POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.12.05.

Elesett egy orosz tábornok az ukrán fronton

70 ezer orosz katona halt meg a háborúban...

Elesett az orosz Északi Flotta 14. hadtestének parancsnokhelyettese, Vlagyimir Zavadszkij vezérőrnagy a „különleges hadművelet” övezetében – közölte Alekszandr Guszev, Voronyezs megye kormányzója hétfőn a Telegram-csatornáján.

Az orosz védelmi minisztérium hétfői hadijelentése szerint három frontszakaszon két ukrán támadást vertek vissza az orosz erők, a harcokban több mint 800 ukrán katona esett el vagy sebesült meg az elmúlt nap folyamán. A tárca szerint az ukrán fél a legtöbb rohamot, ötöt, Liman térségében indította, a legnagyobb emberveszteséget, mintegy 300 főt, pedig Donyeck térségében szenvedte el.

Az összesítés a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett 12 páncélozott harcjárművet, négy pácélozott szállítójárművet, egy amerikai gyártmányú M777-es tarackot, egy HIMARS-rakétát és 30 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) hétfőn közölte, hogy a „Luhanszki Népköztársaságban” őrizetbe vett egy ukrán kémet, aki adatokat gyűjtött az orosz hadsereg és hadfelszerelés elhelyezkedéséről. A gyanúsított ellen büntetőeljárás indult.

Hétfőn huszonhárom drón- és egy rakétatámadást hajtott végre Ukrajna ellen az orosz haderő – közölte az ukrán légvédelem.

A Krím félszigetről indított drónok közül tizennyolcat sikerült az ukrán légvédelemnek megsemmisítenie, és az orosz rakétát is ki tudták lőni. Kijevi tájékoztatás szerint a dél-ukrajnai Herszon és Mikolajiv megyét, illetve a nyugati Ivano-Frankivszk, Hmelnickij és Lviv megyét vették célba. Néhány drón becsapódott Herszon és Beriszlav körzeteiben, egy üzlet és egy kulturális központ épülete megrongálódott.

Az orosz erők fokozták a kelet-ukrajnai Avgyijivka csaknem két hónapja tartó ostromát, a várost már két újabb irányból támadják – közölték a helyi hatóságok hétfőn. Vitalij Barabas, Avgyijivka katonai közigazgatásának vezetője azt mondta, az utóbbi két nap során megsokszorozódott az orosz támadások száma. Elmondása szerint a mostani – immár a harmadik – támadáshullámban az oroszok két újabb irányból igyekeznek minél jobban elterelni az ukrán katonák figyelmét, hogy közben dél és észak felől kíséreljék meg bekeríteni a várost. Hozzátette: egyértelműnek látják, hogy az orosz katonák arra kaptak parancsot, hogy bármi áron foglalják el a várost, ahol jelenleg még 1295 civil tartózkodik.

Valószínűleg elérte a 70 ezret az ukrajnai hadszíntéren elesett orosz katonák száma a háború tavaly februári kezdete óta – áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett helyzetértékelésében.

A londoni védelmi minisztérium által közzétett hírszerzési összefoglaló szerint az orosz reguláris haderő háborús halottainak száma 50 ezerre, a sebesülteké 180-240 ezer közé tehető a vizsgált időszakban.

A brit hírszerzési értesülés szerint a Wagner zsoldoshadsereg Ukrajnában harcoló tagjai közül hozzávetőleg húszezer meghalt, 40 ezer megsebesült tavaly február és idén november között.

Mindezek alapján 220-240 ezer lehet a háborús sebesültek és 70 ezer a halottak száma az orosz oldalon, így ezek a becslések azt valószínűsítik, hogy 290-350 ezer között jár az ukrán hadszíntéren megsebesült és elesett oroszok együttes száma a háború eddigi időszakában – áll a brit katonai hírszerzés hétfői elemzésében.

A brit védelmi tárca tájékoztatása szerint ebből a becslési sávból az következik, hogy mediánszinten számolva 320 ezer a 2022. február 24-én indított orosz hadműveletek kezdete óta Ukrajnában megsérült és elesett orosz katonák száma.

A brit katonai hírszerzés szerint ugyanakkor orosz hivatalos személyiségek körében is valószínűleg sekélyes a tájékozottsága teljes körű veszteségadatokról, tekintettel arra, hogy az orosz fegyveres erőkön belül régre visszanyúló kultúrája van a megbízhatatlan tájékoztatásnak.

A tárca szerint a legnagyobb emberveszteséget, mintegy 300 főt, Donyeck térségében szenvedte el az ukrán fél. Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említette egyebek mellett az ukrán légvédelem Vosztok irányító és figyelmeztető központjának egy földalatti parancsnoki központját Dnyipro környékén, két üzemanyag- és egy lőszerraktárt, két páncélozott harcjárművet, egy HIMARS-rakétát, két földi célpontok megsemmisítésére átalakított Sz-200-as légvédelmi rakétát és nyolc drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást. Donyeck központjában hat, Horlivkában egy civil sebesült meg ukrán csapások következtében.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese az X-en megdicsérte Lloyd Austin amerikai védelmi miniszert, amiért megnevezte az Ukrajnának nyújtott segítség valódi okát: a hadiipari megrendeléseket és ezen keresztül a munkahelyek teremtését az Egyesült Államokban. Austin korábban arról beszélt, hogy Washington a védelmi ipari bázisának négy évtizede legátfogóbb modernizálására vállalkozik, és Ukrajna katonai igényeire már több mint 80 milliárd dollárt fordítottak a háború kezdete óta.

Az ukrán légvédelem 25 drónból 18-at semmisített meg a legutóbbi orosz éjszakai dróntámadás során, míg az orosz haditengerészet egy, a Krím félsziget irányába tartó legénység nélküli ukrán hadihajó megsemmisítéséről számolt be.

A kijevi légierő beszámolója szerint sikerült megsemmisíteniük az Oroszország által kilőtt két cirkálórakéta közül az egyiket. Az ukrán hatóságok közölték, hogy a drónokat délnyugat-oroszoroszági állomásokról, és a 2014-ben Oroszországhoz csatolt Krím félszigetről lőhették ki Ukrajna keleti és déli területeit célozva, a légi csapást követően káreseményről nem érkezett jelentés.

„Moszkvai helyi idő szerint nagyjából 8 órakor a Fekete-tenger nyugati részén egy legénység nélküli ukrán hadihajót fedeztek fel, amely a Krím félsziget felé tartott” – közölte a védelmi minisztérium. „A felfedezett célpontot megsemmisítették” – tették hozzá közleményében a tárca.

Az elmúlt hat hónapban az ellentámadás során az ukrán hadsereg veszteségei meghaladták a 125 ezer főt és 16 ezer haditechnikai eszközt – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az orosz fegyveres erők vezetői állományával pénteken megtartott telekonferencián.

A tárcavezető azt állította, hogy az orosz csapatok az ukrajnai „különleges hadművelet” során kedvezőbb pozíciókat foglalnak el, és minden irányban kiterjesztik az ellenőrzésük alá vont zónákat.

„Folytatjuk az aktív védekezést, fejlesztjük a fegyveres erők harci potenciálját, figyelembe véve a különleges hadművelet tapasztalatait”

– fogalmazott. Közölte egyebek között, hogy a háborús övezetben 2024-ben az orosz hadsereg számára hét korszerű gyakorlóterepet fognak berendezni különleges műveleti feladatra való kiképzésre. Mint mondta, a fő hangsúly a „különleges hadművelet” feladataira való felkészítésen lesz.Közölte, hogy

a Lavocskin Kutató- és Ipari Társaság olyan katonai távérzékelő űrrendszerét hoz létre, amely minden időjárási, fény- és terepviszonyok között képes képet alkotni az egyes helyszínekről.

Bejelentette, hogy Oroszország jövőre Okean-2024 kódnéven stratégiai parancsnoki és vezérkari gyakorlatot rendez, valamennyi haderőnem részvételével. Elmondta, hogy jövőre külföldi egységek is részt vesznek majd mintegy húsz oroszországi hadgyakorlaton, amelyek közül négyet a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) és a Sanghaji Együttműködés Szervezete keretében rendeznek meg.


 


 


 

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában