POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.22.

Az ukránoknak megtiltották a béketárgyalásokat?

A volt német kancellár megdöbbentő értesülése.

Az Egyesült Államok tavaly nem engedte, hogy Ukrajna folytassa a béketárgyalásokat Oroszországgal – mondta Gerhard Schröder volt német kancellár a Berliner Zeitungnak.

“A 2022 márciusában Isztambulban Rusztem Umerovval folytatott béketárgyalásokon az ukránok nem egyeztek bele a békébe, mert nem engedték meg nekik” – mondta a politikus.

Szerinte az ukránokat eredetileg arra kényszerítették, hogy minden, a tárgyalásokkal kapcsolatos kérdést megvitassanak Washingtonnal - írta az oroszhirek.hu, amit a Magyar Hírlap szemlézett.

Az ex-kancellár megjegyezte, hogy Kijev akkoriban kész volt lemondani a NATO-tagságról és tárgyalni a Krímről.

“De végül semmi sem történt. az én benyomásom: semmi sem történhetett, mert minden másról Washingtonban döntöttek. ez végzetes volt” – tette hozzá Schröder.

Ráadásul az európai diplomaták kudarcot vallottak – jegyezte meg a politikus. Ennek eredményeként Oroszország most szorosabb kapcsolatba kerül Kínával, amit a Nyugatnak nem lett volna szabad megengednie – összegezte.

Több mint 600 napja tart Ukrajnában a háború.

Legalább három civil életét vesztette és többen megsebesültek az ukrán hatóságok szerint az elmúlt 24 órában a kelet- és dél-ukrajnai területeket ért orosz légi és tüzérségi támadásokban.

A Dnyipropetrovszki területen fekvő Nyikopolban egy férfi életét vesztette az orosz tüzérségi belövésekben – közölte Szerhij Liszak kormányzó.

Az ugyancsak Dnyipropetrovszk területi Krivij Rihben péntek este egy 60 éves férfi vesztette életét, amikor orosz rakéta csapódott egy ipari létesítménybe – közölte Olekszandr Vilkul polgármester Telegram-bejegyzésében.

A férfi 57 éves felesége súlyosan megsebesült egy gránátszilánktól, őt kórházba szállították.

Krivij Rih ipari övezetét az éjszaka folyamán egy második orosz támadás is érte: a becsapódó rakéták és drónok tüzet okoztak, amelyet csak szombat reggelre sikerült eloltani. Emberéletben nem esett kár, de ukrán jelentés szerint a tűz „fontos infrastruktúrát” tett tönkre.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője később azt közölte, hogy az orosz erők lerombolták az ukrán hadsereg egyik üzemanyag- és lőszerraktárát a Krivij Rih-i repülőtér szomszédságában.

A kelet-ukrajnai Harkivi és Donyecki területen is többen megsérültek az orosz tüzérségi támadások következtében. Az oroszok ismét lőtték az október közepe óta heves harcok sújtotta Avgyijivkát is. Az ipari várost, amelyben egy nagy kokszolóüzem található, a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus 2014. évi kezdete óta ostromolják az Oroszország által támogatott szeparatisták.

A helyi közigazgatás adatai szerint Avgyijivkában már csak mintegy 1600-an laknak,

míg az Ukrajnai elleni 2022. februári orosz támadás előtt a városnak még több mint 30 ezer lakosa volt.

A dél-ukrajnai Herszoni területen egy civil meghalt és egy másik megsérült az orosz csapatok „tömeges ágyúzásában” – közölte Olekszandr Prokugyin kormányzó szombaton. Az oroszok aknavetőket, tüzérséget, páncélosokat, drónokat és rakéta-sorozatvetőket is bevetettek – írta a kormányzó a Telegramon.

Négy csoportos csapást hatottak végre precíziós fegyverekkel és drónokkal az elmúlt hét folyamán fegyver- és hadianyag-raktárakra, hadiüzemekre, valamint ukrán katonák és külföldi „zsoldosok” csoportosulásának helyszínére az orosz fegyveres erők, megsemmisítve egyebek között az Azov alakulat egyik alegységét – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

Az október 14-től máig tartó, egyhetes időszakra vonatkozó összefoglaló szerint az ukrán légierő egyedül az elmúlt nap leforgása alatt 7 MiG-29-es repülőgépet veszített. A lelőtt ukrán repülőgépek száma az elmúlt héten összesen 12 volt, így a moszkvai összesítés szerint az ukrán fél által a háború eleje óta ilyen eszközök száma elérte a félezret. A héten emellett még két ukrán Mi-8-as helikoptert tettek üzemképtelenné.

A hadijelentés szerint az orosz erőknek a héten a kupjanszki frontszakaszon, a donyecki régió déli részén sikerült kedvezőbb állásokat elfoglalniuk, Herszon megyében pedig megakadályozniuk, hogy az ukrán hadsereg hídfőállásokat foglaljon el a Dnyeper szigetein, vagy a bal partján.

A tájékoztatás szerint a frontvonalon az említett időszakban mintegy 5830 ukrán katona esett el vagy sebesült meg.

A legnagyobb veszteséget, 2065 főt az ukrán fél a Donyeck körzetében vívott harcok során szenvedte el.

A héten megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között sorolt fel a moszkvai katonai tárca egyebek között 27 harckocsit, 83 páncélozott harcjárművet, 35 HIMARS-rakétát, hat JDAM irányított légibombát, öt operatív-taktikai rakétát, két, földi célpontok támadására átalakított Sz-200-as légvédelmi rakétát, és 314 drónt.

A Pekingből visszatérő orosz elnök, Vlagyimir Putyin péntekre virradóra látogatást tett Ukrajnában harcoló orosz alakulatok Rosztov-na-Donu városban működő főhadiszállásán, ahol meghallgatta Valerij Geraszimov vezérkari főnök jelentését. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint az eseményt nem tervezték előre.

Jan Gagin, a donyecki régió vezetőjének tanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy az ukrán erők Donyeck és Artyomovszk (Bahmut) közelében továbbra is vegyi fegyvert vetnek be.

Gagin szerint az ukrán fél a korábbinál erősebben ható, fulladást és rosszullétet kiváltó szert dob le drónokról.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek pénteken a helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadást. Herszon megyében két civil életét vesztette belövések következtében. A nap folyamán a Krími híd forgalmát ideiglenesen felfüggesztették.

Az ukrán hadsereg visszavert egy újabb orosz támadást a Donyeck megyei Avgyijivka városánál, az ország keleti részében – közölte a hadsereg pénteki közleményében.

Az iparváros az elmúlt hetekben intenzív orosz támadások célpontjává vált. „Az ellenség felújította támadásait, és nem adja fel az Avgyijivka bekerítésére tett kísérleteit” – közölte az ukrán hadsereg vezérkara a Facebook közösségi oldalon. A közlemény szerint az ukránok szilárdan tartják a védelmi vonalaikat, és azt írták, az orosz erők 24 óra alatt mintegy 900 embert és 150 páncélozott járművet vesztettek.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője a Telegram üzenetküldő oldalon közzétett egy fotót, amelyen egy összeroncsolódott páncélozott jármű és egy holttestnek tűnő alak elmosódott képe látszik.

Valerij Zsaluznij, az ukrán hadsereg főparancsnoka csütörtök este a Telegramon közölte, hogy Avgyijivkában járt, „ahol az ellenfél nem adja fel a védelmünk áttörésére irányuló kísérleteit”.

Elmondta, hogy a parancsnoksággal megvitatta az ott állomásozó egységek taktikáját és „kiemelt szükségleteit”. Az általa közzétett videón a tábornok sisakban és golyóálló mellényben látható, amint egy óvóhelyen lévő parancsnoki állásban katonákkal beszélget. „Az ellenség aktívan alkalmaz rohamosztagokat, nagyszámú páncélozott járművet indít, valamint repülőket és tüzérséget vet be” – számolt be Zsaluznij.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken üdvözölte Joe Biden „erőteljes beszédét”, aki előző nap Kijev további amerikai megsegítésére szólított fel. „Amerika befektetése Ukrajna védelmébe szavatolja Európa és a világ hosszú távú biztonságát” – írta Zelenszkij az X közösségi oldalon.


 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Hazánk Kína negyedik legfontosabb befektetési területe

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra