Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.06.26.

Sorosék kezében a baloldal gyeplője

Az van, amit ők akarnak...

Parancsnak is tekinthető stratégiai jelentést szerzett meg a BENNFENTES, amely egy titkos Demokrata háttértárgyalás összefoglalója, és azt tartalmazza, hogyan lehetne a Nyílt Társadalom ideológiájának és a "civil" üzeneteknek a célba juttatásán javítani a baloldal érdekében.

A 92 éves Soros György átadta a stafétabotot a 37 éves Alex Sorosnak, aki magát úgy jellemezte, hogy sokkal inkább politikus alkat, mint az apja.

Az öröklés jól megszervezett és sima volt a dinasztiában, 7 évig készültek rá.

Alex kinevezése óta felpörögtek az események: Brüsszel újra migránskvótát akar, és a Soros-birodalom megparancsolta a demokratáknak, hogy vegyenek még több médiát, tévét, portálokat, cikkeket, beszélgetős rádióállomásokat.

ALEX A WSJ-NEK AZT IS KIFEJTETTE, HOGY ÉVENTE 1,5 MILLIÁRD DOLLÁRT, 500 MILLIÁRD FORINTNÁL IS TÖBBET FEKTETNEK BE A NYÍLT TÁRSADALOM IDEOLÓGIÁJÁNAK TERJESZTÉSÉBE ÉS "A DEMOKRÁCIA FEJLESZTÉSÉBE".

Az ideológia terjesztéséhez azonban médiafelületek kellenek, ezért Sorosék kiadták az ukázt a demokrata párt támogatóinak: ahogyan ők is teszik, médiát kell venni, és támogatni kell a közösségi média influenszereit.

Alexander Soros és George Soros

FORRÁS: INSTAGRAM

A BENNFENTES megszerezte a törekvést alátámasztó stratégiai tanulmányt.

A jelentés arra szólít fel, hogy

a kizárólagos okokból finanszírozott nonprofit szervezeteknek juttatott befektetések egy részét szponzorált tartalmakra, valamint a nagy közönséggel rendelkező hibrid és for-profit vállalkozásokba történő közvetlen befektetésekre kell fordítani.

- áll a jelentésben.

Továbbá javaslatként szerepel a jelentésben hibrid nonprofit/for-profit szerkesztőségek létrehozását vagy támogatását, valamint olyan televíziós csatornák megvásárlását, amelyek még mindig bevételt termelnek, és a helyi közösségi hírek létfontosságú forrásaként és a helyi pletykák elleni védőbástyaként szolgálnak.

A jelentés egyik rendhagyó témája az, hogy a progresszíveknek szembe kell szállniuk a konzervatív dominanciával a helyi televíziókban és a beszélgetős rádiókban.

Sok újságíró rendkívül szkeptikus a hírekbe áramló pártos dollárokkal szemben. A Courier Newsroom

kihasználja a helyi újságírás széles körű elvesztését, hogy olyasmit hozzon létre és terjesszen, amire igazán nincs szükségünk: hiperlokális pártpropagandát

- írta a NewsGuard munkatársa, Gabby Deutch a Washington Postban.

ÉS MIÉRT FONTOS A SOROS-UKÁZ MAGYAR SZEMPONTBÓL?

Azért, mert a Soros-birodalom a cselekvése során globális természetű, és hamarosan fel fog bukkanni a magyarországi baloldalon is, már csak azért is, mert a hazai baloldalon a sorozatos, és egyre letaglózóbb választási kudarcaikat annak tudják be, hogy a vélt jobboldali médiatúlsúly miatt nem tudják eljuttatni üzeneteiket a választókhoz, mert kevés felület áll rendelkezésükre.

Olyan korban élünk, amikor a rendelkezésre álló információk és hírek köre és mennyisége elsöprő, és mégis sok közösség és választói csoport drámaian alul ellátott ebben a fejlődő ökoszisztémában. Ez a jelentés olyan új erőfeszítéseket és a meglévő vállalkozások működésének újra gondolását kívánja támogatni, amelyek képesek több és jobb minőségű híreket eljuttatni amerikaiak millióihoz.

Alex aggódik Donald Trump Fehér Házba való visszatérésének kilátásai miatt is, ami arra utal, hogy a Soros-szervezetnek jelentős pénzügyi szerepe lehet a 2024-es elnökválasztási versenyben, fogalmaz a WSJ.

Bármennyire is szeretném kivonni a pénzt a politikából, amíg a másik oldal teszi [a pénzt a politikába], addig nekünk is ezt kell tennünk

- fogalmazott Alex Soros egy interjúban. 

Joe Biden és Alexander Soros

FORRÁS: TWITTER

Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője így értékelte a hírt:

A közbeszéd leuralása az az eszköz, amivel Alexander Soros ránk kényszerítené ízlését, véleményét, akaratát. Ebben támogatják őt a magyar baloldali pártok és a sajtó munkatársai, akik a guruló dollárokért cserébe a Soros-birodalom új uralkodójának is lelkesen hűséget fogadnak.

- írta a bennfentes.net.

 

Megtörtént az öröklés.

A baloldal pozitívan értékelte, hogy a politikai kérdésekben aktívabb Alexander Soros váltja apját az évente dollármilliárdok felett diszponáló Nyílt Társadalom Alapítványok élén – derül ki a DK TV legutóbbi adásából, ahol ellenzéki politikusok vitatták meg a kérdést. Kuncze Gábor volt SZDSZ-es belügyminiszter pozitívan szólt arról, hogy Sorosék folytatják a megkezdett munkát. Juhász Péter szintén lelkes a vezetőváltás kapcsán, ami nem csoda, hiszen vállalkozásának nagy szüksége van adományokra.

Juhász Péter, az Együtt bukott elnöke, Bajnai Gordon korábbi párttársa és Kuncze Gábor egykori SZDSZ-es belügyminiszter volt a vendége a DK TV június 16-i adásában, ahol szóba került a Soros-birodalomban bekövetkezett vezetőváltás.ISMERT: SOROS GYÖRGY ÁTADTA ALAPÍTVÁNYÁNAK OPERATÍV VEZETÉSÉT FIÁNAK, ALEXANDERNEK.

A vezetőváltás komoly fejlemény, hiszen a Nyílt Társadalom Alapítványokon (Open Society Foundations, OSF) keresztül

ÉVENTE 1,5 MILLIÁRD DOLLÁRT FORDÍTANAK TÖBBEK KÖZÖTT A MELEGHÁZASSÁG, AZ LMBTQ-LOBBI, A DROGLIBERALIZÁCIÓ ÉS A BEVÁNDORLÁS TÁMOGATÁSÁRA VILÁGSZERTE.

 

Nincs ez másként Magyarországon sem, ahol a baloldali pártok és a hozzájuk kötődő civil szervezetek az évtizedek alatt jelentős pénzeket, forint százmilliókat kaptak Sorostól és az általa finanszírozott alapítványoktól.

Emiatt

A VEZETŐCSERE ŐKET IS ÉRINTI, ÁM LÁTHATÓAN NINCS MIÉRT AGGÓDNIUK: ÚGY HÍRLIK, ALEXANDER SOROS MÉG APJÁNÁL IS SZÍVESEBBEN FOGLALKOZIK POLITIKAI KÉRDÉSEKKEL.

A Gyurcsány Ferenc pártjának birtokában levő internetes DK TV legutóbbi adásának szereplői örömüket fejezték ki a vezetőcsere miatt. Mint azt Juhász Péter elmondta, láthatóan az idősebb Sorosnak egyre kevesebb ideje és ereje van foglalkozni közéleti kérdésekkel, Alexander azonban vehemensebben fog beleállni politikai kérdésekbe.

FORRÁS: AFP/FABRICE COFFRINI

 

KUNCZE GÁBOR EGYETÉRTETT JUHÁSSZAL, SZERINTE A SOROS-BIRODALOMNAK FOLYTATNIA KELL A MEGKEZDETT MUNKÁT, SŐT, ARRÓL IS BESZÉLT, HOGY AZ ORBÁN-KORMÁNY SOROS GYÖRGGYEL KAPCSOLATOS KOMMUNIKÁCIÓJA CSAK EGY POLITIKAI TERMÉK, MINT AZ LMBTQ ÉS A MIGRÁCIÓ.

Szerinte nincs itt semmi látnivaló, nyugodtan jöhetnek a dollármilliók a kormány leváltása érdekében.

Juhász Péter üdvrivalgása talán nem véletlen: a volt politikusnak, aki jelenleg influenszerként tevékenykedik, súlyos veszteségeket termel a vállalkozása, a Közös Ügyünk Nonprofit Kft. A társaság 2021-ben mínusz 107 millió forint, 2022-ben pedig mínusz 28 millió forint adózott eredménnyel zárt.

Habár Alexander Sorost semmi sem legitimálja a pénzén kívül, kifejezetten a szuverén nemzetállamokra és az emberekre tartozó belpolitikai kérdésekbe kíván beleszólni, méghozzá oly módon, ahogyan az az ő nézeteinek és legfőképpen pénztárcájának megfelelő – pénz és élet nem számít alapon – mondta el az Origónak adott interjúban Halkó Petra. 

Soros György fia átveszi apja helyét a Soros-birodalomban. Mi várható Alex Sorostól annak tükrében, hogy azt is bejelentette, hogy az eddigieknél is több pénzügyi támogatásra számíthat az amerikai baloldal, és világossá tette: azt akarja, hogy Amerika még komolyabban háborúzzon?

Alex Soros édesapja, Soros György volt az első olyan pénzember, aki a nyílt társadalom szemléletének jegyében a "jótékonykodást" egyfajta agresszív politikai megközelítéssel együtt végezte. A portfóliója igen színes volt:

HATALMAS ÖSSZEGEKET MOZGÓSÍTOTT A BEVÁNDORLÁSI TÖRVÉNY ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI RENDSZER MEGVÁLTOZTATÁSÁRA, A DROGLIBERALIZÁCIÓ PROPAGÁLÁSÁRA, AZ OLYAN TÁRSADALMI MEGMOZDULÁSOKRA, MINT A BLACK LIVES MATTER, VALAMINT A BALLIBERÁLIS PÁRTOK TÁMOGATÁSÁRA.

Alex Soros vette át apja birodalmát

FORRÁS: MANDINER

Alex Soros a The Wall Street Journalnak adott interjújában úgy fogalmazott, ő „sokkal politikusabb", mint az édesapja, ergo egy nyílt színvallást tett. Habár őt semmi nem legitimálja a pénzén kívül, kifejezetten a szuverén nemzetállamokra és az emberekre tartozó belpolitikai kérdésekbe kíván beleszólni, méghozzá oly módon, ahogyan az az ő nézeteinek és legfőképpen pénztárcájának megfelelő – pénz és élet nem számít alapon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is