Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.07.23.

Orbán Viktor új korszakot hirdetett meg Tusnádfürdőn

Az Alapjogokért Központ elemzése.

Új korszakot hirdetett meg Orbán Viktor Tusnádfürdőn – írta az Alapjogokért Központ az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

A korszak több mint egy rendszer, mert a korszakot kulturális áramlatok, kollektív meggyőződések és társadalmi szokások alkotják – összegezték a miniszterelnök tusványosi beszédét.

Kiemelték, hogy

Orbán Viktor érvelése szerint a magyar érdek: a geopolitikában az összekapcsoltság, a hálózatosodás és a béke, európai szinten pedig érvényt kell szerezni a nemzeti szuverenitásnak és a határaink védelmének.

Kulturális területen a civilizációnk zsidó-keresztyén alapjait, a családot, a gyermekeket és a nemzetépítést kell előtérbe helyeznünk, hogy képessé váljunk megőrizni magyar szellemi alapjainkat – szögezték le írásukban a miniszterelnöki beszéd alapján.

A központ szerint új egyensúly alakul a nemzetközi térben, és ez új korszakot hoz Magyarországon. Felidézték, hogy a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn megtartott előadásában elsőként a globális és világpolitikai folyamatokat értékelte, és meghatározta Európa, benne leginkább Magyarország 2030-ig belátható stratégiai célkitűzéseit.

A posztkommunizmus zavaros 20 évét 2010-től lezárta az ország.

Orbán Viktor a 2011-es „húsvéti alkotmányt” tartja a magyar modell alapjának, mely az „én” helyett a „mi”, azaz a magyarok közösségét képviseli. A nemzeti célokat elérhetőnek, a világpolitikai folyamatokat azonban aggasztónak tartja, mert a világelsőségért folytatott küzdelem nem lezáratlan – emelték ki.

A kormányfő véleménye szerint Brüsszel LMBTQ-hadjáratot folytat, miközben népességcserét hajtana végre. Orbán Viktor beszédében ismét a magyar érdek fontosságát és elsődlegességét hangsúlyozta, amit a béke ügyének képviselete, a Brüsszellel szemben folytatott szuverenitásküzdelem, a határvédelem, illetve a magyar kultúra és a keresztény alapok védelme szegélyez. Azt mondta, az LMBTQ, a háború, és a migráció ügyét – melyeket Nyugaton jelenleg értéknek tekintenek – nem kell rossz színben feltüntetni, mert azok maguktól is elég rossz színben tűnnek fel – közölték a miniszterelnököt idézve.

Orbán Viktor meglátása szerint a világpolitikában a mostani évek az átrendeződésről szólnak, aminek következtében a veszélyek korába léptünk – írták.

A globális erőegyensúly elmozdult, Kína az Amerikai Egyesült Államok megkérdőjelezhetetlen kihívójává lépett elő, és a két nagyhatalom rivalizálása összeütközéssel fenyeget, amely azonban nem elkerülhetetlen. Ahhoz, hogy a konfliktus békés keretek között maradjon, új erőegyensúlyt kell teremteni, ami nem fog egyik pillanatról a másikra kialakulni, ehhez egy generációnyi időtáv szükséges – olvasható a központ közleményében.

Kiemelték:

fontos kérdésnek nevezte Orbán Viktor azt, hogy ez a jelenség a „decoupling”, vagy a „connectivity” világát hozza-e el. A kormányfő amellett érvelt, hogy a magyar nemzeti érdek az összekapcsolódás.

A miniszterelnök a nemzetközi helyzet áttekintése után az Európai Unió jövőjét elemezte. A korábbi években megszokott miniszterelnöki stratégiaalkotás kiindulópontja az EU gazdasági erejének elvesztése volt, amit az elzárkózás politikája csak megerősít. Ennek egyik tünete az erőltetett szankciós politika Oroszországgal szemben, amelynek sikere egy hamis illúzió, ugyanis miközben ma már kétszer annyiba kerül a kontinens gáz- és olajimportja – 300 milliárd euró helyett 653 milliárd euróba -, az orosz költségvetésbe Európa vezető cégeinek Oroszországban maradt leányvállalatai 3,5 milliárd dollárt fizettek be – írták.

A miniszterelnöki előadás a beazonosított problémákra megoldási javaslatot, magyar szempontból összeállított stratégiai tervet is kínált – tette hozzá a közlemény.

„Nagy világügyekben észnél lenni, a világgazdaságban összeköttetéseket építeni, az európai uniós vitákban harcolni, a szellemi ügyekben kitartani, a nemzetegyesítésben pedig állhatatosnak maradni!” – fogalmazott Orbán Viktor.

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy Magyarország számára 2010 valódi korszakhatár:

„azt az utat kell szem előtt tartani, amit 2010-ben elkezdtünk”

– mondta a kormányfő. Szellemi-kulturális értelemben csak konzervatív megoldás létezik a migrációra, a családok megerősítésére és a gyermekek védelmére. Ezeket a kihívásokat liberális alapokon nem lehet kezelni, ezért az utóbbi 13 év nemzetstratégiai célkitűzései nem változnak, és ki kell tartani a magyar elgondolások mellett, vagyis nemet kell mondani a háborúra, az LMBTQ-ra és a migrációra – idézték a miniszterelnök szavait.

A kormányfő szerint 2030-ig a magyar gazdaság teljesítményének 160 ezer milliárd forintra kell növekednie, el kell érnünk az európai átlagos fejlettség 85-90 százalékát, az (elektromos) energiaimportot 0 százalékra kell szorítani a paksi beruházással és a megújuló energetikai szektor fejlesztésével. A jövőben is minden lehetséges erőforrást mozgósítani kívánnak a családtámogatásokra, a honvédelem és a nemzeti hadiipar párhuzamos fejlesztése és megerősítése is a kiemelt célok között szerepel, valamint folytatni fogják a nemzetegyesítést a Kárpát-medence egész területén – mutattak rá a beszéd alapján.

Orbán Viktor szerint ezek a távlati célok a koronavírus-járvány, de mindenekelőtt az orosz-ukrán háború miatt ugyan veszélybe kerültek, de a folyamat nehezén már túl vagyunk. Év végére a kormány az inflációt letöri, a bérek értékcsökkenését pedig megállítja. A kormányfő azt ígérte, hogy a külső nyomással szemben nem hátrálunk, ragaszkodni fogunk a jogainkhoz, és nem engedünk sem a jogi, sem a pénzügyi zsarolásnak – olvasható az Alapjogokért Központ honlapján közzétett írásban.

Az új magyar alkotmány az a dokumentum, amely „a legnyilvánvalóbban megkülönböztet bennünket az Európai Unió többi országától”, hiszen az európai országok liberális alkotmányainak a középpontjában az „én” áll, míg a magyar alkotmány középpontjában a „mi” áll – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök  Tusnádfürdőn.

A kormányfő a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárórendezvényén kiemelte: a magyar alkotmány abból indul ki, hogy „van egy hely, ami a miénk, az otthonunk”, van egy közösség, „ami a miénk, ez a nemzetünk”, és van egy „életrend, ami a miénk, és ez a kultúránk és a nyelvünk”. Ezért a szellemi kiindulópont az alkotmányban úgy fogalmazható meg, hogy „az emberi életben azok a legfontosabb dolgok, amiket egyedül nem lehet megszerezni” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: a békét, a családot, a barátságot, a törvényt és közösségi szellemet, sőt a szabadságot sem lehet egyedül megszerezni, mert „az az ember, aki egyedül van, az nem szabad, hanem magányos”. Az összes jó dolog az életben a másokkal való együttműködésen alapul, és „ha ezek az életünk legfontosabb dolgai”, akkor ezeket kell védelmezni a társadalomnak és a jogrendszernek – mondta.

A világpolitikai folyamatok Kínának kedveznek, az Amerikai Egyesült Államok folyamatosan visszaszorul , és napról napra haladunk az összeütközés felé – jelentette ki ugyancsak Orbán Viktor.

A miniszterelnök a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) tartott előadásában arról beszélt: a jelenlegi folyamatok Ázsiának és Kínának kedveznek, legyen szó gazdaságról, technológiai fejlődésről vagy éppen katonai erőről.

„Kína teljes nagyhatalmi öltözetben áll előttünk” – fogalmazott. Van civilizációs hitvallása – ő a világegyetem központja -, van távlatos terve – újra naggyá tenni Kínát -, van középtávú programja – visszaállítani azt a dominanciát Ázsiában, amely megvolt, mielőtt megjött volna a Nyugat.

Az egymillió dolláros kérdés, hogy elkerülhető-e az összeütközés Kína és az Egyesült Államok között – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve „az igazság az, hogy ez a nagyfiúk dolga. Ebben nekünk nem osztottak lapot”.

„Mi csak annyit mondhatunk, hogy most valami olyasmit kellene tenni, amire még nem volt példa, a nagyoknak el kellene fogadni, hogy két nap van az égen. (…) A szembenálló feleknek, egyenlő feleknek el kéne egymást elismerniük, függetlenül attól, hogy mik az éppen aktuális erőviszonyok” – fogalmazot

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja