RETRO RÁDIÓ

Teljes katasztrófa fenyeget a Gázai-övezetben

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 10. 22. 07:48

Erre figyelmeztet öt ENSZ-szervezet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Világélelmezési Program (WFP), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) és az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) közös közleményben figyelmeztet, hogy a gázai humanitárius helyzet már a Hamásznak az Izrael elleni október 7-i támadása előtt „reménytelen” volt. „Ma pedig katasztrofális” – hangsúlyozzák az ENSZ-szervezetek, amelyek felszólítják a nemzetközi közösséget, hogy „tegyenek többet” a Gázai övezet lakóinak megsegítésére.

Gázában máris katasztrofális a humanitárius helyzet – figyelmeztetettek, mert a kórházakat „elárasztják” a sebesültek és a gyermekek, akik „aggasztó ütemben halnak meg”.

„Az idő meg van számlálva, (cselekedni kell), mielőtt a halálozási arányszám ugrásszerűen megnő a betegségek megjelenése és a hiányos egészségügyi ellátás miatt”.

A Hamász iszlamista palesztin szervezet 2007-es hatalomátvétele óta izraeli blokád alatt lévő 362 négyzetkilométeres Gázai övezetet Izrael október 9-én „totális blokád” alá helyezte,

elzárta a vizet, az áramot és az élelmiszerellátást.

Azóta az első humanitárius segélykonvoj 20 teherautóval szombaton érkezett a rafahi határátkelőn át a palesztin területre, az egyetlen határátkelőn, amelyet nem Izrael ellenőriz. Az ENSZ szerint napi 100 kamion kellene a 2,4 millió gázai lakos ellátásához.

Az öt ENSZ-szervezet közölte: „a gyermekek aggasztó ütemben halnak meg, megfosztva a védelemhez, az élelemhez, a vízhez és az egészségügyi ellátáshoz való joguktól”.

„A kórházakat elárasztották a sebesültek. A polgári személyek egyre nehezebben jutnak az alapvető élelmiszerekhez”

– áll a szervezetek közleményében.

Az öt ENSZ-szervezet humanitárius tűzszünetet sürgetett,

azonnali, korlátlan hozzáféréssel a Gázai övezetben, hogy a segélymunkások eljuthassanak a szükséget szenvedő civilekhez, életeket menthessenek és megakadályozhassák a további szenvedést.

Martin Griffiths humanitárius segélyekért felelős ENSZ-főtitkár a Gázai övezet jövőjéről tartott kairói nemzetközi konferencia szünetében egy interjúban azt mondta: lehetséges, hogy vasárnap újabb, 20-30 teherautóból álló segélyszállítmány érkezik a palesztin területre, de erről még folytak a tárgyalások.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, ahol több mint 1400 embert megöltek, további mintegy háromezret megsebesítettek, körülbelül 200 embert pedig elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügy-minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezetben indított izraeli műveletek halálos áldozatainak száma elérte az 4385-öt, a sebesülteké pedig a 13 651-et.

Izrael humanitárius övezetet hoz létre az övezet déli, tengerparti részén a Gázai övezet északi részéről elmenekülők részére – jelentette a katonai szóvivő szerdán.

Az izraeli hadsereg (IDF) továbbra is arra szólítja fel az övezet északi részének civil lakosságát, hogy meneküljenek a Vádi Gáza folyón túli, déli területekre, ahol Al-Mavasziban segélyekkel várja majd őket egy humanitárius zóna.

A hadsereg közleménye szerint a nemzetközi humanitárius segélyeket „szükség esetén” a Hán-Junisztól nyugatra eső területre irányítják. A hét eleje óta a Gázai övezet északi része lakosainak százezrei költöztek délre az izraeli hadsereg felszólítása nyomán.

Az ostrom alatt lévő Gázai övezetről, valamint az izraeli és a palesztin fél közötti tűzszünet lehetőségéről egyeztetett telefonon Recep Tayyip Erdogan török elnök és Iszmáíl Haníje, az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet vezetője – jelentette be szombaton a török elnöki hivatal az X közösségi oldalon.

A beszélgetés során Erdogan kiemelte, hogy Törökország mindent megtesz a mihamarabbi tűzszünet érdekében és további

humanitárius segélyszállítmányokat sürget a Gázai övezetbe.

Hozzátette azt is, vizsgálják néhány gázai sebesült törökországi kórházi kezelésének lehetőségét is.

Törökország – Katarral és más, térségbeli állammal együtt – emellett tárgyal az Izraelből a Hamasz fegyveresei által elhurcolt túszok szabadon bocsátásáról is.

A hét végén ENSZ-szervezetek arra figyelmeztettek, hogy a Gázai övezetben máris katasztrofális a humanitárius helyzet,

kiemelve, hogy a kórházakat „elárasztják” a sebesültek és a gyermekek „aggasztó ütemben halnak meg”.

A Gázai övezetben jelenleg 15 magyar állampolgár tartózkodik, akikkel továbbra is folyamatosan kapcsolatban vagyunk, kollégáink naponta többször beszélnek velük és családtagjaikkal telefonon – írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzése szerint a diplomaták legutóbb szerda reggel, alig egy órája győződtek meg arról, hogy valamennyien épségben vannak, még a rendkívül nehéz körülmények ellenére is.

A tel-avivi és kairói nagykövetségeink szorosan együttműködnek, és valamennyi nemzetközi partnerünkkel folyamatos kapcsolatban vagyunk annak érdekében, hogy az állampolgárainknak lehetősége nyíljon biztonságban elhagyni az övezetet. Ennek feltételei azonban jelenleg nem adottak” – fogalmazott a tárcavezető.

Folytatódott a lövöldözés szombaton az izraeli-libanoni határon, a Hezbollah egy fegyverese meghalt a dél-libanoni Hula térségében – közölte az Irán támogatta fegyveres libanoni szervezet, hozzátéve, hogy összesen tizennégy emberüket ölték meg két hét alatt, amióta a határtérségben kiszélesedett erőszak.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy egy sor incidens történt szombaton, Baram falu irányából a Hezbollah fegyveresei páncéltörő rakétát lőttek ki izraeli területre. Az NNA libanoni nemzeti hírügynökség több – Hula, Dajram és Alma es-Saab elleni – izraeli támadásról számolt be.

„A Hezbollah úgy döntött, részt vesz a harcokban, és ennek megfizeti az árát” – figyelmeztetett Joav Gallant izraeli védelmi miniszter, amikor szombaton látogatást tett az ország északi részében állomásozó katonáknál.

Naim Kászim, a Hezbollah helyettes vezetője ismét kilátásba helyezte a helyzet eszkalálódását.

„Az események függvényében, ha történik olyan esemény, amely a fokozottabb beavatkozásunkat igényli, megtesszük” – mondta az elesett Hezbollah-harcos temetésén.

A Hamász fegyveres palesztin szervezet Izrael elleni október 7-i támadása óta az izraeli hadsereg készültségben van az északi határ közelében, hogy elhárítsa a Hezbollah esetleges offenzíváját.

Az Izrael és a Hamasz közötti háború kezdete óta legkevesebb huszonhárom ember halt meg Dél-Libanonban. Közöttük tizennégy a Hezbollah fegyverese volt, de voltak polgári áldozatok is, közöttük a Reuters brit hírügynökség újságírója, Iszám Abdalláh.

Izraeli oldalon három katona és egy polgári személy halt meg a Hezbollahhal vívott tűzpárbaj során – közölte a hadsereg. Számos izraeli menekült el a határövezetből, az izraeli hatóságok kiürítették Kirjat Smonát.

Margaliot falu közelében szombaton két thaiföldi állampolgárt sebesítettek meg repeszszilánkok.

Mintegy 30 ezer thaiföldi dolgozott Izraelben mezőgazdasági munkásként a Hamász október 7-i támadása idején, Bangkok szerint a 1400 Izraelben meggyilkolt áldozat közül huszonnégy thaiföldi állampolgár volt.

A legutóbbi Izrael és a Hezbollah közötti háború során 2006-ban ezerkétszázan haltak meg Libanonban és százhatvanan Izraelben, többségében katonák.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.