
Gyorsulási verseny: azokat hibáztatják a lebukásért, akik közvetítették a TikTokon az illegális versenyt
A nézők, de még a résztvevők is futam közben, videókat készítettek a fóti illegális gyorsulási versenyről, amiket a több követő reményében meg is osztottak az interneten. Voltak, akik élőben közvetítették a gépek mérkőzését. Társaik szerint emiatt került a rendezvény célkeresztbe.
Tovább nő a botrány, ami kialakult a Fóton megrendezett illegális gyorsulási verseny körül. Ahogyan azt a Ripost elsőként megírta, tuningolt autók és motorok mérik össze erejüket minden hétvégén a helyi Auchan parkolójában. A futamok időpontja és helyszíne először csak szájról szájra terjedt, de az évek során közismerté vált. Mégis, riportunk után az életveszélyes buli résztvevői azokat hibáztatják, akik a versenyen élőztek a TikTok-csatornájukra.

Sorban állnak, hogy versenyezhessenek
Az életveszélyes rendezvénynek rengeteg érdeklődője van. Esténként több mint száz ember vonul ki, hogy versenyezzen vagy szurkoljon a sofőröknek. Egyenes, aszfaltozott szakaszon indítják el a versenyzőket. Általában egy fiatal srác a startjelző, aki egy vonalba állítja az autósokat, háromig számol, majd elindítja a bőgő motorú gépeket. Azok, akik szívesen összemérnék az erejüket egymással, képesek fél órát is sorban állni, hogy ismét ők következhessenek. Ám várakozás közben sem unatkoznak, ugyanis bekapcsolják a telefonjukat és élő adásban közvetítik a rendezvényt.

„Minek kellett élőzni, ránk hozzátok a bajt!”
Annak ellenére, hogy a rendezvény közismertnek tekinthető, többen mégsem örülnek annak, ha valaki élőben közvetíti mindezt a TikTok-csatornáján.
Több tíz éve vannak versenyek, mindig is volt és lesz. Csak akkor nem volt TikTok, hogy ”lebukjanak
– írták.
Míg egy másik olvasó az írta:
Bezzeg a mi időnkben nem volt TikTok és tovább tartott a buli
Sok hülye… Néhány követő miatt ránk hozza a bajt!
- mondta egy harmadik. A tuningosok tisztában voltak azzal, hogy többen élőznek, emiatt hibáztatják is őket. Ám köztük vannak olyanok is, akik a versenyen azt hangoztatták, hogy ha nem tudnak ellátogatni a versenyre, akkor csak az „tartja életben őket”, hogy nézhetik otthonról.

Ha biztonságossá tennék, már nem lenne ilyen népszerű?
Lapunknak korábban beszámolt egy bennfentes, aki többször részt is vett az illegális futamon. Elmondta, hogy szerinte is nagyon élvezhető a rendezvény, de annak érdekében, hogy ne történjen baleset, keretet kellene adni a egésznek.
- A cikk megjelenése óta több résztvevővel is beszéltem, ők azt mondják, hogy ha biztonságossá tennék, tehát a nézőket is kordon mögé zárnák, valamint az autósokat is szabályosan versenyeztetnék, akkor már nem lenne „ugyanolyan” a hangulata az egésznek. Bár ezt először ki kellene próbálni, de egyelőre senki sem tervezi, hogy felkarolja a tuningosokat - mondta.
Íme a helyszínen készült videónk:






