POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.16.

Rakétákkal támadják egymást az oroszok és az ukránok

Kevésbé figyel a világ már erre a háborúra?

Érezhetően csökkent a nemzetközi figyelem az ukrán-orosz háború után, miután több, mint egy hete kirobbant Izraelben is az egyelőre még inkább terrorista-támadásnak minősíthető háború.

Pedig változatlan erővel dúlnak a harcok,  pusztítás, halálos áldozatok sora minden egyes nap.

Az orosz hadsereg hat rakétát és 12 iráni gyártású Sahid önmegsemmisítő drónt lőtt ki Ukrajna területére, hétfőre virradóan viszont az ukrán erők két rakétát és 11 drónt semmisítettek meg a levegőben – közölte az ukrán légierő a Telegramon. A légierő bejelentette, hogy egy Iskander M ballisztikus és öt H-59-es irányított rakéta, valamint 12 Sahid drón bevetését rögzítették. Ebből két H-59-est és 11 drónt semmisítettek meg. Az oroszok a rakétákkal Ukrajna északi és keleti régióit, a drónokkal pedig többnyire a nyugati országrészt támadták.

Filip Pronin, az ország középső részében lévő Poltava megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy a lelőtt orosz rakéták roncsaitól megsérült két felnőtt, és egy tíz éves gyermek.

Andrij Rajkovics, a szintén közép-ukrajnai Kirovohrad megye kormányzója a Telegramon azt írta, hogy a régiót is rakéta- és dróntámadás érte az éjjel.

„Volt, amit a légvédelem megsemmisített, de volt becsapódás is”

– fogalmazott a kormányzó, kiemelve, hogy a polgári infrastruktúra nem szenvedett kárt. Közölte továbbá, hogy egy helyi lakost szállítottak sérülésekkel kórházba.

Szerhij Liszak, a keleti országrészben lévő Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az orosz erők két rakétával támadták meg a régiót, amelyekből egyet a légvédelem megsemmisített, a másik viszont a megyeszékhely közelében becsapódott.

Liszak hozzátette, hogy ezen felül az oroszok öt csapást mértek Grad rakéta-sorozatvetőkkel és más nehéztüzérségi fegyverekkel Nyikopolra és térségére, a támadások következtében Nyikopolban két üzlet és két kávézó, egy magánvállalkozás, egy egyházi intézmény, egy közlekedési létesítmény és egy közkert sérült meg.

Ezen felül károk keletkeztek egy ötemeletes épületben, három családi házban, egy melléképületben, egy autóban, egy közlekedési megállóban, egy gáz- és négy villanyvezetékben. Kiemelte, hogy csaknem másfél ezer család maradt áram nélkül. Marhanec térségében is megrongálódtak villamosvezetékek és egy egyházi intézmény – fűzte hozzá.

Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a Telegramon megerősítette, hogy

az ukrán erők drónokkal kilőttek a Donyeck megyei Bahmutnál egy Gvozgyika és egy Nona típusú önjáró tarackot.

Az ukrán vezérkar hétfő reggeli helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 860-nal 288 630-ra nőtt. A jelentés szerint az ukrán erők vasárnap megsemmisítettek egyebek mellett egy orosz repülőgépet, egy helikoptert, 17 harckocsit és 44 tüzérségi rendszert.

Közben Kijevbe érkezett hétfőn Bujar Osmani, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vezetője, Észak-Macedónia külügyminisztere. A vonaton adott sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy „amikor a szervezet alapjait fenyegeti veszély, akkor erre kell összpontosítania”.

Szavai szerint

az Ukrajna elleni orosz agresszió lerombolja a nemzetközi rend alapjait.

Mint hangsúlyozta, országa EBESZ-elnöksége idején Ukrajna kiemelt prioritás, mert ott dől el az európai biztonsági helyzet jövője.

Szintén hétfőn Kijevbe érkezett Penny Pritzker, az Egyesült Álamok Ukrajna újjáépítéséért felelős különmegbízottja is.

Lelőtte az ukrán légierő két MiG-29-es vadászgépét és egy Szu-25-ös csatarepülőgépét az orosz légvédelem – közölte hétfői hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a gépek közül egyet Herszon, kettőt pedig Dnyipropetrovszk légterében semmisítettek meg. Az orosz légvédelem emellett elfogott két HIMARS-rakétát és 31 drónt.

Az orosz összesítés három frontszakaszon visszavert 22 támadásról számolt be, amelyekben mintegy 800 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg, a mintegy 460-an közülük a Donyeck környékén vívott harcokban.

 

A megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között a hadijelentés egyebek mellett említést tett egy kommunikációs központról, egy rakétatüzérségi fegyverraktárról, öt lőszerraktárról, öt harckocsiról és nyolc páncélozott harcjárműről.

A Pekingbe készülő Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kínai Központi Televíziónak (CCTV) adott interjújában azt mondta, hogy az ukrán fél emberveszteségei a háborúban mintegy nyolcszorosan haladják meg az oroszt. Putyin méltatta a konfliktus rendezésére tett kínai javaslatokat, amelyek szerinte „a békemegállapodások alapját képezhetik”.

Késznek mondta magát a diplomáciai megoldásra, ugyanakkor kifejezte sajnálatát amiatt, hogy „Ukrajna elnöke rendeletet adott ki, amely megtiltja mindenkinek, saját magának is, hogy béketárgyalásokat folytasson”.

„Az egyik legfontosabb mozzanat az, hogy mindenki számára egyenlő biztonságot biztosítsunk, és Oroszországnak ugyanúgy joga van ehhez, mint bármely más államnak. Ha mi úgy gondoljuk, hogy a NATO terjeszkedése Ukrajna révén fenyegetést jelent ránk nézve, akkor kérjük, hogy ezt hallgassák meg”

– mondta az orosz vezető.

Vlagyimir Putyin orosz elnök az október 17–18. között tartandó Egy övezet, egy út fórum alkalmából Kínába látogat, és találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

Kína és Oroszország 2022 februárjában bejelentette a határok és korlátok nélküli partnerséget, azóta pedig minden szektorban keresik az együttműködést a felek. A két ország létre kíván hozni egy olyan világgazdasági pólust, ami ellensúlyozná az Egyesült Államok globális fölényét. Október 4-én Putyin jelezte, hogy

a többpólusú, őszintébb és igazságosabb világrend felépítésének folyamata elkerülhetetlen és történelmileg szükséges.

Putyin a találkozóra felvezetés gyanánt a kínai közmédiának adott interjúban arról beszélt, hogy küszöbön áll a többpólusú világrend létrejötte, elsősorban Oroszország és Kína egyre növekvő potenciálja miatt. „Ázsiában (Kína mellett) növekszik India, Indonézia és sok más állam. Latin-Amerikában Brazília. Oroszország talpra állt és fokozatosan erősödik. Mindez annak az objektív folyamatnak a megnyilvánulása, hogy egy többpólusú világ van kialakulóban” – tette hozzá az orosz elnök.

Emlékeztetett arra, hogy

kínai kollégája 2013-ban hirdette meg Egy övezet, egy út programját, mely a világgazdaság tengelyét az óceánokról a szárazföldre kívánja összpontosítani, megkerülve az Egyesült Államok által felügyelt és használt útvonalakat.

Kitért arra is, hogy a közkeletű vélekedés szerint Kína maga alá gyűrte Oroszországot, és a két ország partnersége aszimmetrikus. Ezzel szemben a helyzet az – mondta Putyin –, hogy Peking csak együtt akar működni velük, ez pedig kifejezetten jól halad. Hozzátette, a kínai elképzelések és célok összhangban vannak a Kreml elképzeléseivel és céljaival.

Számos nyugati szakértő szerint Kínának egyensúlyt kell találnia aközött, hogy Oroszország a lehető leggyengébb legyen és ne jelentsen veszélyt, ugyanakkor biztosítania kell azt is, hogy Moszkva továbbra is gondot jelentsen közös riválisaik számára.

Hszi Csin-pingről Putyin azt mondta, olyan vezetőnek tartja, aki tudja, hogyan kell a jövőbe tekinteni, és nem a pillanatnyi helyzet alapján hozza meg a fontos döntéseket. Szerinte a kínai elnök nyugodt és megbízható, akivel lehet komoly megállapodásokat kötni.

Az interjúban a BRICS-csoporttal kapcsolatban úgy nyilatkozott, a szervezet a többpólusú világ kialakításának folyamatában kiemelt jelentőséggel bír. Szerinte a BRICS-tagok egyenrangú kapcsolatokra törekszenek.

Az Egy övezet egy út kezdeményezéssel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy Joe Biden amerikai elnök szeptember elején a G20-ak indiai csúcstalálkozóján jelentette be egy olyan nagyra törő közlekedési folyosó tervét, amely összeköti Indiát a Közel-Kelettel és Európával. Biden szerint ez megváltoztathatja az egész világkereskedelmet. A folyosó szakértők szerint

Kína kezdeményezésének legkomolyabb ellenlábasa lehet.

 

origo.hu

Iszonyatos dolgot rögzített egy műhold egy észak-koreai temetőről

ripost.hu

Most jött a szörnyű hír: kisiklott egy vonat Magyarországon, zajlik a mentés

borsonline.hu

"Kínt, szenvedést látok" - A magyar jósnő szerint ekkor jön a világvége

vg.hu

Újabb hírek érkeztek Mészáros Lőrinc fiáról a hétvégi ralibalesete után

life.hu

Hosszú Katinka megmutatta kislányát: apák napjára posztolt édes fotót

vg.hu

Történelmi üzlettől eshet el az OTP, bődületes osztalék lehet a vége

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy szerelmi élete felfordul

mindmegette.hu

Hidratál, és fényvédőként is alkalmazható a nyár legnépszerűbb gyógynövénye

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

ripost.hu

Óriási fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: furcsa hangjelek oldhatják meg a rejtélyt

ripost.hu

Vérfagyasztó jóslat: ekkor borult teljes sötétség az emberiségre

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

Zelenszkij aláírta a középiskolai és egyetemi hallgatók katonai alapképzéséről szóló törvényt

POLITIK

700 ezer orosz katona az ukrán fronton

POLITIK

Több orosz gáz érkezik Európába, mint amerikai

POLITIK

Több ország nem írta alá a svájci békedokumentumot Ukrajnáról