POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.11.29.

Újabb települést foglaltak el az oroszok

620 ukrán katona esett el.

Elfoglalták Artyomovszkoje települést a „Donyecki Népköztársaságban” az orosz fegyveres erők déli csoportosulásának alegységei – közölte szerdán az orosz védelmi tárca.

A moszkvai hadijelentés szerint egyébként az orosz erők négy frontszakaszon hét támadást vertek vissza, és az érintkezési vonal mentén mintegy 620 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A legtöbb támadást, hármat, Donyeck térségében kísérelte meg az ukrán fél, és itt szenvedte el a legnagyobb, mintegy 250 fős emberveszteséget is.

Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok, haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett egy légvédelmi lokátorokat összeszerelő és javító üzemet, több üzemanyagraktárt, egy Míg-29-es és egy Szu-25-ös repülőgépet és öt harckocsit – utóbbiakat Donyeck körzetében lőtték ki –, továbbá kilenc páncélozott harcjárművet, egy amerikai M109-es Paladin önjáró és egy M777-es vontatott tarackot, valamint 11 Uragan- és HIMARS-rakétát, valamint 38 drónt.

Az orosz statisztika szerint az ukrán fegyveres erők által a háború kezdete óta elveszített tüzérségi lövegek és aknavetők száma meghaladta a 7200-at, a drónoké pedig a 9300-at. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Zaporizzsja megyei Pologiban két nő megsebesült.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) letartóztatott egy 40 éves férfit, aki arra készült, hogy ukrán megbízásból, pénzért felrobbantson egy tartálykocsit egy moszkvai vasútállomáson. Akkor vették őrizetbe, amikor a kijelölt helyszíneken magához vette az összeállítandó pokolgép előállításához szükséges robbanóanyagot és detonátort.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy elfogott egy, az ukrán szakszolgálatok által beszervezett 37 éves orosz férfit, aki terrortámadást szándékozott elkövetni a voronyezsi katonai toborzóközpont ellen. A gyanúsított lakásán robbanószerkezet előállításához szükséges alkotóelemeket foglaltak le, valamint megtalálták a toborzókkal folytatott internetes levelezését is.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a déli Odessza megyében tett munkalátogatást, amelyen főként a régió katonai védelméről és a gabona tengeri szállításáról tanácskozott helyi vezetőkkel – hozta nyilvánosságra az elnöki iroda hivatalos honlapján.

Az államfő a közlemény szerint találkozott a régió katonai parancsnokságával, és meghallgatta Andrij Hnatov, az odesszai hadműveleti-stratégiai csoportfőnök jelentését a régióban kialakult helyzetről és a felelősségi körébe tartozó katonai műveletekről.

A megbeszélésen részt vett Olekszij Nejizspapa, az ukrán haditengerészet parancsnoka, aki jelentést tett a Fekete-tengeren kialakult helyzetről és a területet érő orosz támadásokról.

Dmitro Karpenko a déli légierők parancsnoka pedig az odesszai régió légvédelmi rendszerének működéséről, Odessza légterének védelméről és a gabonafolyosó infrastruktúrájának helyzetéről számolt be Zelenszkijnek.

Az ukrán védelmi tárca által létrehozott Nemzeti Ellenállási Központ a Telegramon arról számolt be, hogy a dél-ukrajnai Herszon megye orosz megszállás alatti részében lévő Juvilejne településen felrobbantottak egy épületet, amelyben az orosz megszálló hatóságok képviselői tanácskoztak. A támadásban a közlemény szerint öt magas rangú tisztségviselő vesztette életét.

Az ukrán déli műveleti parancsnokság a Telegramon közölte, hogy a zord időjárás miatt az Oroszország által 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím félszigeten lezuhant egy orosz Sahid típusú csapásmérő drón, amelyet az oroszok az ukrán ellenőrzésű déli térség elleni támadásra indítottak.

Az északkeleti Szumi megye katonai adminisztrációja szerdán arról tájékoztatott, hogy az elmúlt napon az orosz erők 22-szer nyitottak tüzet a régióra, s a támadások következtében három helyi lakos életét vesztette, három pedig megsebesült.

A nyugat-ukrajnai Hmelnickij megye kormányzói hivatala arról adott hírt, hogy az éjszakai orosz támadások következtében megrongálódott egy agrárvállalkozás épülete,

személyi sérülés azonban nem történt.

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége egy nap alatt mintegy 1140-nel 327 580-ra nőtt. Az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett 15 orosz harckocsit, 32 tüzérségi és három légvédelmi rendszert, valamint 39 drónt.

Ukrajna kilenc régiójában 368 településen megszakadt az áramellátás a napok óta tartó zord időjárás miatt – közölte az állami katasztrófavédelmi szolgálat szerdán a Facebookon.

Az orosz Fekete-tengeri Flotta egyik fregattja négy manöverező robotrepülőgéppel támadta Ukrajna katonai infrastruktúráját – számolt be szerdán az orosz védelmi minisztérium.

„A Fekete-tengeri Flotta egyik fregattjának legénysége azt a feladatot kapta, hogy a lehető legrövidebb időn belül Kalibr manőverező robotrepülőgépekkel indítson csapást az ellenséges katonai infrastruktúra ellen” – közölte a minisztérium a Telegramon. A tárca szerint a kijelölt célpontokat eltalálták.

Ezzel szemben az ukrán légierő közösségi oldalán szerdán azt írta, hogy lelőtt 21 drónt, amelyet az orosz erők indítottak az éjszakai ukrajnai célpontok ellen. Beszámolt arról is, hogy három támadó rakéta közül kettőt megsemmisítettek, de a harmadik sem érte el a célját.

Az ukrán légierő egyúttal megemlítette, hogy harci repülőgépeket és légvédelmi egységeket vetett be Ukrajna déli és középső régióiban.

Az ukrán haditengerészet kedden késő este azt közölte, hogy az orosz haditengerészet kedd estétől két, összesen legfeljebb nyolc Kalibr rakétával felszerelt tengeralattjárót tart bevetésen a Fekete-tengeren. Emiatt „a rakétafenyegetettségi szint magas” – közölték a Telegramon.

A történtekkel párhuzamosan az orosz légvédelmi erők megsemmisítettek egy Ukrajna által indított, Moszkva felé repülő drónt. Erről szerdán Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere számolt be.

A drónt a Moszkva környéki Podolszk körzet felett megsemmisítették

– közölte Szobjanyin a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

„Az előzetes információk szerint nem történt kár, illetve nincs áldozat a helyszínen, ahol a roncsok lezuhantak” – tette hozzá a városi elöljáró.

Az Ukravtodor ukrán állami közútkezelő hatóság ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy valamennyi közutat járhatóvá tettek. „A dél-ukrajnai Mikolajiv megyében viszont két autópályán továbbra is forgalmi tilalom van érvényben. Éjjel-nappal tisztítják az M-16-os autópálya szakaszait a szomszédos odesszai és az ország középső részében lévő kirovohradi régióban” – tette hozzá a hatóság.

Szerdán a katasztrófavédelem 13 alkalommal vontatott járműveket Odessza, Mikolajiv, Kirovohrad, a nyugat-ukrajnai Zsitomir és az észak-ukrajnai Csernyihiv megyékben.

 

„A rossz időjárás múlt vasárnapi kezdete óta 1867 járművet vontattak el, 178 fát távolítottak el az utakról, és több mint négyezer embernek, köztük 226 gyermeknek nyújtottak segítséget”

– emelte ki közleményében a katasztrófavédelmi szolgálat.

Az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat a Telegramon nyilvánosságra hozott közleményében arról tájékoztatott, hogy az áramhiány jelenleg leginkább a déli Odessza, Mikolajiv és Herszon megyéket, valamint a keleti országrészben a Dnyipropetrovszki régiót érinti. Felhívta a figyelmet arra, hogy országszerte gyorsan növekszik a villamosenergia-fogyasztás.

„Az Ukrenerho szakemberei a regionális energiacégekkel közösen folytatják a déli régiókban az áramellátásának helyreállítását. A munkálatok előrehaladását nehezítik a szélsőséges időjárási viszonyok, a hószállingózás, a jegesedés és a megélénkült a szél, helyenként pedig a heves eső.”

Az állami cég hozzátette, hogy a rossz időjárás miatt áramkimaradások voltak a délelőtti órákban Kárpátalja, Poltava, Cserkaszi és Csernyihiv megyékben is.

Az orosz ágyúzások emellett károkat okoztak Kelet-Ukrajnában, a Donyecki és a Harkovi régióban található hálózatokban is.

A vállalat a növekvő áramfogyasztás miatt takarékosságra, az elektronikus berendezések racionális használatára szólította fel az embereket. „Az ukrán erőművek által termelt villamos energia továbbra is elegendő a lakossági fogyasztók igényeinek kielégítésére. Fogyasztási korlátozásokat ezért nem vezettünk be, és egyelőre nem is tervezünk ilyen lépést megtenni” – írta az Ukrenerho.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a NASA döbbenetes bejelentése: valami egészen hihetetlent találtak

origo.hu

Szoboszlai Dominik elképesztő munkával lett hatalmas sztár a Premier League-ben

borsonline.hu

Ennek az 5 csillagjegynek lesz szerencsés az egész Március

hirtv.hu

A Bëlga egy számának sorával üzent Bayer Zsolt a gyalázkodó DK-soknak + videó

vg.hu

Nem bírja a hálózat, korlátoznák az elektromos autók töltését

origo.hu

Az elkerülhetetlen műtét után megszólalt a Farm VIP sztárja

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 4-10.: a Halak újhold felerősíti az intuíciónkat

ripost.hu

Most kaptuk: legyőzte a gyilkos kór, elhunyt a Munkácsy-díjas művész

life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod (hirdetés)

life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Ezek lesznek az új gyermekvédelmi törvénycsomag legfontosabb változásai

POLITIK

Neonácik életveszélyesen megfenyegették a XII. kerület alpolgármesterét

POLITIK

Ezer traktor Brüsszel utcáin, a gazdák haragja eléri az EU központját

POLITIK

Páratlan luxusingatlanba költöznek Gyurcsányék, csak az előleg 500 millió

POLITIK

Orbán Viktor optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően

POLITIK

Kötelező lesz a gyermekvédelmi intézményvezetők pszichológiai alkalmassági vizsgálata

POLITIK

Szijjártó Péter: A közel-keleti konfliktus újabb világháborús kockázat

POLITIK

Orbán Viktor: Jobb, ha mi keresünk másokon, mint, ők rajtunk