RETRO RÁDIÓ

Pedofílbotrány: Jámbor András menekül a politikai felelősség elől

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 06. 22. 06:55

Homokba dugja a fejét.

A Jámbor András által alapított Szikra Mozgalom körül kirobbant pedofilbotránnyal összefüggésben a politikai felelősség mindenképpen fennáll a párbeszédes országgyűlési képviselő esetében – jelentette ki a Hír TV-nek nyilatkozva Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője azt követően nyilatkozott az ügyben, hogy a mozgalom aktivistájának lakásán kisgyermekek szexuális sanyargatását bemutató felvételek tömkelegére bukkant a rendőrség.

Hirdetés

A Jámbor András nevével fémjelzett Szikra Mozgalom aktivistájának D. Krisztinának a lakásán közel háromszáz olyan felvételre bukkantak a nyomozók, amelyeken tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek szexuális sanyargatása, megerőszakolása látható. A lefoglalt adathordozókon ezenfelül csaknem hetvenezer olyan pornográf felvételt tároltak, amelyeken láthatóan tizennyolc év alattiak szerepelnek.

Megkerestük Jámbor András párbeszédes országgyűlési képviselőt, a Szikra Mozgalom alapítóját, ám nem reagált a feltett kérdésekre. A Mediaworks riporterének néhány napja sikerült megszólaltatnia a politikust, aki kizárólag azt ismételgette, hogy semmi köze az ügyhöz.

„Soha semmi jót nem feltételeztem ezekről a piszkokról a Szikra Mozgalomban” – fogalmazott Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kedden a Hír TV Napi Aktuális című műsorában. Mint mondta, „ezek ugyanazok a radikális baloldaliak, akik pár hónappal ezelőtt az antifasiszta elvbarátaikkal civil embereket vertek az utcán. Leszögezte, ezek tőrőlmetszett kommunisták, a régi leninista–bolsevista világnak az utódai.”

„Pár hete Jámbor András bevitt a Parlamentbe egy aktivistát, akitől nekem bocsánatot kellett volna kérnem, holott nem mondtam róla semmit” – emlékeztetett. Hozzátette, most ugyanennek az aktivistának a lakásán találtak pedofil képeket. „Ez jó játék, hogy soha senkinek nincs semmi köze a baloldalon. Lackner Csabának sem volt semmi köze a drogozáshoz, Bajnai Gordonnak és Ficsor Ádámnak sem volt semmi köze a külföldi pénzekhez, meg Jámbor Andrásnak sincs semmi köze ezekhez a gyermekpornográf-felvételekhez. A baloldalon senkinek semmihez nincs köze, ha valami probléma van” – rögzítette a frakcióvezető.

Kitért arra, hogy a pedofilbotránnyal összefüggésben Jámbor András esetében mindenképpen megáll a politikai felelősség, ő hurcibálta a hóna alatt ezeket az aktivistákat. 

„Most legalább kiderült, hogy mit csinálnak a Szikra Mozgalom tagjai, ha éppen nem civileket vernek”

– jelentette ki Kocsis Máté.

Pedofilbotrány: a nyomozók a házkutatás során közel hetvenezer pornográf felvételt foglaltak le.

Mint ismert, a pedofilbotrány kirobbanásának előzménye a szélsőbaloldali Antifa nevű szervezet év elején elkövetett brutális támadássorozata Budapesten. Ennek nyomán a rendőrség számos helyen házkutatást tartott. A Szikra Mozgalom tagjánál, D. Krisztinánál is megjelentek a nyomozók, és a Metropol információi szerint a nő otthonában foglalták le azokat az adathordozókat, amelyeken a gyomorforgató, pornográf képeket tárolták. D. Krisztinát kihallgatták az Antifa-támadások ügyében, ám már nem gyanúsítottja az eljárásnak.

A BRFK-nak az elmúlt hetekben számos kérdést tettünk fel a pedofilbotrány kapcsán. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a lefoglalt fényképeken „12. életévét be nem töltött személy sanyargatása”, illetve erőszak alkalmazása látható.

A BRFK közölte, „a bűncselekmény tárgyát képező felvételeket egy magyar férfi informatikai eszközein találták, aki azonban az eljárás semelyik szakában sem volt gyanúsított az Antifa-támadásként ismert bűncselekmény-sorozatban”. A rendőrség gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanújával folytat nyomozást.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a szóban forgó férfi D. Krisztinához hasonlóan szorosan kötődik a Szikra Mozgalomhoz. Lapunk már a múlt héten kérdéseket juttatott el D. Krisztinához, hiszen szerettük volna megtudni, miként kerültek a megrázó felvételeket tartalmazó adathordozók az otthonába, ám idáig semmiféle választ nem kaptunk.

A Jámbor András nevével fémjelzett Szikra Mozgalom aktivistájának lakásán közel háromszáz olyan felvételre bukkantak a nyomozók, amelyek tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek szexuális sanyargatása, megerőszakolása látható – tudta meg rendőrségi forrásból a Magyar Nemzet. Információink szerint a lefoglalt adathordozókon ezen felül csaknem hetvenezer olyan pornográf felvételt tároltak, amelyeken láthatóan tizennyolc év alattiak szerepelnek.  

Értesüléseinket a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalosan nem erősítette meg, a nyomozás érdekeire való tekintettel a korábbi közleményükön túl egyelőre nem kívántak tájékoztatást adni az ügyben. 

Mint ismert, a pedofilbotrány kirobbanásának előzménye a szélsőbaloldali Antifa nevű szervezet év elején elkövetett brutális támadássorozata Budapesten.  

Ennek nyomán a rendőrség számos helyen házkutatást tartott. A Szikra Mozgalom tagjánál, D. Krisztinánál is megjelentek a nyomozók, és a Metropol információi szerint a nő otthonában foglalták le azokat az adathordozókat, amelyeken a gyomorforgató pornográf képeket tárolták. D. Krisztinát kihallgatták az Antifa-támadások ügyében, ám már nem gyanúsítottja az eljárásnak. 

A BRFK-nak az elmúlt hetekben számos kérdést tettünk fel a pedofilbotrány kapcsán. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a lefoglalt fényképeken „12. életévét be nem töltött személy sanyargatása”, illetve erőszak alkalmazása látható. A BRFK közölte, „a bűncselekmény tárgyát képező felvételeket egy magyar férfi informatikai eszközein találták, aki azonban az eljárás semelyik szakában sem volt gyanúsított az Antifa-támadásként ismert bűncselekmény-sorozatban”. A rendőrség gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanújával folytat nyomozást.  

A Magyar Nemzet úgy tudja, a szóban forgó férfi D. Krisztinához hasonlóan szorosan kötődik a Szikra Mozgalomhoz. 

Lapunk már a múlt héten kérdéseket juttatott el D. Krisztinához, hiszen szerettük volna megtudni, miként kerültek a megrázó felvételeket tartalmazó adathordozók az otthonába, ám idáig semmiféle választ nem kaptunk.

Megkerestük Jámbor András párbeszédes országgyűlési képviselőt, a Szikra Mozgalom alapítóját is, ám ő sem reagált a feltett kérdésekre. A Mediaworks riporterének néhány napja sikerült megszólaltatnia a politikust, aki kizárólag azt ismételgette, hogy semmi köze az ügyhöz. Jámbor a Facebook-oldalán is szóba hozta a botrányt, ám csupán vádaskodott és terelt. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.