RETRO RÁDIÓ

A dollárbaloldal bármit megtenne a pedagógusbéremelés megakadályozásáért

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 06. 16. 22:52

Közben 5-6 milliót keresnek.

Abban bíznak a baloldali politikusok, hogy a hazánknak járó uniós források visszatartásával olyan szintű politikai elégedetlenséget tudnak előidézni, ami a politikai erőviszonyokat átbillentheti a baloldal javára – jelentette ki Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban. A Nézőpont Intézet elemzője arról is beszélt, hogy a baloldali politikusok azoknak a pedagógusoknak is meg akarják akadályozni a béremelését, akik egyébként kormánykritikus szavazók. Rotyis Bálint azt is hangsúlyozta, hogy miért akarta a baloldal felhasználni a diákok és pedagógusok ügyét politikai haszonszerzés miatt.

A pedagógusok béremelése már rég elindulhatott volna, ha a baloldal politikusai nem akadályozzák meg, hogy Magyarország megkapja a neki járó uniós forrásokat. Miért dolgoznak a saját hazájuk és a magyar pedagógusok ellen, amikor egyébként azt a látszatot keltik, hogy mellettük állnak?

A baloldali pártok már a 2022-es választás alkalmából bebizonyították, hogy a választási győzelmet külföldi segítséggel próbálják elérni.

ABBAN BÍZNAK A BALOLDALI POLITIKUSOK, HOGY A HAZÁNKNAK JÁRÓ UNIÓS FORRÁSOK VISSZATARTÁSÁVAL OLYAN SZINTŰ POLITIKAI ELÉGEDETLENSÉGET TUDNAK ELŐIDÉZNI, AMI A POLITIKAI ERŐVISZONYOKAT ÁTBILLENTHETI A BALOLDAL JAVÁRA.

Ennek a célnak az elérése érdekében, miközben álszent módon úgy tesznek, mintha kiállnának a pedagógusok mellett, addig Brüsszelben keményen dolgoznak azon, hogy Magyarország lehetőleg soha ne jusson hozzá az uniós forrásokhoz. Ez a fajta politika végtelenül erkölcstelen, hisz úgy próbál a baloldal erősödni, hogy közben a magyaroknak okoznak károkat.

SZERENCSÉRE A MAGYAR EMBEREK ÁTLÁTTAK EZEN AZ ÁLSZENT, ERKÖLCSTELEN POLITIKÁN, ÍGY A KORMÁNYPÁRTOKKAL SZEMBENI ELÉGEDETLENSÉGNEK NINCSEN JELE A MAGYAR TÁRSADALOMBAN.

 

Dobrev Klára, Molnár Csaba, Cseh Katalin, Donáth Anna, Ara-Kovács Attila, Gyöngyösi Márton, Rónai Sándor és Ujhelyi István – ezek a baloldali képviselők havi 5-6 millió forintos fizetésért bevallottan azért dolgoznak Brüsszelben, hogy a magyar pedagógusok ne kapják meg a béremelést és ne kereshessenek 800 ezer forintot – mondta korábban Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő. Hogyan minősíthető a baloldali képviselők viselkedése? Mi a céljuk?

A kormány felismerte, hogy a pedagógusok jóval magasabb fizetést érdemelnének meg az eddigiekhez képest, de a baloldal ezt a lehetőséget is el akarja venni a pedagógusoktól.

A BALOLDALI POLITIKUSOK TEHÁT AZOKNAK A PEDAGÓGUSOKNAK IS MEG AKARJÁK AKADÁLYOZNI A BÉREMELÉSÉT, AKIK EGYÉBKÉNT KORMÁNYKRITIKUS SZAVAZÓK.

 

Ez a fajta politizálás nemcsak erkölcstelen, hanem rendkívül antidemokratikus is, hisz a képviselő elsődleges feladata, hogy saját szavazóinak érdekét képviselje. Azaz még a saját szavazóiknak is hajlandóak komoly anyagi károkat okozni, csakhogy az önös politikai céljaikat valahogy elérjék. Bár a céljuk továbbra is az, hogy bármi áron megbuktassák a jelenlegi kormányt, de jól láthatóan ez a stratégia nem működik.

A MAGYAROK LÁTJÁK AZT, HOGY A BALOLDALI KÉPVISELŐK NEM TESZNEK MÁST, MINT NAPRÓL NAPRA SAJÁT NEMZETÜKNEK OKOZNAK KÁROKAT.

Gyurcsányné szerint a visszatartott EU-s pénzek már Magyarországon lennének, ha a férje által a háttérből irányított dollárbaloldal lenne kormányon. Mire játszik a baloldal, miért nyilatkoznak ilyesmit?

GYURCSÁNY FERENC A MAI NAPIG NEM TUDTA FELDOLGOZNI, HOGY A MAGYAROK EGYSZER MÁR ELZAVARTÁK A HATALOMBÓL, ÍGY MOST FELESÉGÉVEL KARÖLTVE IGYEKSZIK VISSZAKERÜLNI A HATALOMBA. ENNEK ÉRDEKÉBEN PRÓBÁLJÁK AZT ELÉRNI, HOGY BRÜSSZEL CSAK AKKOR KEZDJEN EL UTALNI, HA ELŐBB KORMÁNYVÁLTÁSRA KERÜL SOR.

Ennek a stratégiának az eredményessége két szempontból is kétséges. Egyrészt a kormány kompromisszumkészséget mutat a tárgyalások alatt, és minden vitatott ügyben az észszerű javaslatokat átülteti a hazai jogszabályi keretbe. Amennyiben ezt Brüsszel nem hajlandó a közeljövőben elismerni, azzal csak magukat teszik nevetségessé, hisz onnantól kezdve a már most is sokak által vitatott jogállamisági eljárásról világosan ki fog derülni, hogy nem több, mint egy politikai bunkósbot, és valójában semmi köze a joghoz.

Továbbá mióta az Orbán-kormány van hatalmon, az uniós források is jobban hasznosulnak a magyar gazdaságban. 2010 óta a magyar gazdaság a kihívások ellenére is egy felzárkózó pályán mozog, míg Gyurcsányék idején mindenki lehagyott minket.

Molnár Csaba, a Gyurcsány-párt egy másik, milliókat kereső EP-képviselője nem átallott olyan kijelentést tenni, miszerint neki „hazafias kötelessége" megakadályozni az uniós pénzek Magyarországnak való kifizetését. Miközben maguk akadályozzák a pénzek kifizetését, miért hergelnek a kormány ellen?

Nemcsak hazafiatlan, hanem egyenesen magyarellenes kijelentést tett Molnár Csaba, amiben a legszörnyűbb, hogy erre még büszke is.

A GYURCSÁNY-PÁRT EGY RENDKÍVÜL SZÉLSŐSÉGES PÁRT, AHOL A JOBBOLDAL ÉS A NEMZETI OLDAL IRÁNTI GYŰLÖLET ÉS MEGVETÉS OLYAN ERŐS, HOGY MÉG SAJÁT HAZÁJUKNAK IS BÜSZKÉN OKOZNAK KÁROKAT.

Molnár Csaba ennek a szélsőséges politikai tábornak és a külföldi megbízóiknak politizál. Ez a szintű szélsőséges magatartás még a baloldali szavazók többségének sem szimpatikus, jól mutatják ezt a közvélemény-kutatások is, hisz a Gyurcsány-párt még a vállaltan baloldali szavazók felét sem tudja integrálni. A DK ezzel a politizálással legfeljebb az ellenzék legerősebb pártja tud lenni, de a kormánypártokat megszorongatni már nem tudja.

Ugyanezek a politikusok erőszakos tüntetéseket szerveznek, gyerekek és fiatalkorúak bevonásával, újabb és újabb politikai színészek porondra állításával. Mit árul el a baloldal stratégiájáról a tüntetések szervezése, és miért fulladtak ki ezek?

Az elmúlt időszak tüntetéseinek már semmi közük nem volt az oktatásügyhöz, és nem tanárok vagy diákok, hanem politikusok, aktivisták és a dollármédia képviselői vettek részt rajtuk.

EZEKNEK A TÜNTETÉSEKNEK A CÉLJA A RENDŐRI ERŐSZAK KIPROVOKÁLÁSA VOLT, AZÉRT, HOGY A NEM LÉTEZŐ ELNYOMÁS LÁTSZATÁT MEG TUDJÁK SZELLŐZTETNI BRÜSSZELBEN.

Ugyan néhány gyermeket sikerült a baloldalnak becsapnia és belőlük erőszakos politikai aktivistát nevelni, akiket majd eldobnak, ha már nem lesz szükség rájuk, de a magyar társadalom nem híve a mesterségesen gerjesztett politikai erőszaknak. Ennek köszönhetően egyre kevesebben vannak ezeken a tüntetéseken, és még a dollármédiának is rettentően erőlködnie kell ahhoz, hogy hírt generáljanak ezekből a 10-20 fős tüntetésekből.

BÁR A LASSAN TÖRPEPÁRTTÁ ZSUGORODÓ MOMENTUM PRÓBÁLJA EZEKET A KÉTSÉGBEESETT AKCIÓKAT ÉLETBEN TARTANI, DE ÉRDEMES LENNE MEGÉRTENIÜK, HOGY ERRE AZ INTELLEKTUÁLISAN KIÜRESEDETT, A NEMZETI ÉRDEKEKKEL ÉS A MAGYAR TÁRSADALOM AKARATÁVAL ELLENTÉTES POLITIKÁRA NINCS IGÉNY MAGYARORSZÁGON.

A pedagógusok béremelése már rég elindulhatott volna, ha a baloldal politikusai nem akadályozzák meg, hogy Magyarország megkapja a neki járó uniós forrásokat - mondta Nacsa Lőrinc szerdán az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője kifejtette: minden idők legnagyobb pedagógusokat érintő béremelése jöhet, az ezt megalapozó törvény már a parlament előtt van.
Most már csak arra várnak, hogy Brüsszel fizesse ki végre a Magyarországnak jogosan járó uniós forrásokat - jegyezte meg Nacsa Lőrinc. 

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője, miniszteri biztos

FORRÁS: MTI/SOÓS LAJOS

Rámutatott: a pedagógusok, a tanárok béremelése már rég elindulhatott volna, ha a baloldal politikusai nem akadályozzák meg, hogy Magyarország megkapja a neki járó forrásokat.A baloldal politikusai azonban nyíltan hirdetik: azért dolgoznak Brüsszelben és itthon is, hogy ezt megakadályozzák- közölte.

Erről nyíltan és büszkén beszélt Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Donáth Anna is, ők maguk mondják, azért dolgoznak, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós forrásokat - idézte fel a KDNP-s politikus, aláhúzva:A BALOLDAL BRÜSSZELI KÉPVISELŐI EZÉRT MINDENT MEG IS TESZNEK, KÖZREMŰKÖDNEK A MAGYARORSZÁG ELLENI TÁMADÁSOKBAN, SŐT SZERVEZIK IS AZOKAT.

Dobrev Klára, Molnár Csaba, Cseh Katalin, Donáth Anna, Ara-Kovács Attila, Gyöngyösi Márton, Rónai Sándor és Ujhelyi István - ezek a baloldali képviselők havi 5-6 millió forintos fizetésért bevallottan azért dolgoznak Brüsszelben, hogy a magyar pedagógusok ne kapják meg a béremelést és ne kereshessenek 800 ezer forintot - mondta Nacsa Lőrinc.

A KDNP frakciószóvivője kiemelte: más baloldali képviselők pedig szervezik és irányítják is a gyakran erőszakig fajuló itthoni akcióikat.

"Ez felháborító, ez szégyenteljes" - értékelt, hozzátéve: ezzel szemben az új pedagóguséletpálya-törvény megalapozza a pedagógusok további jelentős béremelését.



 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.