POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.12.13.

Általános orosz támadás az ukrán fronton

Közben sorozatos próbálkozásokat vernek vissza.

Az orosz csapatok a konfliktus frontvonalának minden területén támadják az ukrán állásokat – közölte Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka, szúrta ki az Oroszhírek.

Egy vasárnapi Telegram-bejegyzésben Szirszkij elismerte, hogy „a műveleti helyzet keleten továbbra is nehéz”, és hogy „az orosz hadsereg nem hagyja abba a támadó műveletek folytatását a teljes front mentén”.

Hozzátette, hogy megbeszélést tartott ukrán parancsnoki társaival, akik „keleti irányban védekezésben vannak”, hogy elemezzék a helyzetet és megtervezzék a további lépéseket – írták.

Az összejövetelen olyan döntéseket hoztak, amelyek „biztosítják a védelmünk fenntarthatóságát, megóvják katonáink életét, és racionálisan használják fel a lőszert” – hangsúlyozta Szirszkij.

Az ukránok egyre kevésbé támogatják a kijevi rezsimet, amely feláldozta népét a nyugati geopolitikai érdekeknek – jelentette ki Dmitrij Poljanszkij, Oroszország első helyettes állandó ENSZ-képviselője az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, amelyen az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállításokat vitatták meg – számolt be az Oroszhírek.

„Az ukrán nép támogatása a nemzetellenes ukrán kormánynak, amely feláldozta népét a nyugati geopolitikai érdekekért, rohamosan csökken, olyannyira elenyésző mértékűvé vált, hogy még az ukrán média is kényelmetlenül érzi magát, ha erről ír” – mondta Poljanszkij.

Hozzátette, ennek elsődleges oka az, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán vezető „ismételten becsapta és továbbra is becsapja az ukránokat”.

„Mindez széles körű csalódást okozott az ukránok körében, akik rájöttek, hogy Zelenszkij a szakadékba vezeti az országot” – mondta az orosz diplomata, aki a kijevi rezsimet haldokló drogfüggőnek nevezte, amely csak a nyugati pénzügyi adományokból él.

Az Unian a Háborús Tanulmányok Intézetére (ISW) hivatkozva arról ír, hogy az orosz hadsereg előretöréseket hajtott végre a Kupjanszk–Szvatovo–Kremenna vonalon, valamint Avdijivka környékén – számolt be Mandiner.

A beszámoló szerint hétfőn az orosz erők folytatták a támadó műveleteket, a december 10-i geolokációs felvételek pedig azt mutatják, hogy Dibrovától délkeletre előrehaladtak, bár kisebb mértékben – írták.

Az ukrán vezérkar ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a védelmi erők több orosz támadást vertek vissza különböző irányokból. Ami biztosnak tűnik, hogy az oroszok támadnak.

A tárca szerint a legtöbb támadást, 18-at, Donyeck térségében kísérelte meg az ukrán fél, és ugyanitt szenvedte el a legnagyobb emberveszteséget is, mintegy 200 főt

Négy frontszakaszon 27 ukrán rohamot vertek vissza orosz erők az elmúlt nap folyamán, a harcokban mintegy 570 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg – közölte az orosz védelmi minisztérium hétfői hadijelentésében.

Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett két Herszon megyei lőszerraktárt, egy harckocsit, két páncélozott harcjárművet, egy gyalogsági harcjárművet, egy lengyel Krab önjáró tarackot és 24 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) hétfőn közölte, hogy a "Donyecki Népköztársaság" legfelsőbb bírósága háborús bűnök miatt súlyos, 19 és 25 év közötti szabadságvesztésre ítélt öt volt ukrán tengerészgyalogost. A vád szerint a férfiak a tengerészgyalogság 36. önálló dandárjának katonáiként tavaly február 24. és 28. között aknavetőkkel lőtték a Novoazovszki járásban lévő Szahanka falut, aminek következtében egy civil megsebesült, több ház és egy jármű megrongálódott. Egyikük tavaly tavasszal Mariupolban Kalasnyikovból leadott legkevesebb 20 célzott lövéssel megölt egy civilt, akiről azt feltételezte, hogy az oroszokat támogatja.

Ukrajna nyugati partnereinek világos jelzést kell küldeniük arról, hogy hosszú távon is folytatódik az országnak nyújtott katonai támogatás – jelentette ki hétfőn Olaf Scholz német kancellár Berlinben.

„Fontos, különösen ebben a helyzetben, hogy együttesen jelezzük Európában és annak határain túl is Ukrajnának, hogy támaszkodhat a segítségünkre” – húzta alá Scholz azon a sajtótájékoztatón, amelyet Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnökkel tartott. Azt is fontosnak tartotta, hogy egy ilyen jelzéssel Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is üzenetet küldjenek a nyugati közösség elszántságáról.

Scholz megismételte azt a véleményét, hogy a háború valószínűleg sokáig elhúzódik. Úgy vélekedett, hogy Putyin éppen a nyugati segélyek megcsappanására számít ukrajnai stratégiájának részeként. „Ezért fontos megfogalmazni egy hosszú távú perspektívát, hogy készek vagyunk Ukrajnát támogatni, amíg szükséges, és a szükségesnek mutatkozó mértékben” – hangoztatta a kancellár.

Mark Rutte ugyancsak Ukrajna támogatásának szempontjából fontosnak tartotta, hogy az európai uniós tagországok vezetői közelgő brüsszeli találkozójukon „megtegyék a következő lépést” az uniós keretköltségvetés módosítására, amely lehetővé tenne egy újabb jelentős támogatási csomagot Kijev számára.

A holland kormányfő derűlátónak mondta magát abban, hogy már a napokban sikerül megoldást találni az EU-n belüli megosztottságra ebben a témában.

Most, amikor Oroszország megsokszorozta Ukrajna elleni támadásait, nem az európai támogatás csökkentésének, hanem növelésének jött el az ideje – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.

Josep Borrell a tagországok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően újságíróknak reményét fejezte ki, hogy az Ukrajnának szánt támogatást illetően az „európai egység” erősödni fog. „Az uniós tagállamoknak azt kell áttekinteniük, mikén növelhető az uniós támogatás” – fogalmazott.

Noha az orosz légitámadások soha nem látott intenzitásúak, az orosz hadsereg veszteségei is egyre nagyobbak – mondta. Ez az a pillanat, amikor minden képességet fel kell sorakoztatni Ukrajna támogatására – hangsúlyozta az uniós diplomácia vezetője.

Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével tartották meg szerdán a szeverodvinszki Szevmas üzemben a Krasznojarszk és az Imperator Alekszandr III. nukleáris meghajtású tengeralattjárók zászlófelvonási ünnepségét.

A szertartás a hadrendbe vételüket jelezte. A Krasznojarszk a második a Jaszeny-M projekt többcélú atom-tengeralattjárói közül. A nukleáris meghajtású tengeralattjárók negyedik generációjához tartozik.

A Imperator Alekszandr III. nukleáris meghajtású tengeralattjáró cirkáló a Borej-A projekt harmadik sorozathajója. A nukleáris meghajtású hajók negyedik generációjához tartozik.

Vezető nyugati hatalmak magas rangú tisztségviselői arról tárgyalnak, hogy „leváltanák” posztjáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt – állította hétfői jelentésében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtószolgálata.

A közleményben idézték Szergej Nariskint, az SZVR igazgatóját, aki szerint a szolgálat megbízható információkat kapott arról, hogy vezető nyugati hatalmak magas rangú tisztségviselői egyre gyakrabban tárgyalnak Zelenszkij „leváltásáról”.

„Az okok között szerepelnek Zelenszkij arra vonatkozó beváltatlan ígéretei, hogy legyőzi Oroszországot a csatatéren, valamint az ukrán elnök végtelen arcátlansága a külföldi partnerekkel való kommunikációban, továbbá a határtalan nepotizmus és korrupció Ukrajnában. (…) De a legfontosabb, hogy Zelenszkij elvesztette az Oroszországgal való konfliktusban a Washington és szövetségesei érdekeit szolgáló manőverező képességét” – áll a jelentésben.

Az SZVR szerint Brüsszelben azt a forgatókönyvet vették fontolóra, amely szerint Moszkva és Kijev között akkor jöhet létre tűzszünet, amikor az ukrán hadsereg végleg elveszíti támadó potenciálját.

„Mérlegelik, hogy ki lehet Zelenszkij államfő utóda. Egyebek között az uniós külügyminiszterek ez év novemberében Brüsszelben tartott találkozójának kulisszái mögött felvetődött, hogy ez lehet valamelyik magas rangú ukrán katonatiszt, például Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka vagy Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének vezetője, valamint Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője, Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal volt tanácsadója és Vitalij Klicsko kijevi polgármester” – áll a jelentésben.

A közleményben Nariskin igazgatóra hivatkozva azt írták, hogy az európaiak szerint mindegyikük képes lenne az „ukrán Pilsudski” szerepét eljátszani, évtizedekre erős kordont vonva Oroszország és (Nyugat-)Európa közé.

„Az ukránok többsége számára idegen kijevi bábrezsimet, amely véres mészárlásokat rendezett a Donyec-medencében, Odesszában, valamint Ukrajna számos más városában és falvában, végül elkerülhetetlenül cserben hagyják majd tengerentúli urai” – jelentette ki Nariskin hétfőn Moszkvában az ukrán propagandával szembeni fellépés témájában megtartott kerekasztal-beszélgetésen.


 

 

origo.hu

Dárdai Pál megerősítette, hogy kirúgják a Herthától: így vigasztalódik a magyar edző

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

life.hu

Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

mandiner.hu

Becsempészte a kitiltott zászlót, összetörte a trófeát az Eurovízió nembináris győztese (VIDEÓ, FOTÓ)

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Karácsony elárasztotta korrupcióval Budapestet

POLITIK

Már nem orosz-ukrán háborúról, világháborúról beszélnek

POLITIK

Elárasztják Ametikát a migránsok, Biden szó nélkül tűri

POLITIK

Mire épülnek a kínai-magyar kapcsolatok?