Létrehozva: 2023.07.03.

Dömötör Csaba arcpirítónak nevezte a dollárbaloldal hozzáállását

Homokba dugják a fejüket és ricsajoznak.

Tordai Bence napirend előtt arról beszélt: már nem igaz az a mondás, miszerint a Fidesz lop, de legalább kormányoz.

A Párbeszéd képviselője szerint nem megy a kormányzás, ezt igazolja Varga Judit és Maruzsa Zoltán lemondása, a hadseregben zajló tisztogatás, a megszorításokat tartalmazó költségvetés, illetve hogy nem érkeznek meg az uniós források. Tordai Bence végül bírálta azt is, hogy a kormány nem készítette el határidőre a nemzeti energia- és klímatervet az Európai Biztottságnak. – Ez egyértelműen a kormányzat szégyene, a Fidesz zölpolitikája megbukott, közpolitikai értelemben önök elégtelent kapnak – zárta szavait Tordai. 

Dömötör Csaba a válaszában úgy fogalmazott: hogy egy kormány milyen érdemjegyet kap, azt minden esetben a választók döntik el.

 – Tavaly is így volt, meg is adták az érdemjegyet nekünk is, illetve önöknek is – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a klímavédelem ügyében, így minden kötelezettségünknek eleget fogunk tenni. 

– A cél az, hogy úgy mérsékeljük a környezetre nehezedő terheket, hogy közben nem rontjuk a magyar gazdaság versenyképességét, és nem teszünk sokkal nagyobb terheket a magyar családok vállára. Ez utóbbi egy olyan szempont, amellyel önök nem nagyon szoktak foglalkozni – mondta. 

Dömötör arcpirítónak nevezte, hogy a baloldal úgy kéri számon a kormányon az uniós forrásokat, hogy ők maguk is elismerik: azok megérkezését szándékosan betartatlan feltételekhez kötik. 

Az államtitkár végül kitért arra, hogy Karácsony Gergely egy nagyon csúnya ügybe keveredett vagy belekeverték. 

Egy jelentés szerint félmilliárdot toltak Karácsony Gergely mozgalmába, pár alkalommal összesen 506 milliót, és az összeg jelentős részét külföldi valutában fizették be, illetve fizette be egyetlen ember, aki egy baloldali önkormányzati képviselő. Azt állítják, hogy adománygyűjtő ládikák tartalma jelent meg a számlákon. Hát persze, adománygyűjtő ládikát. Szóval itt valami nagyon nem stimmel, mert mennyire életszerű az vajon, hogy amikor már a legtöbb adományozás utalással történik, adománygyűjtő ládikákban gyűjtenek össze félmilliárdot javarészt külföldi valutában. Mennyire életszerű ez?

 – kérdezte Dömötör Csaba. Mint fogalmazott, válaszokat várunk arra, hogy honnan van a félmilliárdos támogatás, és amíg ezek meg nem érkeznek, egyre erősebben él a gyanú, hogy egy jól kitervelt beavatkozási és pénzmosási akcióról van szó. 

– Azt nem tudni, hogy honnan jött az összeg, de azt igen, hogy Budapest kasszája közben kiürült. Jó lenne, hogy ezzel kapcsolatban is adnának válaszokat – mondta Dömötör Csaba. 

Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közölte, hogy a nagyobbik kormánypárt a legfőbb ügyészhez és a pénzügyminiszter fordult.

Hirdetés

– Egy hete láttak napvilágot a 2022-es választási kampány baloldali finanszírozási botrányáról szóló újabb részletek. A legfrissebb fejlemények Karácsony érintettségétől is szóltak, és egy baloldali képviselő úgy fizetett be ötszázmillió forintot a 99 Mozgalom számára, hogy neki nem is volt ennyi pénze. A főpolgármester azt állította, hogy a több százmillió forint egy zárt adománygyűjtő dobozban gyűlt össze. Ez mennyire életszerű? – fogalmazott napirend előtti felszólalásában Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Közölte, hogy a nagyobbik kormánypárt a legfőbb ügyészhez és a pénzügyminiszter fordult. 

Mint mondta, a baloldal még azzal is trükközött, hogyan folyatták keresztül ezeket a támogatásokat a különféle szervezeteken. Halász János szerint most ismerik fel a külföldi adományozók, hogy még ezt a pénzt is ellopta a baloldal.

– A baloldal felrúgta azt a konszenzust, hogy külföldről nem lehet kampányt finanszírozni, és mindez súlyos szuverenitási probléma. Nem fogjuk hagyni, hogy a baloldal joghézagokat használjon ki, és így külföldi befolyásszerzési kísérleteknek tegye ki az országot – szögezte le Halász János.

Válaszában Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára jelezte: minden válság során a magyar baloldal a nemzeti érdekkel szemben határozta meg magát. 

– Meg vannak véve kilóra, és ezért képvisel a magyar baloldal külföldi érdekeket a magyarral szemben. Nem Magyarországon akarnak választást nyerni, hanem külföldi erők segítségével. Aki eladja magát, az eladja a szuverenitását, és az ország önállóságát is 

– húzta alá az államtitkár.

Az alaptörvénybe kell foglalni, hogy Magyarországnak fel kell lépnie minden olyan törekvéssel szemben, amely az ország szuverenitását veszélyezteti – így nyilatkozott a Fidesz frakcióvezetője az Indexnek adott interjúban. Kocsis Máté szerint a dollárbaloldal ügye komoly veszélyt jelent Magyarország szuverenitására nézve, ami ellen fel kell lépni.

A baloldalon néhányan dollárra váltották a hazájukat, amit a Nemzeti Információs Központ tegnap nyilvánosságra hozott jelentése is jól láttat – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az Index.hu-nak adott, ma megjelent interjúban. Úgy vélekedett, összességében a dollárbaloldal ügye komoly veszély Magyarország szuverenitására nézve, ami ellen fel kell lépni. Különösen figyelemreméltónak és „minimum szokatlannak” nevezte azt a részt, amikor 

egy átlagos ember körülbelül 600 millió forint értékű valutát fizetett be több részletben, készpénzben, különböző helyeken, ugyanarra a számlára, miközben neki sosem volt ennyi pénze. 

Ezután Karácsony Gergely főpolgármester 99 Mozgalmánál hirtelen megjelent ez az összeg, amelyből a főpolgármester „szerepelgetett, amíg meg nem unta a kampányt”. 

Kocsis Máté szerint amikor Karácsonyt Márki-Zayra cserélték, elvették tőle ezeket a pénzeket, a mozgalmát becsukták, „összevissza küldözgették a dollárokat, és abból kampányoltak”. 

Szigorítják a kampányfinanszírozási szabályokat, átírhatják az alaptörvényt

Ennek kapcsán azt is kijelentette, hogy a külföldi kampányfinanszírozás tilalmát szigorító törvénymódosítás előkészítési szakaszban van, a nyári szünet előtt egy koncepció kerülhet az Országgyűlés elé, ősszel pedig megvitathatják a részletszabályokat. 

– A cél az, hogy ami tavaly történt, ne ismétlődhessen meg, mert vannak joghézagok, amelyeket a baloldal felhasznált. 

Az elmúlt harminchárom évben konszenzus volt a politikai pártok között abban, hogy külföldi pénzből nem lehet politikai kampányt finanszírozni, ezáltal hatalomhoz jutni, ugyanis az az ország szuverenitásának a feladását jelentheti. Ezt a konszenzust a baloldal trükkök százaival rúgta fel

– fejtette ki. A frakcióvezető szerint ha ők nyerték volna meg a 2022-es választást, akkor amerikai baloldali milliárdosok akarata szerint alakult volna kormány Magyarországon, ami 

a magyar baloldal „történelmi bűne”.

Kocsis Máté úgy vélte, hogy az alaptörvénybe kell foglalni: Magyarországnak fel kell lépnie minden olyan törekvéssel szemben, amely az ország szuverenitását veszélyezteti, illetve át kell gondolni a büntető törvénykönyvi tényállások kiegészítését, és azt is, hogy a pártok gazdálkodására vonatkozó szabályok legyenek érvényesek minden választáson induló szervezetre, bár szerinte a baloldali politikusok nem fognak felhagyni a trükközéssel, de legalább az eddigi gyakorlatot meg lehet vele állítani. 

A kormánypárti politikus meggyőződése, hogy az ellenzéki pártok eddig sem tartották be a szabályokat, mert külföldről elfogadott pénzből kampányoltak, és ennek akár a kétszeresét is vissza kell fizetniük. – Annak a hat-nyolc „mikroadományozónak”, akik az amerikai baloldali milliárdosok közül finanszírozzák a magyar baloldalt, rá kell döbbenniük, hogy a magyar baloldalt olyan fából faragták, amely még a támogatói pénzt is ellopja – fűzte hozzá. 

A baloldal cinkelt lapokkal játszik, csalnak, az asztal alatt összejátszanak, majd amikor lebuknak, akkor a rendszer áldozatainak mutatják be magukat.

– mondta.

Az ellenzéki pártoknak az ügyben folytatott kommunikációjáról úgy fogalmazott: ők soha semmiről nem tudnak, ami róluk szól, viszont minden másról mindig tudnak mindent. 

Az, hogy nem tudtak arról a pénzről, amiből kampányoltak, pont olyan, mint az, hogy Jámbor Andrásnak sincs semmi köze a Szikra Mozgalom pedofilbotrányához, a kispesti Lakner Csabának sincs semmi köze a kokainozáshoz és az MSZP-s Legény Zsoltnak sem volt semmi köze az autójában talált kétezer karton cigarettához.

Kocsis Máté az interjúban a baloldal nagy innovációjának nevezte, hogy ha gond van, akkor ők semmit sem tudnak, sőt a környéken sem voltak, de amikor a külföldi dollárokat el kellett költeni a kampányban, akkor még tudtak róla, használták azt a pénzt, azóta viszont elfelejtették. A frakcióvezető szerint viszont bizonyára feltűnt nekik, tudtak róla, ezért zárhatták néhányan a baloldalon nyereséggel a választási időszakot és gazdagodhattak a külföldi támogatásokból. 

origo.hu

Újabb fordulat a háborúban: letarolták az oroszok Ukrajnát

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

mandiner.hu

Német lap: Von der Leyen kétségbeesetten újrázni akar, ezért enyhült meg a szíve a lengyelek felé

origo.hu

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás