tóth gabi
A háborút pártoló politikusok egymás közt...
David Pressman nagykövettel egyeztetett Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője és árnyék-miniszterelnöke az amerikai nagykövetségen. – A találkozón jelen volt Jason Crow amerikai demokrata képviselő, aki a Trump ellen indított impeachment eljárás egyik meghatározó alakja volt. A nagykövetség beszámolója szerint az ő budapesti látogatása volt a Dobrev Klárával való egyeztetés apropója.
A DK árnyékkormányának vezetője mellett az egykori SZDSZ-es, ma DK-s politikus, Eörsi Mátyás is jelen volt a találkozón.
Jason Crow akárcsak Gyurcsányék egyértelműen háborúpárti, többször hangot adott annak, hogy támogatja Ukrajnának nyújtott a fegyer szállításokat sőt azt is elárulta, hogy folyamatosan együttműködik a Biden-adminisztrációval, hogy több fegyvert küldjenek minél gyorsabban.
Vezetésével több képviselővel együtt Bidennek címzett levelekben kérték fegyverek, lőszerek, rakéták, tankok és az F16 repülők küldését. Az F16-osok kapcsán egy lőszer küldési programot is követel, valamint, hogy az USA pilótákat és karbantatatókat kéepezzen ki ill. a komlett repülgép-karbantartást szervezze meg.
Érdekes egybeesés, hogy a tegnapi napon jelent meg Tucker Carlson angol nyelvű interjúja Orbán Viktor miniszterelnökkel, amelyet egyetlen nap alatt több mint 100 millióan néztek meg, valósággal felrobbantotta az internetet. A legtöbb mértékadó amerikai lap is szemlézte az interjút.
A legtöbb nemzetközi médium, így az amerikai Newsmax, a német Frankfurter Allgemeine Zeitung, Frankfurter Rundschau, Stern és Berliner Zeitung, az osztrák Kurier, Orbán Viktor Donald Trump volt amerikai elnökről szóló szavait idézte, miszerint ő lehet a nyugati világ megmentője, illetve az újraválasztása lehet a kulcs az azonnali békéhez Ukrajnában.
Több médium, például a The Independent is idézte a magyar miniszterelnöknek az ukrán győzelmi esélyekről mondott szavait, miszerint az oroszok egyszerűen többen vannak, így az országnak nincs reális esélye a győzelemre.
A Politico idézi Orbán Viktor gondolatait az ukrán NATO-csatlakozásról, miszerint a történelmi lehetőséget elszalasztotta a szövetség, és Oroszország megerősödésével ma nem reális lehetőség Ukrajna csatlakozása, el kell felejteni.
Az ANSA olasz hírügynökség tudósítása azt helyezi a középpontba, hogy
Oroszország megkerülhetetlen Európa biztonsága szempontjából, ezért racionális kapcsolatokat kell ápolni az országgal.
Kiemelik továbbá a magyar miniszterelnök azon mondatát, miszerint Ukrajnában nem a NATO áll szemben Oroszországgal, hanem Washington, és idézi Aleszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes erre adott reakcióját is.
A Huffington Post Donald Trump köszönő posztját emelte ki tudósítása címében. Írásukban elsősorban a Trumpra és a háborúra vonatkozó gondolatokat emelték ki, miszerint „Trump visszatérése az [elnöki] hivatalba lenne »az egyetlen kivezető út« a konfliktusból, és minden olyan feltételezés, miszerint Kijev megnyerheti a háborút Oroszország ellen, »hazugság«.”
A Washington Post tudósítása szerint Orbán dicsérte Donald Trump külpolitikáját és bírálta Joe Biden kormányát és annak hozzáállását az ukrajnai háborúhoz. A Newsweek az interjúból az oroszokkal való megegyezést sürgető mondatot emelte ki, amely szerint
olyan biztonsági struktúrára van szükség, amely biztosítja Ukrajna szuverenitását és biztonságát, de NATO-tagság nélkül.
Az orosz sajtóban sem maradt visszhang nélkül az interjú. A Ria Novosztyi orosz hírügynökség azt emelte ki, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök hazugságnak nevezte azt a nyugati felfogást, miszerint Ukrajna megnyerheti a háborút, és legyőzheti Oroszországot. Elmondta, hogy az ukránok nyugati segítség nélkül képtelenek lennének versenyre kelni Oroszországgal, ezért az Egyesült Államok kezében van a béke kulcsa.