RETRO RÁDIÓ

Moszkvában nem nyilatkoznak Prigozsin haláláról

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 08. 24. 15:36

Hívei gyertyát gyújtottak Szentpéterváron.

Az orosz hatóságok szerint Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője is rajta volt az Oroszországban szerdán lezuhant magánrepülőgépen, ám halálhírét hivatalosan még senki nem erősítette meg. A moszkvai vezetés egyelőre nem kommentálta a történteket. A gép Szentpétervárról Moszkvába tartott, amikor egyelőre tisztázatlan körülmények között lezuhant. A szemtanúk szerint a fedélzeten robbanások voltak, a gép pedig füstölni kezdett, mielőtt a földbe csapódott. A Wagner-vezér napra pontosan két hónappal ezelőtt kísérelt meg puccsot Oroszországban, amelyet Moszkva hazaárulásnak minősített. A lázadás résztvevői a fegyverletételért cserébe amnesztiát kaptak.

Amatőr felvételek örökítették meg, ahogy szerdán egy magánrepülő füstölve zuhant le az oroszországi Tveri terület felett. A Szentpétervárról Moszkvába tartó gép magyar idő szerint szerda este fél hat körül váratlanul veszíteni kezdett a magasságából, majd nem sokkal később Kuzsenkino község közelében lezuhant. A becsapódás helyszínére siető lakosok már csak a gép égő roncsait találták meg.

„Robbanást hallottam, majd észrevettem, hogy fehér füst száll fel a repülőből. Az egyik szárnya leszakadt, és hirtelen elkezdett lefelé siklani. Először attól féltem, hogy a faluba csapódik. Gyorsan a helyszínre bicikliztem. Mire odaértem, már minden lángokban állt. Láttam, ahogy kihúztak egy holttestet a roncsok közül” – mondta egy szemtanú.

Nem sokkal később a hatóságok is a helyszínre értek és végül tíz ember holttestét emelték ki a roncsok közül. Az orosz állami televízió esti híradásában közzétették a gép utaslistáját, amelyen a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin neve is szerepelt.

A magánhadsereggel összefüggésben álló „szürke zóna” Telegram-csatorna szerint a Wagner-vezért és jobbkezét, Dmitrij Utkint

orosz hazaárulók ölték meg.

A 2014-ben megalakult Wagner fegyveres csoport az Ukrajna elleni orosz támadás kezdete óta a háború legvéresebb ütközeteiben, többek között Bahmut városánál is harcolt. Bár a zsoldossereget vezető Jevgenyij Prigozsin gyakran élesen bírálta az orosz hadvezetést, a két hónapja megkísérelt puccskísérletéig Vlagyimir Putyin elnök őszinte híveként volt ismert. A Kreml hazaárulásnak minősítette az akciót, de a fegyverletételért cserébe amnesztiát adott a Wagner-csoport vezetőjének, aki ezután Fehéroroszországban és Afrikában is megfordult.

Halálának hírére Prigozsin szimpatizánsai Szentpéterváron rózsákkal és gyertyákkal emlékeztek a zsoldosvezérre.

A moszkvai vezetés ugyanakkor egyelőre nem adott ki közleményt az ügyben. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda este a második világháború egyik fordulópontjának tekintett kurszki csata orosz hőseiről emlékezett meg.

Az orosz elnök beszédében Jevgenyij Prigozsinról nem tett említést.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport alapítója rajta volt a tveri régióban lezuhant Embraer Legacy magánrepülőgépen – közölte szerda este a Roszaviacija orosz légiügyi hatóság.

A Roszaviacija MNT-Aero légitársaságra hivatkozó közleménye szerint a gépen háromfős személyzet és hét utas tartózkodott, köztük Prigozsin és a csoport parancsnoka, Dmitrij “Wagner” Utkin is.

Prigozsin és Utkin haláláról korábban Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja is bejelentést tett Wagner-tagokra hivatkozva, és ezt állította több, a katonai magánvállalattal kapcsolatba hozott Telegram-csatorna is.

A hatóság szerint a repülést rendes eljárás szerint kiadott légtérhasználati engedély alapján hajtották végre.

Korábban a rendkívüli helyzetek minisztériuma arról számolt be, hogy a tveri régióban található Kuzsenkino község közelében lezuhant egy Embraer Legacy típusú repülőgép, a fedélzetén tíz emberrel, akik közül senki sem maradt életben.

A Roszavija először csak annyit közölt, hogy Prigozsin rajta volt az utaslistán. Igor Rudenya, a tveri régió kormányzója személyes irányítása alá vette az incidens kivizsgálását.

A RIA Novosztyi hírügynökség úgy értesült, hogy a gép lezuhanásának helyszínén nyolc holttestet találtak és hogy a kutatás folytatódik.

A gép pontosan két hónappal a Prigozsin által alapított Wagner zsoldoscsoport zendülése után zuhant le.

Több, a Wagner-csoporthoz köthető Telegram-csatorna szerint a 62 éves Prigozsint szállító gépet lelőtték.

Joe Biden amerikai elnök közölte, nem lepik meg azok a jelentések, amelyek szerint Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldos magánhadsereg alapítója is rajta volt azon a magánrepülőgépen, amely szerdán lezuhant az oroszországi Tver megyében.

Az orosz hatóságok szerint a balesetet a gépen tartózkodó hét utas és három pilóta közül senki sem élte túl.

„Nem tudom, mi történt Jevgenyij Prigozsinnal, de nem lepnek meg a jelentések” – mondta el Biden helyi idők szerint szerda este újságíróknak. „Egyelőre nem teljesen világos előttem, hogy mi történt, de nem lepődtem meg” – fogalmazott.

Kevés olyan dolog történik Oroszországban, amihez (az orosz elnöknek, Vlagyimir) Putyinnak valahogyan ne lenne köze” – tette hozzá.

Előzőleg Adrienne Watson, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője is kijelentette, Jevgenyij Prigozsin halála – ha bebizonyosodik – senkit sem lepne meg.

Kaja Kallas észt miniszterelnök a CNN-nek kijelentette: „Ha (a hír) igaz, Putyin minden szembeszállót kiiktat, és rémületben tart mindenkit, aki másképp gondolkodik, mint ő”.

Alicia Kearns brit parlamenti képviselő, a brit parlament külügyi bizottságának elnöke a X közösségi portálon megjegyezte: „A gyorsaság, amellyel az orosz kormány megerősítette, hogy Jevgenyij Prigozsin rajta volt a Moszkvából Szentpétervárra tartó gépen, minden elmond nekünk, amit tudnunk kell. Azok a jelentések, amelyek szerint a gépet az orosz légvédelem lőtte le, arra engednek következtetni, hogy Putyin eléggé hangos üzenetet küldött.

Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter TVP Info lengyel állami hírtelevíziónak kijelentette: „Nagyon nehezen tudnánk bárkit is megnevezni, aki azt gondolná, hogy véletlen történt. Ez történik Putyin azon politikai ellenfeleivel, akiket a hatalmára nézve veszélyesnek tekint, nem természetes halállal halnak meg.”

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója az X mikroblog portálon megjegyezte, hogy Jevgenyij Prigozsin és a Wagner-vezérkar látványos megsemmisítése két hónappal az államcsínykísérlet után jelzés az orosz elit számára a 2024. évi választások előtt. Hozzátette: „Vlagyimir Putyin orosz elnök senkinek sem bocsát meg”.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.