POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.19.
Módosítva: 2023.10.19.

Kemény választ kaptak az Orbán-Putyin találkozót kritizálók

Képmutatás a köbön!

Képmutatásnak nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda este hivatalos közösségi oldalán, hogy Kaja Kallast, Észtország miniszterelnökét megdöbbentette Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin tegnapi találkozója.

Az észt miniszterelnök nagyon kellemetlennek és minden logikát nélkülözőnek nevezte a találkozót, amiről felháborodottan nyilatkozott – írta Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter.

„Nagy tisztelettel jelzem, hogy ez a Kaja Kallas az a Kaja Kallas, akinek férjéről az derült ki nemrégiben, hogy a háború kitörése után is tulajdonrésze volt egy olyan cégnél, amely 30 millió euró értékben szállított nyersanyagokat egy orosz gyárnak a harcok ellenére is” – olvasható a külgazdasági és külügyminiszter posztjában.

„Képmutatás a köbön”

– tette hozzá Szijjártó Péter.

Nekünk, magyaroknak is az a legfontosabb, hogy a menekültáradat, a szankciók és a harcok a szomszédos országban véget érjenek – írta X üzenetében Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a kormányfőt idézve.

Mint írta, Orbán Viktor kétoldalú megbeszéléseket folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Pekingben. Közlése szerint a miniszterelnök a találkozón hangsúlyozta: „Európában ma mindenkit egy kérdés foglalkoztat: lesz-e tűzszünet Ukrajnában? Nekünk, magyaroknak is az a legfontosabb, hogy a menekültáradatnak, a szankcióknak, a harcoknak a szomszéd országban véget kell vetni”.

– Az amerikai nagykövet illetéktelen abban, hogy a magyar külpolitikát meghatározza, mert az a magyar kormány feladata – nyilatkozta az ATV-nek Gulyás Gergely a pekingi Orbán–Putyin-találkozó után David Pressman részéről megfogalmazott kemény bírálatra reagálva. Az amerikai nagykövet azt írta a közösségi oldalán, az X-en: „Magyarország vezetője egy olyan ember mellé állt, akinek az erői emberiség elleni bűncselekményekért felelősek Ukrajnában, és egyedül tette ezt a szövetségeseink között. Miközben Oroszország az ukrán civileket támadja, Magyarország az üzletért könyörög.”

 

Ha az elmúlt évekre  visszatekint, találkozót fog látni – többet is – Joe Biden és Putyin elnök között, beleértve Joe Bidennek az elnöki és az alelnöki időszakát is. Javaslom, hogy ezeket a képeket nézegesse!

– üzent Pressmannak a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Arra a felvetésre, hogy amikor Joe Biden amerikai elnök Putyinnal találkozott, még nem volt háború, Gulyás Gergely azzal válaszolt:

A háború időszakában pedig kiemelten fontos, hogy a békéről beszéljünk, és arról, hogy az orosz agressziónak mielőbb véget kell vetni. A miniszterelnök is ezt tette, és mindenkinek azt javaslom, hogy tegye is ezt.

Németország budapesti nagykövete, Julia Gross is határozott tónusban tett fel kérdéseket a magyar miniszterelnök Putyinnal való találkozója kapcsán. Kovács Zoltán kormányszóvivő bejegyzése alatt az X-en a budapesti német nagykövet azt írta: „Szóval – Putyinnak be kell fejeznie a háborúját Ukrajna ellen, véget kell vetnie a civilek bombázásának, az iskolák és kórházak elleni rakétatámadásoknak és a gyerekek elrablásának? Ez volt a szándék és a megbeszélés tárgya, ugye?” – tette fel a kérdést Julia Gross az Orbán–Putyin-találkozóról.

Gulyás Gergely a német nagykövetnek azt javasolta: „Azokat a beszélgetéseket olvasgassa, ezek részben megjelentek az interneten is, amelyeket a saját kancellárja folytatott a háború kezdete, illetve kitörése óta az orosz elnökkel.” A miniszter szerint ha Európa felelősen akar eljárni, akkor minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy Oroszországot az agresszió befejezésére rászorítsa.

Ilyen értelemben a német nagykövet talán furcsa formában feltett kérdésére kielégítő választ tudunk adni, igen, ezért találkozott a magyar miniszterelnök az orosz elnökkel

– mondta a miniszter. Hozzátette: ráadásul kommunikálta is a magyar kormány, hogy mielőbbi béketárgyalásokat és fegyverszünetet szeretne.

Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök a Putyinnal folytatott megbeszélésen miért a katonai művelet kifejezést használta, és nem a háborút, a Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: a magyar kormánynak világos véleménye van, minden olyan, a háborút elítélő dokumentumot az Európai Uniós tagállamokkal együtt fogadtunk el, ami Oroszországot Ukrajna területi integritásának tiszteletben tartására szólítja fel.

Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy Magyarország NATO-tagságára bármilyen formában veszélyt jelenthet-e egy Orbán–Putyin-találkozó, összefüggésbe hozható-e a NATO-val, kijelentette: nem hozható összefüggésbe, és semmilyen veszélyt nem jelent.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök tudja, hogyan kell kitartóan kiállni az érdekeiért – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 orosz tévécsatornának, kettőjük pekingi tárgyalását követően.

Az orosz államfő kifejtette: Orbán Viktor „az európai politikusok azon kis létszámú csoportjához tartozik, akik tudják, hogyan kell megvédeni az érdekeiket, és ő ezt kitartóan, következetesen, véleményem szerint teljesen tapintatosan teszi”.

„Távolról sem mindig egyeznek meg a nézeteink, ráadásul

gyakran különböző platformon állunk, de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy beszélgessünk és megoldást keressünk bizonyos kérdésekre, problémákra”

– fogalmazott az orosz államfő a Rosszija 1 csatornának.


 

 

 

origo.hu

Iszonyatos dolgot rögzített egy műhold egy észak-koreai temetőről

ripost.hu

Most jött a szörnyű hír: kisiklott egy vonat Magyarországon, zajlik a mentés

borsonline.hu

"Kínt, szenvedést látok" - A magyar jósnő szerint ekkor jön a világvége

vg.hu

Újabb hírek érkeztek Mészáros Lőrinc fiáról a hétvégi ralibalesete után

life.hu

Hosszú Katinka megmutatta kislányát: apák napjára posztolt édes fotót

vg.hu

Történelmi üzlettől eshet el az OTP, bődületes osztalék lehet a vége

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy szerelmi élete felfordul

mindmegette.hu

Hidratál, és fényvédőként is alkalmazható a nyár legnépszerűbb gyógynövénye

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

ripost.hu

Óriási fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: furcsa hangjelek oldhatják meg a rejtélyt

ripost.hu

Vérfagyasztó jóslat: ekkor borult teljes sötétség az emberiségre

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

Zelenszkij aláírta a középiskolai és egyetemi hallgatók katonai alapképzéséről szóló törvényt

POLITIK

700 ezer orosz katona az ukrán fronton

POLITIK

Több orosz gáz érkezik Európába, mint amerikai

POLITIK

Több ország nem írta alá a svájci békedokumentumot Ukrajnáról