
Az oroszok kiléptek a fegyverzetellenőrzési szerződésből
Szerintük az elavult szerződés már évek óta halott.
A Kreml hivatalosan is kilépett a NATO katonai blokkal kötött, a hidegháború idejéből származó egyik legfontosabb fegyverzetellenőrzési paktumból, mondván, hogy az elavult szerződés már évek óta halott, és a modern világban teljesen “elvesztette a kapcsolatot a valósággal” - számolt be az Oroszhírek.
Az orosz külügyminisztérium kedden jelentette be a lépést, mondván, hogy az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) “végleg történelemmé vált”, miután a kilépés érdekében már korábban is történtek lépések, amelyek közül az első 2007-ben történt. Bár eredetileg “bizonyos stabilizáló szerepet játszott”, az egyezményt a NATO-tagok nagyrészt figyelmen kívül hagyták, és így az “megszűnt megfelelni Oroszország érdekeinek” – közölte a minisztérium.
„A NATO-tagállamok és e szövetség kliensországainak hatóságai egyértelműen bebizonyították, hogy képtelenek tárgyalni. a jelenlegi szakaszban nem lehetséges velük semmilyen megállapodás a fegyverzetellenőrzés terén” – tette hozzá a nyilatkozat.
„Csak akkor lehetne újjáéleszteni a megfelelő párbeszédet az új európai biztonsági rendszer kialakítására irányuló erőfeszítések részeként, ha az élet arra kényszerítené őket, hogy visszatérjenek a konstruktív és reális álláspontokhoz”.
Oroszország és Ukrajna az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó beszámolókat adott arról, hogy mi történik a frontvonal mentén Zaporizzsja régióban: Moszkva azt állította, hogy megállította Kijev ellentámadását, az ukrán hadsereg pedig azt, hogy tovább nyomul előre.
Ukrajna az ellentámadás júniusi kezdete óta visszafoglalt néhány kisebb falut a délkeleti Zaporizzsjai területen, de az ország keleti és déli részén húzódó frontvonal az elmúlt egy év során alig változott.
Jevgenyij Balickij, a Zaporizzsjai terület Moszkva által beiktatott legmagasabb rangú tisztségviselője az orosz állami hírügynökségnek hétfőn arról számolt be, hogy
erőik megállították az ukrán hadsereg ellenoffenzíváját.
Hozzátette, hogy kisebb harcok folynak Robotine település és az attól mintegy 22 kilométerre északnyugatra fekvő Scserbaki falu közelében. „Ez gyakorlatilag az ukrán rezsim agóniája, mivel erőik mára teljesen kimerültek” – jelentette ki.
Az ukrán vezérkar vasárnap este azt közölte, hogy az orosz erők több sikertelen támadást hajtottak végre Robotine közelében és a tőle néhány kilométerre keletre fekvő Verbove falunál.
Az orosz védelmi tárca vasárnapi tájékoztatóján ugyanakkor azt közölte, hogy az orosz erők visszaverték az ukrán támadásokat Verbove és Robotine közelében.
Az ukrán vezérkar azt is közölte, hogy
az ukrán hadsereg a Zaporizzsjai területen folytatta a támadó hadműveleteket Melitopol irányában, „kimerítve az ellenséget az ottani frontvonal teljes hosszában”.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hétvégén cáfolta, hogy az Oroszországgal vívott háborúban „patthelyzet” alakult volna ki, ellentmondva főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij tábornok kijelentésének, amely szerint a konfliktus az állóháború irányába halad.
Megkezdődtek a munkálatok a Wagner-csoport által júniusban elfoglalt Rosztov-na-Donu kikötővárost és a Krímet összekötő vasútvonalon.
Oroszország megkezdte a Rosztov-na-Donu és a Krím félsziget közötti vasútvonal építését – számolt be a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség. Az északi vasútvonal azért is kiemelten fontos, mert
szárazföldi összeköttetést biztosítana az oroszok által megszállt területeknek, ezzel javulna csapataik ellátása, valamint képes volna részben kiváltani a Krími hidat is, melyet azután építették, hogy Oroszország 2014-ben annektálta a Krím félszigetet.
A 2018-ban elkészült híd az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta kiemelt célponttá vált, és egy júliusban végrehajtott támadás komoly károkat okozott a híd szerkezetében és két ember halálát okozta.
A zaporizzsjai régió vezetője, Jevgenyij Balickij elmondta, a munkálatok megkezdődtek, az új vonal pedig a Melitopol melletti Jakimivkából Bergyjanszk és Mariupol érintésével jut majd el Rosztov-na-Donuba. Megjegyezte, a meglévő vasút nemcsakhogy nem biztonságos, de meglehetősen elavult is, ugyanakkor az új vonal építése jelentősen befolyásolja a régió gazdaságának fejlődését.
Az ukrán erők megsemmisítettek egy orosz légvédelmi rendszert hétfőre virradóra az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krím félsziget nyugati részén – erősítette meg az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának stratégiai kommunikációs központja a Telegram közösségi oldalon.
A támadásról korábban beszámoló média szerint az Olenyivka falu közelében lévő bázis ellen hajtották végre a csapást, amelyben 17 orosz katona megsebesült.
Az ukrán légierő azt közölte a Telegramon, hogy az éjjel az orosz erők 12 Sahid drónnal és két H-59 manőverező robotrepülőgéppel támadták Ukrajnát, de az ukrán erők valamennyik a levegőben megsemmisítették. A déli Odessza megye ügyészsége arról tájékoztatott, hogy
az orosz erők csapást mértek a megyeszékhely közelében egy hajójavító üzemre, a támadásban négy munkás megsebesült.
Roman Mrocsko, Herszon város katonai adminisztrációjának vezetője a Facebookon arról adott hírt, hogy az orosz csapatok éjfél körül csapást mértek a megyeszékhelyre, és az ágyúzások következtében tűz ütött ki egy társasház kilencedik emeletén.
A tűzben egy 85 éves nő életét vesztette, egy másik áldozatot pedig égési sérülésekkel és füstmérgezéssel láttak el. Olekszandr Prokugyin megyei kormányzó később a Telegramon azt írta, hogy Herszont napközben is orosz támadás érte, egy buszra nyitottak tüzet, aminek következtében heten megsebesültek.
Herszon megyében az orosz erők a beriszlavi járásban lévő egyik településre is csapást mértek két irányított légibombával – közölte a régió kormányzói hivatala. A közlemény szerint menekülés közben sérüléseket szenvedett egy nő és egy férfi, mindkettőjüket kórházba szállították. A településen magánházak és egy kápolna rongálódott meg.
Az orosz hadsereg hétfőn nap közben rakétatámadást intézett Zaporizzsja peremvidékén egy település ellen, aminek következtében egy szociális infrastrukturális létesítmény megsemmisült
– adta hírül Jurij Malasko megyei kormányzó a Telegramon. Hozzátette, hogy a katasztrófavédelem munkatársai a helyszínen dolgoznak, áldozatokról eddig nem érkezett jelentés.
Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában arról beszélt, hogy a Donyeck megyei Bahmut térségében az orosz csapatok jelentősen megerősítették katonai jelenlétüket, és a védekezésről támadásra tértek át.
„Az ellenség akcióit sűrű tüzérségi és aknavetőtűz támogatja. A kamikaze drónok használata folyamatosan növekszik. Ugyanakkor katonáink szakszerű és összehangolt fellépésének köszönhetően az ellenség súlyos veszteségeket szenved, és nem tudja elérni céljait” – hangoztatta Szirszkij.
Hozzátette, hogy emellett az orosz csapatok a Harkiv megyei Kupjanszk téréségében is aktívan támadnak,
egyszerre több irányba próbálnak előrenyomulni.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, hétfői összesítése szerint az orosz hadsereg egy nap alatt „mintegy 860” katonát vesztett el Ukrajnában, a háború kezdete óta pedig már közel 300 ezret. Az ukrán erők vasárnap megsemmisítettek egyebek mellett egy orosz repülőgépet, 15 harckocsit, 14 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint húsz drónt.







