Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.30.

17 magyar egyetemen indul meg a környezetvédelmi képzés

50 képzésben jelenik meg a fenntarthatóság.

Magyarország 17 egyetemén, 50 képzésben, egyebek mellett a mérnök- és az agrárképzésekben jelenik meg a fenntarthatóság – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo és Élményprogramon.

Hankó Balázs Czippán Katalinnal, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának Nevelésügyi Szakbizottsági elnökével vett részt egy kerekasztal-beszélgetésen.

Az államtitkár azt hangsúlyozta,

az egyetemek küldetése, hogy jövőképesek legyenek.

„Ha jövőt szeretnénk az egyetemeken formálni”, akkor a hallgató legyen cselekvőképes, a jövőt formáló személy. „Olyanok legyenek a diákjaink, olyanok legyenek a fiataljaink, olyanok legyenek az egyetemistáink, akik fordítanak egyet jó irányba ezen a világon, és ez csak akkor működik, ha fenntarthatóak vagyunk” – fogalmazott Hankó Balázs.

Czippán Katalin is annak fontosságát emelte ki, hogy az oktatásban és az egyetemek működésében is helyet kapjon a fenntarthatóság.

Az államtitkár közlése szerint

az egyetemek a fenntarthatóság jegyében – egyebek mellett – a pet-palackok és a papír kiváltásán dolgoznak.

Szólt arról, hogy tavaly a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) volt a házigazdája az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT), ahol a fenntarthatóságot helyezték a fókuszba.

Hankó Balázs az egyetemek mellett kitért a kutatásra is, amelyben elmondása szerint paradigmaváltásra van szükség. Ugyanis az idő meghaladta azt a korábbi nézetet, hogy alap- és alkalmazott kutatást különböztetnek meg. Ezzel szemben csak olyan kutatás van, amely valós társadalmi, gazdasági kihívásokra reagál- mutatott rá, hozzátéve, hogy ezért szervezték át a magyar kutatási hálózatot.

Kiemelte az idén indított Neumann János-programot, amelynek egyik legfontosabb területe a zöld átállás.

A most kiírt 35 milliárd forintos keretösszegű kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatból 10 milliárd forintot a zöld átállást elősegítő pályázatokra fordítanak

– jelezte.

Czippán Katalin a Neumann János-program kapcsán a magyar egyetemek nemzetközi kapcsolatrendszeréről is érdeklődött. Hankó Balázs közölte, minden második magyar publikáció, nemzetközi, európai együttműködésben készült.

Ugyanakkor – mondta az államtitkár -, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy az Európai Bizottság a diákokat a nemzetközi csereprogramokból, a magyar kutatókat pedig a Horizont programokból akarja kizárni. Ezeket a lépéseket Hankó Balázs azzal magyarázta, hogy a magyar versenyképesség erősödésének nem mindenki örül. „De ez minket csak megacéloz” – mondta.

Az ingyenesen látogatható expo és élményprogram október 1-ig várja az érdeklődőket a Hungexpo területén.

A Mol a 35 éves hulladékgazdálkodási koncesszióval azt a célt tűzte ki, hogy teljesítse az Európai Unió újra hasznosítási célszámait, és jövedelmezően működtesse a rendszert hosszú távon – mondta a Mol elnök-vezérigazgatója a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo és Élményprogram szerdai panelbeszélgetésében, amelyet Áder János volt köztársasági elnökkel, a rendezvényt szervező Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnökével folytatott.

Hernádi Zsolt kiemelte: jelenleg a hulladék 51 százaléka szemétlerakóban végzi, az uniós célkitűzés, hogy ezt az arányt 2040-ig 10 százalékra szorítsák le.

A Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. a koncessziós szerződés alapján vállalta, hogy az átvett hulladék 65 százalékát hasznosítja újra, jelenleg ez 32 százalék. A koncesszió része a lakosságnál keletkező fém- és elektronikai hulladék összegyűjtése is.

Az elektronikai hulladék újrahasznosítási aránya extrém alacsony szinten, 20 százalékon áll, miközben ennek nagy része ritka és drága alapanyag – arany, réz, ritkaföldfémek – és átlagosan 90-95 százalékban újra feldolgozható.

Elmondta, hogy 2024. január elsején indul az üveg, a PET-palackok és fémdobozok visszagyűjtése, betétdíjas rendszerben.

Évente mintegy 60 ezer tonna PET palack kerül a hulladékba, a jogszabály szerint 2025-re a forgalomba hozott italpalackok 77 százalékát, 2029-re 90 százalékát kell újra hasznosítani.

Az üvegre vonatkozó betétrendszer számos országban jól működik, példaként Norvégiát, a balti államokat vagy Szlovákiát említette.

A betétdíjas termékek visszaváltására 4 ezer automatát állítanak üzembe a rendszer 2024. január elsejei indulására és 8 ezer visszaváltási pont lesz elérhető 2025-re. A Mol célja, hogy minden ezer főnél nagyobb településen működjön visszaváltási pont. Az ezeket üzemeltető cégeket pénzügyileg is érdekelté teszik – tette hozzá.

A zöld átmenettel összegfüggésben megjegyezte: a megújuló energiabefektetések belső megterülési rátája fele akkora, mint a hagyományos gázipari projekteké, de a befektetők, döntéshozók elvárják a zöldítést – fogalmazott. Az alternatív megoldások forrását a szénhidrogén kitermeléséből származó nyereség biztosítja – emelte ki.

A Mol fenntarthatósági céljai között kitért a használt sütőolaj hasznosítására, amelynek begyűjtése jelenleg nagyon alacsony, szerinte a társadalmi tudatosságot kellene erősíteni. A Mol részéről a feldolgozási kapacitások rendelkezésre állnak – mondta.

A Mol célja, hogy tovább növelje a műanyagok újrahasznosítását, ezért tavaly felvásárolták a ReMatot, Magyarország piacvezető műanyag-újrahasznosító vállalatát. A körforgásos gazdaság felé tett fontos lépés a Szarvasi Biogázüzem felvásárlása volt, amely idén nyáron zárult – mondta.

A Mol mindent megtesz, hogy a 2030-as stratégiájában megfogalmazott célokat teljesítse és működését 2050-re karbonsemlegessé tegye – hangsúlyozta.

Áder János a klímakonferenciákon megfogalmazott célok realitásáról szóló kérdésére Hernádi Zsolt azt válaszolta, hogy az ipari forradalom óta még nem sikerült egyetlen energiahordozót sem kiváltani. Az emberiség soha nem használt annyi szenet és kőolajat, mint manapság, és a fosszilis energiahordozók mellett megjelenő megújuló energiaforrások arra voltak elegendők, hogy a növekvő igényeket elégítsék ki – mondta.

Kitért arra, hogy az orosz földgázról való levallás Európában szerinte rövid távú politikai döntés volt, de a következmények hosszú távon hatnak. A lépés jelentős beruházási fellendülést hozott a szektorban: jelenleg több tucat LNG-terminál van tervben vagy fejlesztés alatt a kontinensen és ezeknek a beruházásoknak meg kell terülniük.

A  Mol mintegy 30 projektet indított, hogy növelje a nem orosz eredetű kőolaj bedolgozását a magyar és szlovák kőolajfinomítóiba, ennek összköltsége elérheti az 500-700 millió dollárt, az Európai Unió azonban az átállásra nem biztosított forrást – mondta a kiállításon a MOl elnöke, Hernádi Zsolt.

„Brüsszel hozott egy politikai döntést, de ennek kárát az érintetteknek kell megoldani” – fogalmazott a cégvezető.

Horvátország a helyzetet kihasználva ötszörösére emelte a gáztranzit díját, de Brüsszel a Mol erre irányuló megkeresései ellenére egyelőre nem intézkedett az ügyben – jegyezte meg.

Áder János, korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke bemutatta a Planet Budapest 2023 Expó kiállítást csütörtökön az alapítvány három kuratóriumi tagjának, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszternek és a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztosnak.

Lázár János, Csepreghy Nándor, Vizi E. Szilveszter, Gulyás Gergely és Németh Szilárd mellett Unger Zsolt, a fenntarthatósági élményprogramot megálmodó Unger and Partners tulajdonosa megtekintette és kipróbálta a kiállításon elhelyezett interaktív eszközöket. A túra résztvevőihez fiatalok is csatlakoztak.

A kiállítás megtekintése alatt a fiatalok Áder Jánossal, Gulyás Gergellyel, Lázár Jánossal és Németh Szilárddal is készítettek közös fotókat.

Ezt követően a korábbi köztársasági elnök és a Miniszterelnökséget vezető miniszter ellátogatott több kiállító céghez is, főként az energetikával foglalkozó standoknál időztek hosszabban.

A mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az élelmiszerbiztonság a központi témája a Planet Budapest 2023 Expó-nak, ahol az érdeklődők 140 magyarországi céggel, köztük startupokkal is találkozhatnak. A fiatalokat, elsősorban a felső tagozatos diákokat pedig a Heroes of the Future élményprogramra várják.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek