Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.27.

Trump már 10 százalékkal vezet Biden előtt

Egyre több amerikai fejezi ki nemtetszését.

Donald Trump volt amerikai elnök előnye egyre nő: már 10 százalékponttal vezet Joe Biden előtt. Míg Trump egyre népszerűbb az amerikaiak körében, a jelenlegi elnök támogatottsága az Ukrajnának adott óriási összegű támogatások és az ország gazdasági helyzete miatt egyre csökken. Nem mellesleg egyre több amerikai kifogásolja Biden korát, aki kész újrázni az elnöki posztért – derül ki a Washinton Post és az ABC News közös felméréséből amit a hirado.hu szemlézett.

A Washington Post–ABC News közvélemény-kutatása szerint Biden egyre nehezebben nyeri el az amerikaiak támogatását, mivel egyre nagyobb az elégedetlenség a gazdaság és a bevándorlás kezelése miatt, egyre többen mondják, hogy az Egyesült Államok túl sokat tesz Ukrajna megsegítéséért az Oroszországgal vívott háborúban, és széles körben aggódnak a jelenleg regnáló elnök kora miatt is, aki második ciklusára pályázik.

Az életkor kérdése mindkét jelölt megítélését befolyásolja, bár inkább Biden esetében, aki 82 éves, míg Trump 78 éves lenne második ciklusának kezdetén. Összességében a felnőttek 74 százaléka szerint Biden túl idős lenne egy újabb ciklushoz, míg Trump esetében 50 százalék mondja ezt.

 

A felmérés szerint Biden 10 százalékponttal van lemaradva Donald Trump mögött a választási ciklus e korai szakaszában.

Biden általános támogatottsága 37 százalékon áll, ami alacsonyabb, mint februárban, amikor 42 százalék volt. Az amerikaiak 56 százaléka elégedetlen Biden kormányzati teljesítményével. És ez hasonló más felmérésekben is, mint például a Fox News, Quinnipiac, CNN vagy a The Wall Street Journal közölt.

A felmérésben azt is megkérdezték az emberektől, hogy visszatekintve elégedettek vagy sem, ahogyan Trump az elnöki feladatokat ellátta. Az eredmény: 48 százalék mondta, hogy elégedett, és 49 százalék, hogy elégedetlen. Ez a 48 százalék 10 százalékponttal jobb, mint amikor 2021 januárjában távozott hivatalából, és magasabb, mint amilyen az elnöksége szinte teljes időtartama alatt volt.

A gazdasági helyzettel sem elégedettek az amerikaiak

Biden az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy gazdasági eredményeit népszerűsítse: többek között az alacsony munkanélküliséget, az infrastrukturális kiadásokat és azokat a befektetéseket említette, amelyek a klímaváltozás kezelésére irányulnak. Az inflációval kapcsolatos aggodalmak azonban továbbra is fennállnak. A Post–ABC felmérése szerint ugyanis

a Biden gazdaságpolitikáját támogatók száma 30 százalékra esett vissza, ami elnöksége legalacsonyabb értéke.

Tehát négy amerikaiból közel három elégedetlen a gazdasági helyzettel, és annak ellenére, hogy a munkanélküliségi ráta több mint egy éve 4 százalék alatt marad, 57 százalék negatívan értékeli azt. Még rosszabbul ítélik meg a benzin- vagy energiaárakat (87 százalék elégedetlen), amelyek az elmúlt hetekben ismét emelkedtek, valamint a megkérdezettek 91 százaléka úgy vélekedett, hogy az élelmiszerárak is túlságosan magasak az országban.

Továbbá négyből hárman negatívan ítélik meg az átlag amerikaiak jövedelmi helyzetét is. Arra a kérdésre, hogy anyagilag jobb helyzetben vannak-e most, mint Biden hivatalba lépésekor,  44 százalék azt válaszolta, hogy az anyagi helyzetük nem lett jobb, míg 15 százalék szerint jobb lett, 39 százalék szerint pedig ugyanolyan anyagi helyzetben vannak, mint Biden hivatalba lépésekor.

Joe Biden munkájának elfogadottsága 39 százalékon áll, ami közel van a tavaly nyáron mért 38 százalékhoz – derül ki a CNN hírtelevízió országos közvélemény-kutatásából.

Az augusztus utolsó napjaiban készült közvélemény-kutatás elsősorban az elnök megítélését vizsgálta, amiből az is kiderül, hogy a választók 24 százaléka látja úgy, hogy az elnök tevékenysége javított az amerikai gazdaság helyzetén, 58 százalék szerint pedig rontott.

A megkérdezettek mintegy negyede (26 százalék) gondolja úgy, hogy Joe Biden rendelkezik az elnöki munka hatékony elvégzéséhez szükséges eréllyel.

Összességében a választók 35 százalékának van kedvező véleménye a jelenlegi elnökről, ami némi javulás júniushoz képest, ugyanakkor jóval elmarad a hivatalba lépésekor mért 59 százaléktól.

Donald Trumpról a választók 35 százaléka fogalmazott meg kedvező véleményt, az előző elnök esetében ez a mutató hivatali idejében sem haladta meg a 44 százalékot.

A 2024-es elnökválasztási jelöltállítással kapcsolatban az amerikai választók kétharmada (67 százalék) gondolja úgy, hogy a demokratáknak Joe Biden helyett mást kellene jelölniük elnöknek.

A hivatalban lévő elnök újrajelölését illető aggályok közül 49 százalék Biden életkorát jelölte meg, miközben 73 százalék azok aránya, akik szerint aggodalomra ad okot az elnök fizikai és mentális kompetenciája. A megkérdezettek 76 százaléka pedig amiatt aggódik, hogy Biden képes lenne-e kitölteni egy újabb négyéves elnöki ciklust.

Az elnök pártjához tartozó, demokrata érzelmű amerikai szavazók kétharmada (66 százalék) ugyanakkor rendkívül, illetve nagyon valószínűnek tartja, hogy mégis Joe Biden lesz a demokrata jelölt jövő novemberben.

Az amerikaiak szavazási hajlandósága nőtt az elmúlt hónapokban, és augusztus végén a megkérdezettek 82 százaléka mondta azt, hogy rendkívül, vagy nagyon motivált abban, hogy részt vegyen a választáson 14 hónap múlva. Májusban még kevesebb mint 70 százalék volt ezen a véleményen.

A CNN országos közvélemény-kutatása rákérdezett az elnök érintettségére fia, Hunter Biden külföldi üzleti ügyeiben. 61 százalék válaszolt úgy, hogy a jelenlegi elnök még alelnöki időszakában érintettnek volt tekinthető fia kínai és ukrajnai üzleti kapcsolatait illetően.

A fiával kapcsolatos bűnügyi nyomozást és eljárást illetően ugyanakkor a megkérdettek 44 százaléka azt mondja, hogy Joe Biden már elnökként helyesen cselekedett.

„Könyörgöm, hogy azok az emberek, akik készen állnak és tudják, hogy valószínűleg itt az ideje, hogy ezt megtegyék, éljenek a lehetőséggel!” – kérte Dean Phillips minnesotai demokrata képviselő egy tévéműsorban, sürgetve, hogy az amerikai elnök végre kihívóra találjon saját pártjában. Joe Biden ámokfutása mindeközben folytatódik: a hétvégén arról beszélt újságírók előtt, hogy nincs hol laknia.

„Szeretnék egy mérsékelt kormányzót látni, remélhetőleg a Heartlandből, a négy állam egyikéből, amelyre a demokratáknak szükségük lesz” – így írta le az NBC amerikai hírtelevízió Meet the Press című műsorában Dean Phillips azt a politikust, akinek

szerinte végre fel kéne bukkannia új, demokrata elnökjelöltként.

