tóth gabi
Vadászrepülő tucatjai Ukrajnának.
Görögországban fognak kiképezni ukrán pilótákat az amerikai F-16-os harci gépek használatára – jelentette be hétfőn a görög fővárosban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki a múlt hét végén Svédországban, Hollandiában és Dániában járt.
Dánia és Hollandia vasárnap jelentette be, hogy F-16-os vadászgépekkel látják el Ukrajnát, miután az Egyesült Államok – a gépek gyártója – ehhez hozzájárult.
„Görögország részt vesz pilótáink kiképzésében az F-16-os gépek használatára. Nagyon hálás vagyok ezért”- mondta Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján az ukrán elnök.
Az ukrán elnök részleteket nem közölt a kiképzési programról.
Görögország korábban humanitárius segélyt és fegyvereket szállított Kijevnek, egyebek mellett gyalogsági harci járműveket, gépkarabélyokat és lőszert.
A sajtótájékoztató után Volodimir Zelenszkij részt vesz egy kötetlen vacsorán, amelyen Kiriákosz Micotákisz a nyugat-balkáni államok vezetőit látja vendégül, és jelen lesz Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság, valamint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is.
Ukrajna csak saját területén használhatja a Dánia és Hollandia által felajánlott amerikai F-16-os vadászgépeket – közölte hétfőn Jakob Ellemann-Jensen dán védelmi miniszter.
„Azzal a feltétellel adományozunk fegyvereket, hogy azokat az ellenség kiűzésére használják Ukrajna területéről. És ennél nem tovább. Ezek a feltételek érvényesek, legyen szó harckocsikról, vadászgépekről vagy másról” – idézte a tárcavezetőt a Ritzau dán hírügynökség.
Vlagyimir Barbin koppenhágai orosz nagykövet hétfői nyilatkozatában elítélte a dán és a holland kormány előző napi bejelentését arról, hogy amerikai F-16-osokat adnak át Ukrajnának, és arra figyelmeztetett, hogy a lépés a háború eszkalálódásához vezet.
Ukrajna amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépeket kap Hollandiától – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap közösségi oldalain, miután tárgyalt Mark Rutte holland miniszterelnökkel.
„F-16-osok lesznek az ukrán légtérben. Áttörést jelentő megállapodás. Mától már vannak konkrétumok. Köszönöm Hollandia, köszönöm Mark!” – írta Zelenszkij. Az államfő a bejegyzéshez posztolt egy szelfit is Mark Rutte kormányfővel egy F-16-os előtt. Zelenszkij a megállapodást újabb lépésnek nevezte Ukrajna „légi pajzsának” megerősítésére.
Később Zelenszkij a Telegramon pontosította, hogy Ukrajna 42 darab F-16-ost kap. „Ez még csak a kezdet” – tette hozzá.
A holland kormányfővel az eindhoveni légitámaszponton tartott sajtótájékoztatón az ukrán elnök az Oroszországgal való béketárgyalásokra vonatkozó kérdésre válaszolva, kifejtette, hogy az egyetlen dokumentum, amely alapján a béketárgyalások megtörténhetnek, az az általa nyilvánosságra hozott békeformula. Kizárta továbbá azt, hogy ukrán területeket „valamire” elcseréljenek.
Ezzel arra utalt, hogy Stian Jenssen, a NATO-főtitkár kabinetfőnöke pár napja felvetette, hogy a NATO-tagságért cserébe az ukrán fél lemondhatna az orosz erők által megszállt területei egy részéről Moszkva javára. Szavait Kijev felháborodással fogadta, Jenssen pedig ezt követően elnézést kért.
„Van egy dokumentumunk, egy képletünk a békére, és egy vágyunk van, a béke. Megfogalmaztuk, miként látjuk a békét, készek vagyunk a partnereinkkel ennek nyílt megvitatására” – hangsúlyozta az ukrán elnök. Leszögezte egyúttal, hogy helyre kell állítani az igazságszolgáltatást, és felelősségre kell vonni Oroszországot az általa elkövetett bűncselekményekért, köztük a malajziai utasszállító repülőgép lelövéséért, a Kijev melletti Bucsában elkövetett atrocitásokért és Mariupol elpusztításáért.
Zelenszkij a tavaly novemberben tartott G20-csúcstalálkozón hozta nyilvánosságra tíz pontba szedett békefeltételeit. Ez az ukrán béketervnek nevezett javaslat magában foglalja a nukleáris-, az élelmiszer- és az energiabiztonság garanciáit, valamint az orosz csapatok kivonását a megszállt ukrajnai területekről az 1991-es határok mögé.
Olekszij Reznyikov védelmi miniszter közben az ukrán 24-es hírtelevíziónak adott interjújában elmondta, hogy az ukrán pilóták, valamint mérnökök és technikusok kiképzése az F-16-os gépeken már megkezdődött, a kiképzés legalább hat hónapig tart. Arra nem tért ki, hol és mikor kezdődött el a kiképzés.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője korábban azt mondta: Ukrajnának, hogy megvédje magát, le kell cserélnie az erkölcsileg és fizikailag elavult különféle típusú szovjet repülőgépeit egyetlen típusú többcélú vadászrepülőgépre, amely lehet az F-16-os.
Az Egyesült Államok a héten hagyta jóvá, hogy Hollandia és Dánia F-16-os vadászgépeket küldjön Ukrajnának. Vasárnap a dán kormány is megerősítette, hogy F-16-osokkal látja el Kijevet, amint ennek feltételei teljesültek. A dán védelmi tárca szerint a gépek átadásához elengedhetetlen, hogy kiválasszák és felkészítsék az ukrán haderő megfelelő tagjait a gépek használatára, valamint meglegyen a kellő infrastruktúra a gépek üzemeltetéséhez.
Volodomir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a koppenhágai parlamentben elhangzott beszédében mondott köszönetet az F-16-osokért, hangoztatva, hogy „Oroszország minden szomszédja veszélyben lesz, ha Ukrajna nem győz”.
„A demokráciák célponttá válhatnak úgy a rakéták, mint a zsoldosok vagy a destabilizációs kísérletek számára. De Ukrajna felül fog kerekedni” – tette hozzá. Dánia 19 repülőgépet biztosít Ukrajnának, a 42 F-16-ossal rendelkező Hollandia pedig egyelőre nem döntött arról, hogy hány vadászgépét adja át.
Dánia úgy döntött, hogy 19 darab F–16-os vadászgépet szállít Ukrajnába – jelentette be Mette Frederiksen dán miniszterelnök vasárnap, a dániai látogatáson tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón.
„Ön és honfitársai megmutatták nekünk, mi az igazi bátorság. Ezért mindenben támogatással tartozunk önöknek. A háború kezdete óta Dánia az Önök oldalán áll, mert az ukránok szabadsága a mi szabadságunk is. Azt is tudjuk, hogy többre van szükségük, ezért ma bejelentjük, hogy 19 darab F–16-ost biztosítunk Ukrajnának” – fogalmazott a dán kormányfő.
Frederiksen reményét fejezte ki, hogy más országok is csatlakoznak a nyugati vadászgépek Ukrajnába szállításához. „Reméljük, hogy a dán vadászgépek segítenek megvédeni az Önök légterét, az ukrán népet, és segítenek visszaszerezni Ukrajnának azokat a területeket, amelyek jogosan hozzá tartoznak” – hangsúlyozta a dán miniszterelnök.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője – kommentálva Dánia döntését – közölte, hogy a tárgyalások eredményeként megállapodások születtek az ukrán pilóták F–16-os gépeken történő kiképzéséről is. Zelenszkij elmondta, hogy az ukrán katonák egy része már Dániában tartózkodik. Közölte, hogy a gyakorlatok befejezésének és a repülőgépek átadásának várható időpontjairól azonban most nem kíván semmit se mondani.
Zelenszkij vasárnap Dánia előtt Hollandiában tett látogatást, ahol nyilvánosságra hozta, hogy 42 darab amerikai gyártású F–16-os vadászgépet kap Ukrajna, miután az ukrán pilóták és mérnökök befejezték kiképzésüket.