RETRO RÁDIÓ

Az izraeli tömegmészárlást ünneplik Nyugat-Európában

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 10. 09. 20:25

Palesztina mellett tüntettek a muszlim közösségek.

A nyugati világ túlnyomó része elítélte a több száz civil áldozatot követelő műveletet, azonban az arab országok jelentős része a palesztinok mellett állt ki. Az elmúlt évtizedekben a bevándorlók előtt határaikat megnyitó nyugati országok városainak utcáin nagyszabású, Palesztina mellett kiálló tüntetéseket rendeztek a helyi muszlim közösségek. 

A megmozdulások Hollandiától kezdve Franciaországon át egészen a tengerentúlig terjedtek, a tüntetésekről a közösségi médiában rengeteg felvételt tettek közzé. 

A jelenség érdekessége, hogy éppen ezek azok az országok, melyek rendszeresen antiszemitizmussal vádolják hazánkat, mégis ezen országok utcáin ünneplik több száz ártatlan izraeli civil halálát. 

Emögött pedig egyértelműen a mindenféle előrelátás és felelősségtudat nélkül megnyitott határok politikája áll, melynek következtében az elmúlt évtizedekben bevándorlók milliói özönlöttek az említett országokba. Magyarország 2010 óta hangsúlyozza a határvédelem és a migráció megállításának fontosságát, s egyike azon kevés európai országnak, amely a gyakorlatban is tesz ezért. A most kialakult helyzet ilyen szempontból a magyar kormány politikáját igazolja.

Amsterdamban és Rotterdamban is palesztin zászlókat lobogtatva ünnepeltek a helyi, feltehetőleg bevándorló-hátterű muszlimok.

A skót Celtic labdarúgó-csapat szurkolói „Szabadságot Palesztinának!” molinókkal fogadták a csapatot a hét végi mérkőzésükön.

Londonban és Manchesterben is Palesztina mellett álltak ki.

Az elmúlt időszakban a Korán-égetések miatt a muszlim világ célkeresztjében került Svédországban és Dániában is voltak hasonló megmozdulások.

Természetesen nem maradtak ki a sorból az illegális bevándorlók által leginkább kedvelt európai országok, Franciaország és Németország sem.

A tengerentúlon, az Egyesült Államokban és Kanadában egyaránt kiálltak a Hamász terroristái mellett.

New Yorkban nemcsak a helyi muszlim közösségek, de amerikaiak is csatlakoztak a Palesztina mellett kiálló tüntetéshez.

– Ez a háború nem fog néhány nap alatt véget érni, rengeteg idő lesz, amíg megfékezzük az embertelen terrorizmust – húzta alá hétfő esti sajtótájékoztatóján Eli Cohen. Az izraeli külügyminiszter hangsúlyozta, országa soha nem felejti el a Hamász terroristáinak kegyetlenségét, a szombat hajnali támadás halálos áldozatainak száma mára már hétszáz fölé emelkedett, több mint száz izraelit pedig túszul ejtettek a szélsőséges palesztin terrorszervezet harcosai. Cohen elmondta, hétfőn meglátogatta a déli városokat, településeket, amelyek a frontvonalában voltak a szombat hajnali támadásnak.

Ehhez fogható mészárlást csak a nácik voltak képesek végrehajtani

− jelentette ki. Hozzátette: még az Iszlám Állam sem tett ehhez hasonlót, s talán az ukrajnai háborúban sem volt példa ilyen mértékű kegyetlenségre. A külügyminiszter azt is hangsúlyozta, hogy a Hamász nem magától hajtotta végre ezeket az embertelen cselekedeteket, a terrorszervezet mögött Irán áll. 

Le fogjuk győzni őket, mert nincs más választásunk

− húzta alá Cohen.

Az izraeli–arab háborúk áldozatainak száma

A sajtótájékoztatón megszólalt az izraeli védelmi erők szóvivője is, aki elmondta, a harcok még javában folynak néhány, a Gázai övezettel határos izraeli településen. 

Libby Weiss aláhúzta, az izraeli hadsereg célja az elkövetkező időszakban, hogy örökre megsemmisítse a Hamász katonai kapacitásait és infrastruktúráját.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.