POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.08.

Egyre több túszt ejt Izraelben a Hamasz

Száznál is több túszt ejtettek már a terroristák.

Száznál is több túszt ejtettek a terroristák Izraelben, köztük nőket és gyerekeket.

Vasárnap hajnalban sem csitult a fegyverropogás a dél-izraeli Szderótban. Tíz településről még egy nappal a harcok kirobbanása óta sem sikerült kiszorítani a palesztin terroristákat. A leghevesebb harcok a helyi rendőrőrsön dúltak: vasárnap hajnalban végül az izraeli védelmi erőknek sikerült újra ellenőrzésük alá vonni az épületet.

A közeli Ofakim városban is folytatódnak a harcok. Itt túsztárgyalók vették fel a kapcsolatot az iszlamistákkal: az ostromlott városban ugyanis rengeteg civilt ejtettek foglyul a dzsihádista fegyveresek. Legkevesebb száz embert ejtettek túszul. A hadsereg közleménye szerint nők, gyerekek és fogyatékos emberek is vannak a foglyok között, a hatóságok attól tartanak, hogy sokan közülük már nincsenek életben. Sokakat egy zenei fesztiválról hurcoltak el – köztük fiatal nőket is. A rajtaütésszerű támadásban esélyük sem volt elmenekülni.

Megrázó felvételek is megjelentek.

Egy Gázában készült videóban például, hírügynökségi jelentések szerint az látszik, ahogy egy fiatal túszt kirángatták a kocsiból. A lány ruháját vér borította.

Egy másik felvételen egy idős nő látható: őt egy golfkocsival vitték el Gázába, izraeli otthonából.

Ezeken a felvételeken az látszik, ahogy nőket és egy idős házaspárt hurcolnak el egy kibucból a palesztin fegyveresek. De nem csak civilek, sok izraeli katona is fogságba esett.

Egy újabb felvételen egy izraeli harckocsizót rángatnak ki a tankból. A fegyveresek őt is túszul ejtették, de alig tudták fogságba vinni, mert a közelben lézengő palesztinok meg akarták lincselni.

A civilek elleni erőszak háborús bűntett, a tetteseket felelősségre kell vonni – ígérte az izraeli védelmi erők szóvivője. Azt mondta: a Hamász terroristái sehol sincsenek biztonságban, mert mindnyájukat le fogják vadászni.

Háborús bűnöket követett el a Hamász, és fizetni fog értük” – figyelmeztetett Daniel Hagari, az izraeli védelmi erők szóvivője.

A hadsereg később bejelentette: sikerült néhány túszt kiszabadítani és tíz terroristát ártalmatlanítani egy kibucban, és Ofakim városában. A Védelmi Erők közlése szerint egy nap alatt mintegy 400 terroristával végeztek.

A Hamász katonai szóvivője kijelentette: a sajtóhírekkel ellentétben nem néhány tucat foglyot ejtettek, hanem annál sokkal többet, sőt, a másik gázai dzsihádista szervezet, az Iszlám Dzsihád is túszokat ejtett.

Néhány tucat fogolyról beszélnek. Meg akarom nyugtatni önöket, hogy ennél jóval többen vannak. Szétszórtuk őket a Gázai-övezetben” – mondta a Hamász szóvivője.

A dzsihádisták azt állítják: a túszokat alagutakba és pincékbe rejtették, vagyis olyan helyekre, amelyek elérhetetlenek a zsidó hatóságok előtt. A Hamász később közölte: nyitottak arra, hogy elcseréljék a túszokat Izraelben őrzött palesztin foglyokra. Előfordult ugyanis, hogy egyetlen izraeli túszért cserébe több mint ezer palesztin foglyot adtak át az izraeli hatóságok. Szakértők szerint többek között ezért is ejtettek ennyit szombaton a palesztin terroristák Izraelben.

Palesztinok szivárogtak be Izraelbe vasárnap is a megrongált határkerítésnél – jelentette hivatalos izraeli és palesztin közléseket idézve az izraeli közszolgálati rádió vasárnap.

A hivatalos beszámolók szerint közelharcok dúltak több, a palesztin Gázai övezettel szomszédos izraeli településen.

A Gázai övezetet vezető Hamász iszlamista szervezet – amelyet számos országban terrorszervezetként tartanak nyilván – bejelentette, hogy szombat éjjel és vasárnap is képesek voltak újabb, friss egységeket bejuttatni Izraelbe.

Egy ilyen csoport vasárnap délelőtt elrabolt egy, a határ menti úton haladó izraeli autót, melyet izraeli közlések szerint az övezettől északra, Asdód városnál sikerült megállítani, ahol agyonlőtték az autóból elfutó fegyvereseket.

A jelenlegi izraeli összesítések szerint mintegy száz izraeli katona és civil – férfiak, nők és gyermekek – kerültek szombaton a Hamász fogságába, őket a határkerítés megrongált részeinél hurcolták át Gázába.

Izraeli tisztviselőktől a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet úgy értesült, hogy a túszok között több tucat külföldi állampolgár is van, akik közül néhányan részt vettek a sivatagi technozenei fesztiválon. Számos amerikai állampolgárt, helyi üvegházakban dolgozó thaiföldi vendégmunkásokat, valamint az Egyesült Királyság, Németország és Oroszország állampolgárait is elvitték Gázába. Az amerikai nagykövetség szóvivője azt mondta, hogy figyelemmel kísérik a helyzetet.

Izrael arra kérte Egyiptomot, hogy segítsen közvetíteni az izraeliek szabadon bocsátása érdekében zajló tárgyalásokon. Egyiptomi tisztviselők és a Hamász egyik vezetője a The Wall Street Journal amerikai lapnak azt mondták, hogy

nem tudnak kapcsolatba lépni számos, túszokat tartó Hamász-fegyveressel, és civilek is fogságba hurcoltak embereket, s ez megnehezíti a fogva tartott izraeliek pontos számának megállapítását.

Az izraeli hivatalos közlések szerint háromszázötvenre emelkedett a szombati támadások halottainak száma, s jelenleg több mint ezernyolcszáz sebesültet ápolnak a kórházakban, akiknek egy része súlyos, életveszélyes állapotban van.

Szombaton a Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei az övezet határvidékén izraeli településekre hatoltak be, ahol megöltek és megsebesítettek sok száz embert, s túszokat hurcoltak az övezetbe.

Ez volt legvéresebb támadás Izrael ellen az ötven évvel korábbi jóm-kipúri háború óta. Az izraeli hadsereg ezt követően ellencsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben délen, valamint északon a libanoni határnál, ezeknek szintén számos halálos áldozatuk van.

Egy rendőr lelőtt két izraeli turistát és egyiptomi idegenvezetőjüket vasárnap az egyiptomi Alexandriában – közölte egy, a biztonsági apparátushoz közel álló televízió az Izrael és a palesztin szélsőséges Hamász szervezet között dúló háború közepette. Az esetről beszámolt az izraeli külügyminisztérium is.

„Egy rendőr Alexandriában válogatás nélkül rálőtt személyes fegyverével egy izraeli turistákból álló csoportra. (…) Két turista meghalt, valamint egy egyiptomi, a rendőrt pedig elfogták” – idézte az Extra News televízió az egyiptomi biztonsági erőket.

Egy másik egyiptomi biztonsági illetékes szerint a rendőr azt mondta, hogy elvesztette az önuralmát, és véletlenszerűen tüzelt a turistacsoportra, miután provokálták.

Egyiptom – amely kulcsfontosságú közvetítő a szomszédos Izrael és a Gázai övezet között – az első arab ország volt, amely 1979-ben normalizálta kapcsolatait Izraellel.

Cserében Kairó visszaszerezte az 1967-es arab vereség óta Izrael által megszállt Sínai-félszigetet, amelyen azóta is sok izraeli tesz látogatást turisztikai céllal.

Júniusban már volt egy, a mostanihoz hasonló incidens:

három izraeli katonát ölt meg egy egyiptomi rendőr, aki egy izraeli katonai szóvivő szerint Egyiptomból „szivárgott be” Izraelbe, mielőtt agyonlőtték.

Az esemény egyiptomi változata szerint a „biztonsági erők kábítószer-kereskedőkre vadászó” tagja lépett át egy határellenőrzési pontot. Ezt követte egy „tűzpárbaj, amelyben az egyiptomi mellett három ember meghalt az izraeli oldalon”.

Az incidens után Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök telefonon beszélt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, és a két ország hatóságai megerősítették együttműködésüket.

Az izraeli hadsereg szombat éjjel és vasárnap reggel ellencsapásokat hajtott végre délen a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász és Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen, valamint északon a libanoni határnál – jelentette az izraeli hadsereg vasárnap reggel.

A közlemény szerint a hadsereg éjjel légicsapásokkal felszámolta az iszlamista Hamász terrorszervezet tíz, harcokhoz infrastruktúrát biztosító létesítményét, köztük a titkosszolgálati központját, és egy a szervezet légierejét szolgáló épületet.

Emellett lőtték a Hamász finanszírozására használt két bankfiókot, köztük a szervezet terrorista tevékenységének pénzügyeit segítő Iszlám Nemzeti Bankot, a szervezet első saját bankfiókját, az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet légifegyverek gyártására szolgáló létesítményét Gáza városában, és egy fegyverraktárat.

A hadsereg azt is bejelentette vasárnap reggel, hogy

tüzet nyitottak Libanonban arra a területre, ahonnan néhány perccel korábban Izrael felé lövéseket adtak le az ország északi határvidékén.

Vasárnap reggel Dél-Libanonból rakétákat indítottak a Dov-hegység felé, melyekkel a hadsereg szerint egy olyan, a hegyen felállított nagy hatótávolságú radarberendezést próbáltak megsemmisíteni, amely a Libanonból és Szíriából érkező rakéták felderítését és nyomon követését szolgálja.

A hadsereg polgári védelmi osztálya és a rendőrség közösen segélyközpontot és telefonos segélyvonalat nyitott az eltűntek családtagjai számára. Éjjel már több tucat hozzátartozó hívása érkezett a repülőtér melletti központba, olyanoké, akik már több órája nem tudtak kapcsolatot teremteni szeretteikkel. Hozzátartozóik nem válaszoltak a telefonhívásokra és a kórházakban sem találták őket.

A hozzátartozók azonosításhoz szükséges adatokat közölnek a központ munkatársaival, illetve átadnak olyan tárgyakat – általában fogkeféket –, amelyekből DNS-mintát lehet venni.

Az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanács jóváhagyta a Hamász katonai és kormányzati képességeinek megsemmisítését célzó lépéseket – közölte az izraeli miniszterelnöki hivatal vasárnap. Izrael ezen lépések keretében leállítja az áram-, üzemanyag- és áruszállítást Gázába.

Szombaton a Gázai övezetet uraló terrorszervezetek fegyveresei nagyszabású, több ezer lövedékből álló rakétatámadást indítottak Izrael ellen, és a határkerítésen áttörve az övezet határának közelében izraeli településekbe hatoltak be, ahol megöltek legkevesebb háromszáz izraelit, és megsebesítettek több mint ezernyolcszáz embert, akik közül háromszáznegyvenöten súlyos-életveszélyes állapotban vannak.

Emellett a Gázai övezetbe hurcoltak több tucat túszt, köztük katonákat és civileket, nőket és gyermekeket is. A szombati volt a legvéresebb Izrael elleni támadás az ötven évvel korábbi jóm kipúri háború óta.

origo.hu

Baleset érte a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb sztárját

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

mandiner.hu

Így landolt a kínai elnök gépe Budapesten (VIDEÓ)

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból