5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

A Soros-birodalomnak csak egy hadosztálya távozik Európából

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 08. 14. 17:48

Az is csak látszólag?

– A gép forog, az alkotó pihen - mondta a Magyar Nemzetnek Zila János arról, hogy elhagyják Európát a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok. Az Alapjogokért Központ elemzője hangsúlyozta: egyrészt a távozás nem teljeskörű, másrészt maga a bejelentés arról szól, hogy az eddig a Nyílt Társadalom Alapítványok által folytatott tevékenységet más szereplők végzik majd el.

 

Levelet kapott múlt pénteken minden olyan magyarországi szervezet, amely részesül a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) támogatásából. Az alapítvány három munkatársa küldte el az e-maileket, amelyekben az OSF igazgatótanácsának legutóbbi döntéséről értesítik a magyar partnerszervezeteket

a szervezet lényegében megszünteti tevékenységét az Európai Unióban, és a világ más részeire helyezi át forrásait 

– írja a Szabad Európa, amelynek több magyar civil szervezet is megerősítette, hogy megkapták az ominózus levelet. 

Radikális stratégiai irányváltás

A magyar szervezeteknek küldött levélben idézik az igazgatótanács döntéséről szóló tájékoztatót is. E szerint az OSF vezetése „radikális stratégiai irányváltásról döntött” annak érdekében, hogy a szervezet forrásai a lehető legnagyobb hatást tudják elérni. Így arról is döntés született, hogy az OSF Európai Unión belüli tevékenységének nagy része megszűnik, és az eddig Európába szánt forrásokat a világ más részein költik majd el. Mostantól „rendkívül korlátozott” lesz az erőforrás, amit Európán belülre tudnak koncentrálni. 

A döntést azzal indokolják, hogy az uniós intézmények és kormányok jelentős összegeket fordítanak az emberi jogok, a szabadság és a sokszínűség témáira, és épp ezek a területek azok, ahol az OSF is aktív. 

Azt írják, a jövőben Európára csak „a nagy, globális témákban betöltött szerepével összefüggésben” fognak összpontosítani. Ezzel egy időben átalakítják az OSF szervezeti felépítését is, már 2024-ben.

 „A gép forog, az alkotó pihen”

 – Semmiképp ne gondoljuk azt, hogy a konzervatív erők elejtették a vadat, noha úgy tűnik, hogy a hír igaz, hiszen számos, a távozással kapcsolatos konkrétum szerepel benne. Egyrészt a távozás nem teljeskörű, másrészt maga a bejelentés arról szól, hogy az eddig a Nyílt Társadalom Alapítványok által folytatott tevékenységet más szereplők végzik majd el. Madách Imre híres sorát idézve azt mondhatjuk, hogy „a gép forog, az alkotó pihen” - mondta Zila János felvetésünkre, miszerint mennyiben vehető komolyan a kiszivárogtatott elképzelés. 

Az Alapjogokért Központ elemzője hangsúlyozta, hogy Soros György és fia, Alex hatása és befolyása Európában lényegesen nem csökken.

Azok a személyek, akiket korábban az ő támogatásukból képeztek ki, és a nyílt társadalom ideológiáját képviselik hazánkban, illetve Európa-szerte, továbbra is itt maradnak. Jó példa erre az a Gulyás Márton, aki korábban maga is bevallotta, hogy a támogatóinak sorában ott van Soros György is, és akit a hírek szerint nemrégiben maga a Biden-adminisztráció által hazánkba küldött David Pressman nagykövet választott ki arra, hogy amerikai kiképzésen vegyen részt. Az a szervezeti háló is kiépült mára, amely a migráció támogatásától a genderőrület képviseletén át a háborúpártiságig mindenben képviseli a spekuláns nézeteit

 – fogalmazott Zila. Hozzátette: ennek a hálózatnak a finanszírozásában az utóbbi időben a Brüsszel és néhány európai balliberális kormány is egyre nagyobb szerepet vállalt, most az ő részvételük növekedhet, de a küldetés nem változik. 

–  Hazánk esetében arról sem szabad megfeledkezni, hogy a tavalyi választási kampányban az amerikai progresszívek – akiknek legfőbb támogatói között találjuk a Soros-családot – teljesen az irányításuk alá vonták a magyarországi baloldalt. A hazai ellenzék korábban is rendre egy követ fújt a milliárdos spekulánssal, a guruló dollárok néven elhíresült botrány azonban rávilágított arra, hogy abszolút a tengerentúli tartótisztek markában vannak - zárta szavait az Alapjogokért Központ elemzője. 

 

Soros fia állhat a döntés hátterében 

Ismert: Soros György még decemberben adta fiának a 25 milliárd dolláros birodalom irányítását. A 37 éves Alexander Soros ekkor arról beszélt, hogy sokkal jobban érdekli a politika, mint az üzlet. Nagy valószínűséggel ő dönthetett már arról is, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványai kivonul Európából. 

„Soros 2.0” – így reagált Orbán Viktor miniszterelnök a Twitter-oldalán arra, amikor  Soros György átadta pénzügyi birodalma irányítását fiának. A kormányfő a bejegyzéshez mellékelte A Keresztapa című film egyik híres jelenetét Marlon Brandóval és Al Pacinóval.

 Orbán Viktor Dallasban, a tavalyi CPAC-en nem mellesleg egyértelművé tette, hogy ellenfelének tartja Sorost. 

Jól ismerem Soros Györgyöt. Az ellenfelem. Ő nem hisz semmiben, amit mi képviselünk. És egy egész hadsereg áll a szolgálatában: pénz, civil szervezetek, egyetemek, kutatóintézetek és a brüsszeli bürokrácia fele

 – fogalmazott a miniszterelnök. 

Orbán Balázs is reagált az állítólagos kivonulás hírére

Az ilyen kérdésekről nekünk, magyaroknak vannak történelmi tapasztalataink: 

csak akkor hisszük el, hogy a megszálló csapatok valóban távoznak a kontinensről, ha az utolsó Soros-katona is elhagyja Európát és Magyarországot. 

Ettől még messze vagyunk… – írta a miniszterelnök politikai igazgatója hivatalos közösségi oldalán megosztott posztjában. 

Sorosék aktív terjeszkedésbe kezdtek Ukrajnában címmel közölt egy összefoglalót a Tűzfalcsoport nevű portál, mely azt írja

Soroséknak szinte az összes ukrán nagyvárosban van már székhelyük. 

A Nyílt Társadalomért Alapítványok Harkovban, Lembergben, Odesszában, Kijevben is működtetnek irodákat, alapítványokat, de közvetlen módon több száz más egyesületet is finanszíroznak.

A portál állítása szerint a szervezet Ukrajnában és a Nyugat-Balkánon a legaktívabb. 

– Alex Soros szinte havonta ellátogat a Balkánra, illetve posztol a balkáni tevékenységükről. Ukrajnában, igazán látványosan viszont az orosz hadsereggel egy időben (némileg megelőzve azt) jelentek meg a Soros-szervezetek és a Soros-dollárok – olvasható a portálon, ahol sorra veszik a Soroshoz köthető szervezetek szerepét a háborús országban. Kiemelik, 

Soros, aki 120 országban működtet hálózatot, a mostani konfliktusra a demokrácia végső próbatételeként tekint. Éppen ezért befolyását és pénzét is latba veti Ukrajna mellett.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.