RETRO RÁDIÓ

A háborút pártolja a baloldal

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 06. 04. 19:50

Feladatot teljesítenek.

A dollárbaloldal régóta próbálja belesodorni Magyarországot a szomszédunkban zajló háborúba, nemrég pedig a korrupt brüsszeli vezetéssel közösen egy Magyarországot elítélő állásfoglalást fogadtak el. A dollárbaloldal minden esetben jelzi Brüsszelnek és Amerikának, hogy amennyiben ők kerülnének hatalomra, abban a pillanatban hadviselő féllé válna Magyarország. Legutóbb Horn Gábor, Karácsony Gergely volt főnöke és Gyurcsány Ferenc államtitkára az ATV-nek nyilatkozva beszélt arról, hogy Magyarország a NATO és az Európai Unió tagjaként hadban áll Oroszországgal. Ezzel Karácsony Gergely korábbi mondatát erősítette meg, amikor a baloldali főpolgármester arról beszélt, hogy "éppen háborúban állunk azzal az országgal, amely beszállítója volt ennek a metróbeszerzésnek". Tehát teljesen egyértelmű, hogy Brüsszel az európai uniós forrásokkal kívánja kizsarolni, hogy Magyarország belépjen a háborúba, de az is céljuk, hogy az a dollárbaloldal kerüljön hatalomra, amely mindenben engedelmeskedik a korrupt brüsszeli vezetésnek.

Nem telik el úgy hét Brüsszelben, hogy ne foglalkoznának Magyarországgal, ahelyett, hogy a lényeges kérdésekről, például az elhibázott szankciókról tárgyaljanak. Hazánk az egyetlen európai ország a Vatikánon kívül, amely továbbra is következetesen kitart a békepárti álláspontja mellett, és nem hajlandó beállni a háborút támogatók sorába. Most már nem titok, hogy

MINDEN TÁMADÁS MÖGÖTT, AMELYET INDÍTANAK MAGYARORSZÁG ELLEN, AZ ÁLL, HOGY MEG AKARJÁK VÁLTOZTATNI A MAGYAR BÉKEPÁRTI ÁLLÁSPONTOT.

Ami döbbenetes, hogy a dollárbaloldal készségesen segíti a brüsszeli hadjáratot a külföldről nekik juttatott guruló dollárokért cserébe. Tehát a dollárbaloldal a külföldről, főként Soros Györgytől kapott guruló dollárokért cserébe nemcsak elárulja saját hazáját, hanem még készségesen segíti is a brüsszeli bürokratákat abban, hogy támadják Magyarországot. A céljuk az, hogy háborúba sodorják Magyarországot, és minél következetesebben képviseli a kormány azt, hogy nem vagyunk háborúpártiak, a baloldal Brüsszellel karöltve annál durvább támadásokat intéz ellenünk és helyezi nyomás alá a kormányt.

Gyurcsány volt államtitkára is uszításba kezdett

Legutóbb elképesztő háborús uszítással állt elő a dollárbaloldal. Most éppen Karácsony Gergely volt főnöke, Horn Gábor mondta azt, hogy Magyarország igenis háborúban áll Oroszországgal. Az ATV-nek nyilatkozva beszélt arról, hogy

MAGYARORSZÁG A NATO ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TAGJAKÉNT HADBAN ÁLL OROSZORSZÁGGAL.

 

Horn azt mondta:

a magyar kormány egyszerűen nem mond igazat, mikor azt mondja, hogy nincs – idézőjelben – hadban az oroszokkal, hiszen a NATO tagjaként, az Európai Unió tagjaként két olyan szövetség részesei vagyunk, akik teljesen egyértelműen állást foglalnak ebben a kérdésben, és az ukrán elnyomott nép mellett szólnak.

 

A tutyimutyi Karácsony is hirtelen határozott lett, amikor a háború került szóba

Horn Gáborhoz hasonlóan Karácsony Gergely is arról beszélt nemrég, még az M3-as metró felújítása kapcsán, hogy

éppen háborúban állunk azzal az országgal, amely beszállítója volt ennek a metróbeszerzésnek.

 

Ez a kijelentés Karácsony esetében sem elszólás volt, hiszen még a műsorvezető ellenkezésére is

HATÁROZOTTAN KIÁLLT AMELLETT, HOGY HÁBORÚBAN VAGYUNK. EZ AZÉRT IS SZOKATLAN, MERT KARÁCSONY MINDIG ELBIZONYTALANODIK ÉS MEGIJED A VISSZAKÉRDEZÉSEKTŐL. AZ, HOGY MOST ILYEN HATÁROZOTT VOLT, EGYÉRTELMŰEN BIZONYÍTOTTA, HOGY ELŐRE BETANULT SZÖVEGET MONDOTT: NYILVÁNVALÓ, HOGY A HÁBORÚPÁRTI ÁLLÁSPONTTAL MEG KELL SZOLGÁLNI A GURULÓ DOLLÁROKAT.

 

Tordai Bence is uszít

Már a háború kitörésekor világossá vált, hogy a baloldal háborúpárti és belesodorná az országot a borzalmas fegyveres konfliktusba. A guruló dollárokkal kitömött baloldal folyamatosan azt harsogja, amit a brüsszeli és az amerikai szponzorok elvárnak. Ez pedig nem más, mint Magyarország belekényszerítése a fegyverszállításokba és a több mint egy éve pusztító háborúba. Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa például azt mondta tavaly áprilisban, hogy

itt lenne a legfőbb ideje, hogy Magyarország megkezdje a direkt fegyverszállításokat.

Tordai később is megerősítette ezt, újra kijelentette, hogy fegyvereket kellene szállítanunk Ukrajnának, ahogy „mindenki" teszi. Ezt követően ismét megerősítette, hogy a dollárbaloldal mindenképp fegyvereket küldene Ukrajnába. Idegesen a következőket mondta Bohár Dániel riporter kérdésére:

 

"AHOGY MINDEN TISZTESSÉGES ORSZÁG KÜLD FEGYVEREKET UKRAJNÁNAK, ÚGY MAGYARORSZÁGNAK IS KÉNE".

 

Gyurcsány is a háború pártján

Korábban Gyurcsány Ferenc szintén egyértelművé tette háborúpárti álláspontját, szerinte ugyanis
 

pocsék ember, aki nem hal meg Ukrajnáért.

A háború egyéves évfordulóján pedig

SZÉGYENLETESNEK NEVEZTE A KORMÁNY BÉKEPÁRTISÁGÁT, ÉS LÉNYEGÉBEN A FEGYVERES KONFLIKTUS FOLYTATÁSÁT NÉPSZERŰSÍTETTE.

Összejátszanak Brüsszellel

Az Európai Parlament magyarellenes zöld párti képviselője, Gwendoline Delbos-Corfield teljesen egyértelműen elmondta szerdán, hogy

 

AZÉRT VENNÉK EL MAGYARORSZÁGTÓL AZ UNIÓS ELNÖKI POSZTOT, MERT A MAGYAR KORMÁNY BÉKEPÁRTI ÁLLÁSPONTOT KÉPVISEL.

A magyar dollárbaloldal készségesen segíti ezt a hadjáratot a külföldről nekik juttatott guruló dollárokért cserébe. A Momentum európai parlamenti képviselője, Cseh Katalin, és a német zöld párti Daniel Freund volt az előterjesztője annak az állásfoglalás-tervezetnek, amely el akarja venni Magyarországtól a 2024-es uniós soros elnöki tisztet.

A HATÁROZATOT CSÜTÖRTÖKÖN NEMCSAK BETERJESZTETTÉK, HANEM EL IS FOGADTÁK.

 

Ismét elítélték Magyarországot

Arról is írtunk, hogy az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő állásfoglalást, amely egy újabb szintre emeli a brüsszeli zsarolást. Ezzel próbálnak meg nyomást helyezni hazánkra annak érdekében, hogy a kormány változtassa meg békepárti álláspontját. Brüsszel célja, hogy Magyarország behódoljon és teljesítsen minden egyes követelést. A szavazás legdöbbenetesebb eleme az volt, hogy Marc Tarabella belga EP-képviselő is szavazhatott, természetesen Magyarország ellen. Tarabellát az Európai Parlament korrupciós botránya miatt tartóztatták le, nemrég engedték ki az előzetes letartóztatásból házi őrizetbe - és a velejéig korrupt brüsszeli politikus a korrupciós helyzetre hivatkozva szavaz Magyarország ellen. 

A kormány kiáll békepárti álláspontja mellett

A Fidesz szerint a baloldali háborúpárti nyomásgyakorlás folyamatos, de a kormánypártok nem fogják hagyni, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba

- erről már Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt csütörtöki videónyilatkozatában. A kormánypárti politikus azt mondta: még "fel sem ocsúdtak a megdöbbenésükből" azután, hogy Karácsony Gergely bejelentette, hogy Magyarország már hadban áll, Szelényi Zsuzsanna volt baloldali képviselő, a "Soros Egyetem jelenlegi programigazgatója" már arról győzköd mindenkit, hogy a háborúból egyszerűen nem maradhatunk ki. Hozzátette: Európából pedig a jól ismert magyarellenes, brüsszeli háborús uszító, Daniel Freund csatlakozott ehhez az állásponthoz egy nyilatkozattal.

A háborúpárti nyomásgyakorlás tehát folyamatos, a Soros-hálózat szócsövei már csak ilyenek: szerintük a béke egyszerűen nem választható, ezért továbbra sem hajlandók beletörődni abba, hogy Magyarország békepárti

- fogalmazott Hollik István. Hangsúlyozta:

A HÁBORÚ SZÓLISTÁI TOVÁBBRA SEM TETTEK LE ARRÓL, HOGY BELESODORJÁK MAGYARORSZÁGOT A HÁBORÚBA.

Viszont mi nem akarunk háborút. Békét akarunk, ezért nem hagyjuk magunkat

- hangoztatta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Nem szavazták meg a békepárti határozatot

Arról se feledkezzünk meg, hogy a dollárbaloldal nem támogatta a kormány által benyújtott békepárti nyilatkozatot sem. Ezt Dömötör Csaba parlamenti államtitkár foglalta össze az alábbi videóban.

Kampányt indít a Fidesz

A dollárbaloldal a kezdetektől fogva a háború pártján áll, hogy teljesítse a guruló dollárokért cserébe kiszabott feladatát. Többször kiderült, hogy magyar katonákat és fegyvereket küldenének a háborús övezetbe. Pedig a felmérésekből ők is tudhatják, hogy a magyarok döntő többsége a béke és a magyar kormány mellett áll. Mivel a baloldal minden nap egyre erőteljesebben teszi nyilvánvalóvá a háborúpárti hozzáállását, ezért a Fidesz bejelentette azt, hogy kampányt indít azért, hogy megmutassa, mire is készül a háborúpárti baloldal, és hogy milyen következményei lennének a totális háborúnak.

ABBAN MÁR CSAK REMÉNYKEDNI LEHET, HOGY MIELŐBB ÉSZHEZ TÉR A MAGYAR BALOLDAL, ÉS VÉGRE A BÉKE PÁRTJÁRA ÁLL.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.