(A Heartland az amerikai Közép-Nyugat, melyet korábban a „nemzet testének” neveztek, a Nagy Tavak vidékétől a Mississippi torkolatáig terjedő sáv – a szerk.)

Valaki segítsen!

A demokrata törvényhozó tehát arra szólította fel kollégáit, hogy hívják ki Biden elnököt a 2024-es előválasztáson: „Éljenek a lehetőséggel!” – fogalmazott.

A műsorban elmondta, hogy „imádja” Bident, de azt szeretné, ha átadná a stafétát az új vezetőknek.

A nyugat-virginiai Joe Manchin demokrata szenátor vagy

akár Cornel West (baloldali, Bident támogató filozófus, színész, közéleti személyiség) is indulhatna,

ezért vannak előválasztások – érvelt a politikus.

Miközben Dean Phillips aláhúzta, kifejezetten bátorítja, hogy elinduljanak az elnök kihívói, Lisa Boothe, a Fox News munkatársa azzal érvelt, hogy a demokraták szívesen megszabadulnának Bidentől, de tisztában vannak vele, hogy esetleg „leragadnának” Harris alelnöknél.

Elutasítják, de csak rá szavaznak

Lisa Boothe a The Big Weekend Show című műsorban elmondta: egyes felmérések szerint a demokraták akár 50 százaléka is más jelöltet akart a 2024-es választásokon, sőt, egyes felmérések szerint ez a szám eléri a 75 százalékot. Kamala Harris pedig a legnépszerűtlenebb alelnök az amerikai történelemben, még Dick Cheney-nél is népszerűtlenebb, abból az időszakból, amikor a republikánus alelnök „lelőtt valakit” – idézte fel Boothe.

A társműsorvezető, Joe Concha viszont arra figyelmeztetett, hogy Bident értelmetlen elnökjelölti vitára kihívni: amikor pártjának egy tagja megpróbálta egy ilyen vitába bevonni őt a jelöltségért, az Demokrata Párt nemzeti bizottsága (DNC) már bejelentette, hogy az elnök nem fog vitázni.

„Joe Biden indulhat, és Joe Biden nyerhet” – mondta a műsorban Concha. A The New York Times felmérésére hivatkozva ezt azzal támasztotta alá, hogy „fogtak tizenkét Biden-szavazót, akik 2020-ban a jelenleg regnáló elnökre voksoltak, és megkérdezték őket: Joe Biden erős vezető-e? Mind a tizenketten nemmel válaszoltak”.

Ön szerint kiábrándító elnökként? – idézte fel Concha. Mind a tizenketten igennel válaszoltak.

Ön szerint indulnia kellene 2024-ben? Mind a tizenketten nemmel válaszoltak. Ön kire szavaz 2024-ben? Mind a 12 válasz ez volt: Joe Bidenre.

Biden, a hajléktalan elnök?

Mindeközben Joe Biden zavartalanul bővítette tovább botrányai, bakijai végeláthatatlan sorát.

„Nem tudok hazamenni, nincs otthonom” – nyilatkozta újságíróknak az amerikai elnök a hétvégén anélkül, hogy erről megkérdezték volna.

Joe Biden otthonában, a delaware-i Rehoboth Beachen járt, és ott részt vett a Szent Edmond római katolikus templomban tartott misén.

A templomból távozva kérdezgették őt újságírók, akiknek elmondta: a titkosszolgálat biztonsági fejlesztéseken dolgozott wilmingtoni rezidenciáján. Joe Bidennek két háza is van Delaware-ben. A Fehér Házban lakik, de hétvégéi nagy részét az első államnak is nevezett Delaware-ben, a legrégebbi amerikai tagállam területén tölti.

Amikor az újságírók rákérdeztek lakáshelyzetére, kijelentette: „Nem vagyok hajléktalan.”

Biden először áprilisban beszélt újságíróknak a wilmingtoni otthonának biztonsági korszerűsítéséről.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek