RETRO RÁDIÓ

Embert várunk a vasra!

Létrehozva2023. 08. 11. 16:02

Mondta a honvédelmi miniszter,

Embert várunk a vasra! – mondta a honvédelmi miniszter, amikor pénteken Szentesen bejelentette: jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba, megemelt illetménnyel, amely belépő őrvezetői szinten bruttó 737 ezer forint.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette, a nemzeti ellenálló-képesség növelése és a haderő folyamatos fejlesztése korszakhatárhoz ért. A Magyar Honvédség átfegyverzése a legmodernebb, NATO-kompatibilis high-tech eszközökkel szemeink előtt valósul meg – fogalmazott.

 

Korszakváltás van a magyar haderőnél, a fejlesztési program társadalmi és költségvetési támogatást élvez – hangoztatta a honvédelmi miniszter korábban.

Magyarország teljesíti a NATO-nak tett vállalását, miszerint a hazai össztermék két százalékát honvédelmi kiadásokra fordítja.

Az arány 2023-ban teljesül, és ez a mérték a 2024-es költségvetésben is szerepel – fűzte hozzá.

A miniszter kiemelte: NATO-elvárás, hogy a védelmi kiadások egyötöde fejlesztésekre jusson,

Magyarország ezt az arányt néhány éve 30 százalékos vagy a feletti aránnyal teljesíti.

A haderőfejlesztés, az eszközök vásárlása mellett a magyar kormány nemzeti védelmi ipart épít ki, amely az egész országra kiterjedően végzi a különböző eszközrendszerek karbantartását, gyártását és fejlesztését – közölte a honvédelmi tárca vezetője.

Kifejtette: a gyárak a honvédség igényeinek kielégítését követően exportra termelhetnek, és a védelmi ipar új munkahelyei hozzájárulnak az ország régióinak kiegyenlített fejlődéséhez, a kutatási és fejlesztési tevékenységek pedig kedvezően hatnak a tudományos szférára is.

Hozzátette: a jövő évi költségvetés garantálja ugyanazt a 2023-ban már elért 2 százalékos GDP-arányos szintet a védelmi kiadásoknál, amely a NATO által is elvárt arány, és mindenképpen szükséges ahhoz, hogy az átalakulást folyamatosan fenntarthassák.

Ezen belül 20 százalékot a képességek megújítására, fejlesztésekre kívánatos, elvárt költeni a NATO által, ezt Magyarország évek óta felülteljesíti- számolt be.

Beszámolt arról, hogy a vezérkar kidolgozott egy haderőképnek nevezett tervet, amelyben szerepel, hogyan nézzen ki szervezetileg, feltöltöttségében, készenlétében a magyar haderő 2031-ig. Egy ilyen terven dolgoznak szisztematikusan, lépésről lépésre, amely egy huszonegyedik századi, modern, digitális haderő kiépítését teszi szükségessé, amely két komponensre támaszkodik – mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Magyar Honvédség újonnan rendszeresítendõ Airbus H225M típusú helikoptereinek ünnepélyes átadásán az MH Kiss József 86. Helikopterdandár területén (Fotó: MTI/Mészáros János)

Egyrészt egy kiemelt, magas technológiájú, modern fegyverzettel felszerelt hivatásos katonákból álló haderőre, amely az országban támaszpontszerűen helyezkedik el, ilyen például a szolnoki légibázis is. Másrészt az ország teljes felületét lefedő, kapillárisszerűen működő, döntően tartalékosokból álló hagyományos felszereléssel felszerelt területvédelemre – közölte. Hatalmas munka lesz, míg eljutunk erre az állapotra, amelyet a haderőkép előír – fűzte hozzá a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: a haderőkép eszközoldali megvalósításának egy nagyon fontos mérföldköve, hogy megérkezett a  honvédség első két Airbus H225M típusú helikoptere. Ezek a gépek olyan képességeket is hoznak, visszaépítenek a magyar légierőbe, amelyek az elhasznált, számában is kicsi, korábbi, döntően szovjet technológiájú képességek nem tudtak már számunkra biztosítani – közölte.

Tizenhat H225M típusú helikopter érkezik, a hétfői ünnepélyes átadáson az első kettő Airbus H225M típusú, 70-es és 71-es oldalszámú közepes, szállító (Troop Transport Helicopter-TTH) konfigurációjú látható – mondta.  Megjegyezte: ilyen gépből érkezik még nyolc, azaz összesen tíz lesz. Emellett a különleges műveleti erők kapnak hat H225M típusú helikoptert (Special Operation Forces-SOF), amely a HForce nevű, speciálisan a magyar légierő számára kifejlesztett fegyverzetcsomaggal lesz felszerelve, ami a világviszonylatban is egyedülálló – emelte ki. Ezen egy 20 milliméteres gépágyú, 70 milliméteres rakétakonténer lesz, és a későbbiekben irányított páncéltörő rakéták is rendelkezésre állnak majd – sorolta. Emellett komplex navigációs rendszer, multifunkcionális tehermozgató rendszer, csörlő, gyorsköteles lecsúszást biztosító elem  és hasonlók állnak majd rendelkezésre ezekben a gépekben rendelkezésre – tájékoztatott.

A modern, csúcstechnológiás helikopterek használatához szükséges kiképzés elméleti részét megkapták az állomány tagjai, a megérkezett gépekkel a konkrét kiképzés is elindulhat – mondta. Hozzátette: nő azon gépek száma, amelyekből ejtőernyős ugrásokat lehet végezni, újra megerősödhet a légideszant-kiképzés is.

A honvédelmi miniszter beszélt arról is, hogy Magyarország szomszédságában egy huszadik századi típusú, véres háború zajlik, amelynek nem látjuk a végét és amelyben csak egy azonnali tűzszünet és béketárgyalások lehet a megoldás. A béke bekövetkeztekor egy dolog egészen biztos lesz: Európa biztonsági helyzete gyökeresen más lesz, mint a háborút megelőzően – mondta. Két nagyon komoly, felfegyverzett és harcedzett haderő lesz Magyarország keleti szomszédságában, a déli határok pedig folyamatos nyomás alatt vannak az illegális migráció miatt. Nemrég véget ért a vilniusi csúcsértekezlet, amely a NATO új védelmi berendezkedését határozta meg – tájékoztatott. Ezek mind olyan kihívások, amelyhez egy új magyar haderőre, és azon belül egy kiemelt képességekkel felszerelt magyar légierőre van szükség. Ennek egy mérföldköve a mai – mondta.

Köszönetet mondott az Airbus Helicopters munkatársainak, akik a fejlesztésben, gyártásban, az átadásban közreműködtek illetve Szolnok városnak, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyének a támogató hozzáállásukért. Köszönetet mondott a MH Kiss József 86. Helikopterdandár  parancsnoki és legénységi állományának  az előkészítő munkához, egyben balesetmentes, kiváló felkészülést nyújtó szolgálatot kívánt ezekkel a csodálatos madarakkal nekik.

Hozzátette, Magyarország jól teljesít a NATO-tagországokkal közös missziókban is, mint a KFOR és a nemzetközi légtérvédelmi feladatok, de folytatja a megkezdett tervszerű haderőfejlesztést is. Felidézte: Magyarország részt vesz a NATO keleti szárnyának megerősítésében egy harccsoporttal, Székesfehérváron pedig többnemzeti hadosztály-parancsnokság működik.

Magyarország álláspontja fedésben van a NATO álláspontjával, miszerint nem szállítunk halált okozó eszközöket, nem veszünk részt, nem sodródunk bele a háborúba és elkerüljük annak eszkalációját is” – mondta. Hozzátette: Ukrajna ez alkalommal nem kapott meghívást a NATO-ba, hiszen sem a helyzet, sem pedig Ukrajna nem áll készen arra, hogy a NATO tagjává váljon.

Közölte: Magyarország kitart álláspontja mellett, hogy azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.