RETRO RÁDIÓ

Az OTP feljelentette Karácsony Gergelyt és mozgalmát

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 09. 20. 08:53
Frissítve2023. 09. 20. 12:39

Megindulhat a büntetőeljárás.

Miután a NAV már egy ideje nyomoz Karácsony Gergely főpolgármester 99 Mozgalmának finanszírozása ügyében, most az OTP Bank is feljelentést tett. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint az adománygyűjtő ládák története hamisnak látszik, ugyanis a – döntő többségükben 50 és 100 eurós címletű – bankjegyek valójában inkább csomagokban érkezhettek, újak voltak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak és összetapadtak. Mindez együtt szerte foszlathatja Karácsonyék eddigi magyarázkodását.

A Magyar Nemzet birtokába került az a feljelentés, amelyet az OTP Bank Nyrt. tett ismeretlen tettes ellen, hamis magánokirat felhasználása miatt, a 99 Mozgalom ügyében. Emlékezetes, a Karácsony Gergely kampánycéljaira létrehozott, azt finanszírozó egyesület már korábban a hatóságok látókörébe került. A Magyar Nemzet július 7-én számolt be arról, hogy a NAV nyomoz az ügyben.

A Nemzeti Információs Központ által az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága számára a tavalyi választások külföldi befolyásolásáról készített, idén júniusi összefoglaló jelentés szerint a 99 Mozgalom számlájára egyetlen befizetőként Karácsony párttársa, Perjés Gábor volt azonosítható. A jelentés is megerősítette, hogy a pénzek több mint négyötöde külföldi pénznemben, euróban és fontban érkezett a 99 Mozgalomhoz.

A Magyar Nemzetnek most birtokába jutott feljelentésből kiderül, hogy 

Karácsonyék számlájára 526 millió forint érkezett annak megnyitása óta, tehát Márki-Zay Péter azon korábbi nyilatkozata, amely a főpolgármester félmilliárdos kampányáról szólt, nagyságrendileg helytálló. 

Karácsony pénzügyeket intéző embere, Perjés Gábor többször is olyan jegyzőkönyveket adott át az OTP-nek, amelyek adomány-gyűjtőládák felnyitásáról szóltak. A hitelintézet a sajtóban megjelent hírek után nemrégiben belső ellenőrzési vizsgálatot rendelt el, majd ennek végén súlyos megállapításokat tett.

Euró és angol font kötegeket vitt az OTP-be.  Vadonatúj bankjegyek, egymást követő sorszámmal. A képen a pénzt a bankba bevivő Perjés Gábor Fotó: Facebook

Ezek egyike, hogy a jegyzőkönyvek szerint 

az adománygyűjtés alapvetően külföldön élő magyar személyektől történik egy kb. 30×30×30 centiméteres nagyságú adománygyűjtő ládába.

Ezekbe a Perjésék-féle jegyzőkönyvek állítása szerint 2-3 ezer bankjegyet, egy esetben pedig 3 811 bankjegyet préseltek be. A feljelentés szerint viszont „a ládába a tetején található résen keresztül bankjegycsomagok nem helyezhetők el, ugyanakkor megállapítást nyert, hogy a behozott bankjegyek többsége – elsősorban az EUR bankjegyek – újak voltak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak és összetapadtak (mintha a nyomdából kikerülve nem használták volna azokat).”

A feljelentés döntő megállapítása így hangzik: 

álláspontunk szerint a csomag típusú elhelyezés fizikailag kizárja a szóban forgó ládákba történő pénzek belehelyezését.

A hitelintézet belső ellenőrzési vizsgálata mindemellett azt is megállapította, hogy a jegyzőkönyvek többségén a „forint bankjegyeken kívül csak 50 EUR és 100 EUR címletű bankjegyek szerepeltek, ráadásul két jegyzőkönyvön megegyező darabszámú a 100 EUR bankjegyek száma”. 

 

Lássuk be, arra, hogy két különböző adománygyűjtés alkalmával pont ugyanannyi százeurós bankjegyet adakozzanak, elég kicsi a matematikai esély.

A megállapítások között az is szerepel, hogy „csak egy esetben volt angol font is a bankjegyek közt és abból is kizárólag 50 GBP bankjegyek. Nem tűnik életszerűnek, hogy EUR bankjegyekből csak két címletet, míg forint bankjegyekből a teljes bankjegysorból adnak adományt természetes személyek.

 

Végül, de nem utolsósorban, a feljelentés szerint a befizetések rendre megegyeztek a közvetlenül a befizetést követően az egyesület egyik kiemelt partnere (a Bajnai-féle DatAdat-csoportról lehet szó – a szerk.) részére történő átutalások összegével.

 Például 2022 február 8-án 32,1 millió forintnak megfelelő összeget vitt be Perjés, hogy aztán február 9-én 31,8 millió forintot utaljon tovább. Érdekesség, hogy ebben az időszakban Karácsony Gergely kampánya már rég elbukott.

Az OTP feljelentésének indokolása úgy zárul, hogy 

felmerül a gyanú, hogy a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület által bankunk részére – forrásigazolás céljából – megküldött jegyzőkönyvek tartalma nem felel meg a valóságnak, ezáltal megtévesztették a bankot oly módon, hogy a befizetett összegek tényleges, valódi forrását nem jelölték meg, azt nem hozták a pénzintézet tudomására, ezáltal a bank nem tudott hitelt érdemlően meggyőződni a befizetett összegek valódi forrásáról.

Mélyen hallgatnak Karácsony Gergelyék arról a több mint félmilliárd forint összegű, gyanús eredetű adományról, amelyet Perjés Gábor párbeszédes politikus fizetett be a főpolgármester által gründolt Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület számlájára.

Bár Karácsony Gergely azt állítja, hogy mikroadományok formájában érkeztek be a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesülethez a kampánypénzek, a korábban nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés megállapításai, illetve egyéb más körülmények ezt erősen megkérdőjelezik.

Már önmagában az összeg nagysága is figyelemre méltó, ha pedig még hozzávesszük, hogy a félmilliárd forint jelentős részét euróban és fontban fizette be készpénzben a mozgalom számlájára a párbeszédes Perjés Gábor, akkor egyre elképzelhetetlenebb a mikroadományokról szóló magyarázat.

 Az is elgondolkodtató, hogy Perjésen kívül senki nem fizetett be egy fillért sem a mozgalomhoz, ő maga viszont tizenkilenc alkalommal tette meg ezt a Nemzeti Információs Központ által a titkos minősítés alól feloldott jelentés szerint.

A történtek tisztázásában Perjés Gábor sem segített, aki csupán azt ismerte el, hogy ő kezelte a Kilencvenkilenc Mozgalom pénzét, ám annak eredetéről mindössze annyit mondott: „Majd minden kiderül.” Ez azonban a mai napig nem történt meg, ezért e-mailben további kérdéseket tettünk fel Karácsony Gergelynek és Perjés Gábornak, akik egyelőre hallgatnak. 

Így továbbra sem tudni, hogy valójában milyen forrásból származik a több mint félmilliárd forintnyi összeg, ahogy annak okáról, körülményeiről sem adtak tájékoztatást, hogy a tranzakciók közel négyötöde külföldi valutában – fontban és euróban – történt.

A főpolgármesterhónapok óta nem válaszol arr, hogy összesen hány helyen rendeztek gyűjtést és hogy pontosan milyen módokon kalapoztak és mekkora tétel volt a legnagyobb adomány. Azt mindenesetre nehéz elképzelni, hogy gyűjtődobozokba dobtak be ekkora összegű pénzt, főként valutát. Karácsonyék arra sem adtak választ, hogy állnak-e külföldi donorok az adományok mögött.

Annak miértjéről is titkolóznak, hogy bár a főpolgármester még 2021 őszén, a baloldali előválasztás második fordulója előtt visszalépett a miniszterelnök-jelölti megméretéstől, Perjés még közel egy évvel később is jelentős pénzösszegeket fizetett be a mozgalom számlájára.

Arról sem adtak semmilyen magyarázatot, hogy honnan származott az a 616,5 millió forint, amelyből a DatAdat Professional Kft.-től rendeltek szolgáltatást. Ez az összeg ugyanis jócskán – több mint 110 millió forinttal – meghaladta a mozgalomhoz beérkezett összes adomány értékét. Figyelemre méltó, hogy a jelentés szerint ezen megrendelések 90 százalékát szintén Karácsony visszalépése után adták le.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.