Létrehozva: 2023.05.18.

Kievet folyamatos orosz légitámadások érik

A levegőből támad Oroszország.

Ukrajna fővárosát a levegőből támadja Oroszország, Kijev polgármestere szerint ez már a kilencedik támadás ebben a hónapban – írja a BBC.

Miközben több robbanásról érkeztek jelentések a fővárosból, Vitalij Klicsko azt mondta, hogy az egyik kerületben keletkezett tüzet a lehulló törmelék okozta.

Klicsko a közösségi oldalán azt írta: „A főváros elleni támadás folytatódik. Ne hagyják el az óvóhelyeket a légiriadó alatt!”.

A Kinzsal orosz hiperszonikus rakétarendszer május 16-i csapása megerősített adatok szerint eltalálta és teljesen megsemmisítette az amerikai gyártmányú Patriot föld-levegő rakétarendszer egy többfunkciós radarállomását és öt indítóállását – közölte szerda este az orosz védelmi minisztérium.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kedden, a napi hadijelentést ismertetve még azt mondta, hogy a Kinzsal-rakétacsapás egy Patriot légvédelmi rakétarendszert semmisített meg.

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) ezzel kapcsolatban az AFP francia hírügynökséget szerda este arról tájékoztatta, hogy egy Ukrajnának leszállított Patriot rendszer megsérült, de működőképes, és folyik a károk felmérése, amelyeket egy, „a közelben lezuhant, azonosítatlan lövedék okozott”.

A Patriot típusú amerikai légvédelmi rakétarendszert nem lehet egy csapással megsemmisíteni, még akkor sem, ha Kinzsal rakétát lőnek ki rá – jelentette ki Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy szerdai tévéműsorban.

A szóvivő ezzel cáfolta Igor Konasenkov altábornagynak, az orosz védelmi minisztérium szóvivőjének azt a keddi kijelentését, amely szerint egy Patriot típusú amerikai légvédelmi rakétarendszert semmisített meg az orosz erők Kinzsal hiperszonikus rakétarendszerének precíziós csapása Kijevben. Szavai szerint kedden az ukrán hadvezetés még nem akarta kommentálni ezt a bejelentést, mint ahogy Konasenkov korábbi „hazugságaira” sem reagáltak ukrán részről. „Ha annyi repülőgépünk lenne, amennyit állítólag az oroszok megsemmisítettek, már valószínűleg megnyertük volna ezt a háborút” – jegyezte meg Ihnat.

Kifejtette, hogy a Patriot olyan rendszer, amelynek része egy parancsnoki állás, ahonnan a harci szolgálatot teljesítő legénység figyeli a légi célpontokat és információkat kap a felelősségi körében lévő helyzetről, így a légi célpontokról is. A rendszer kézi, félautomata és automatikus üzemmódban is működhet. „A Patriot automatikus működési módja az, amely lehetővé teszi a légi célpontok lelövését emberi beavatkozás nélkül, mint ahogy az kedden is megtörtént” – tette hozzá.

Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes a Telegramon azt írta, hogy az elmúlt egy hónap alatt az orosz erők fokozták az orosz határ menti régiók, Csernyihiv, Szumi és Harkiv megyék elleni légi és tüzérségi támadásokat. „Az elmúlt héten, azaz május 8-16. között az orosz csapatok 162-szer lőtték ezeket a területeket, a legtöbbször, 110 alkalommal Szumi megyét” – írta. Szavai szerint az orosz hadsereg az ország polgári lakosságának ágyúzása mellett tüzérségi és légicsapásokkal igyekszik folyamatosan feszültségben tartani az ukrán csapatokat a határ menti területeken, és megakadályozni azok más irányú bevetését.

Szerhij Nyikiforov, az ukrán elnök sajtótitkára megerősítette az Ukrajinszka Pravda hírportálnak, hogy Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán államfőnek május 13-i telefonbeszélgetésükkor azt mondta, hogy Ukrajnába szeretne látogatni egy több afrikai országból álló küldöttség tagjaként. „Ukrajna elnöke üdvözölte ezt a békekezdeményezést. Volodimir Zelenszkij kész a magas rangú vendégeket fogadni Ukrajnában, meghallgatni javaslataikat, megvitatni velük az ukrán békeképletet, és megkérni őket, hogy csatlakozzanak annak megvalósításához” – mondta a sajtótitkár.

Ramaphosa egy keddi sajtótájékoztatóján közölte: telefonon beszélt Zelenszkijjel, és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Állítása szerint mindketten beleegyeztek abba, hogy tárgyaljanak egy lehetséges béketervről afrikai vezetőkkel. Azt mondta, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború lázárására irányuló dél-afrikai béketervet támogatják Szenegál, Uganda és Egyiptom vezetői is, a kezdeményezésről pedig tájékoztatták az ENSZ-főtitkárt, az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát.

Rishi Sunak brit miniszterelnök és Mark Rutte holland kormányfő megállapodott arról, hogy „nemzetközi vadászgép-koalíciót” hoznak létre, így támogatva Ukrajnát a háborúban. A két kormányfő ezt kedden, az Európa Tanács csúcstalálkozóján jelentette be az izlandi Reykjavíkban.

London és Hága a tervek szerint régebbi fejlesztésű – de a harci manőverezésre remekül alkalmas –, amerikai fejlesztésű F–16-os katonai repülőgépeit bocsátja Kijev rendelkezésére.

Emellett segítenek az ukrán vadászpilóták elméleti és gyakorlati kiképzésében is.

Egymás után érik a légitámadások az ukrán városokat – a dél-ukrajnai Mikolajiv kikötővárosába szerda hajnalban csapódtak be az orosz rakéták. Közben szerda éjfélkor lejár az az egyezség, ami alapján elhagyhatták a kikötőket az ukrán gabonát szállító hajók. Oroszország pedig komoly feltételeket szabott ahhoz, hogy ezután is garantálja a szállítmányok biztonságát.

A vészvillogók halvány fényében is jól látszott: óriási a pusztítás a dél-ukrajnai Mikolajiv kikötővárosában. Szerda hajnalban érte orosz rakétatámadás a várost. A polgármester tájékoztatása szerint egy ipari létesítményt, egy bevásárlóközpontot, egy japán autókereskedést és lakóházakat is találat ért.

Csak napfelkelte után tudták felmérni a károkat. A bevásárlóközpont egyik oldalán az összes ablak betört és szerkezetileg is komoly károk keletkeztek. Totálkárosra törtek a környéken várakozó autók és kisteherautók. Több üzlethelyiség megsemmisült. A bevásárlóközpont tulajdonosa azt mondta: már épp úgy tűnt, hogy normalizálódik a helyzet, amikor a támadás történt.

„Az élet szép lassan kezdett hozzánk visszatérni, az emberek újra szállingózni kezdtek. Most újra kell kezdenünk mindent”

– panaszolta az üzletember.

Egy lakóház is súlyosan megrongálódott. Egy fala beomlott, több lakás lakhatatlanná vált.

Az ablakkereteket kicsavarta a helyükről a lökéshullám. Mi már ágyban voltunk, kész csoda, hogy túléltük” – nyilatkozta egy nő.

Vitalij Kim, a helyi katonai adminisztráció vezetője szerint az oroszok azért bombázzák épp most a Fekete-tenger parti kikötővárost, hogy megnehezítsék az ukrán gabonafélék Ukrajnából való kijutását.

Szerdán hagyta el ugyanis az utolsó teherhajó Ukrajna kikötőit. A barbadosi felségjelzésű uszály 30 ezer tonna kukoricával indult Törökország felé. Belátható időn belül nem indul újabb tengeri gabonaszállítmány Ukrajnából,

csütörtökre virradóra ugyanis lejár az azt lehetővé tevő úgynevezett gabonaegyezmény.

Oroszország egy sor követelést támasztott az ENSZ felé az egyezmény meghosszabbításának feltételeként. Elvárják többek között az Orosz Mezőgazdasági Bank visszavételét a SWIFT nemzetközi hálózatba és a mezőgazdasági eszközök exportitilalmának feloldását. A követelések azonban a határidő napjáig nem teljesültek.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírói kérdésre szerdán közölte, még nem született döntés a fekete-tengeri gabonakereskedelem jövőjét illetően.

Jelzésértékű azonban, hogy épp a gabonaegyezmény lejártának napján jelentette be Vlagyimir Putyin orosz és Ebrahim Raiszi iráni elnök: megépítik azt a vasútvonalat, ami lehetővé teszi a fekete- és földközi-tengeri kereskedelmi útvonalak megkerülését. Az úgynevezett Észak-Dél Közlekedési Folyosó Szentpétervárt kötné össze Indiával. A Kaszpi-tengeri teherforgalmat egy iráni vasútvonal juttatná el az Arab-öbölbeli kikötővárosokba.

Végre megvalósítjuk az ötletet, ami immár 20 éves múltra tekint vissza. 162 kilométer hosszú vasútvonalat építünk az iráni Rast és Asztara között. Ez a rövidnek tűnő szakasz fogja lehetővé tenni az észak-dél útvonal zavartalan forgalmát” – mondta Vlagyimir Putyin.

Szakértők figyelmeztetnek: az észak-déli útvonal akár a kínai Egy Övezet Egy Út kezdeményezéssel is felveheti a versenyt,

ugyanis nem csak Oroszországgal, hanem a teljes közép-ázsiai régióval is összekapcsolhatja a világ legnépesebb országát, Indiát és Délkelet-Ázsia feltörekvő gazdaságait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában