Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

4 hónapja

Az USA nem támogatja az ukrán támadásokat Oroszországban

A Kreml Kijevet tette felelőssé a keddi támadásért.

A Fehér Ház közölte, hogy még gyűjti az információkat a keddi moszkvai dróncsapásról, de nem tudja elnézni az Oroszországon belüli támadásokat – írja a The Guardian.

„Nem támogatjuk az Oroszországon belüli támadásokat. Ennyi. Pont” – mondta Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára egy tájékoztatón.

Mint ismert Washington az egyik fő fegyverszállítója Ukrajnának – azzal a feltétellel, hogy az ország önvédelemre és az orosz erők által megszállt ukrán területek visszafoglalására használja azokat. Amerikai tisztviselők többször is kijelentették, hogy Ukrajna beleegyezett abba, hogy az amerikaiak által biztosított fegyvereket nem használja fel orosz terület elleni támadásokhoz.

A Kreml Kijevet tette felelőssé a keddi támadásért, de ukrán tisztviselők tagadták a részvételt.

Az orosz külügyminisztérium kedd délután közleményt adott ki, amely szerint Oroszország fenntartja magának a jogot, hogy a lehető legkeményebb intézkedéseket hozza a kijevi rezsim által elkövetett „terrortámadásokra” válaszul. A dokumentum szerint a „kijevi rezsimmnek” nyújtott nyugati támogatás egyre vakmerőbb bűncselekményekre, köztük terrorcselekményekre, a nemzetközi humanitárius jog megsértésére és háborús bűncselekményekre ösztönzi az ukrán vezetést.

Az orosz diplomáciai tárca szerint a NATO tisztviselőinek biztosítékai, miszerint Ukrajna nem fog mélyen orosz területre irányuló csapásokat indítani, képmutatásnak bizonyultak.

Ezzel ellenkező álláspont is megfogalmazódott. Ukrajnának szabad önvédelemből támadásokat végrehajtani orosz területeken lévő célpontok ellen is – jelentette ki kedden James Cleverly brit külügyminiszter Tallinnban.

Észt hivatali partnere, Margus Tsahkna oldalán tartott sajtótájékoztatóján a brit konzervatív politikus ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni a Moszkva elleni dróntámadás ügyében.

Nem ismerek részleteket, és nem fogok találgatni a Moszkva elleni dróntámadások természetét illetően” – mondta a brit tárcavezető. Mindazonáltal úgy vélekedett: alapvetően Ukrajna önvédelemhez való jogának része, hogy saját területén kívül is csapást mérjen, csökkentve ezzel Oroszország ukrán területek elleni támadási képességeit.

Olaf Scholz elítélte az ukrajnai polgári célpontok elleni orosz légitámadásokat Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel kedden telefonon folytatott megbeszélésén – közölték Berlinben.

A kancellári hivatal közleménye szerint a német kormányfő és az ukrán elnök az orosz támadással szemben védekező Ukrajna politikai, katonai és humanitárius helyzetéről beszélt. Volodimir Zelenszkij beszámolt az ukrajnai városokra és az úgynevezett kritikus infrastruktúra elemeire a napokban mért légicsapások hatásairól. Egyben köszönetet mondott a német kormánytól kapott katonai támogatásért, különösen az ukrán légvédelem megerősítéséért.

Ukrajna májusban több mint 16 ezer embert, több mint 400 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, valamint 238 tüzérségi löveget és aknavetőt veszített – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi parancsnoki telekonferencián.

Sojgu szerint ez összevethető Kijev áprilisi veszteségeivel, amelyeket az orosz fél több mint 15 ezer emberre, 430 harckocsira és páncélozott járműre, valamint 225 lövegre és aknavetőre becsült. Állítása szerint ugyanakkor erősen megnőttek az ukrán légi veszteségek is, amelyek áprilisban 8 repülőgépet és 277 drónt tettek ki, májusban pedig már 16 repülőgépet, 5 helikoptert, és 466 drónt.

A tárcavezető azt mondta, hogy

az orosz légvédelem az elmúlt egy hónapban elfogta az amerikai HIMARS sorozatvetőrendszer 196 rakétáját, valamint megsemmisített 29 brit Storm Shadow manőverező repülőgépet és 16 amerikai HARM radarelhárító rakétát.

Beszámolója szerint az orosz hadsereg figyelemmel kíséri az Ukrajnába irányuló nyugati hadfelszerelés- és fegyverszállítások mennyiségét és útvonalait, és csapást mér rájuk, ha azonosítják őket. Közölte, hogy az elmúlt napokban nyugati fegyverek nagy raktárai semmisültek meg meg Hmelnickijben, Ternopilban és Mikolajivban, Kijevben pedig találatot kapott egy amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszer.

Sojgu megismételte Moszkva álláspontját, miszerint a nyugati fegyverek Ukrajnába szállítása csak elnyújtja a harci cselekményeket, de nem befolyásolhatja a „különleges hadművelet” kimenetelét.

Nehezményezte, hogy az ukrán fél a NATO-országokból származó fegyverekkel folytatja a szociális létesítmények elleni csapásokat, és orosz civilek elleni terrortámadásokat. Megismételte, hogy az orosz fegyveres erők a lehető legkeményebb módon reagálnak ezekre az ukrán fegyveres akciókra.

Emlékeztetett az oroszországi Belgorod megye elleni május 22-i támadásra, amely során egy ukrán diverzánscsoport több mint 70 tagját veszítette el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétfeszítik a bikinifelsőt Zoltán Erika hatalmas mellei - kép

origo.hu

Sokkoló dolgot árult el magáról a TV2 sztárja 18+

borsonline.hu

Kitűnően teljesít a bentlakásos iskolában a halva született Dorci

mandiner.hu

Fico elárulta, hogyan viszonyul az orosz-ukrán háborúhoz

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek a legjobb vezetők: érdemes rájuk hallgatni

vg.hu

Varga Mihály: januárban 6 százalékos nyugdíjemelés jön

origo.hu

Keresztelő közben szakadt le egy templom teteje, rengeteg a halott - képek

mindmegette.hu

Ha így használod a szendvicssütőt, soha többé nem kell takarítanod!

origo.hu

Családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)

life.hu

Tisztább, egészségesebb víz minden nap - Így válassz otthonra vízszűrőt (x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK

Felrobbant egy ház Esztergomban, egy TEK-es meghalt...

POLITIK

Az OTP feljelentette Karácsony Gergelyt és mozgalmát

POLITIK

Brüsszel az amerikai befektetők érdekét védi a magyar gazdákkal szemben

POLITIK

Új flottát hoz létre Ukrajna

POLITIK

Robert Fico pártját ma megbízzák kormányalakítással

POLITIK

Az amerikai polip újabb "csápja": Somogyi Zoltán

POLITIK

Szijjártó Péter: Világszintű a terrorfenyegetettség