POLITIK

Szerző Ripost

3 hónapja

Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést

Jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.

Kiemelte: háborús időkben olyan költségvetésre van szükség, amely garantálja hazánk biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést. Ezért a jövő évi büdzsé fókuszában a rezsivédelem és a honvédelem megerősítése áll.

A pénzügyminiszter azt mondta: háborús időkben kiemelten fontos a stabilitás és a tervezhetőség, ezért a 9 éve bevezetett gyakorlat szerint még nyáron az Országgyűlés elé terjesztették a következő évi költségvetést.

Így a családok, a gazdasági szereplők és intézmények jó előre megismerhetik a kormány jövő évre vonatkozó szándékait és tervezett lépéseit. Kiemelte: olyan költségvetést terveztek, amely számol a ma ismert veszélyekkel, azok között is elsősorban a háború elhúzódásával.
A legfőbb feladatnak a korábban elért eredmények megvédését, fenntartását nevezte.

A tervezetet május 19-én átadták a Költségvetési Tanácsnak, amely támogatta azt, és megerősítette, hogy egyetért a hiány és az államadósság csökkentésével.

A testület néhány kockázatot megjelölt, amelyet a kormány mérlegelt, a javaslat tehát benyújtható az Országgyűlésnek, amely azt akár már július 7-én el is fogadhatja – mondta a miniszter.

A főbb számokról szólva Varga Mihály elmondta: folytatódhat az elmúlt évtizedben látott gazdasági felzárkózás, 2,9 százalékra csökkentik a hiányt, a GDP 66,7 százalékára javítják az államadósság szintjét, és 6 százalék körüli szintre szorítják az inflációt. Jövőre 4 százalék körül alakulhat a GDP növekedése, amely meghaladja az uniós átlagot.

Azzal számolnak, hogy sikerül megvédeni a 4,7 millió körüli foglalkoztatottsági szintet és a 4 százalék körüli munkanélküliséget – ismertette. Megőrzik a rezsivédelmi alapot, amely több mint 1360 milliárd forinttal segíti a családok, az állami és önkormányzati szervek, vállalatok energiaszámláinak kifizetését. Ezzel a rendszerrel Európa legalacsonyabb rezsijét tudják biztosítani jövőre is – hangsúlyozta a miniszter.

Az Európai Bizottság (EB) rezsicsökkentés eltörlését sürgető javaslatáról azt mondta, a testületnek nincs olyan jogosítványa, amely alapján megszüntethetné a magyar rezsicsökkentést. „Az EB-nek nincs hatása a kormány rezsicsökkentési elképzelésére, a rezsicsökkentés marad” – szögezte le.

A jövő évi büdzsében a honvédelmi alap kerete közel 1310 milliárd forint, a honvédelmi kiadások meghaladják a GDP 2 százalékát. A honvédelemre fordítható források jövőre 1796 milliárd forintot tesznek ki, ami 401 milliárdos többlet 2023-hoz képest – mondta Varga Mihály.

Rendvédelemre és a közbiztonság fejlesztésére 1309 milliárd forint jut, ez nagyjából 167 milliárd forinttal több az ideinél.

Európa legnagyobb családtámogatási rendszerét megőrzik a 2024-es költségvetéssel – hangsúlyozta, jelezve: jövőre 3307 milliárd forint jut a családok támogatására. 2010 óta több mint 3,5-szeresére emelték a családok támogatását, amely arányaiban Európában a legmagasabb, a GDP 3,9 százaléka – hívta fel a figyelmet.

Kiemelte: jövőre is biztosítják a nyugdíjak értékállóságát, 6542 milliárd forintot tesz ki a nyugellátások kiadása, ez 392 milliárd forinttal több az ideinél. További 20,5 milliárd forint jut majd a nyugdíjprémiumra, (3,5 százalékot meghaladó GDP-növekedés esetén), a 13. havi nyugdíjak kifizetésére pedig 449 milliárd forint áll rendelkezésre.

Oktatásra 3434 milliárd forintot szánnak, egészségügyre 3225 milliárd forintot, előbbi 629 milliárd forinttal, utóbbi 424 milliárd forinttal több a 2023-as összegnél.

Az oktatási-egészségügyi többletkiadások egy része a pedagógusok és ápolók béremelését szolgálja. Az uniós források megérkezésével 20 százalékos lehet a pedagógusok béremelésének mértéke, ha a még nyitott kérdéseket az uniós szervekkel le tudják zárni – emelte ki a tárcavezető.

Jövő év tavaszától az egészségügyi szakdolgozók bére eléri majd az orvosok átlagbérének 37 százalékát. A honvédek, rendőrök fizetésemelését, valamint a még nem ismert garantált bérminimum, és minimálbér-emelés fedezetét is biztosítja a költségvetés – ismertette a miniszter.
Kitért arra, hogy 2024-től megkezdik az extraprofit-adó kivezetését is. A központi tartalék 220 milliárd forint lesz.

A pénzügyminiszter kérdésre közölte: a jegybank várható veszteségét az MNB szakértőivel egyeztetve határozzák meg. A rezsivédelem lassabban fut ki a rendszerből, mint amit a napi árváltozások indokolnának.

A különadók 2022-es bevezetésekor jelezték, hogy ezek átmenetiek lesznek, 2024-ben elindul a kivezetésük, a bankok, gyógyszergyártók, energiaszolgáltatók esetében a felére csökkentik jövőre a terheket – ismertette.

Varga Mihály elmondta, hogy az adótörvényeket várhatóan egy hét múlva nyújták be. Kövér László az Országgyűlés elnöke elmondta: a költségvetés általános vitája június 13. és 15. között zajlik majd. A részletes vita június 20-23. között lesz, az egységes javaslat benyújtására július 2-án kerül sor. Július 7-én pénteken lesz a zárószavazás. Hozzátette: ezzel a rendkívüli nyári ülés is befejeződik.

Az elektronikusan benyújtott törvényjavaslat már elérhető az Országgyűlés honlapján.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nincs menekvés, embertelen, gyilkos forróság jön

origo.hu

Kár volt a bikini a Baywatch sztárjára, így is kilátszik mindene - kép

borsonline.hu

Messi a frászt hozta Beckhamre: máris elvágyik Miamiból

ripost.hu

Döbbenet: kocsikat zúzott le, közben barátnőjét is megverte a szentendrei ámokfutó

magyarnemzet.hu

Holttestet találtak Újpesten, a Polgármesteri Hivatalnál

origo.hu

Újabb utazásra vitte gazdag barátja Berki Mazsit

mindmegette.hu

Nátha, megfázás ősszel – mit tehetünk, hogy ne legyen beteg a gyerek?

she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a tanévkezdés miatti stressz(x)

life.hu

Minden létező gyógymódot kipróbáltál, időről időre mégis visszatér?

origo.hu

Így gondoskodik a legnehezebb időszakban is vásárlóiról a Lidl(x)

life.hu

Mozgásszervi panaszok? A BMM ortopéd és reumatológus szakorvosai segítenek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK

Felrobbant egy ház Esztergomban, egy TEK-es meghalt...

POLITIK

Az OTP feljelentette Karácsony Gergelyt és mozgalmát

POLITIK

Brüsszel az amerikai befektetők érdekét védi a magyar gazdákkal szemben

POLITIK

Ez lehet a megoldás az ukrán gabona ügyében?

POLITIK

Kína sokat segíthet az ukrajnai béke megteremtésében

POLITIK

Mosakodni próbál a kanadai miniszterelnök

POLITIK

Rendőrökre lőttek a migránsok