Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2023.08.12.
Módosítva: 2023.08.12.

Mikor érkeznek meg Ukrajnába az F-16-osok?

Mi az oka a késlekedésnek?

Eltart egy ideig, amíg Ukrajna megkapja a megígért amerikai F16-os vadászgépeket – közölte a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora egy sajtóbeszélgetésen pénteken.

John Kirby megerősítette Joe Biden májusban közölt szándékát, az ukrán légierő F16-os vadászrepülőkkel való támogatását, de azt is megjegyezte, hogy

az ukrán pilótákat előbb ki kell képezni és meg kell teremteni a gépek fenntartásához szükséges feltételeket.

A Nemzetbiztonsági Tanács tisztségviselője elmondta azt is, hogy az ukrán pilóták kiképzéséről folyamatosan egyeztetnek az európai partnerekkel, így dán és holland szakemberekkel dolgoznak a tananyag összeállításán.

Megjegyezte azt is, hogy a képzésben részt vevő ukrán pilótáknak szükségük van bizonyos alapszintű nyelvtudás elsajátítására is, mert az amerikai vadászgépek kezelési nyelve az angol.

Egy több lépésből álló folyamatról van szó – tette hozzá John Kirby.

Vezető amerikai lap szivárogtatta ki, hogy az ukránok nem értek el kellő sikereket a nyugati kiképzéssel, így vissza kell térniük saját harcmodorukhoz, az viszont könnyen anyagcsatához vezethet, ami nem feltétlenül nekik kedvez. A hirado.hu-nak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő elmagyarázta, miért nem meglepő, hogy az ukrán katonák nyugati kiképzése nem hozta el az orosz vonalak áttörését. Elöljáróban annyit: nem a katonák képességeiben és bátorságában van hiány.

Az, hogy az ukránok most visszatérnek a posztszovjet harcmodorhoz, nem azt jelenti, hogy nem jó katonák, hanem hogy a haderejük nem alkalmas arra, hogy az amerikai taktikát sikeresen alkalmazzák – reagált a hirado.hu-nak Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője a New York Times amerikai lap azon értesülésére, miszerint az ukrán egységek kiképzése a nyugati taktikára nem váltotta be a reményeket a nyári ellentámadás során, ezért

Kijev visszatért a védekezés időszakában jól bevált harcmodorhoz, amely leginkább a tüzérségre hagyatkozik.

Horváth József  (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

A New York Timesnak nyilatkozó szakértők elmondták, attól tartanak, hogy az ukránok döntése anyagcsatát fog eredményezni. Horváth József viszont úgy vélekedett,

az anyagcsata már régóta tart és egyértelműen az oroszoknak kedvez.

„A nagy nyugati támogatás és az ukrán katonák hősies helytállása ellenére Kijev vesztésre áll” – fogalmazott. Hozzátette: „az offenzíva a mérhetetlen veszteségekhez képest elenyésző eredményekkel járt. Kétszáz négyzetkilométernyi terület került újra ukrán kézre a kilencvenezerből. Mindezért az ukránok hihetetlen árat fizettek.”

Mi hiányzik az ukránoknak az áttöréshez?

Horváth József szerint borítékolható volt, hogy bármilyen stratégiát vagy taktikát alkalmaznak az ukránok, légi támogatás nélkül sikeres áttörést legfeljebb csak óriási szerencsével tudnak majd végrehajtani.

„A huszadik század közepe óta klasszikus értelemben vett háborút légi fölény kialakítása nélkül nem lehet megnyerni.”

Az ukrán csatatér nem Vietnam, ahol az amerikai légi fölény a vártnál kevesebb eredményt tudott csak elérni. „Ez a nyugati szakértők számára is látható volt az első perctől kezdve” – mondta.

Ukrán katonák Grad rakéta-sorozatvetõvel lõnek orosz állásokat a kelet-ukrajnai Donyecki területen, Bahmut térségébe húzódó frontvonalnál 2023. júlus 12-én (Fotó: MTI/AP/Roman Chop/Roman Chop).

