Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER
Létrehozva: 2023.08.17.

Ki volt a munkahelyi zaklató a dollármédiában?

Sorozatos felmondások a Soros-orgánumoknál.

Sok távozóval számolhatott az utóbbi időszakban a magyarországi dollármédia. A távozások oka összefügghet a Soros-birodalom minapi bejelentésével is, azonban az ideo­lógiai nyomás csökkenésére nem lehet számítani. Deák Dániel szerint Sorosék újjá szervezik a hálózatot, elképzelhető, hogy emiatt a dollármédiumoknak sem volt más választásuk, mint elengedni egy-egy régi motorost- írja a Magyar Nemzet.

Az idei első fél évben kezdtek el szállingózni a hírek azzal kapcsolatban, hogy a 444.hu szerkesztőségén belül munkahelyi zaklatással vádolnak egy középvezetőt. A vádak komolynak tűntek, a Soros-blogként is emlegetett 444 kiadója, a Magyar Jeti Zrt. belső vizsgálatot is kénytelen volt lefolytatni, bár annak lezárultával a hírek szerint nem bocsátottak el senkit. Meg nem erősített információk szerint egyébként a megvádolt középvezető Winkler Róbert lehetett, aki 2020 végén csatlakozott a 444 szerkesztőségéhez. A hírek szerint a sörivós videóival hírnevet szerző Winkler a főszerkesztő, Uj Péter jó barátja, így egy idő után azt csinálhatott a szerkesztőségben, amit csak akart – ebből lett elege több, régebben ott dolgozó munkatársnak. 

Soros-blog
Többen távoztak a Soros-blog szerzői közül. Fotó: Katona Vanda

Bár azt, hogy kikről volt szó, nem erősítették meg az érintettek, bizonyos azonban, hogy április 28-án, tíz év után távozott a laptól Mészáros Zsófia vezető szerkesztő, aki a régi Indexnél is együtt dolgozott Uj Péter főszerkesztővel. Mészárost követte Magyari Péter is, aki szintén felmondott a lapnál, nem sokkal később, május elején pedig Boros Júlia szerkesztő-újságíró és Kiss Imola újságíró is távozott a szerkesztőségből. Júliusra pedig öt főre nőtt a távozók száma, miután kiderült, hogy Szurovecz Illés újságíró is felmondott. 

Változások a Telexnél

Ezzel párhuzamosan érdekes változások zajlottak le a magyarországi dollármédia másik zászlóshajójának számító Telexnél is, ahonnan fél év alatt szintén öt munkatárs távozott. Közülük is kiemelendő, hogy két főszerkesztő-helyettes, Munk Veronika és Rovó Attila is rövid idő alatt otthagyta a lapot. Előbbi a szlovák Denník N-nél helyezkedett el, amelyet a Telexhez hasonlóan közadakozásból indítottak, majd egy vírusirtókat gyártó cég vásárolta fel. Munk Veronika egyébként utóbb egy interjúban azt is elmondta, nem csak rajta múlt, hogy a szlovák lapnál kötött ki. Valószínűsíthető, hogy a Telexnek sem volt sok beleszólása a változtatásba.
Bár megszokott, hogy a politikai baloldalon és az őket kiszolgáló médiában egy-egy elbukott választás után változások és helyezkedések kezdődnek, ez a folyamat most meglepően elhúzódott. A történtekre pedig részben választ ad az a minapi bejelentés, amely szerint a Soros-birodalom taktikát vált, és a jövőben az „EU-n kívüli területekre koncentrál”.

Soros a legelutasítottabb politikai szereplő Európában

– Ne dőljünk be! Ez az egész nem más, mint egy újjászervezés – figyelmeztetett a fejleményekkel kapcsolatban közösségi oldalán Deák Dániel. A politológus szerint Soros György és a Soros-féle alapítványok már évtizedek óta beavatkoznak szuverén európai országok belügyeibe. Radikális baloldali küldetésüket nemcsak a Telex vagy a 444-féle dollármédiumok és az Amnesty International típusú NGO-k hajtják végre, hanem az erőszakos Antifa-szervezetek finanszírozója is Soros. Deák Dániel szerint a Soros-klán beavatkozásairól ma már minden európai országban beszélnek, emiatt Soros a legelutasítottabb politikai szereplő a kontinensen. – Senki sem szereti, amikor szélhámos milliárdosok ily módon beavatkoznak egy ország belpolitikájába – figyelmeztetett. 

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a dollármédia finanszírozása a jövőben is biztosított lesz ugyan, de a hálózat részeként működő ügynökeik a háttérben maradnak majd. Könnyen összerakható, hogy az újfajta működés új embereket is igényel, így belefér, hogy többen is távozzanak a dollármédiából, adott esetben ebbe a szerkesztőségeknek nem is valószínű, hogy van beleszólásuk. 

Deák Dániel bejegyzésében emlékeztet arra is, hogy a Soros-birodalom élén történt vezetőváltozás után Alex Soros kikotyogta, hogy sokkal inkább a politikára helyezi majd a hangsúlyt. Mint írta: a Soros-hálózat emberei olyan mértékben foglalták el a brüsszeli bürokráciát, olyan mértékben foglalták el az NGO-szektort, hogy azok néha már közvetlen felügyelet nélkül is végrehajtják Soros szélsőbalos utasításait. 

– A Soros-klán aktívabb, mint valaha. Az, hogy a féktelen woke, genderpropaganda, háborús propaganda és migrációs érzékenyítés jön veled szembe, az nem véletlen. Ezt a Soros-hálózat szervezi. Ez a folyamat egyre erősebb lesz! – jelezte Deák Dániel. Az ügyben megkeresték az érintett médiumokat is, de  nem kaptak választ. 

Változás a Soros-birodalom élén? Aligha – írta az Alapjogokért Központ a honlapján hétfőn közzétett elemzésében annak kapcsán, hogy 92 éves korában visszavonul Soros György.

 

Soros György egész életpályáját annak szentelte, hogy tűzzel-vassal terjessze a liberalizmus legszélsőségesebb megnyilvánulásait. 

Az eszközök között soha nem válogatott, ha céljait meg akarta valósítani, számtalanszor használta fel professzionálisan felépített és menedzselt, az egész világot átkaroló hálózatát arra, hogy békés országokon belül feszültséget, zavargásokat, sőt véres felkeléseket, lázongásokat szítson. Ám 90-es éveire önmagán is túltett, amikor az ukrajnai háború folytatását sürgette mindenáron 

– írta az Alapjogokért Központ.

Soros György manapság mindenki számára a nyílt társadalom „keresztapjaként” ismert, aki mindig bőségesen gurította a dollárkötegeket a magyarországi baloldal irányába is. Sokan tudják, hogy a vagyonát – melyet a radikális progresszió szolgálatába állított – tőzsdei spekulációk útján szerezte. 

Hol a saját hálózata által teremtett politikai válságokat használta ki arra, hogy újabb milliárdokat keressen, hol a többek között általa is kiváltott piaci káosz társadalmakra gyakorolt negatív hatását meglovagolva szított viszályt és feszültséget annak érdekében, hogy megvalósítsa dédelgetett álmát, a nemzetállamok és az állami szuverenitás felszámolását

– írta a központ.

Az elemzésben úgy fogalmaztak, Soros György pályafutásának számtalan sötét állomása közül talán a befejező szakasz volt a legembertelenebb, hiszen 2014-ben az általa irányított hálózat aktív szerepet vállalt Ukrajnában a „Majdan” néven ismertté vált zavargások gerjesztésében és irányításában. Ezután a 2022-es orosz invázió időszakáig folyamatosan társadalommanipulációs tanácsokkal látta el a kijevi vezetést mind az azóta megbukott Petro Porosenko, mind Volodimir Zelenszkij elnöksége során. Ukrajna népe egyre jobban elszegényedett, az ország egyre nagyobb hitelek terhét volt kénytelen a vállára venni, miközben Soros alkalmazottai folyamatosan az Oroszországgal – és más szomszédaival – fennálló törésvonalak mélyítésén dolgoztak – írták.

Miután Soros György úgy érezte, hogy az Európában dúló vérontással és az abban mutatott szerepvállalásával kiteljesedett a karrierje, fia pontosan ott folytatja, ahol ő abbahagyta – fogalmaztak.

Alexander Soros már tavaly nyáron kifejtette, hogy nagyobb katonai szerepvállalást és több támogatást szeretne látni a nyugati országok részéről az Ukrajnában dúló harcok kapcsán, béketárgyalásokra pedig szerinte esély sincs. Azt követően, hogy az idősebb Soros lefektette birodalma pénzügyi alapjait, valamint létrehozta a nyílt társadalom megannyi álcivil szervezetet magába foglaló és az egész világra kiterjedő hálózatát, fia már teljes egészében arra összpontosíthat, hogy megvalósítsa az örökölt szélsőségesen liberális eszméket. Elmondása szerint éppen erre készül, sokkal többet politizál majd még apjánál is – írta az Alapjogokért Központ.

Alexander Soros mind az amerikai, mind a magyar baloldallal igen szoros kapcsolatot ápol. A hazai, háborúpárti erőknek nincs félnivalójuk a trónörököstől, továbbra is számíthatnak a bőkezű támogatásokra. A közösségi médiában maga is megosztotta a guruló dollárok néven elhíresült botrányban kulcsszerepet játszó, a külföldi forrásokat Magyarországra juttató Action for Democracy egyik hirdetését, amelyhez kommentárként csak ennyit fűzött: segíts a magyaroknak választani.

Azóta is mindent megtesz, hogy a magyar embereket rábírja a fegyverszállításokat szorgalmazó és akár katonák Ukrajnába küldésére is kész szereplők támogatására. A hírek szerint hozzá köthető Gulyás Márton és Gulyás Balázs szerepének növelése az adományaiktól legkevésbé sem független ellenzéki médiában. Alexander Soros az utóbbi években több alkalommal is járt Budapesten, hogy személyesen is ellenőrizze a nyílt társadalom magyarországi hűbéreseinek munkavégzését – írták.

Apja évek óta készíti Alexandert az örökség átvételére, aki így olyan befolyásos politikusokkal ismerkedett meg testközelből, mint Barack Obama vagy Hillary Clinton. Joe Biden hivatalba lépése óta pedig abszolút bejáratos a Fehér Házba, és azt is beismerte, hogy fél Donald Trump visszatérésétől, ezért a továbbiakban is támogatni fogja a Demokrata Pártot.

Úgy fogalmaztak: Alexander Soros nemcsak a szomszédunkban dúló konfliktus eszkalációjában érdekelt, hanem személyesen is szívügyének tekinti az LMBTQ- és genderpropaganda terjesztését, valamint teljes mellszélességgel kiáll apja migrációval kapcsolatos tervei mellett is.

Összességében elmondhatjuk, hogy a Soros-birodalom szélsőséges ideológiai irányvonala az ő regnálása alatt is megmarad, sőt még dinamikusabban folytatja majd a társadalmaink alapvető értékeivel szembeni egész pályás letámadást – írta elemzésében az Alapjogokért Központ.


 

origo.hu

Donald Trump: Orbán Viktor nem akar háborút, és én sem akarok háborút - videó

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

borsonline.hu

Lehetetlen retró kvíz: fogadjunk, hogy nem ismered fel a következő tárgyakat

mandiner.hu

Meglepő videóval jelentkezett az ATV új műsorvezetőjéről Somos András

hirtv.hu

Nógrádi György szerint akik az eszkaláció mellett kötelezték el magukat, nem ismerik az erőviszonyokat + videó

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

mindmegette.hu

Hatalmas tömeg várta, hogy bejusson a ma nyíló Primarkba

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Újabb riasztást kapott az ország: nem lesz köszönet abban, ami felénk tart

ripost.hu

Valóra vált Szabó Zsófi álma: a világ legszebb férfijával találkozott - fotó

ripost.hu

Vad angyal, Esmeralda: mennyire emlékszel a sorozatokra?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Hajléktalanok vertek tábort a Mariahilfer Strassén Bécsben

POLITIK

Újabb 100 milliárd eurót pumpálnának a háborúba, már Trump győzelmére készülnek

POLITIK

Három ukrán férfi nyilatkozott: A háborút nem lehet túlélni

POLITIK

Donald Trump: Orbán Viktor nem akar háborút, én sem akarok

POLITIK

Magyar választók adatai Soros támogatóinak cseh cégénél

POLITIK

A háború fokozódik. Belgium 30 vadászrepülőt ad Ukrajnának

POLITIK

Nem akarnak katonák lenni a férfiak Ukrajnában