Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2023.08.15.

Szorul a hurok az amerikai elnök körül

Beindult a Kongresszus gépezete...

Pénteken benyújtotta a vádemelési indítványt Joe Biden ellen egy republikánus képviselő. Az indítvány megfogalmazója egyebek mellett azzal indokolta döntését, hogy az amerikai elnök és családja súlyos bűncselekményeket követhetett el. Az indokok között az elnökhöz köthető megvesztegetés, zsarolás, csalás, valamint kábítószerrel és prostitúcióval kapcsolatos érintettség is szerepel.Csak néhány rajongója tapsolta meg és köszöntötte a kerékpározó Joe Bident néhány napja Delaware-ben. A Hawaiin pusztító történelmi tűzvészre – amelyben már mintegy százan vesztették életüket – vonatkozó újságírói kérdéseket pedig mosolyogva és integetve elutasította, majd tovább tekert az amerikai elnök.

A hétvégén pedig az Atlanti-óceán partján pihente ki a fáradalmakat szűk körben Joe Biden. Az elnök közelében a barátokon kívül alig lehetett látni embereket, a vízen pedig a parti őrség hajója ringatózott.

Miközben Joe Biden kikapcsolódott, a hozzá és családjához köthető kétes ügyek miatt indult eljárások és nyomozások nem pihentek, hanem új szakaszba léptek.

Joe Biden aláásta hivatalának integritását, lejáratta az elnökséget, elárulta az elnöki bizalmat és a jogállamiságot, valamint az igazságszolgáltatást felforgató módon cselekedett Amerika polgárainak kárára – írta közleményében Greg Steube republikánus képviselő, aki pénteken vádemelési indítványt – úgynevezett impeachmentet – nyújtott be az elnök ellen.

A képviselő közösségi oldalán pedig az elnökhöz köthető megvesztegetést, zsarolást, az igazságszolgáltatás akadályozását, csalást, valamint a kábítószerrel és prostitúcióval kapcsolatos pénzügyi érintettséget sorolta fel indítványa indokaiként.

Greg Steube szerint itt az ideje, hogy a 80 éves elnök ellen vádat emeljenek, hiszen Joe Biden és fia, Hunter Biden pénzügyei régóta összefonódtak.

A republikánus képviselő például azt állítja, 2010 és 2019 között a Biden család pénzéből több ezer dollárt költöttek illegális drogügyletekre és prostitúcióra.

„Nem kellene, hogy az igazságszolgáltatás más mércével mérje a Biden családot, mint a többi állampolgárt” – ezt már egy interjúban mondta a képviselő. Greg Staube arról beszélt: ha nem a Biden családról lenne szó, hanem bárki másról – például egy republikánus kongresszusi tagról–, akkor már régen felelősségre vonták volna ezekért a bűncselekményekért.

Egyre nehezebb a helyzete az amerikai elnöknek és a családjának, ugyanis lassan elfogy körülöttük a levegő a sorozatos botrányok miatt.

A hatóságok már azt is vizsgálják, hogy Joe Biden még alelnökként árulta-e a befolyását kenőpénzért egy külföldi állampolgárnak.

Nemrég láttak napvilágot azok a banki adatok is, amelyekből kiderült, hogy Joe Biden alelnöksége idején Oroszországtól, Ukrajnától és Kazahsztántól 20 millió dollár, Kínából és Romániából pedig 10 millió dollár érkezett az érdekeltségükbe tartozó számlákra. Kiderült, hogy még az unokáihoz is jelentős összegek jutottak.

De azt is vizsgálják, hogy Joe Biden fia, Hunter Biden az ukrán földgázipari vállalat, a Burisma igazgatótanácsában mit csinált havi 50 ezer dolláros fizetésért, és annak volt-e köze édesapja politikai befolyásához.

„Az amerikaiakat nagyon érdekelni fogja a végső jelentésünk, amelyből majd láthatják, hogy pontosan miben vett részt a Biden család, és hogyan kerestek az elmúlt néhány évben több millió dollárt az ellenségeinken keresztül” – mondta korábban James Comer, a vizsgálatot végző bizottság elnöke.

Elemzők szerint Joe Biden támogatottsága mélyrepülésben, történelmi mélyponton, mindössze 30 százalékon van.

Többen megjegyzik, hogy az elnök szempontjából különösen aggasztó, hogy most már nemcsak a republikánusoktól, hanem saját pártjából, a demokratáktól is egyre több kritikát kap.

Szélesebb nyomozati hatáskörrel járó különleges ügyésszé nevezte ki a Hunter Biden-nyomozással 2018-ban megbízott ügyészt az amerikai igazságügyi miniszter pénteken.

Merrick Garland sajtótájékoztatón jelentette be, hogy David Weiss kérésére döntött különleges ügyésszé való kinevezése mellett annak érdekében, hogy elmélyíthesse a vizsgálatot az elnök fia, Hunter Biden ellen. Az igazságügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy a kérés nyomán az üggyel összefüggő felmerülő „rendkívüli körülményeket” és a közérdeket figyelembe véve határozott.

Hunter Biden ügyvédei péntek estig nem reagáltak a kormány döntésére, és a Fehér Ház sem kommentálta az elnök fia elleni eljárást érintő fejleményt.

A demokraták nem nyilatkoztak péntek estig, vezető republikánusok viszont bírálták az igazságügyi miniszter döntését, mivel úgy tartják,

ezzel akarja akadályozni a Hunter Biden üzleti ügyeivel kapocsolatos kongresszusi vizsgálatot.

Kevin McCarthy, a Képviselőház republikánus elnöke azt írta, hogy az a David Weiss kapott különleges ügyészi kinevezést, akinek a nevéhez köthető a Hunter Biden-ügyet lezárni hivatott, a múlt hónapban bíróság előtt elbukott vádalku.

Joe Biden elnök fiának ügyében az ügyész és az ügyvédek júniusban vádalkut jelentettek be, ám azt a Delaware államban eljáró bíró elutasította.

A vádalku keretében azt akarták elérni, hogy a 2018 óta zajló bűnügyi nyomozás lezáruljon Hunter Biden ellen, aki a megállapodásban elismerte volna bűnösségét 2017-ből és 2018-ból származó összesen 200 ezer dollár adó megfizetésének elmulasztásában, cserében az ügyészség nem kérte volna börtönbüntetés kiszabását.

A vádalku másik eleme Hunter Biden tiltott fegyverviselési ügyére vonatkozott, amelyben bírósági tárgyalást elterelő intézkedésben állapodtak meg, és aminek révén elkerülte volna az akár 10 év börtönbüntetést Joe Biden elnök fia. Hunter Bident 2018-ban érték tiltott fegyverbirtokláson annak a törvénynek a megsértése alapján, amely kimondja, hogy nyilvántartott kábítószerfogyasztó nem birtokolhat lőfegyvert.

A vádalku összeomlását követően az ügyészi vizsgálat folytatódott,

Hunter Biden a bíróság előtt ártatlannak mondta magát.

Az ügyészi nyomozással párhuzamosan a republikánus többségű Képviselőházban január óta zajlik vizsgálat részben a Biden-család üzleti kapcsolatairól, amelynek során az elmúlt hónapokban meghallgatták többi között a nyomozóhatóságok és adóhatóság több informátorát.

A vizsgálat politikai célja, hogy összefüggést találjon Joe Biden alelnöki tevékenysége és a családjához abban az időszakban érkezett több millió dolláros külföldi átutalások között.

A demokraták szerint egyelőre ilyen bizonyíték nincs, a republikánusok szerint a tanúvallomások, banki bizonylatok és egyéb dokumentumok komoly súllyal és bizonyító erővel bírnak.

Besült a mutatvány: Maryellen Noreika bírónő, Delaware állam szövetségi kerületi bírája  két hete elutasította Hunter Biden vádalkuját. Összeomlott tehát az a kiszivárgott és igen nagy felháborodást okozó, kompromisszumos terv, amelynek értelmében a hivatalban levő amerikai elnök, Joe Biden fia bűnösnek vallotta volna magát két kisebb adóügyben, s ennek fejében elkerülte

volna a rá sokkal súlyosabb ügyei okán váró börtönbüntetést.

A vádalku értelmében Hunter Biden elismerné, hogy 2017-ben és 2018-ban nagy összegek után feledett el adózni, 100-100 ezer dollárt tartva meg jogtalanul.

Cserébe pedig mindössze próbaidőre ítélnék.

Az alkuval az elnök fia így megúszta volna az ellene tiltott fegyverbirtoklás miatt indult eljárást is.

A hatályos törvények szerint ugyanis a fiatalabb Biden, aki nyilvántartott kábítószer-használó, nem birtokolhatna lőfegyvert. S mindezek mellett esélye nyílt volna arra is, hogy a jóval súlyosabb, olykor nemzetbiztonsági kockázatokat is felvető pénzügyi visszaélések ügyét is szőnyeg alá söpörhessék.

A cimbora már hűvösön

Rossz ómen ebben a peres időszakban Hunter Biden számára, hogy a szövetségi ügyészek

Hunter csalás miatt elítélt korábbi üzlettársa börtönbüntetésének megkezdésére vonatkozó időpont

kitűzését kérték a bíróságtól az elmúlt hétvégén, két nappal azelőtt, hogy a férfit a kongresszus vizsgálóbizottsága meghallgatta volna. A manhattani ügyészek szombati keltezéssel adták be a kérelmet, hogy a bíró tűzze ki azt az időpontot, amikor Devon Archernek meg kell kezdenie egyéves börtönbüntetése letöltését. A férfit még 2018-ban találta bűnösnek a bíróság egy őslakos törzs kárára elkövetett csalás vádjában. A fellebbezési bíróság a közelmúltban elutasította Archer beadványát és megerősítette az ítéletet.

Valami bűzlik Delaware-ben

Hunter Biden elutasított vádalkuja miatt

az igazságügyi minisztérium „igencsak nehéz helyzetbe került”

– kommentálta a fejleményeket a Fox News. Az amerikai hírtelevízió idézi Mike Howellt, a Heritage Foundation Oversight Project igazgatóját is, aki így kommentálta a döntést: „Valami rohadt Delaware államban, és a bíró ezt ma kiszagolta”.

A Breitbart amerikai portál a Hunter Biden korábban elhagyott laptopjáról kiszivárgott dokumentumok alapján januárban azt állította, hogy Hunter 2017 és 2019 között élt Joe Biden delaware-i címén. Ebben az időszakban jelentős üzleti

kapcsolatokat épített ki a Kínai Kommunista Párt hírszerzésének legmagasabb köreihez tartozó üzletemberekkel.

Az árulkodó laptop

Hol máshol, mint Delaware államban, ahol a papa, Joe Biden három évtizeden át volt szenátor, adtak le szervizelésre 2019 áprilisában egy laptopot, melyért azóta sem jelentkeztek. Az elázott készülék merevlemezéről az adatokat lementették.

Ekkor került elő az a hatalmas mennyiségű adat, dokumentum és videó, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy a gép Hunter Biden tulajdona lehetett.

A rövidesen a sajtóhoz is eljutott felvételek számos kompromittáló anyagot tartalmaznak mind Hunterre, mind Joe Bidenre nézve. Például

a laptopon található egy 12 perces szexvideó is, amin Hunter Biden cracket szív, illetve a felvétel tartalmazza egy beazonosítatlan nővel történő együttlétét is.

Mivel a laptopon található e-mailek egyértelműen bizonyították, hogy Hunter Biden az ukrajnai Burisma cégnél súlyos korrupciós ügyekbe bonyolódott, a 2020-as amerikai elnökválasztás előtt a demokraták irányában elfogult

Mark Zuckerberg, a cég elnöke utasítására a Facebook korlátozta a Hunter Biden laptopjával kapcsolatos újságcikkek elérhetőségét.

A feledékeny család

A laptopját elhagyó Hunter Bidennek volt kitől örökölnie hanyagságát: a Szövetségi Nyomozó Iroda, azaz az FBI emberei

2022 decembere és 2023 januárja között több ízben is házkutatást tartottak Joe Biden elnök delaware-i házában, ahol számos „bizalmas” minősítésű iratot találtak,

amelyeket átadtak az igazságügyi minisztériumnak. Ezeket a dokumentumokat Biden valahogy „magánál felejtette”. A nyomozók kéziratokat is lefoglaltak.

Az iratok Biden szenátorsága, illetve alelnöksége idején keletkeztek. A Breitbart szerint aggasztó összefüggés fedezhető fel a titkosított információkat tartalmazó dokumentumok és a Biden család kínai üzleteinek sikerei között. Joe Biden állami tisztségvállalása ugyanis már az elejétől fogva segítette családja sikereit. A kínai titkosszolgálatok üzleti köreivel pedig már 2015 végén elkezdett üzletelni Hunter Biden, amikor az apja alelnöki tisztséget látott el az Obama-adminisztrációban.

Hunter Biden ebben az időben kezdett közeledni ahhoz a kínai CEFC energiavállalathoz, amelynek igazgatósága a kínai titkosszolgálatokhoz kötődött. A vállalat egyik vezetőjéről, Patrick Horól még ő is azt írta, hogy Kína kémfőnöke. Hunter 2017 elején Miamiban találkozott a CEFC vezetőjével, Je Csian-minggal, akitől első körben kapott egy 80 ezer dollár értékű gyémántot. A kínai CEFC üzlethálózatán keresztül a Breitbart szerint összesen 150 millió dollárnyi pénz áramolhatott, amelynek egy része a Biden családnál landolt.

Peter Schweizer újságíró bestsellert is írt az ügyről. A szerző számításai alapján

a Biden család 31 millió dollárt tehetett zsebre

a kínai üzleteknek köszönhetően, amelyből a gyanú szerint a legmagasabb állami tisztségeket betöltő Joe Biden is részesült.

Nem bűnös – állítja a „művész”

A vádalku meghiúsulását követően a már-már megszámlálhatatlan bűncselekménnyel vádolt Hunter Biden újra kijelentette, hogy nem vallja bűnösnek magát, miközben több ügyész megerősítette, hogy még mindig szövetségi nyomozás folyik a „vállalkozó, üzletember és művész” ellen.

Paul Kemenar, a National Legal and Policy Center jogásza szerint

abszurd, hogy egy többéves igazságügyi minisztériumi vizsgálat végül csak szabálysértési vádakkal zárult.

Szerinte felháborító, hogy a Hunter Biden elleni ötéves nyomozást követően az igazságügyi minisztérium beavatkozásának köszönhetően a legtöbb, amivel az ügyész elő tud állni, az egy pár (adó)vétségi vád és a próbaidőre bocsátási javaslat. Kemenar szerint a minisztérium egyértelműen az ügy eltussolása és a bűncselekmény felderítésének akadályozása érdekében nyúlt bele az ügybe.

Kemenar is utalt arra, hogy Hunter Biden ügyében nemrég az IRS, az amerikai adóhatóság két hivatalos bejelentője tett tanúvallomást arról, hogy a minisztérium tevőlegesen akadályozza Hunter Biden ügyének kivizsgálását. A hivatalnokok bejelentésüket és ennek igazságtartalmát megerősítették bíró előtt tett esküvel is. A Judicial Watch elnöke, Tom Fitton szerint ezeknek a fejleménynek legalább egy

Merrick Garland igazságügyi miniszter ellen irányuló vádemelési eljáráshoz kellene vezetniük.

Óránként 276 kilométerrel hazudik?

A meggyújtott zsírpapírként, sercegve égő Hunter Biden-botrány, melynek számos szála kiterjed az apa, Joe Biden tisztázatlan ügyeire is, csak megerősíti a befolyásos üzleti körök által a Fox News csatornáról a Twitterre száműzött Tucker Carlson szavait, aki az ügy kapcsán azt tette közzé legújabb videójában, hogy mindezen bűncselekmények csak egy kis töredékéért

„egy átlagos amerikait börtönbe zárnának adóelkerülés vagy a szövetségi fegyverviselési szabályok megsértése miatt”.

Hunter Biden többek között illegális fegyvertartás, adóbűncselekmények, kábítószer-használat és prostituáltakkal való kapcsolata miatt vált ismert botrányhőssé az Egyesült Államokban.

Nemrég nyilvánosságra került felvételek tanúsága szerint arra is volt példa, hogy crack pipát szívott vezetés közben, és előfordult az is, hogy 276 kilométer per órás sebességgel száguldozott. Az üzletember következetesen, az összes ügyével kapcsolatban tagad, ám a körülmények azt erősítik, hogy állításai nem felelnek meg a valóságnak.

Életveszélyes Bidenékre vallani

„Nem, nem fogok jóváhagyni valami átfogó, általános alkut!” – szögezte le a jelenlegi vádalku tervére reagálva Maryellen Noreika bírónő. A Breitbart című konzervatív orgánum rámutat: Noreika többek között azt is megneszelte, hogy Hunter Biden ügyvédei a vádalkus trükkel megpróbálták kivonni védencüket a külföldi megbízókkal való kapcsolattartást szabályozó, úgynevezett FARA-előírások megsértésének ügyéből is.

Belenevetett a kamerákba: mindössze ennyi volt Joe Biden amerikai elnök reakciója, amikor a Fehér Házban újságírói kérdés hangzott el a Bursima-ügyről.

A FARA ugyanis kötelezettséget ír elő a külföldi megbízóval való kapcsolattartásról, így például rendszeresen nyilvánosságra kell hozni egyes üzleti vagy politikai jellegű tevékenységek esetén a kapcsolat tényét, az esetleges támogató tevékenységeket, így a bevételeket és a kifizetéseket is.

Nem veszélytelen az ügyészek szerint a bűnözés gyakorlatilag minden formáját elkövető Hunter Bidennel és a zavaros üzleti ügyekben könyékig süllyedő Joe Bidennel szembe menetelni az eljárások folyamán. Júniusban az amerikai lapok arról írtak:

az FBI attól tart, hogy megölhetik a Biden család piszkos ügyeit felfedő informátort, ha nyilvánosságra kerül kiléte.

Erről a washingtoni képviselőház felügyeleti bizottságának egyik tagja beszélt.

Törvények felett

A Biden famíliához köthető pénzügyi visszaélések és egyéb bűncselekmények során számos olyan külföldi partner is felbukkan, akikkel az elnök és fia nem a törvényes keretek között tart kapcsolatot. Amint arról a Breitbart is beszámolt,

a Kínai Kommunista Párthoz köthető CEFC China Energy Co. vállalat egymillió dolláros jogi előleget és 3,8 millió dolláros tanácsadói díjat fizetett ki Hunter Bidennek.

Két hónappal később Hunter Biden kijelentette (egy Tony Bobulinski nevű informátor szerint), hogy nem akarja magát Amerikában – ahogy azt a törvények előírják – „külföldi ügynökként” bejegyeztetni a CEFC nevében.

A Biden család, az elnök és fia is sorozatosan megsérti az iratkezelési eljárásokat, majd számos dokumentum átadását rendre megtagadják – összegzett a konzervatív lap.

Szügyig az ukrajnai korrupcióban

Hunter Biden emellett tagja volt a Burisma Holdings ukrán energetikai vállalat igazgatótanácsának, mely jogcímen havi 83 ezer dollárt keresett. Ebben az időszakban – még Barack Obama elnöksége idején – Hunter Biden valószínűleg részt vett egy olyan telefonbeszélgetésben is, amely az akkori amerikai alelnök, Joe Biden és az akkori ukrán elnök, Petro Porosenko között folyt. Porosenko elnök később Bidenék nyomására kirúgta a Burisma cég súlyos korrupciós ügyeiben nyomozó ukrajnai ügyészt – Joe Biden egy alkalommal még el is dicsekedett ezzel a történettel.

A 2015-ös korrupciós ügyben júniusban összesen 17 olyan hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyek bizonyítják a Joe és Hunter Biden, illetve az ukrán Burisma energetikai cég közötti kapcsolatot, valamint az egyik ukrán cégvezető által átadott kenőpénzek elfogadását – közölte akkor a Fox News.

Az ukrán energetikai cégben korábban vezető szerepet vállaló Hunter Biden által elhagyott laptopon például a Burisma ukrán energiaipari cég igazgatótanácsi döntése is megtalálható 2018 júliusából. A New York Post által közölt dokumentum szerint

a Burisma kifejezte szándékát, hogy gabonát exportáljon Ukrajnából Kínába, a kínai–ukrajnai Selyemút projekt részeként.

Az ukrán cég felhatalmazta tanácsadójukat, Vagyim Pozsarszkijt, hogy a projekt ügyében képviselje a Burismát minden potenciális kínai partner előtt. A dokumentumot aláírta Hunter Biden, illetve

a korábbi CIA-hivatalnokból a Burisma igazgatótanácsi tagjává vált Joseph Cofer Black is.

Azt, hogy a burismás kínai–ukrán gabonabiznisz létrejött-e, nem tudjuk. A New York Post azonban felhívja a figyelmet arra, hogy Joe Biden kormányzata az ukrajnai háború kapcsán azzal vádolta Kínát, hogy felhalmozza a gabonakészleteit, miközben a világot élelmiszerválság fenyegeti.

Kivezetett sajtószabadság

Chuck Grassley iowai republikánus szenátor szerint

a Burisma Holdings gázipari óriásvállalat ügyvezető igazgatója 5-5 millió dollár kenőpénzt fizetett Joe és Hunter Bidennek.

Joe Biden ehhez képest szó szerint a képébe nevetett annak az újságírónak, aki az ügyben kérdéseket tett fel neki. Az újságírót ezt követően kivezették a Fehér Ház Ovális Irodájából.

Az amerikai képviselőház republikánus elnöke szerint Joe Biden elnök és családjának pénzügyi körülményeit ki kell vizsgálni, és ez akár az elnök eltávolítására irányuló eljárást is eredményezhet. Kevin McCarthy kedden a törvényhozás épületében újságírók előtt kijelentette, hogy a képviselőházi bizottság folytatja vizsgálatát az elnök családjához érkező külföldi pénzekkel kapcsolatban, aminek a végére kell érni, és ez az

„eltávolítási eljárás (impeachment inquiry) szintjére emelkedhet”.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek