tóth gabi
Sorozatos támadások mindkét oldalon.
Pedig az alpesi ország nem járult hozzá ahhoz, hogy az általa gyártott fegyvereket Ukrajnába szállítsák.
Fotók láttak napvilágot az interneten az első ukrán Mowag Eagle nevű páncélozott terepjáró elvesztéséről, amely kifejezetten ritka eszköznek számít az ukrán fegyveres erőknél, mindössze 11 darab áll rendelkezésre.
Svájc ugyanis – évszázadokra visszanyúló semlegessége mellet kitartva – nem szállít fegyvereket az ukránoknak, valamint a partnerországai számára sem engedélyezett ez.
A Portfolio ír arról, hogy még március végén indult vizsgálat Svájcban, miután a Mowag vállalat terepjáróit lefotózták az ukrán-orosz fronton. A cég tagadta, hogy ők szállították volna a szóban forgó járműveket Ukrajnába. Akkor úgy tűnt, hogy Dánián keresztül juthattak el a páncélozott terepjárók az ukrán frontra.
Azóta kiderült, hogy Dánia ugyan valóban vásárolt 36 darab páncélozott Mowagot még évtizedekkel ezelőtt, de ebből 27 darabot már tovább is értékesített, méghozzá a német FWW Fahrzeugwerke katonai vállalat számára.
– szögezi le a lap. Hozzáteszik, hogy a lépés akár diplomáciai feszültségeket is okozhatott volna, ám Bern nem ítélte el a németeket a kiviteli tilalom megsértése miatt. Ugyanakkor a céget eltiltották a svájci fegyverekkel való kereskedéstől.
Az Eagle első variánsát 1995-ben mutatták be, a Mowag jelenleg az ötödik generációt forgalmazza négy-, illetve hatkerékhajtású kivitelben.
Az elmúlt órák eseményei
Hét Shahed drónt semmisített meg Ukrajna
Hét orosz harci drónt semmisítettek meg az ukrán erők az éjszaka folyamán - közölték katonai tisztviselők.
A drónokat a nyugat-oroszországi Kurszk város északkeleti irányából lőtték ki - közölte az ukrán légierő.
Összesen 10 drónt lőttek ki a támadás során, a légierő ebből hetet megsemmisített.
Robbanások Szumiban
A Suspilne, Ukrajna állami műsorszolgáltatója arról számolt be, hogy a Szumi régióban az éjszaka folyamán orosz lövöldözések miatt 28 robbanás történt, azonban áldozatokról nem érkezett jelentés.
Ukrajna Kazettás lőszerrel támadta Donyecket
Az orosz ellenőrzés alatt álló Donyeckre a helyi hatóságok szerint csütörtök hajnalban kilenc, 155 milliméteres kazettás lőszert lőtt ki az ukrán tüzérség.
Orosz drónok romboltak le egy olajraktárat Ukarajnában
Orosz drónok megsemmisítettek egy üzemanyagraktárat Ukrajna nyugati Rivne régiójában csütörtökön – írta Vitalij Koval kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazásban.
A támadásnak nem volt áldozata – tette hozzá
Támadó drónok a Krím közelében
Az orosz védelmi minisztérium csütörtökön kora reggel 11 ukrán drónt lőtt le a Krím közelében.
Mint arról korábban beszámoltunk, Moszkva felé hajnalban indítottak két drónt, amik szintén megsemmisültek – írja az AFP.
A minisztérium tájékoztatása szerint az érintett területeken nem érkezett jelentés károkról vagy áldozatokról.
A csapások azután történtek, hogy egy nappal korábban szintén lelőttek két Moszkva felé tartó ukrán harci drónt. A héten belül ez már a negyedik támadás a főváros közelében.
Halálos robbanás történt egy orosz gyárterületen
Moszkvától északra fekvő Szergijev Poszad városában egy gyár területén történt robbanás. A gyárban korábban az orosz hadsereg számára optikai berendezéseket készítettek. Egy ember meghalt, hatvanan megsebesültek. Hivatalos magyarázatot nem adtak a robbanásra, zonban tovább fokozódott a Moszkva elleni éjszakai dróntámadások miatti feszültétség.
Ukrajna tagadja, hogy katonái átkeltek a Dnyiprón
Hanna Maliar védelmi miniszterhelyettes azt mondta, a hadsereg "nem erősítette meg" azokat a jelentéseket, amelyek szerint Ukrajna rajtaütést hajtott végre a Dnyipro folyó megszállt keleti partján, Herszon területen. "Az információ eredeti forrása az oroszok voltak. És aztán ez az információ elterjedt" - mondta Maliar.
Magyarország segít
Magyarország területére tegnap az ukrán-magyar határszakaszon 6759 fő, a román-magyar határszakaszon belépők közül 6706 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - közölte a legfrissebb adatokat az Országos Rendőr-főkapitányság.
Ismét drónokat lőttek le Moszkva felett
Ma, helyi idő szerint hajnali 4 órakor két támadó drónt lőttek le Moszkva fölött - közölte Szergej Szobjanyin polgármester a Telegramonon.
Több tucat felújított Leopard tankot kaphat Ukrajna
Belga közvetítőn keresztül több tucat felújított Leopard 1 harkocsihoz juthat Ukrajna - írta a Washington Post. A tankokat évekkel ezelőtt Freddy Versluys belga kereskedő vette meg a hadseregtől, miután az spórolás miatt eladta őket.
Többen meghaltak a Zaporizzsját ért rakétacsapásban
Legalább három ember meghalt a Zaporizzsja ellen augusztus 9-én végrehajtott orosz rakétacsapásban - jelentette Jurij Malasko, a Zaporizzsjai terület kormányzója.
Egy ember meghalt Belgorodban
Vjacseszlav Gladkov, az Ukrajna északkeleti határán fekvő Belgorod régió kormányzója elmondta, hogy egy ember meghalt az ukrán bombázások miatt a határ menti Gorkovszkij faluban.
A Telegrammon azt írta, hogy a férfi repeszsérülésekbe halt bele, és hogy további négy ember megsebesült.
Németország újabb fegyvereket adott Ukrajnának
Németország bejelentette, hogy két újabb Patriot légvédelmi rendszert adott át Ukrajnának, a most elküldött segélycsomag tartalmaz még Bandvagn 206 lánctalpas terepjárókat, lőszert, felderítő drónokat, gépfegyvereket és elsősegélycsomagokat is.
Hatalmas támogatásra szorul majd Ukrajna 2024-ben
Ukrajnának 2024-ben legalább 42 milliárd dollár (14,8 ezer milliárd forint) külföldi pénzügyi támogatásra lesz szüksége a magas védelmi és biztonsági kiadások miatt - mondta Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter.
Ezt tervezik a lengyelek Moszkva szerint
Az orosz védelmi miniszter szerint Lengyelország azt tervezi, hogy megszállja Nyugat-Ukrajnát és szerinte "Európa legerősebb hadseregét" tervezik felépíteni.
A cél elérése érdekében nagy mennyiségben kezdtek fegyvereket vásárolni Washingtontól és Nagy-Britanniától, emellett szoros együttműködésre törekszenek Ukrajnával - mondta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
Ukrajna tagadja, hogy közük lenne a támadáshoz
Zelenszkij elnök egyik főtanácsadója nyilatkozatában tagadta, hogy Ukrajna drónnal próbálta volna megtámadni a zaporizzsjai atomerőmű elhasznált fűtőelemeit, miután az orosz média a nap folyamán ezt állította.
Kijev ismét hangsúlyozta, hogy az erőművet "nem fenyegeti" ukrán támadás.
Kétségtelen, hogy Ukrajna nem hajtott végre semmiféle dróntámadást a ZNPP ellen, nem tervez és még elméletben sem fog ilyet tenni
- mondta Mihajlo Podoljak.
Az USA újabb szankciókat vezet be
Az Egyesült Államok kiszélesíti a Fehéroroszországgal szembeni szankciókat: nyolc személy és öt vállalat ellen hozott újabb intézkedéseket.
Ez az intézkedés több olyan szervezetet céloz meg, amelyek részt vesznek a fehérorosz rezsim által gyakorolt társadalmi elnyomásában és a haszonszerzés reményében támogatták az orosz felet az ukrajnai háborúban
- olvasható a közleményben.
Putyin új rendeletet adott ki
Pendeletben adott engedélyt Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán a devizaalapú állami garanciák rubelben történő teljesítésére.
A rendelet értelmében az állami garanciákat a kedvezményezett kérésére, de akár anélkül is lehet majd - rubelben - teljesíteni, ha erre devizában nincs lehetőség. A kifizetéseket az orosz jegybanknak a követelés napján érvényes árfolyamán fogják teljesíteni.
Az orosz pénzügyminisztérium februárban készítette elő az elnöki rendelettervezetet a devizában nyújtott állami garanciák rubelben történő kifizetéséről. A tárca rámutatott, hogy a geopolitikai helyzet miatt Oroszország korlátozottan képes teljesíteni a devizakötelezettségeket, a változtatásokra pedig azért van szükség, hogy elkerüljék a devizatranszfer lehetetlensége miatt elmaradó teljesítéseket.
Lengyelország katonákat vezényel a fehérorosz határra
Lengyelország 2000 katonát küld a fehérorosz határra a határőrség támogatására - közölte a belügyminiszter-helyettes. Maciej Wasik bejelentésére azt követően került sor, hogy az ország tegnap beleegyezett a katonák számának növelésébe, miután erősítésre vonatkozó kérést nyújtottak be.
Aggodalmak merültek fel Fehéroroszország esetleges katonai fellépése miatt, miután a jelentések szerint úgy döntött, hogy gyakorlatokat tart a Suwalki-szakadékban - a szomszédos Lengyelország és Litvánia aggodalmára.
Fehérorosz tisztviselők megerősítették, hogy egy harckocsizó egység éleslövészetet tartott a Gozhsky lőtéren - alig 15 km-re Grodno városától, amely a fehérorosz-lengyel határon fekszik. Az orosz Wagner zsoldosok is részt vettek a határ közelében tartott gyakorlatokon, és felmerült, hogy a csoport egy "sátorvárost" hoz létre 24 km-re Fehéroroszország és Ukrajna déli határától.
Meghalt egy gyerek a donyecki ukrán támadásban
A Reuters jelentése szerint egy gyermek meghalt és két ember megsebesült, amikor egy ukrán tüzérségi lövedék eltalált egy kétszintes épületet Donyeckben - közölte szerdán Telegram-csatornáján a régió oroszok által kinevezett vezetője, Denisz Puszilin.
Csak 30 ezer tartalékos maradt az ukrán ellentámadásra
Vaszil Dandykin tartalékos százados, az Izvesztyija hírügynökségnek elmondta, hogy az ukrán erőknél az ellentámadási akciókra összesen mintegy 30 ezer fő maradt .
Észszerűbb lenne visszatartani őket. De az ellenség számára Artemivszk ostroma fontos, rengeteg embert állítottak oda "- jegyezte meg Dandykin.
Elmondta, hogy az AFU jelenleg Kleshcheyevka felé nyomul előre. Az ellenség nem ért el sikereket, de naponta áldozza fel embereit - tette hozzá a szakértő.
18 éves fiú halt meg orosz bombatámadásban
Egy 18 éves fiú meghalt egy Nikopol elleni orosz ágyútámadásban - közölte az ukrán főügyészség.
Három férfi is megsebesült a támadásban, amely megrongált egy templomot, magánházakat, gazdasági épületeket, autókat és villanyvezetékeket.
Nikopol Ukrajna déli részén, a Dnyepper folyótól jobbra fekszik.
Oroszország növeli a haderejét a nyugati határánál
Oroszország növelni fogja erőit a nyugati határainál - jelentette ki Szergej Sojgu védelmi miniszter.
Ez azután történt, hogy Lengyelország bejelentette, hogy tervezi hadseregének megerősítését, Litvánia és Lettország pedig közölte, hogy megerősíti erőit a Fehéroroszországgal közös határainál.
Szergej Sojgu elmondta, hogy jelentős NATO-erők és fegyverek telepítésére számít Finnországban is, amely nemrég csatlakozott a katonai szövetséghez.
Németország mégis küld Taurusokat Ukrajnának
A német kormány nagy valószínűséggel döntést hoz a Taurus cirkálórakéták Ukrajnának történő leszállításáról. Ezt az Alternatíva Németországért (AdG) párt egyik képviselője, Eugen Schmidt jelentette ki - írja az Izvesztyija.
Schmidt emlékeztetett arra, hogy Berlin először elutasította a harckocsik szállítását, de később megváltoztatta álláspontját, és Leopard harckocsikat küldött Ukrajnának. A képviselő véleménye szerint ugyanígy fognak dönteni a rakétákkal kapcsolatban is.
Elmondta, hogy jelenleg a német parlamentben a pártok többsége támogatja a katonai segélynyújtást Kijevnek, annak ellenére, hogy az ukrán hadsereg kudarcot vallott az ellentámadásban.
52 ember megsérült a Moszkvától északkeletre egy robbanásban
Robbanás rázott meg szerdán egy optikai-mechanikai gyárat a Moszkvától 50 kilométerre északkeletre fekvő Szergijev Poszad városában, legalább 52 ember megsérült.
A közlemény szerint a robbanás a jelek szerint egy pirotechnikai eszközöket tartalmazó raktárban történt. A népszerű Mash online hírcsatorna szerint a raktárat egy pirotechnikai cég bérelte.
A közösségi médiában közzétett, meg nem erősített felvételeken hatalmas füstoszlop, és magas épületek ablakai kitörtek. A létesítményt evakuálták.
A Szergijev Posadban lévő gyár optikai eszközöket gyárt, ügyfelei között az orosz biztonsági erők is. szerepelnek.
Amerika és Bulgária fegyverekkel támogatják Ukrajnát
Az Egyesült Államok megállapodást kötött Bulgáriával és Dél-Koreával, hogy 155 milliméteres kaliberű lövedékeket szállítanak Ukrajnának.
Anthony Blinken amerikai külügyminiszter most megbeszélést folytatott Maria Gabriel bolgár külügyminiszterrel az Ukrajnának nyújtott segítségről és az energiaellátás diverzifikálásáról. Erről az amerikai külügyminisztérium honlapja számolt be.
Ukrajna kazettás bombákkal támadta Liszicsanszkot
A Luhanszki Népköztársaság (LPR) egyik képviselője, Jurij Jurov arról számolt be, hogy az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) kazettás bombákkal lőtték Liszicsanszk városát. Szavait a RIA Novosztyi idézi.
Jurov leszögezte, hogy áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek információk.
Az USA nem hajlandó az ukrajnai konfliktus békés rendezésére
Douglas McGregor ezredes, a Pentagon főnökének volt tanácsadója a YouTube csatornának adott interjúban kifejtette, hogy az USA nem áll készen arra, hogy lehetővé tegye az ukrajnai konfliktus békés rendezését. Szerinte ebben az esetben Washington kénytelen lenne beismerni a vereséget. Washington nem szándékozik beismerni tévedését.
Lelőttek egy orosz helikopter az ukránok
Az ukrán fegyveres erők vezérkara ma reggel azt állította, hogy lelőttek egy orosz helikoptert.
Oroszország Szumit támadta
Suspilne, Ukrajna állami műsorszolgáltatója arról számolt be, hogy Oroszország egyik ma reggel csapást mért három közösségre Szumi megyében. A helyi hatóság nem számolt be sérültekről vagy károkról.