Marics Peti
Ez Szijjártó Péter sarkos véleménye.
Svédország NATO-tagsága kapcsán a magyar külügyek irányítója kifejtette:
„a svédek többször is inzultálták és megsértették a magyar parlamenti képviselőket. Ahhoz, hogy Magyarország ratifikálja a svéd csatlakozást a NATO-hoz, szükség van a parlamenti képviselőkre, és ez innentől nem a kormányon múlik. A kormány előterjesztette a maga javaslatát. Azt gondolom, hogy ha valakitől kérek valamit, valakitől várok valamit, akkor tisztelettel közelítek az irányába. Ehhez képest mi történt itt az elmúlt években? Svéd politikusok több száz kilométerre északra folyamatosan, nagyképűen, megalázó módon minősítgették a magyar demokráciát, vonták kétségbe a magyar politikai rendszer demokratikus mivoltát, és állítottak be minket diktatúrának, de legalábbis autokratikus rendszernek. A parlamenti képviselőink jelentős része már négyszer, ötször, akár hatszor is sikerrel vette a parlamenti választást. Valós kampányban, valós politikai versenyben, valós emberektől, valós szavazatokat szereztek egy demokratikus versenyben, alapvetően a vidéki választókerületekben, ahol valóban találkozni kell az emberekkel és ahol számonkérés van. Ehhez képest ezeknek a képviselőknek azzal kell szembesülniük, hogy Svédországból, több száz kilométerre innen, kioktatják őket nagyképűen, hogy ez nem is demokrácia. Azt hiszem, hogy ezek után meg lehet érteni a magyar parlamenti képviselők álláspontját, hogy mindaddig, amíg ezek az inzultusok nem rendeződnek, a maguk részéről egyelőre nem kívánnak ezzel a kérdéssel foglalkozni. Főleg azok után, hogy már a svéd gyerekeknek is azt tanítják, hogy ami itt, Magyarországon van, az nem demokratikus.”
Szijjártó Péter a minap kirobbant ’56-os történelemhamisítási botrányról elmondta, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel találkozott egy hete, akkor azt mondta: elfogadhatatlannak tartja, hogy az 1956-os forradalom magyar hőseit fasisztának minősítsék.
„Az, hogy a magyar szabadságért, a magyar szuverenitásért kiálló emberek hősök, erről még csak vitát sem vagyunk hajlandók nyitni semmilyen szinten, mert ez tény. A külügyminiszter kolléga világossá tette, hogy ez ügyben ők Vlagyimir Putyin elnök nyilatkozatát veszik mérvadónak, amelyet az elnök néhány nappal a találkozónk előtt tett, és ami világos álláspontot fogalmazott meg. Ugyanakkor az is evidens, hogy a múlt tekintetében az oroszokkal soha nem leszünk közös nevezőn. Hogyan lennénk közös nevezőn azokkal, akik felszabadításként élik meg azt, amit mi megszállásként. Tehát mivel a múlt tekintetében soha nem fogunk tudni közös nevezőre jutni, ezért aztán ennek tudatában kell a kapcsolatrendszerünket alakítani” – mondta. Hazánk energiaellátása kapcsán Szijjártó Péter kijelentette: „biztonságban vagyunk, mert Magyarország és Oroszország együttműködését meg tudtuk őrizni pragmatikusnak, a józanész talaján állónak. Miniszter kollégám is arról biztosított, hogy Oroszország, az orosz vállalatok teljesítik mindazokat a szerződéses kötelezettségeiket, amelyeket vállaltak Magyarország vonatkozásában, leszállítják a szerződésekben rögzített földgáz-, kőolaj- és nukleárisfűtőanyag-mennyiségeket, és eddig a tapasztalataink ezzel a megnyilatkozással egybe is vágnak. Az előttünk álló fűtési szezonra jól felkészültünk, a magyar földgáztárolók töltöttsége bőven az európai átlag fölött van, és a folyamatosan érkező szállítmányok is biztosítják az ország energiaellátását a téli időszakra”.
Kijelentette: „ma Brüsszelben semmibe veszik azokat az európai szabályokat, amelyekre nyilvánvalóan azért volt szükség, mert az Európai Unió egységét meg kell őrizni a legfontosabb kérdésekben. Ilyen kérdés a migráció is. Hiszen ezzel a szégyenteljes eljárással, európai szabályokat és az egyhangú döntéshozatal elvét is felrúgva, semmibe véve a tagállami álláspontokat próbálják áterőltetni a migránsok elosztását. Ezzel az európai országok kezéből ki akarják csavarni azt a jogot, hogy mindenki maga dönthesse el, hogy kit akar beengedni a saját országába és kivel hajlandó ott együtt élni. Nyilvánvaló, hogy ilyen döntést csak akkor lehet hozni, ha abba mindenki beleegyezik, és mi ebbe nem egyezünk bele”. Hozzátette: „amikor zárt ajtók mögött nem a közönségnek és nem a liberális médiának játszva, nem rettegve az NGO-k nyomásgyakorlásától, őszintén beszélnek ezek az emberek, akkor azért világosan elmondják – főleg a kisebb tagországok külügyminiszterei –, hogy ők a maguk részéről szintén ragaszkodnak az egyhangú döntéshozatali mechanizmushoz.”
A külgazdasági és külügyminiszter a magyar nagykövetek feladatai kapcsán arról beszélt, hogy a dolguk a két ország közötti kapcsolatok fejlesztése, amiből aztán Magyarország profitálhat. Mint fogalmazott: „a nagykövet feladata az, hogy a két ország között a lehető legjobb kapcsolatot építse fel annak érdekében, hogy magyar vállalatok az adott ország piacán minél jobban tudjanak érvényesülni, és az adott országból – ha van lehetőség, akkor – munkát teremtő beruházást hozzunk ide. Én kifejezetten megtiltottam minden egyes nagykövetnek – ez egy szabály itt, a külügyminisztériumban –, hogy részt vegyenek az adott ország belpolitikáját érintő akcióban, és nem is mondhatnak véleményt sem belpolitikai kérdésekben, mert nem ez a dolguk. Nem ezért kapják a fizetésüket, hanem azért, hogy a két ország közötti kapcsolatokat fejlesszék. Ha lenne olyan nagykövet, aki bármilyen, az adott ország belpolitikáját érintő kérdésben beleavatkozik, állást foglal, közös európai akcióban vesz részt az engedélyem nélkül, akkor természetesen azonnali hazarendelés a következmény.”
Kitért David Pressmanre, az Egyesült Államok nagykövetére is: „nyilván az amerikai nagykövetre mindig nagy figyelem hárul, mert az Amerikai Egyesült Államokat képviseli. De nem csak ő van így, pont ezért ültem le tavaly a parlamenti választás előtt az Európai Unió tagállamainak nagyköveteivel, és mondtam el nekik világosan, hogy mindenki jól értse: ne avatkozzanak bele a magyar választási folyamatba, ne játsszanak helytartósdit, ne szervezzenek akciókat, ne mondjanak véleményt, egyszerűen ne avatkozzanak be. Ezt már úgy szivárogtatták ki, hogy én burkoltan megfenyegettem őket. Ami nem igaz, mert én teljesen nyíltan fenyegettem meg őket, hogy a szakmai együttműködésünk el fog lehetetlenülni, hogyha ők beavatkoznak a magyar választási folyamatba. Ennek olyan evidensnek kellene lennie, mint az, hogy kétszer kettő négy.”
„Három olyan vitatéma, amelyet nagyon könnyű lenne lezárni, ha az ukránok úgy akarnák. A magyar nemzeti közösség anyanyelv használathoz fűződő jogait a mindenkori ukrán állam kezdte el jelentős mértékben visszaszorítani 2015-től. Az, hogy Ukrajna visszaadja-e a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség számára azokat a jogokat, amelyekkel 2015-ig már rendelkeztek – semmi extrát, csak amik már léteztek –, kizárólag Ukrajnán múlik. Ebben mi nem tudunk segíteni, nem mi hozzuk a törvényeket Ukrajnában. Az, hogy a legnagyobb magyar bankot az ukránok leveszik-e a saját maguk által kreált listáról, a háború nemzetközi szponzorainak listájáról, szintén csak az ukránokon múlik, hiszen ők tették oda, ők is tudják levenni. Ráadásul négy teljesen hazug ok miatt tették oda az OTP-t, majd miután kiderült, hogy ez a négy ok nevetséges és tarthatatlan a külvilág felé, akkor elkezdtek újabb és újabb feltételeket támasztani, ami nyilvánvalóan zsarolás. A harmadik pedig a gabona kérdése, amiben szintén az ukránoknak kell belátniuk azt, hogy volt egy megállapodás. Mivel a Fekete-tengeren nem tudnak gabonát szállítani az ukránok Afrikába, a Közel-Keletre, Ázsiába és oda, ahol arra szükség van, a közép-európai országok, köztük Magyarország is, megnyitottuk a tranzitútvonalakat. Arról szó sem volt, hogy az ukránok idehozzák a gabonát, elárasztják vele a közép-európai piacokat, tönkreteszik a közép-európai gazdákat, bezsebelik a nagy hasznot, aztán hazamennek. Arról volt szó, hogy átviszik ezeken az országokon keresztül olyan kikötőkbe, ahol hajókra rakják, és elviszik oda, ahol arra szükség van. Mi végrehajtottuk a szükséges beruházásokat. Ukrajna nyugati határán Magyarországon van a legnagyobb átrakodási kapacitás” – mondta.
Szlovákiai választási eredmények, európai uniós politikai kérdések, kapcsolatok Oroszországgal, energiabiztonság, ukrajnai háború és jószomszédi viszony – többek között ezekről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki világossá tette, hogy mi segítheti a svédek NATO-tagságát.
A Szlovákiához fűződő viszonyunk külpolitikai szempontból kritikusan fontos kérdés. Ennek több oka is van: először is, Szlovákiával van a leghosszabb határunk, 654 kilométer, ezért nyilvánvalóan a lehető legjobb együttműködést próbáljuk kialakítani. Másrészt Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerünk, tavaly 17 milliárd eurónyi kereskedelmi forgalmat bonyolítottunk le egymással. Harmadrészt pedig ott él négyszázhatvan-négyszázhetvenezer magyar ember, akik nagyon fontos összekötő kapcsot jelentenek a két ország között – mondta Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a mi szempontunkból a legfontosabb az, hogy Szlovákiának újra egy stabil, kiszámítható kormánya legyen. Örömtelinek nevezte, hogy egy olyan párt nyerte meg a választást, amelynek a vezetője három témában a magyar kormányéhoz nagyon hasonló álláspontot képvisel: a béke kérdésében, valamint a migráció és a genderpropaganda elutasításában. Hozzátette: „természetesen jobban örültünk volna, hogyha a felvidéki magyarokat képviselő párt is bejut a szlovák parlamentbe. Ez sajnos nem sikerült, ugyanakkor mégiscsak megsüvegelendő a teljesítmény abból a szempontból, hogy az elmúlt nagyjából másfél évtizedben a szlovák parlamenti választáson ennyi szavazatot sem magyar párt, sem magyar pártelnök még nem kapott.”
Szijjártó Péter szerint „amikor egy patrióta, a nemzeti érdekeket előtérbe helyező, a brüsszeli liberális fősodornak ellentmondó politikus, politikai család megnyer egy választást, vagy egyáltalán esélye van arra, hogy jól szerepeljen egy választáson, akkor Brüsszelből azonnal jön a nyomásgyakorlás, a támadás, a megbélyegzés. Látni kell, hogy ma a politikai diskurzus Európában odáig süllyedt, hogy aki nem hajlandó beállni a brüsszeli fősodorba, aki nem hajlandó fegyvert szállítani, aki nem hajlandó az ukrajnai háború kapcsán az európai fősodor álláspontját vinni, azt azonnal Moszkva kémjének, Putyin barátjának, az oroszok propagandistájának titulálják. Egészen egyszerűen ezekben a kérdésekben a józan észszerű demokratikus vitának Brüsszel nem ad terepet”.
Hozzátette: a lengyelek számára is kijózanító lehet, hogy miután Európában a legtöbbet ők segítettek az ukránoknak, azok elkezdték perelni őket a Kereskedelmi Világszervezetnél, ami megmagyarázhatatlan.