Adódik a kérdés, mi a helyzet az ukránok modern légvédelmi fegyvereivel? Miért nem tudják vele semlegesíteni az orosz légi fölényt?

„Az oroszok tudatosan támadják az ukrán nagyvárosokat a levegőből, azért hogy kijevi hadvezetés a modern, nyugatról kapott légvédelmi fegyvereit ne csoportosíthassa át a frontvonalra. Ez ráadásul az anyagháború része is. Az arányok nagyjából úgy néznek ki általában, hogy az ukránok kilőnek egy több százezer dolláros rakétát egy négyezer dolláros drónra

– öntött tiszta vizet a pohárba a biztonságpolitikai szakértő.

Hozzátette: mindennek már látszik az eredménye. Megfigyelhető ugyanis, hogy az orosz harci helikopterek egyre bátrabban és egyre nagyobb hatékonysággal jelennek meg a frontvonalon, és egyre komolyabb veszteségeket okoznak az ukránoknak.

Nyugodtan vehetik üzenetnek a The New York Times cikkét

Horváth József úgy vélekedett, nem véletlen, hogy mi szivárog ki és mi jelenik meg vezető amerikai lapokban a háborúval kapcsolatban. A biztonságpolitikai szakértő szerint üzenet értéke van, hogy a New York Times arról ír, hogy az ukránok a jelentős amerikai segítség ellenére is rosszabb eredményeket értek el az ellenoffenzívában, mint amire előzetesen lehetett számítani.

Ukrán katonák BM-21-es Grad rakétavetõvel lövik az orosz állásokat a kelet-ukrajnai Bahmut közelében húzódó fronton 2023. június 21-én (Fotó: MTI/AP/Irina Ribakova).

„Ez üzenet. Nem csak az ukránok irányába, hogy lehűtsék vele Kijev várakozásait, és a követelőzéseik hangerejét lentebb tekerjék, de a belföld felé is. A Biden-adminisztráció szeretné az amerikai közvéleményt újrapozícionálni a háborúval kapcsolatban. Ahogy közeledünk az elnökválasztás startvonalához, a Biden-kormány igyekszik elkerülni, hogy a konfliktus veszteseként tűnjön fel. Másrészt kongresszusi támogatás kell ahhoz, hogy újabb költségvetési összegekhez jussanak hozzá, miközben az Egyesült Államokat saját hitelminősítői minősítik le. A katonai és politikai problémákon felül az USA most egy súlyos gazdasági problémával is szembesült, ez a három együtt már bőven sok a jóból” – magyarázta.

A szakértő azonban arra is rávilágított, hogy

az amerikaiak ezzel a szivárogtatással az oroszoknak is üzenhettek,

hiszen nemrég az is kiszivárgott, hogy szakértői szintű diplomáciai tárgyalások már folynak az Egyesült Államok és Oroszország között.

Horváth József emlékeztetett, az amerikaiak biztonságpolitikai horizontján mindeközben a kínai fenyegetés egyre csak nő.

Hogyan juthatnak el az ukrán drónok Moszkváig, és miért nem veszik azokat hamarabb észre? Az oroszok olyan lézer- és egyéb sugárfegyvereket fejlesztenek, amelyek nemcsak megbénítják, hanem kiégetik a drónokban vagy más támadóeszközökben lévő mikroáramköröket.

Jurij Knutov, az Orosz Légierő Központi Múzeuma igazgatójának beszámolója szerint a robotizált repülő csapásmérő eszközök a villamosított vasútvonalakat követik. A drón kamerája digitálisan „látja” a Moszkva felé vezető vasútvonalat.

Ezt a módszert alkalmazta egyébként a fiatal nyugatnémet pilóta, Mathias Rust is, aki 1987 májusában Cessna–172 típusú kisrepülőjével úgy jutott el Moszkváig, hogy a szovjet légvédelem nem vette észre.

Az orosz hadseregben rendszeresített drón (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)

Az orosz légvédelem szempontjából is nagy jelentőségűek a vasútvonalak fölött haladó elektromos vezetékek.

Ezek megfelelő közelségében ugyanis megváltozik az elektromágneses erőtér, ami nagymértékben zavarja a drónok észlelésére és semlegesítésére szolgáló, elektromágneses impulzusokon alapuló radarokat.

Így azok „nem látják” a közeledő drónt, amely az elektromágneses „zaj” alagútjába rejtőzve halad célja felé. Ám Moszkva közvetlen közelében a sínek és a villanyvezetékek sötét alagutakba futnak be, a drónok pedig elveszítik tájékozódási képességüket. Ráadásul a lakóépületek miatt magasabbra is kell emelkedniük, és így láthatóvá válnak a hadsereg radarjain. Ez lehetőséget kínál az orosz fővárosban elhelyezett légvédelmi rakétaegységeknek és a tüzérségnek, hogy lelőjék az egyébként nehézkesen repülő, rosszul manőverező drónokat.

Ekkor lép képbe az elektronikus hadviselés: az elektromágneses jelek zavarásán alapuló szerkezet lehetetlenné teszi a drónok középhullámú rádióadókkal és/vagy mesterséges holdak segítségével történő irányítását.

A drón elveszti a célpontját, összevissza repül, majd lezuhan. Minthogy egy drón akár 100 kilogramm súlyú is lehet, amihez járul még a 10-12 kilogrammos robbanófej, akárhová esik is, ott jelentős pusztítást okoz.

A modern drónokat a radarhullámok számára csaknem láthatatlan műanyagokból építik. Kivétel a hajtómű, a belső égésű motor, amely fémből van, ezért viszonylag jól látható a radar képernyőjén – de ennek a mérete nem nagy, legfeljebb akkora, mint egy vödör.

Feltehetően Ukrajnából indított drónok három napon belül, július 30-án és augusztus 1-jén is mintegy ezer kilométert tettek meg, mielőtt becsapódtak ugyanabba a magasházba az orosz főváros Moscow City elnevezésű, csupa üveg toronyházakból álló épületegyüttesében.

A Kremltől légvonalban mintegy négy kilométerre nyugatra lévő Moscow City nevű üzleti negyed körzetében egyébként több kormányzati és minisztériumi épület is található. Az IQ-negyednek is nevezett városrészben található a gazdaságfejlesztési, az ipari és kereskedelmi, valamint a digitális átállásért felelős minisztérium. Az egyik drón becsapódásakor ez utóbbiban keletkezett a legkomolyabb kár: 150 négyzetméternyi üvegfal tört össze. Ez a drón egy sarokirodát talált el a toronyház 21. emeletén.

Tűzoltók és rendőrök az augusztus elsejei ukrán dróntámadásban megrongálódott épület előtt, Moszkvában. A drón ugyanazt az épületet találta el, amely a két nappal azelőtt végrehajtott támadás során is megsérült (Fotó: MTI/AP)

Személyi sérülésekről vagy az anyagi kárról a moszkvai hatóságok nem adtak ki jelentést. Szergej Szobjanyin főpolgármester szerint a toronyház legalább két irodarészlegében keletkeztek károk, és tűz ütött ki. Jurij Knutov arra a kérdésre válaszolva, hogy miért éppen a Moscow City kapta a legtöbb dróntámadást, kifejtette: a városrész Moszkva harmadik legforgalmasabb közlekedési és teherszállítási útvonala közelében található, és vasútvonalak is áthaladnak rajta. Emellett azt a lehetőséget sem zárta ki, hogy ukrán titkos ügynökök rádiós jeladókat helyeztek el az útvonal mentén vagy a moszkvai komplexumban. Ezek szolgálhattak a drónok jelzőtábláiként.

Hozzátette: az Oroszországból indított drónok, az iráni Sahíd 131/136-osok is hasonló módon hatolhatnak át a rendkívül korszerű, a legmodernebb nyugati eszközökből – többek között Patriotokból, NASAMS-okból, IRIS-T-kből, SAMP-T-kből – álló ukrán légvédelmi rendszeren.

Noha a feltehetően Ukrajnából indított drónok katonai értelemben nem mértek érzékeny csapást az oroszországi fővárosra, az általuk okozott károk minimálisak, de a lélektani-erkölcsi hatásuk igen jelentős.

Azt bizonyítják, hogy a NATO határaitól távol fekvő orosz főváros is sebezhető, és hogy Zelenszkij ukrán elnök nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta: „Odavisszük a háborút Putyin ajtaja elé.”

Az okozott károk nagy valószínűséggel véletlenszerűek, az irányításukat vesztett légi harcjárművek becsapódásakor keletkezhettek. Ukrajna eleget téve nyugati fegyverszállító szövetségesei kérésének, deklarálta, hogy a Moszkva ellen indított drónok „ukrán gyártmányúak”. Orosz katonai szakértők szerint ez annyiban lehet igaz, hogy az alkatrészek formájában nyugati államokból érkezett drónokat ukrán szakemberek szerelték össze.

Moszkva a drónháború újabb fejezetére készül

Mint a TASZSZ állami hírügynökség szerdán hírül adta, éles helyzetben, az ukrán fronton próbálták ki a katonai teherautóra szerelt, magas antennákból és egyéb berendezésekből álló Sapfir (Zafír) nevű e-hadviselési rendszert, amely a drónok felismerésére, beazonosítására, megsemmisítésére, illetve az irányítóegységük felderítésére szolgál. Jurij Knutov szerint emellett még hatékonyabb lézer- és egyéb sugárfegyverekre van szükség, amelyek nemcsak megbénítják, hanem kiégetik a drónokban (vagy más repülő eszközökben) található mikroáramköröket – olvasható a Világgazdaságban.

Az Europol, az európai rendőrhatóság, az Europol szóvívője, Jan Op Gen Oorth a német sajtóügynökségnek tavaly júliusban arról számolt be, hogy a tagállamok nyomozóinak az Ukrajnából származó fegyvercsempészetre, lőfegyverek és katonai felszerelések feketepiaci kereskedelmére utaló értesülései vannak.  

"Fennáll a veszélye, hogy ezek az eszközök a szervezett bűnözés embereihez vagy a terroristák kezébe kerülnek" - mondta a szóvivő. 

Minderről először az SWR számolt be az Europol bizalmas dokumentumára hivatkozva, és az ukrán sajtó is közölte a cikket. Azt írták, hogy a nyomozók szerint "bűnözői hálózatok tevékenykednek a régióban, és jelentős mennyiségű lőfegyver és lőszer, köztük katonai fegyverek csempészetében vesznek részt vagy terveznek ilyeneket". 

Fotó: DIEGO HERRERA CARCEDO

Oorth azt is megjegyezte, hogy az uniós országok nyomozói "nehézfegyverek kereskedelmére utaló jeleket" találtak, de nem részletezték, mely fegyverekről van szó.
A szóvivő elmondása szerint észlelték, hogy lőfegyverrel rendelkező személyek hagyják el Ukrajnát. Az is aggodalomra ad okot, hogy fegyvereket és lőszereket tárolnak a határ mentén az Európai Unióba történő csempészet céljából.

Egy évvel a fenti jelentés után a CNN arról számolt be, hogy bűnözők, fegyvercsempészek tavaly az ukrán katonáknak szánt fegyvereket és felszereléseket loptak el Ukrajnában. Ez pedig abból derült ki, hogy sikerült visszaszerezni a fegyvereket. A Pentagon főfelügyelőjének jelentése azonban megjegyezte, hogy miután Oroszország tavaly megtámadta Ukrajnát, megnehezült a védelmi minisztérium azon képessége, hogy az Ukrajnába ömlő összes amerikai felszerelést nyomon követhesse és felügyelje, ahogy azt a fegyverexport-ellenőrzési törvény előírja.
 

Fotó: HANDOUT

A 2022. február-szeptember közötti időszakot vizsgáló jelentés szerint a Kijevi Védelmi Együttműködési Hivatal „nem volt képes elvégezni az Egyesült Államok által  2022-ben Ukrajnának biztosított eszközök végfelhasználási ellenőrzését, mert nem tudott eljutni oda, ahol a fegyvereket tárolták vagy használták. 
A jelentés 2022. október 6-i keltezésű. Október végén az Egyesült Államok újraindította az ukrán fegyverraktárak helyszíni ellenőrzését, hogy jobban nyomon követhesse, merre haladnak a felszerelések. A minisztérium nyomkövető rendszereket is biztosított az ukránoknak, köztük szkennereket és szoftvereket – mondta a Pentagon korábbi védelmi miniszterhelyettese, Colin Kahl februárban a törvényhozóknak. A jelentés azonban kiemeli, hogy a háború kezdeti napjaiban nehéz volt az Egyesült Államoknak nyomon követni a több milliárd dollár értékű fegyvert és felszerelést, amelyet Ukrajnának küldött.

A republikánusok bírálták a Biden-kormányzatot amiatt, hogy szerintük nincs elszámoltathatóság az Ukrajnának szánt több milliárd dolláros segély kapcsán. Kevin McCarthy képviselőházi elnök az év elején kijelentette, hogy támogatja Ukrajnát, de nem támogatja, hogy biankó csekket kapjon. Ugyanezt az álláspontot képviseli  Ron DeSantis floridai kormányzó is.
A CNN 2022 áprilisában arról számolt be , hogy a Biden-adminisztráció vállalta annak kockázatát, hogy nyomát veszti az Ukrajnának szállított fegyvereknek, mivel fontosabbnak tartották, hogy Ukrajna legyőzze az oroszokat. 
Az Egyesült Államok Európai Parancsnoksága tavaly megpróbálta enyhíteni az ellenőrzési problémát azzal, hogy átvételi nyugtákat kért az ukránoktól, amelyeket az ukránok „jóhiszeműen” igyekeztek is átadni, a vizsgálat lezárultáig azonban ez nem történt meg. 

A Kijevi Védelmi Együttműködési Hivatal  

„erőfeszítéseket tett az Egyesült Államok által biztosított védelmi anyagok tiltott elterjedésének megakadályozására” -írták.

 

Fotó: HANDOUT

Ennek ellenére a bűnszervezeteknek sikerült ellopniuk néhány, az Egyesült Államok és szövetségesei által biztosított fegyvert és felszerelést – áll a jelentésben.

2022 júniusának végén egy meg nem nevezett orosz személy által felügyelt szervezett bűnözői csoport csatlakozott egy önkéntes zászlóaljhoz, hamis dokumentumokat használva, és fegyvereket, köztük gránátvetőt és géppuskát, valamint több mint 1000 lőszert lopott el. 

Fotó: ED JONES

Ugyanebben a hónapban az ukrán hírszerző szolgálatok megzavarták a dél-ukrajnai frontvonalakról ellopott fegyverkereskedők és ukrán bűnözők tevékenységét,  akik segélymunkásoknak adtak ki magukat, és 17 000 dollár értékű golyóálló mellényt loptak el.
2022 augusztusában az ukrán hírszerző szolgálatok lebuktattak egy  önkéntes zászlóaljban szolgáló csoportot, akik 60 puskát és csaknem 1000 lőszert loptak el, és egy raktárban tárolták, „feltehetően feketepiaci eladásra”.
A jelentés nem részletezi, hogy a fegyverek és felszerelések amerikaiak voltak-e, de az értesülést az Egyesült Államok által szállított fegyverek ukrán nyomon követésével foglalkozó, erősen átszerkesztett rész ismerteti.
A Pentagon főfelügyelője azt írta, hogy néhány nagyobb tétel, például rakéták és helikopterek könnyebben követhetők a hírszerzési mechanizmusokon keresztül. A kisebb tárgyakat, például az éjjellátó készülékek útját azonban nehezebb megfigyelni.
 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek