tóth gabi
Aknamentesítéssel kezdenek...
A közelgő ukrán ellentámadás előkészületeként megkezdték a tervezett ellátási vonalak mentén az aknamentesítést az ukrán hadsereg tűzszerész egységei – számolt be titkosszolgálati forrásokra hivatkozva a The Washington Post című lap.
Az amerikai lap szerint az aknamentesítést kézi erővel, éjszaka végzik, hogy elkerüljék a jövőbeli ukrán állások feltárását, ahonnan a nyári offenzívát indíthatják.
Az ukrán hadsereg több ezer aknát helyezett el a kelet-ukrajnai frontvonal mentén, amelyeket most a fegyveres erők speciális egységeinek kell megtisztítaniuk.
Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Wall Street Journal amerikai lapnak adott interjújában.
Kijev reményei szerint az ellentámadással megváltoztathatják a tavaly február óta tartó háború dinamikáját, és visszafoglalhatják az oroszok által megszállt ukrajnai területeket.
„Erősen bízunk benne, hogy sikerrel járunk” – nyilatkozta Zelenszkij, hozzátéve, hogy az ellentámadás „súlyos áldozatokkal járhat és többféleképpen is alakulhat”, így nem tudja pontosan, mennyi időt fog igénybe venni.
Az ukrán elnök májusban azt mondta, hogy meg kell várniuk, amíg a nyugati partnerektől kapott páncélozott járművek megérkeznek az országba, mert csak ezt követően tudják hatékonyan megindítani az ellentámadást. Az elmúlt időszakban többször is igyekezett diplomáciai utakon arra bírni a nyugati országokat, hogy még több harci eszközzel támogassák Kijevet a Moszkva elleni harcokban.
Az ukrán hadsereg szombat reggeli beszámolója szerint a harcok a Donyeck megyei Marinka városában összpontosulnak, a közlés szerint az ukrán erők valamennyi orosz támadást sikeresen visszavertek.
Az orosz erők két irányított légibombával mértek csapást pénteken a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Kupjanszk város térségére, a támadás következtében két helyi lakos meghalt, négy megsérült, köztük egy hároméves gyerek – közölte Oleg Szinyehubov megyei kormányzó a Facebookon.
– írta a kormányzó.
Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében arról tájékoztatott, hogy az ukrán erők az elmúlt napban 15 ellenséges támadást vertek vissza, megsemmisítettek két orosz lőszerraktárt és két elektronikus hadviselési állomást.
Volodimir Zelenszkij a The Wall Street Journal című amerikai lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy „Ukrajna készen áll az ellentámadásra” az oroszok ellen, ugyanakkor további amerikai katonai segítséget, elsősorban rakétaelhárító rendszereket is követelt.
Az ukrán elnök kijelentette: még legalább 50 Patriot rakétarendszerre lenne szüksége a légierőnek a „hatékony ellentámadáshoz”, érvelése szerint ugyanis a Patriot nyújtja „a leghatékonyabb védelmet”, és az „képes megállítani az orosz terrort”.
A Wall Street Journal cikke szerint a Zelenszkij által kért hadi felszerelések értéke több százmillió dollár.
A CNN hírcsatorna úgy tudja, jelenleg csak két Patriot-rendszer van használatban Ukrajnában.
Az orosz hadiipar havonta akár 30 darab Kalibr típusú cirkálórakéta gyártására is képes – számolt be Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője az amerikai támogatással működő Radio Liberty (Szabadság Rádió) adásában. A Kalibr föld-levegő rakéták szárazföldi hordozójárművekről, de akár hadihajókról is indíthatók.
Juszov hozzátette: az orosz rakétatámadások viszonylagos ritkasága március és április hónapokban annak köszönhető, hogy Moszkva a készletek mielőbbi feltöltése érdekében fokozta a gyártási kapacitást.
Juszov szerint az oroszok nagyobb bajban vannak a török Iszkander rakéták utánpótlásával. „Ez már egy speciális szerkezet, amiből csak néhány darabot tudnak gyártani havonta” – mondta a hírszerzési szakértő.
Az orosz hadiipar havonta akár 30 darab Kalibr típusú cirkálórakéta gyártására is képes – számolt be Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője az amerikai támogatással működő Radio Liberty (Szabadság Rádió) adásában. A Kalibr föld-levegő rakéták szárazföldi hordozójárművekről, de akár hadihajókról is indíthatók.
Juszov hozzátette: az orosz rakétatámadások viszonylagos ritkasága március és április hónapokban annak köszönhető, hogy Moszkva a készletek mielőbbi feltöltése érdekében fokozta a gyártási kapacitást.
Juszov szerint az oroszok nagyobb bajban vannak a török Iszkander rakéták utánpótlásával. „Ez már egy speciális szerkezet, amiből csak néhány darabot tudnak gyártani havonta” – mondta a hírszerzési szakértő.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken újabb haditanácsülést hívott össze, amelyen elrendelte az ország összes óvóhelyének felülvizsgálatát – tájékoztatott maga az államfő a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Zelenszkij – mint írta – kemény választ adott arra, hogy emberek halnak meg óvóhelyeken. Utasította emiatt a stratégiai iparágak miniszterét, hogy végezzen teljes ellenőrzést Kijev összes óvóhelyként működő létesítményében, és tíz napon belül tegyen jelentést. Ihor Klimenko belügyminisztert pedig arra utasította, hogy Ukrajna egész területén végezze el az ellenőrzést.
Ezenkívül a haditanács megvitatta az ukrán légvédelem jelenlegi állapotát, az orosz fenyegetések visszaszorításának szükségességét, a fejlesztési lehetőségeket, figyelembe véve a rendelkezésre álló erőforrásokat, a partnerektől származó segélyeket és Ukrajna saját termelését. Az ülésen a résztvevők áttekintették a frontvonalakon kialakult helyzetet, és meghallgattak egy titkosszolgálati jelentést azokról az országokról, amelyek nemcsak a szankciók megkerülésével, hanem a rakéták és drónok gyártásának növelésével is segítenek Oroszországnak a háborúban. Zelenszkij közölte, hogy a megfelelő döntések előkészítése folyamatban van.
Az ukrán elnök Alar Karis észt államfővel pénteken Kijevben tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: az ukrán ellentámadás eredménye az ukrán területek felszabadítása kell, hogy legyen, és amikor ez megtörténik, az „kézzelfogható” lesz.
„Ez nem egy film, nehéz megmondani, hogyan fogjátok látni az ellentámadást. A lényeg az, hogy Oroszország látja, és nem csak látja, hanem érzi is. És főleg azokról a csapatokról beszélek, amelyek területeinket megszállták” – jegyezte meg. Hozzátette, hogy a háború miatt Ukrajna még nem lehet tagja a NATO-nak. Ugyanakkor hangsúlyozta: az Ukrajnára vonatkozó biztonsági garanciákról egyértelműen ki kell jelenteni, hogy azok az ország NATO-csatlakozásáig érvényesek.
Ivan Fedorov, a dél-kelet-ukrajnai Zaporizzsja megye orosz megszállás alá került részében lévő Melitopol polgármestere a Telegramon arról számolt be, hogy pénteken az ukrán erők csapást mértek az orosz kézen lévő Bergyanszk kikötőjére. Az előzetes információk szerint a támadás következtében orosz hajók hagyták el a kikötőt. Bergyanszk városi katonai közigazgatásának vezetője, Viktorija Halicina megerősítette, hogy az ukrán erők eltalálták az oroszok állásait. A katonai adminisztráció azt is hozzátette, hogy az előzetes adatok szerint olyan orosz hajók indultak el kifelé a kikötőből, amelyek nemrégiben érkeztek be, hogy „lopott ukrán gabonát és fémet” szállítsanak ki Ukrajnából.