Létrehozva: 2023.07.28.

Még soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon

Jelentette ki az államtitkár.

A Kormány a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is mindent megtesz a munkahelyek megvédése érdekében. A KSH adatai szerint egy év alatt 51 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, így júniusban már 4 millió 766 ezer fő dolgozott hazánkban. A Kormány intézkedései tehát nemcsak megvédték, hanem tovább növelték a munkahelyeket, soha ennyin még nem dolgoztak Magyarországon – áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.

Eközben a munkanélküliek aránya 3,8%-ot ért el. Czomba Sándor kiemelte, hogy az EU-ban Magyarországhoz képest másfélszer magasabb a munkanélküliség szintje, Görögországban és Spanyolországban pedig meghaladja a 10%-ot.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Kormány célja a munkahelyek és a családok megvédése. Ehhez helyre kell állítani a gazdasági növekedést és meg kell őrizni a magas beruházási aktivitást. E célok elérése, továbbá a versenyképesség megerősítése érdekében a Kormány gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el. A Kormány áramár-plafont vezetett be és kiszabadította a vállalkozásokat a fixáras áramszerződésekből, 650 ezer forintra emelte a SZÉP-kártya kedvezményes keretét – írják.

Hozzáteszik: Emellett a kkv-kra kiterjesztett kamatstop bevezetésekor 60 ezer, jelenleg pedig mintegy 28,5 ezer vállalkozást véd meg a magas kamatoktól. A munkahelyek és a családok megvédését szolgálja továbbá a 6 milliárd forintos kerettel augusztus 1-től elinduló Vállalkozó Start II. program is.

A kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatás elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik. Magyarországon 2010-hez képest 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma, hazánkban már 4,7 millióan dolgoznak, miközben 400 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – hangsúlyozta a GFM.

Kiemelték, hogy a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédi a kormány a családokat, a munkahelyeket és a teljes foglalkoztatottságot, miközben kivédi a recessziót és letöri a szankciós inflációt. A meghozott intézkedések működnek, az infláció tetőzött és mérséklődésnek indult, az álláskeresők létszáma pedig tovább csökkent – olvasható a tárca közleményében.

A tavaly decemberben indított Vállalkozások Munkaerő Támogatása és a Munkatapasztalat szerzést elősegítő támogatás programokra már 18 ezer álláskereső foglalkoztatására érkezett be kérelem, közel 18 milliárd forint értékben, ami érdemben elősegítheti a munkát keresők mielőbbi elhelyezkedését, segítségükkel mintegy 14 ezren már sikeresen elhelyezkedtek – közölte a GFM.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök