RETRO RÁDIÓ

A Soros-brigád már teljesen nyíltan támadja Magyarországot

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 11. 23. 08:37

Ezért kell a szuverenitásvédelmi törvény.

Rövidesen létrejöhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amelynek munkáját a titkosszolgálatok is segítik, illetve akár hároméves börtönbüntetéssel sújthatják mások mellett azokat a jelölteket, akik külföldről érkező támogatást használnak fel – egyebek mellett ezeket a főbb pontokat tartalmazza a kedden benyújtott szuverenitásvédelmi törvénycsomag. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán azt írta: az új törvény becsukja a kiskaput a választási trükközés előtt, és következménye lesz annak, ha valaki külföldi pénzt használ fel a kampányban.

Mások mellett a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje Márki-Zay Péter is bevallotta, hogy a választási kampányban több millió dollárt kaptak külföldről.

Azóta a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom is egy hasonló ügyben érintett. A Nemzeti Információs Központ jelentéséből kiderült, az Action for Democracy szervezeten és egy svájci alapítványon keresztül több mint négymilliárd forint külföldi pénz landolt a baloldalnál a tavalyi választási kampányban.

A külföldi megbízók célja a befolyásszerzés és a választói akarat irányítása volt

A parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény – közölte Kocsis Máté közösségi oldalán. A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: a tavalyi kampányban

a baloldali politikusok a törvényeket kijátszva, külföldi szervezetektől fogadtak el pénzt,

hogy hatalomra kerüljenek, ezzel kockára téve hazánk szuverenitását.

Kocsis Máté azt írta: ennek a jelenlegi szabályok miatt nem lehetett komolyabb következménye, viszont, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer,

az új szuverenitási törvény becsukja a kiskaput a választási trükközések előtt.

Az új törvénycsomaggal létrejön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amely egyebek mellett a külföldről érkező befolyásolási, dezinformációs és a választói akarat befolyásolására irányuló kísérleteket vizsgálja, blokkolja, majd azokat a nyilvánosság elé tárja.

A hivatal munkáját a titkosszolgálatok is segítik, a már rendelkezésre álló, illetve új információk felhasználásával. A független hivatal elnökét a köztársasági elnök nevezi ki.

Módosul a büntető törvénykönyv is, amelybe bekerül a választói akarat tiltott befolyásolása passzus.

Három évig terjedő szabadságvesztéssel lesz sújtható az, aki egyebek mellett tiltott külföldi támogatást használ fel.

A törvénycsomag módosításai a szuverenitás immunrendszerét erősítik, illetve a külföldről finanszírozott politikai korrupció visszaszorításával a demokratikus választói akarat érvényesülését szolgálják – erről az Alapjogokért Központ írt. A szuverenitásvédelmi törvényjavaslat új fejezetet nyit a Magyarország önrendelkezéséért folytatott küzdelemben.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a közösségi oldalán azt írta:

a magyar szuverenitás egyik legnagyobb ellensége Soros György és fia, Alexander Soros.

Kovács Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy egyik lapjukban, a Project Syndicate-ben a Soros-birodalom most kifejezetten arra buzdítja az EU-t, hogy „végezzen”, „csapjon le” és zsarolja meg pénzügyileg a demokratikusan megválasztott kormányokat.

„Mi ez, ha nem közvetlen beavatkozás a belügyeinkbe?” – teszi fel a kérdést az államtitkár. Kovács Zoltán szerint

Soros György maga is számtalanszor megírta, hogy eltökélten beavatkozik Magyarország politikájába,

és ez a szándék nem szűnt meg azzal, hogy átadta a vezetést a fiának.

Szuverenitásvédelemre van szükség, meg kell állítani a külföldi befolyásszerzést, a politikai korrupciót – tudatta az Alapjogokért Központ szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az Országgyűlésnek benyújtott szuverenitásvédelmi törvényjavaslat új fejezetet nyit a Magyarország önrendelkezéséért folytatott küzdelemben. A tét a demokrácia szempontjából is stratégiai: a magyar sorskérdésekről a választók közössége dönt-e vagy korrupt befolyásszerzéssel külföldi érdekcsoportok? A 21. század politikájának új választóvonala a szuverenista és a globalista erőcsoportok között húzódik: ezt mutatta hazánkban a 2022-es országgyűlési voksolás és ez lesz a jövő évi választások összefüggés-rendszere is – olvasható a közleményben.

Az Alapjogokért Központ úgy fogalmazott, hogy a globalisták és hazai képviselőik a magyar nemzeti érdekkel szöges ellentétben álló programot képviselnek: béke helyett a háború eszkalációját, a gyermekek védelme helyett genderpropagandát, a magyar családok segítése helyett az illegális bevándorlók korlátlan beengedését támogatják.

Az elmúlt időszakban ráadásul egyértelművé vált, hogy a globalista program mögött nemzetközi finanszírozók állnak, ami nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és erre a jogalkotónak is reagálnia kell. A geopolitikai helyzet azóta tovább fokozódott a Közel-Keleten zajló háború és az illegális migráció által gerjesztett terrorfenyegetettség miatt – írta az Alapjogokért Központ közleményében.

Az Európai Parlament baloldali többsége bármiben is mesterkedjen, megvédjük Magyarország szuverenitását – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP) delegációjának vezetője Strasbourgban kedden.

Deutsch Tamás, az Európai Parlament plenáris ülésének a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének folyamatos veszélyeztetése, valamint az uniós finanszírozás feltételeinek nem teljesítése Magyarországon címmel tartott vitáját követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a magyar „dollárbaloldal” és az EP baloldali többsége a vitával ismételten arra teremtett lehetőséget, hogy Magyarországgal szemben büntető elképzeléseiket megfogalmazzák.

A magyar „dollárbaloldal” megrendelésére az Európai Parlament baloldali többsége által játszott piszkos hatalmi játszma egyetlen célja, hogy Magyarország semmilyen körülmények között se juthasson hozzá a jog szerint neki járó európai uniós forrásokhoz. Célja, hogy olyan politikai hisztériát keltsen, amely majd nyomásként nehezedik az Európai Bizottság elnökének és tagjainak a vállára, hogy ebben politikai környezetben ne legyen mersze a tényeknek megfelelően megállapítani azt, hogy Magyarország a fejlesztési források lehívásához szükséges minden feltételnek eleget tett – mondta.

A Fidesz és a KDNP (Kereszténydemokrata Néppárt) európai parlamenti képviselői a vita során világossá tették, hogy bármekkora is a politikai nyomásgyakorlás Brüsszel részéről Magyarországgal szemben, a nemzeti egységet képviselve továbbra is azt az álláspontot képviselik, mely szerint a „háborús őrületnek” véget kell vetni Ukrajnában, azonnal tűzszünetre van szükség, a „migránssimogató” brüsszeli politikával szemben az illegális migráció megfékezésére van szükség, az unió külső határait meg kell védeni, szembe kell szállni Brüsszel „genderideológiai őrületével”, és a magyar gyermekvédelmi törvény megőrzése által védeni kell a gyermekeket – mondta.

Ezekben a kérdésekben bármekkora is a nyomás, nem fogunk engedni” – fogalmazott.

A magyar választópolgárok megint világosan láthatták, hogy a Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői kiállnak, a magyar érdekek védelmében, a „dollárbaloldal” európai parlamenti képviselői pedig kizárólag arra használják az uniós parlamentet, hogy a saját hazájuk ellen áskálódjanak – tette hozzá Deutsch Tamás.


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.