tóth gabi
"Több hétig, sőt több hónapig"
Emmanuel Macron francia államfő hétfőn megerősítette, hogy az ukrán hadsereg megkezdte az ellentámadást az orosz erőkkel szemben, s ez szerinte „több hétig, sőt több hónapig” is eltarthat.
„Az ukrán ellentámadás több napja megindult. A tervek szerint több hétig, sőt több hónapig is eltart majd” – mondta a köztársasági elnök Párizsban az 1991-ben megalapított lengyel-francia-német együttműködési csoport, az úgynevezett weimari háromszög vezetőivel, Olaf Scholz német kancellárral és Andrzej Duda lengyel elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton bejelentette, hogy az ukrán katonai ellentámadás megkezdődött, de további részleteket nem árult el azonkívül, hogy megüzente a Kremlnek:
„Azt szeretnénk, hogy ez az ellentámadás a lehető legnagyobb győzelmet eredményezné annak érdekében, hogy a tárgyalási szakaszt kedvező feltételekkel indíthassuk el” – hangsúlyozta a francia elnök. Emmanuel Macron megerősítette, hogy Franciaország továbbra is „fokozza” az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget.
„Fokoztuk a fegyver- és lőszerszállítmányokat, a páncélozott járművek szállítását és a logisztikai támogatást” – mondta hozzátéve, hogy a harcokban károsodást szenvedett felszerelések karbantartását is biztosítja Franciaország.
Olaf Scholz kancellár azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajnát „addig támogatják, amíg szükséges” tankokkal, tüzérséggel és légvédelmi eszközökkel. Emmanuel Macron úgy vélte, hogy „Oroszország agressziós háborúja már most stratégiai és geopolitikai kudarc az agresszor számára”.
Andrzej Duda lengyel elnök pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy
Zöld jelzést kell adni Ukrajnának – hangsúlyozta a lengyel elnök, anélkül azonban, hogy azonnali tagságot említett volna, ami addig nagyon valószínűtlen, amíg Ukrajna háborúban áll, hiszen a konfliktus átterjedhetne a szövetség tagországaira.
Emmanuel Macron május 31-én Pozsonyban azt javasolta, hogy Ukrajna kapjon „kézzelfogható” biztonsági garanciákat annak érdekében, hogy az Oroszországot visszatartsa egy újabb agresszió indításától. Andrzej Duda jelezte, hogy ezekről a legmagasabb szinten folynak tárgyalások.
Heves orosz rakétacsapások érték ukrán beszámolók szerint a közép-ukrajnai Krivij Rih városát, míg az ukrán erők az oroszországi Kurszk régiót ágyúzták keddre virradóra orosz illetékesek szerint.
Ukrán tisztviselők beszámolója szerint Krivij Rihben, Volodomir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosában, az éjszaka folyamán „masszív orosz rakétatámadás” volt, több épületet, köztük egy ötszintes lakóházat is találat ért.
Hat ember meghalt és 25 megsebesült, közülük tizenkilencen kórházba kerültek – közölte a területi közigazgatás.
Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszki megye kormányzója – ahol Krivij Rih található – a Telegramon osztott meg egy képet, amely a város elleni éjszakai orosz támadás okozta károkat mutatja.
„Vannak halottak és sebesültek” – írta. Felszólította az embereket, hogy ne hagyják figyelmen kívül a légiriadót, mivel a helyzet még mindig veszélyes.
– írta Roman Sztarovojt kormányzó a Telegramon. Tudatta, hogy Tyotkinóban kilenc ház megrongálódott, és megszakadt a gáz- és áramszolgáltatás, míg Gluskovóban két épület kigyulladt, és több házban károk keletkeztek.
Az orosz erők hétfő reggel rakétacsapást mértek a Donyeck megyei Avgyijivka városra, eltaláltak egy többemeletes lakóépületet és egy kultúrházat, a támadás következtében két ember sérült meg – közölte Pavlo Kirilenko, a megye kormányzója a Telegramon.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzáfűzte, hogy az előző nap során legalább négy helyi lakos halt meg, és 14 szenvedett sérülést a Herszon és Donyeck megyék elleni orosz támadásokban.
A délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében is visszavettek egy települést az ukrán erők – hozta nyilvánosságra a zaporizzsjai ukrán területvédelmi dandár hétfőn a Facebookon. A közlés szerint a megyeszékhelytől, Zaporizzsjától mintegy 150 kilométerre keletre fekvő Novodarivka települést még június 4-én foglalták vissza az orosz csapatoktól.
Mint írják,
A védelmi tárca eddig arról adott hírt, hogy az elmúlt két nap során az ukrán hadsereg négy települést foglalt vissza az orosz erőktől a Donyeck megyében indított ellentámadásban.
Olekszandr Prokugyin, Herszon megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy reggelre a régióban 3,29 méterre csökkent a víz szintje.
„„Hetedik napja folytatódik a következmények felszámolása a kahovkai gát oroszok általi felrobbantása után. Jelenleg a víz folyamatosan apad, és már elérte a 3 méter 29 centimétert, az éjszakához képest 64 centiméterrel csökkent a szint. 46 várost és falut sújt továbbra is az áradás. Ebből 32 a Dnyeper jobb partján, és 14 a bal parton van. Az ukrán hadsereg által felszabadított területen 3801 házat öntött el a víz. 2743 embert mentettek ki, köztük 228 gyermeket és 77 mozgáskorlátozottat. Csak Herszonból 2318 állampolgárt evakuáltak”” – mondta a kormányzó.
Hozzátette, hogy az orosz megszállás alatt álló bal parton továbbra is kritikus a helyzet. Mint mondta, az oroszok gyakorlatilag nem evakuálják a helyi lakosokat, ráadásul tüzet nyitnak azokra az idősekre és mozgássérültekre, akiket az ukrán hatóságok igyekezni kimenekíteni. Ennek ellenére ukrán részről folytatják a mentőakciókat a bal parton is, ahol eddig 112 embert mentettek ki – állította a tisztségviselő.
Az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) közben arról adott hírt, hogy 17 olyan autót adományoztak az ukrán fegyveres erők egyik dandárjának, amelyeket Viktor Medvedcsuk és Tarasz Kozak volt parlamenti képviselők rokonaitól foglaltak le. Konkrétan 12 kamiont, egy kamiondarut, egy kisbuszt, egy kisteherautót és két terepjárót adtak át. A járművek összértéke 1,1 millió dollár.
Az ukrán tartalékok állomáshelyére mért csapást éjjel az orosz hadsereg tengeri indítású, nagyhatótávolságú, precíziós fegyverekkel – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve.
A tábornok szerint a kijelölt létesítményeket eltalálták, és a csapás elérte célját.
Konasenkov elmondta továbbá, hogy az elmúlt nap folyamán az orosz erők a donyecki régió déli részén három ukrán támadást vertek vissza, több mint 120 fős veszteséget okozva, és megsemmisítve két harckocsit és három páncélozott harcjárművet.
A beszámoló szerint más frontszakaszokon több mint száz ukrán katona esett el. A megsemmisített haditechnikai eszközök és katonai célpontok között sorolt fel egyebek között egy Sz-300-as légvédelmi rendszerhez tartozó lokátort, két lőszerraktárt, és egy vezetési- és megfigyelőpontot.
Vlagyimir Rogov, a több mint 70 százalékban elcsatolt Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja a Komszomolszkaja Pravda rádiónak nyilatkozva hétfő délután jelentette be, hogy az orosz 127. hadosztály légi és tüzérségi támogatással ellentámadásba ment át Neszkucsne irányában, és Makarivkából kiszorítja az ukrán erőket.
Szergej Kirijenko, az orosz elnöki adminisztráció vezetőjének első helyettese, aki a helyszínen koordinálja a kahovkai vízerőmű zsiliprendszerének felrobbantása utáni mentést, újságíróknak mondta el, hogy
Az orosz védelmi minisztérium pénteken szerződést kötött az Ahmat csecsen önkéntes különítménnyel, amelyet az orosz Különleges Erők Egyeteme készített fel. A megállapodás jogi keretet ad az önkéntesek tevékenységének a „különleges hadművelet” övezetében, és szociális védelmet biztosít számukra a családjukkal együtt.
Szergej Sojgu védelmi miniszter szombaton parancsba adta, hogy az „önkéntes alakulatok” – Moszkvában több mint 40 ilyenről tudnak –, július 1-jéig kössenek szerződést az általa vezetett tárcával. Közülük ezt elsőként az Ahmat teljesítette.