International Magyarország igazgatója, a testvére, Vig Mór pedig az adóhivatal gyanúja szerint százmilliós számlagyárat üzemeltetett.

A Mandiner csütörtökön robbantotta a hírt, hogy az Amnesty International Magyarország vezetőjének, Vig Dávidnak a testvérét rendkívül súlyos bűncselekmény miatt letartóztatták. A lap szerint ugyanis Vig Mór volt az a pár napja elfogott ügyvéd, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) többek között költségvetési csalással és sok száz milliós számlagyár működtetésével gyanúsított meg.

Az adóhatóság szerdán név említése nélkül számolt be arról, hogy a bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet. A jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat

Ezek mögött tényleges gazdasági tevékenység nem mutatkozott, a dokumentumok elszámolásának célja egyértelműen az adóelkerülés volt.

 A NAV emberei 33 fővárosi helyszínen kutattak és – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve – dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint nem kis mennyiségben készpénzt foglaltak le. A hatóság üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetése és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a 37 éves férfi ellen. Aki több ok miatt sem lehet más, mint Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.
 

Megszólalt az Amnesty

Ezt pedig maga az Amnesty International Magyarország sem cáfolta. A szervezet pénteken a Facebookon jelentetett meg egy közleményt az ügyről, ebben azonban lényegében csupán annyi állt, hogy az Amnesty reményei szerint független és pártatlan eljárás tisztázza majd a körülményeket

E visszafogott megközelítés meglepőnek is nevezhető, a Vig Dávid által irányított Amnesty ugyanis hosszú évek óta vádolja korrupcióval a magyar kormányzatot és fogalmaz meg éles kritikát igazságügyi kérdésekben.

A mostani helyzet persze pikáns: a Soros-hálózat egyik, cégére szerint jogvédő szervezete igazgatójának testvére százmilliós számlagyárat üzemeltetett, a hatóság gyanúja szerint adócsalási céllal.
 

Ki is az a Vig Dávid?

Életrajza alapján akár a Soros-hálózat magyarországi emberének is lehetne nevezni Vig Dávidot. Az ELTE Kriminológiai Tanszékén tanító Vig 2018. december elseje óta dolgozik igazgatóként a hazai belpolitikába szívesen beleavatkozó Amnesty International Magyarországnál. Vig előtte egy rövid ideg a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programját vezette, ám ami ennél jóval izgalmasabb, hogy 2011 és 2016 között Soros György alapítványának, vagyis az Open Society Foundations (OSF) emberi jogi programjának büntető igazságszolgáltatási csoportjában dolgozott.
 Dől a pénz az Amnesty-hez

Az OSF-et, Soros György alapítványát nem igazán kell hazánkban bemutatni, ugyanis széles körben támogatja a nyílt társadalom eszmeiségét hirdető és megvalósítani igyekvő liberális szervezeteket és médiumokat. 

Nem is akármekkora összeggel: egy pár hónappal ezelőtti összegzésből derült ki, hogy az amerikai spekuláns 2016 és 2021 között több mint tízmilliárd forinttal tőkésítette fel a magyarországi hálózatát.

Az elemzés ráadásul arra is rámutatott, hogy a legtöbb pénzt az előválasztási kampány költései kapcsán igencsak ellentmondásokba keveredő Karácsony Gergely vezette főváros kapta.

A támogatási lista élén áll még az Amnesty-vezér korábbi munkaadója, a Magyar Helsinki Bizottság kétmillió dollárral, de nem szűkölködött az elmúlt években Vig mostani munkahelye sem, ugyanis a magyarországi Amnesty International évente több száz milliónyi forint adományt kap külföldről. 

Tuzson Bence az Országgyűlés keddi ülésén tartott expozéjában kiemelte, a szuverenitásunk megőrzése talán az egyik legfontosabb feladattá vált Magyarországon, és a kormány által kezdeményezett alaptörvény-módosítás, valamint a törvénymódosítás sorsfordító jelentőségű, hiszen 

a legutóbbi választásokat követően már bebizonyosodott, hogy bizonyos nemzetközi erők arra törekszenek, hogy beavatkozzanak a magyar választások eredményébe, és ezzel befolyást szerezzenek Magyarországon.


– Nagyon erős az a törekvés, hogy a magyarok kezéből kivegyék az önrendelkezés jogát, és Európa egy olyan birodalommá váljon, ahol a nemzetállamok helyébe egy Európai Egyesült Államok lép. Ezt nem hagyhatjuk, hiszen ez hosszú távon óriási károkat okozhat Magyarországnak – hangsúlyozta a miniszter, aki úgy fogalmazott, alkotmányos önazonosságunknak a megőrzése kiemelt feladat és komoly próbatétel is. 

– Évek óta történnek kísérletek arra, hogy ezt az önazonosságot megsemmisítsék, átalakítsák és külföldiek befolyást szerezzenek Magyarországra, külföldi személyek és szervezetek szeretnék az akaratukat érvényesíteni

 – közölte.
Mint mondta, hazánknak, minden országgyűlési képviselőnek és mindenkinek ez ellen a leghatározottabban fel kell lépnie. – A legutóbbi országgyűlési választások komoly példát mutattak arra, hogy miként érkeznek külföldről pénzek, hogyan próbálják a választások eredményét befolyásolni, és ezt már nemzetbiztonsági vizsgálatok is alátámasztják. Aggodalomra adhat okot ez a folyamat, de 

a kormány kitart Magyarország önazonosságának megőrzése mellett 

– szögezte le.
Tuzson Bence szerint figyelemmel kell lenni a magyar emberek véleményére is, ezért kezdett a kormány nemzeti konzultációba, így hamarosan megismerhető lesz a magyar emberek véleménye minden olyan kérdésben, amely Magyarország szuverenitása szempontjából kiemelten fontos.
A miniszter közölte, Magyarország a magyar embereké, a választásoknak a magyar emberek akaratát kell leképezniük. 

Másfajta támadások is érik Magyarországot, mert a világ konfliktusokkal telivé vált, jelentősen megváltozott a biztonsági környezet, erre a kormánynak, az Országgyűlésnek reagálnia kell, ezért a honvédséggel kapcsolatban is újításokat vezetünk be

– mondta, hozzátéve, a digitalizációról is szól az alaptörvény-módosítás, az elmúlt időszak változásai miatt meg kell erősíteni a digitalizációt, ezzel a magyarok élete könnyebbé válhat.
– A javaslat tehát meghatározza a magyar szuverenitás védelmének új elemeit, lehetőséget ad egy új hivatal létrehozására, valamint megerősíti a magyar emberek biztonságát. A cél az, hogy Magyarország szabad ország maradhasson, amely képes reagálni a digitális kor kihívásaira is – összegzett a miniszter. 

Varga Judit: Becsukjuk a kiskaput a trükközés előtt

A szintén előterjesztőként felszólaló Varga Judit (Fidesz) azt mondta, 

Magyarország sorsáról csakis a magyar emberek dönthetnek, az ország szuverenitásának védelme kiemelt jelentőségű. 

VARGA Judit
Varga Judit: Brüsszelben és Washingtonban megint sikerült eltalálni egy ideget. Fotó: Kovács Attila

A volt igazságügyi miniszter „természetes magyar reflexként” beszélt arról, hogy Magyarország nem engedheti, hogy bárki korlátozza a függetlenségét és szuverenitását, nemcsak a józan ész, a történelmi tapasztalatok miatt, hanem azért, mert azt nem engedi az alaptörvény. – Évek óta ismertek a nyilvánosság előtt is a befolyásszerzési kísérletek Magyarországon; 

ismert tény, hogy a 2022-es kampányban külföldről akarták befolyásolni az országgyűlési választásokat, ezt igazolta az egységes baloldal támogatásait feltáró nemzetbiztonsági vizsgálat is. Maga az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje is úgy nyilatkozott, hogy a kampány során több millió amerikai dollár érkezett hozzájuk az Egyesült Államokból

 – emlékeztetett.
Varga Judit elmondta, a baloldali politikusok a törvényeket kijátszva külföldi szervezetektől pénzt fogadtak el, és ezeket a forrásokat felhasználva akartak hatalomra kerülni, ki tudja, milyen ígéretekért cserébe. – A magyar szabályozás jelenleg is tiltja, hogy pártok külföldi támogatást fogadjanak el, de 2022 tavaszán ezt az egységes ellenzék azzal kerülte meg, hogy politikai tevékenységet végző civil szervezetein és gazdasági társaságokon keresztül használta fel a külföldről érkező összegeket – ismertette, hozzátéve, az ország szuverenitása sérül azzal, ha a hatalom olyan szervezetek kezébe kerül, amelyek függőségi viszonyban állnak valamely külföldi hatalommal, szervezettel, ezért szükséges a jelenlegi szabályozás szigorítása.
A fideszes képviselő elmondta, a

törvényjavaslatok alapján a pártokra vonatkozó szabályozást kiterjesztik a civil szervezetekre, egyesületekre, így nem fogadhatnak el külföldi támogatást az országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választási kampányában. Közölte, a büntető törvénykönyvben új tényállás lesz a választói akarat tiltott befolyásolása, valamint tiltani fogják a választói akarat befolyásolása érdekében külföldről érkezett támogatás felhasználását.


– Az előterjesztés becsukja a kiskaput a trükközés előtt, és következménye lesz annak, ha valaki külföldi pénzt használ fel a kampányban – mondta, hozzátéve, az alkotmányos önazonosság védelme érdekében független szervként létrejön a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
– Onnan is lehet tudni, hogy a téma rendkívül fontos, mert úgy látszik, Brüsszelben és Washingtonban megint sikerült eltalálni egy ideget. Az Európai Parlamenttől a progresszív, liberális médián át egészen az Európa Tanács emberi jogi biztosáig már „áll a bál”, és tiltakoznak a törvényjavaslat ellen – jelezte a politikus utalva a törvény jelentőségére. 

A dollárbaloldalnak nem tetszik, hogy a szuverenitásvédelmi törvény büntethetővé tenné a  külföldi kampánypénzek elfogadását – képviselőik mind a törvény ellen szólaltak fel.

 

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

hirtv.hu

Lencsevégre kapták a Bükkben barangoló medvét

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek

POLITIK

20 éve nagyítóval lehetett kínai beruházást találni nálunk