tóth gabi
Teljes mértékben....
Az EU-ban senki sem kíván teljes mértékben leválni Kínáról, hiszen napi szinten 2,3 milliárd euró értékű kereskedelem bonyolódik le a két fél között, inkább a Kínától való túlzott függőségek csökkentésére törekszünk – jelentette ki Josep Borrell, az unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője hétfőn Brüsszelben az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve.
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője
Fotó: AFP/Frederick Florin
Borrell elmondta, hogy az Európai Bizottság a függések csökkentésének érdekében gazdasági biztonságról szóló stratégián dolgozik, amelyet a következő napokban mutat be. Azt is hangsúlyozta: az EU elvárja Kínától, hogy használja a befolyását, és gyakoroljon nyomást Oroszországra az ukrajnai háború mielőbbi befejezése érdekében. „Attól tartottunk, hogy Kína fegyverekkel támogatja majd Oroszországot, ami egész biztosan károsította volna a Pekinggel való kapcsolatainkat, de egyelőre nem ez a helyzet” – fűzte hozzá.
A főképviselő a külügyminiszteri tanácskozás napirendjét taglalva elmondta, hogy a tagországok diplomáciai vezetői politikai vitát tartanak a már hatályban lévő, Oroszország elleni korlátozó intézkedések kikerülését akadályozó legújabb szankciós csomagról, illetve az Európai Békekeretből történő újabb 500 millió eurós kifizetésről ukrajnai fegyverszállítások finanszírozására. Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország blokkolja-e ezeket a lépéseket, Borrell elmondta: „Ez nem csak Magyarországról szól, mivel az új szankciócsomagnak vannak olyan sajátos szempontjai, amelyek miatt sok ország meg akarja majd vitatni. Ezért nagyon fontos politikai vitát folytatni arról, hogy ez miként érintené az egyes tagállamokat. A problémák megoldásának egyetlen módja a megbeszélés.”
Borrell üdvözölte továbbá, hogy múlt heti találkozójukon a világ legfejlettebb gazdasággal rendelkező országai, a G7-ek úgy döntöttek, előkészítik a terepet annak érdekében, hogy Ukrajna megkapja a szükséges F–16-os vadászgépeket. Mint mondta, a pilóták kiképzése már megkezdődött, és reményét fejezte ki, hogy Ukrajna hamarosan megkapja ezeket a védelmi eszközöket.
Hétfőn tíz uniós tagállam külügyminisztere különmegbeszélést tart Brüsszelben annak érdekében, hogy előmozdítsa azt a német javaslatot, miszerint a hatékonyság és a nemzetközi súly növelése érdekében külpolitikai kérdésekben egyhangúság helyett minősített többséggel hozzanak döntéseket. A kezdeményezést Németországon kívül Spanyolország, Belgium, Szlovénia, Finnország, Luxemburg, Hollandia, Románia, Franciaország és Olaszország is támogatja. Borrell ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy mindig is a minősített többségi szavazás mellett állt, mert több esetben bebizonyosodott, hogy egyhangúsággal nagyon hosszadalmas a döntéshozatali folyamat.
José Manuel Albares spanyol külügyminiszer szerint az EU-nak egységesen, szolidárisan, ugyanakkor hatékonyan kell fellépnie a nemzetközi ügyekben, és a minősített többségi döntéshozatal ezt a célt szolgálná. Megerősítette, hogy Spanyolország, amint június 1-én átveszi az unió soros elnökségét, ez irányba fog nyomást gyakorolni.
Annalena Baerbock német külügyminiszter azt nyilatkozta: „a múltban azt tapasztaltuk, hogy nem találtunk egyhangúságot, amikor arra volt szükség, így nem jutottunk előre globális politikai szereplőként”. Hozzátette, a kezdeményezést támogató tíz tagállam nem „forradalmat” javasol, hanem annak megfontolását, hogy mit lehet tenni a meglévő szerződések keretein belül annak érdekében, hogy hatékonyabbá váljon az unió kül- és biztonságpolitikája.
Harmadik alkalommal rendezik meg Ningpo városában a Kína és a Közép- és Kelet-Európa Együttműködési Fórumot, valamint a Kína és a Közép- és Kelet-Európai Országok (CEEC) Kereskedelmi és Befektetési Kiállítást, aminek idén Magyarország a díszvendége. Az esemény megnyitó ünnepségén beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, hangsúlyozva, hazánk továbbra is a nyitottság és a kölcsönös tisztelet jegyében kíván együttműködni a Kínával.
Látogatók a magyar pavilonban
Fotó: AFP / Dong Xiaofei
A CEEC Expót, azaz a Kína és a Közép- és Kelet-Európai Országok (CEEC) Kereskedelmi és Befektetési Kiállítást és ehhez kapcsolódva a Kína és a Közép- és Kelet-Európa Együttműködési Fórumot harmadik alkalommal rendezik meg. Az esemény, amelynek hagyományosan Ningpo ad otthont, egyedülálló, hiszen ez az egyetlen, amely Kína és régiónk közötti együttműködésről szól. Az idei a mi szempontunkból különösen hangsúlyos, mert hazánk a rendezvény díszvendége.
A megnyitó ünnepségen Wang Yong, a Kínai Népi Politikai Konzultatív Konferencia 14. Nemzeti Bizottságának alelnöke beszédében megköszönte minden résztvevő ország közreműködését és segítségét, és hangsúlyozta, ez a fórum megkerülhetetlen Kína és a közép- és kelet-európai országok közötti elmélyülő gazdasági kapcsolatok szempontjából. A 2012 óta eltelt időben a résztvevő országok együtt dolgoztak az innovációért, a nyitottságért és a párbeszédért a közös fejlődés érdekében, legyen szó gazdasági vagy kulturális kapcsolatokról. Többek között ennek köszönhető, hogy az első rendezvény óta 100 milliárd dollárra nőtt a régió és Kína közötti kereskedelemi forgalom értéke – jelentette ki a politikus.
„Az elmúlt tíz év azt bizonyítja, az országaink közötti kooperáció a fejlődést szolgálja, Kína pedig továbbra is elkötelezett a közös fejlődés mellett" – hangsúlyozta az alelnök, majd hozzátette, a jövőben minden területen ki kell szélesíteni együttműködést, legyen szó zöld- vagy digitális fejlesztésekről. Wang Yong egyúttal kiemelte: „A globális gazdaság a bizonytalanság árnyékában lelassulni látszik, azonban Kína továbbra is növekedő pályán tudott maradni.”
Yi Lianhong, a Kínai Kommunista Párt Csöcsiang tartományi bizottságának titkára beszédében elmondta, a 1980-as évek végén végbement nyitás csak az első fázis volt, hiszen kapcsolatainkat el kellett mélyíteni a globális gazdaság világában. Ennek részeként Kína számos lépést tett, a meglévő megállapodások – mint például az Egy övezet, egy út kezdeményezés, amely idén lesz tíz éves – pedig sikeresen hozta egyre közelebb országainkat.
Guo Tingting gazdasági miniszterhelyettes beszédében szintén kiemelte Kína további elkötelezettségét a közös fejlődés mellett, és hangsúlyozta, a régió kiemelt szerepét a kínai együttműködés és befektetések szempontjából.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az előző napon Pekingben tárgyalt többek között kínai kollégájával, a megnyitón mondott beszédében külön megköszönte a megtiszteltetést, hogy idén Magyarország lehet a rendezvény díszvendége.
Az elmúlt időszakban rengeteg kihívással néztünk szembe, hiszen az elmúlt három évben a globális gazdaság teljesen felborult. De ez az időszak egy másik jelentős momentumról is nevezetes lesz, hiszen Kína és Európa Unió helyet cseréltek a globális GDP-hez való hozzájárulás szempontjából – emelte ki a külügyminiszter. Az Európai Unió Kínához fűződő viszonya kapcsán elmondta, ha Európa versenyhelyzetként tekint a Kínával való kapcsolatára, akkor ez a számadat egy veszteség, ha azonban az Európai Unió együttműködést keres, akkor megfelelő partnerre találhat.
„Magyarország nem riválisként, hanem partnerként tekint Kínára, és továbbra is kölcsönös tisztelet és megértés jegyében kívánunk együtt dolgozni” – hangsúlyozta.
Magyarország számára Kína stratégiai partner, ez pedig nem csupán üres frázis. Az eredményekről szólva a külügyminiszter kiemelte, hazánk az első számú célpontja a kínai befektetőknek, a régióból Magyarországra érkezik a legtöbb közvetlen repülőjárat, Magyarországon található a legtöbb konfucionista iskola Kelet- és Közép-Európában, és mi voltunk az elsők az EU országai közül, akik megnyitottuk a kapukat a kínai turisták előtt.
A miniszter kiemelte 2020-ban és 2023-ban a legtöbb befektetés Kínából érkezett Magyarországra, ezek a befektetések segítettek növekedő pályán tartani a magyar gazdaságot. Egyúttal nyomatékosította, hazánk továbbra várja és örömmel fogadja a kínai befektetéseket, ehhez pedig minden segítséget meg is kívánunk adni. „A külső nyomás ellenére eddig sem és ezután sem vagyunk hajlandóak diszkriminálni a kínai befektetőket” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A világban kibontakozó konfliktusok kapcsán egyúttal leszögezte: Magyarország határozottan elutasítja a blokkosodás gondolatát, hiszen történelmünk megtanította, ha a Kelet és Nyugat konfliktusában oldalt választunk, a végén mindig mi húzzuk a rövidebbet. Beszélt Magyarország közvetítő szerepéről is, ennek kapcsán elmondta, az elektromos autóipar kiváló példája annak, hogy hazánk összekötő kíván lenni Kelet és Nyugat között, hiszen hazánkban egyszerre vannak jelen nagy autóipari óriások nyugatról és az ezekhez az autókhoz szükséges akkumulátort gyártó cégek keletről.
Szijjártó Péter beszédében kitért a kulturális kapcsolatokra is, kiemelte az Exponak helyet adó Csöcsiang tartomány szülöttét, Lu Hszünt, aki nem csak a kínai irodalom meghatározó alakja volt, hanem egyike azon műfordítóknak is, akiknek köszönhetően Petőfi Sándor verseit ma Kína szerte ismerhetik.
Az idei évben is rengeteg cég képviselteti magát a régióból. Az esemény díszvendégeként hazánk számos terméke megtalálható a tokaji bortól kezdve, a herendi porcelánon át egészen a teqballig. De a környező országok sem szerénykednek, rengeteg kozmetikummal képviselteti magát például a rózsáiról ismert Bulgária, vannak cseh sörkülönlegességek, sőt még egy repülőgép is, amelyhez az alkatrészek egy részét Csehországban gyártják.
Természetesen jelen vannak kínai cégek is, többek között egy olyan drónvállalat, amelynek speciális felszerelését a törökországi földrengés mentési munkálati során is használták.
Érdeklődőben nincs volt hiány, hiszen a rendezvény alatt alig van olyan pillanat, amikor az expó tere ne lenne zsúfolásig telve, a rendezvényről pedig, annak megtekintése után, a többség a folyópart felé veszi az irányt, hogy az ott sorakozó, a gasztronómiából ízelítőt adó sátraknál koccintson a kiállítás és természetesen Ningpo város tiszteletére.