Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

4 hónapja

Meghiusították az ukrán betörést

11 rakéta és 77 tűzérségi csapást hajtottak végre,

Visszaverték az orosz katonai és határvédelmi egységek ukrán fegyveresek három arra irányuló kísérletét, hogy behatoljanak Belgorod megyébe, és ott terrortámadást hajtsanak végre a polgári lakosság ellen – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

A tájékoztatás szerint csütörtökre virradóra, miután intenzív tűz alá vette Belgorod megye polgári létesítményeit, egy harckocsikkal támogatott ukrán „terrorista alakulat” megpróbált behatolni Oroszország területére a Novaja Tavolzsanka település és a Sebekino nemzetközi közúti határátkelő közelében. A támadók ereje közlemény szerint két gépesített lövésszázadnak felelt meg.

A moszkvai katonai tárca szerint az orosz nyugati katonai körzet légiereje 11, a rakéta- és a tüzérségi erők 77 csapást hajtottak végre, és két alkalommal lángszóró rendszereket is bevetettek. Az orosz katonai fellépés visszaszorította az ukrán támadókat, akiknek a tájékoztatás szerint nem sikerült az államhatár megsértése.

Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta azt az uniós törvénytervezetet, amelynek célja, hogy 500 millió eurós támogatás keretében az EU növelje lőszerek és rakéták európai termelését, és felgyorsítsa Ukrajnába szállításukat.

Az Európai Bizottság idén május 3-án nyújtotta be a jogszabályjavaslatot, az uniós parlamenti képviselők pedig még ugyanebben a hónapban megállapodtak abban, hogy a törvényjavaslat jóváhagyásának felgyorsítása érdekében elindítják a parlamenti sürgősségi eljárás folyamatát.

A jogszabályt 446 szavazattal 67 ellenében, 112 tartózkodás mellett fogadták el. A képviselők most megkezdik a tárgyalásokat az uniós kormányokat tömörítő tanáccsal, hogy politikai megállapodásra jussanak, amelyről a képviselők júliusi plenáris ülésükön szavaznak.

Régebbi típusú, Leopard 1 harckocsik exportálását indítványozta a svájci állami kézben lévő RUAG fegyveripari konszern csütörtökön, ám a harckocsik a megállapodás értelmében végső soron várhatóan Ukrajnában kötnének ki, ezzel megbolygatva Svájc semlegességét.

A kormány gazdasági államtitkársága (SECO) csütörtökön megerősítette, hogy a RUAG benyújtotta kérvényét a harckocsik külföldi eladására.

A 96 darab Leopard 1-t a RUAG még évekkel ezelőtt vásárolta meg Olaszországtól, hogy alkatrészként használják, vagy előbb-utóbb eladják őket valamely más országnak. A használaton kívüli páncélos járművek jelenleg is Olaszországban vannak.

A megállapodás értelmében a RUAG a német Rheinmetall fegyvergyártó cégnek adná el a járműveket, amely aztán Kijevnek szánná őket.

Ismét légitámadás érte az ukrán fővárost, Kijevet csütörtökön kora reggel, három ember, köztük két gyermek meghalt – jelentette be Vitalij Klicsko kijevi polgármester és a katonai hatóságok.

Három ember meghalt, tíz pedig megsebesült a Desznyanszkij kerületben – írta a kijevi katonai közigazgatás a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

A csütörtöki támadás helyi idő szerint három óra (magyar idő szerint két óra) körül kezdődött – számolt be a kijevi katonai közigazgatás, amely szerint minden észlelt légi célpontot a légvédelem megsemmisített. Ugyanakkor a lehulló törmelékek emberéleteket követeltek és pusztítást okoztak. A támadást robotrepülőgépkekkel és ballisztikus rakétákkal hajtották végre.

Megsemmisítette az ukrán haditengerészet utolsó hadihajóját, a Jurij Olefirenkót az orosz légierőnek az odesszai kikötő katonai részére hétfőn mért csapása – jelentette ki szerdán Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Állítása szerint a támadást precíziós fegyverekkel hajtották végre.

A tábornok a szerdai hadijelentést ismertetve az ukrán fegyveres erők egy nap alatt elszenvedett emberveszteségét több mint 530 főben nevezte meg. Mint mondta, közülük több mint kétszázan a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el.

Ott Konasenkov szerint a leghevesebb összecsapások Avdijivka közelében zajlottak, ahol az ukrán erőket Kransznohorivkánál és Jaszinovaténél több helyen kiverték állásaikból. A tájékoztatás szerint Advdijivkánál megsemmisült a Szkala rohamzászlóalj vezetési és megfigyelőpontja, valamint a 110. gépesített dandár rakéta- és tüzérségi raktára.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia részéről nem hangzott el semmilyen, a Moszkva ellen kedden megkísérelt ukrán dróntámadást elítélő nyilatkozat.

Marija Zaharova külügyi szóvivő „aljasnak” minősítette a dróntámadással kapcsolatos nyugati hallgatást és „propagandának” nevezte, hogy az általa bírált országok csak számukra kedvező témákat kommentálnak.

Donyeckben szerdán két mariupoli civil tavaly márciusban történt meggyilkolása miatt egyenként 25 év fegyházra ítélték az ukrán Azov alakulat két volt tagját, Jevhen Viszockijt és Olekszandr Pedakot.

Megváltozott a Donyeck megyei Bahmut városánál a hadművelet formátuma, ezért átmenetileg szünetelnek a harcok – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott nyilatkozatában.

A helyzet Bahmut irányában megváltozott. Jelentősen csökkentek az orosz erők rohamai. Első pillantásra úgy tűnik, hogy az ellenség felhagyott a támadó hadműveletek folytatásával a térségben, de ez nem felel meg a valóságnak. Átmenetileg megváltozott a hadművelet formátuma a Wagner orosz zsoldoscsoport alakulatainak kivonása, orosz reguláris, köztük légideszant alakulatokkal való felváltása nyomán. Ezért a jelenlegi helyzet a nyugodtság benyomását keltheti” – magyarázta a katonai vezető, aki jelenleg a harcok övezetében tartózkodik. Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy az orosz erők igyekeznek magukhoz ragadni a kezdeményezést, tartva az ukrán ellentámadástól.

Volodimir Zelenszkij az Európai Politikai Közösség moldovai csúcstalálkozójára érkezett csütörtök reggel, az ukrán elnök 46 másik ország vezetőjével egyebek között az Oroszország indította ukrajnai háború fejleményeit vitatja meg.

Zelenszkijt az értekezlet házigazdája, Maia Sandu moldovai elnök fogadta a Chisinauhoz közeli Bulboaca kastélyában. Az ukrán elnök köszönetet mondott neki Kijev támogatásáért és az ukrán menekültek befogadásáért.

Sandu előzőleg kijelentette, hogy az ukrán határ közelében rendezett nagyszabású találkozó a kontinens növekő egységét tanúsítja, megerősíti a résztvevők béke iránti elkötelezettségét, Oroszország ukrajnai háborújának elítélését, valamint szolidaritásukat Kijevvel.

Zelenszkij megerősítette azt is, hogy Ukrajna mind az Európai Unióban, mind a NATO-ban teljes jogú tagságra törekszik.

Az ukrán vezetésnek szánt újabb katonai segélycsomagot jelentett be a washingtoni Fehér Ház szerdán.

A tájékoztatás szerint a mintegy 300 millió dolláros (104 milliárd forint) támogatás egyebek között Patriot és Stinger légvédelmi rendszereket, harckocsi lőszereket és egyéb hadfelszereléseket tartalmaz.

Ez már a 39. segélycsomag Ukrajnának az amerikai védelmi minisztérium készleteiből – ismertette a Pentagon.

Az Egyesült Államok eddig összesen több mint 38,3 milliárd dollár értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta, ebből 37,6 milliárd dollár segélyt az ukrajnai orosz hadműveletet követően kapott a kijevi vezetés.

Az Európai Politikai Közösség létrehozását Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte annak érdekében, hogy az időszerű politikai kérdéseket az Európai Uniónál szélesebb körben, kötetlenül és rugalmasan vitathassák meg, és lehetővé tegyék az EU-tagállamok szorosabb együttműködését a szervezeten kívüli országokkal. Az első csúcstalálkozót tavaly októberben tartották Prágában.

A mostani értekezlet fő témái közé tartozik a béke és biztonság, az energiaellátás és a klímavédelem, továbbá az európai országok közötti infrastrukturális hálózatok összeköttetéseinek javítása. A találkozón az EU-tagországok és az európai uniós központi intézmények vezető képviselői mellett húsz európai ország állam- vagy kormányfője vesz részt.

A NATO a csúcstalálkozó előtt bejelentette, hogy fokozottan ellenőrzi a moldovai légteret. Az AWACS légtérellenőrző rendszer kiterjesztése azt is jelenti, hogy Moldova az észak-atlanti szövetségnek is fontos partnere – derül ki a szövetség közleményéből.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője érkezésekor leszögezte: a találkozó egyik célja a nemzetközi jog tiszteletben tartása melletti egység kinyilvánítása. Oroszország kizárta magát ebből a közösségből azzal, hogy megtámadta Ukrajnát – hangoztatta.

Hozzátette, hogy a csúcstalálkozón a kontinens egészének stabilitásáról is szó lesz, különös tekintettel arra, hogy a Balkánon is aggasztó fejlemények tapasztalhatók. A főképviselő leszögezte, hogy a Koszovóban kialakult helyzetre semmiképpen nem az erőszak a megoldás. Mint mondta, ezt az álláspontot Moldovában is megerősíti a koszovói és a szerb elnöknek is.

További támogatásukról biztosították Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban az Európai Politikai Közösség moldovai csúcstalálkozójának megnyitásakor felszólaló állam- és kormányfők. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a NATO-csatlakozás egyértelmű támogatására kérte a résztvevőket.

A 45 európai ország, valamint az európai uniós központi intézmények vezetőinek részvételével a Chisinau melletti Bulboacában zajló csúcstalálkozót kora délután megnyitva Maia Sandu moldovai elnök úgy fogalmazott: reményei szerint a mostani megbeszéléssel újabb lépést tesznek a kontinens békéje felé.

A találkozó abba a folyamatba illeszkedik, amelynek keretében az EU-tagországok és partnereik a szolidaritáson alapuló, erősebb Európára törekszenek

 

– emelte ki. A moldovai államfő már érkezésekor kijelentette, hogy az ukrán határ közelében rendezett nagyszabású találkozó a kontinens növekvő egységét tanúsítja, megerősíti a résztvevők béke iránti elkötelezettségét, Oroszország ukrajnai háborújának elítélését, valamint szolidaritásukat Kijevvel.

Zelenszkij – akinek személyes részvétele csak csütörtökön vált biztossá – közvetlenül Sandu után felszólalva a résztvevők támogatását kérte Kijev NATO-csatlakozási törekvéséhez.

Kijelentette, hogy

a júliusi NATO-csúcstalálkozón Kijevnek egyértelmű jelzést kell kapnia a szövetségtől a hozzá fűződő viszonyának jövőjét illetően. Újra hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy az európai partnerek segítsék Ukrajnát harci repülőgépekkel, és légvédelmének fejlesztésében is.

Zelenszkij megerősítette, hogy Ukrajna szeretne egy „béke-csúcstalálkozót” szervezni arról, milyen feltétekkel zárható le a háború, de még nem látja elérkezettnek az időt erre. Kijev fő törekvése, hogy minél több országot nyerjen meg a részvételre – fejtette ki.

A moldovai találkozó megnyitása után elhangzott nyilvános felszólalásában Mark Rutte holland miniszterelnök úgy fogalmazott: Kijevnek győznie kell a háborúban, és ehhez további katonai és pénzügyi támogatást kell kapnia európai partnereitől, de a kontinensen kívülről is.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője leszögezte: a találkozó egyik célja a nemzetközi jog tiszteletben tartása melletti egység kinyilvánítása. Oroszország kizárta magát az Európai Politikai Közösségből (EPK) azzal, hogy megtámadta Ukrajnát

– hangoztatta.

Az EPK létrehozását Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte annak érdekében, hogy az időszerű politikai kérdéseket az Európai Uniónál szélesebb körben, kötetlenül és rugalmasan vitathassák meg, és lehetővé tegyék az EU-tagállamok szorosabb együttműködését a szervezeten kívüli országokkal. Az első csúcstalálkozót tavaly októberben tartották Prágában.

(Fotó: EPA/Peter Klaunzer)

A mostani értekezlet fő témái közé tartozik a béke és biztonság, az energiaellátás és a klímavédelem, továbbá az európai országok infrastrukturális hálózatai közötti összeköttetések javítása. A találkozón az EU-tagországok és az európai uniós központi intézmények vezető képviselői mellett közel húsz európai ország állam- vagy kormányfője vesz részt. Recep Tayyip Erdogan török elnök az utolsó pillanatban lemondta részvételét.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nincsenek „másodosztályú” országok Európában, és megerősítette, hogy Olaszország mind Ukrajna, mind Moldova integrációs törekvéseit támogatja. Fontosnak tartotta annak figyelembe vételét, hogy Európa nem pusztán szabályok és érdekek halmaza, hanem fontos civilizációs szerveződés.

A találkozó előtt nyilatkozva ugyanakkor Aleksandar Vucic szerb és Vjosa Osmani koszovói elnök egymást vádolta a feszültség miatt. Osmani azt hangoztatta, hogy Szerbia “illegális struktúrákat” támogat Koszovóban, Vucic szerint viszont a megoldás az, ha Koszovó visszahívja a szerbek lakta térségekből a vitatott helyhatósági vezetőket.

Karl Nehammer osztrák kancellár szintén fontosnak tartotta a Koszovóban kitört erőszak megállítását. Egyúttal hangoztatta, hogy miközben állást foglalnak Moldova és más kelet-európai államok európai integrációjának támogatása mellett, ne feledkezzenek meg a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozási törekvéseinek segítéséről sem.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tönkrement Oláh Gergő házassága

origo.hu

Verekedős balhé tört ki a pesti Decathlonban a Nyugati térnél - videó

life.hu

Porig alázták Michael Jackson lányát: "Csúnya, öreg és meggyötört vagy"

hirtv.hu

A Millenáris Parkba várták az irodalom- és könyvkedvelőket

ripost.hu

"Túléltem a poklot" - Ki akarták végezni a TV2 jóképű sztárját - Videó

origo.hu

Keresztelő közben szakadt le egy templom teteje, rengeteg a halott - képek

mindmegette.hu

5 rossz szokás, ami miatt gyorsabban öregedhet az agyunk

ripost.hu

Dráma a stadionban: könnyeikkel küszködve nézték társai, ahogy újraélesztették a földön fekvő kapust

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK

Felrobbant egy ház Esztergomban, egy TEK-es meghalt...

POLITIK

Az OTP feljelentette Karácsony Gergelyt és mozgalmát

POLITIK

Brüsszel az amerikai befektetők érdekét védi a magyar gazdákkal szemben

POLITIK

Új flottát hoz létre Ukrajna

POLITIK

Robert Fico pártját ma megbízzák kormányalakítással

POLITIK

Az amerikai polip újabb "csápja": Somogyi Zoltán

POLITIK

Szijjártó Péter: Világszintű a terrorfenyegetettség