Orbán Viktor nyaralása. Cigányozni kezdett a balos "humorista"

POLITIK
Létrehozva: 2023.05.26.

A kijevi vezetés végezni akar Vlagyimir Putyinnal

Jelentette az ukrán hírszerzés.

A kijevi vezetés végezni akar Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, „mert ő hangol össze mindent és dönt mindenről” az ukrajnai orosz hadműveletben – jelentette ki csütörtökön Vadim Szkibickij, az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője a Die Welt című német hírlapnak adott interjújában.

Szkibickij szerint Putyin tisztában van azzal, hogy Ukrajna halállistájának élén szerepel. „Végtére is mindenki felelni fog tetteiért” – tette hozzá a tisztségviselő. „Putyin észrevette, hogy egyre közelebb kerülünk hozzá, de attól is tart, hogy esetleg a saját emberei ölik meg” – hangoztatta Szkibickij.

Az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője más neveket is említett a lehetséges célpontok listájáról, így egyebek között Jevgenyij Prigozsint, a Wagner katonai magánvállalat alapítóját, Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert, Valerij Geraszimovot, az orosz fegyveres erők főparancsnokát és Szergej Szurovikin katonai parancsnokot.

Az ukrán tisztségviselő szerint Putyin nehéz célpont volt, mert hosszabb időn át „elbarikádozta magát”, de mostanság egyre többet jelenik meg a nyilvánosság előtt.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az állami televíziónak arra a kérdésére válaszolva, hogy megerősítették-e az orosz elnök védelmét Szkibickij interjúja nyomán, elmondta: „Higgyék el nekem, biztonsági szolgálataink ismerik a munkájukat, és tudják, mit kell tenniük”.

Peszkov szerint az ukrán tisztségivelő nyilatkozata megerősítésül szolgál annak, hogy Oroszország helyesen tette, amikor elindította ukrajnai hadműveletét. „Terrorista rezsim beszél terrorista törekvéseiről. A különleges katonai művelet még a kelleténél is jobban igazolt, és véghez kell vinni céljai elérésével” – húzta alá Peszkov.

Az ukrán főváros légvédelme teljes mértékben visszavert egy újabb, tömeges orosz dróntámadást – közölte csütörtökön a kijevi hadvezetés.

Szerhij Popko, a városi katonai közigazgatás vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról számolt be, hogy csütörtökre virradóra Oroszország „ismét a levegőből támadta meg Kijevet”. A légiriadó több mint három órán át tartott, az oroszok több hullámban indították a dróntámadásokat.

Az illetékes szerint az ukrán légvédelem minden ellenséges légi célpontot megsemmisített. Emlékeztetett: a főváros elleni legutóbbi légitámadás négy nappal ezelőtt volt. Májusban 12 ilyen támadás érte Kijevet.

Az éjszaka folyamán légiriadó volt az ország más részein is, köztük a kelet-ukrajnai Harkivban és a nyugati Csernyivciben – számoltak be a helyi hatóságok.

Hat ukrán drónnak az orosz légvédelem általi lelövéséről, illetve rádióelektronikai eszközzel történt földre kényszerítéséről számolt be csütörtök reggel a Telegram-csatornáján Szergej Akszjonov, az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krím félsziget közigazgatásának vezetője.

Akszjonov szerint az éjszakai dróntámadásnak nem voltak sebesültjei. Az orosz Fekete-tengeri Flotta a TASZSZ állami hírügynökség közlése szerint egy Szevasztopol elleni támadás során lőtt le két drónt, további négyet pedig leszállásra kényszerített.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) csütörtökön közölte, hogy megakadályozott egy terrortámadást, amelyet az ukrán titkosszolgálatok május elején, a győzelem napjának előestéjén kíséreltek meg elkövetni úgy, hogy aláaknázzák a leningrádi és a kalinyini atomerőmű távvezetékeinek több mint harminc oszlopát. A tájékoztatás szerint a cél a reaktorok működésének leállítása volt.

Az FSZB három ukrán diverzánst őrizetbe vett, két orosz cinkosukkal együtt, egy negyedik ukrán ellen pedig, aki jelenleg Belgiumban tartózkodik, körözést adott ki. A tájékoztatás szerint a gyanúsítottak felrobbantották a leningrádi erőmű-távvezeték egyik tartóoszlopát, további négyet pedig aláaknáztak. A kalinyini létesítmény esetében hét oszlopra rögzítettek robbanószerkezetet.

Az orosz hatóságok különböző rejtekhelyeken 36,5 kilogramm C-4 műanyag robbanóanyagot, 61 külföldi gyártmányú elektromos detonátort, 38 időzítőt és két Makarov pisztolyt foglaltak le, lőszerrel együtt. Az FSZB szerint az ukrán titkosszolgálatok a robbanóanyag becsempészéséhez egy Lengyelországot, Litvániát és Fehéroroszországot érintő nemzetközi kamionos útvonalat használtak.

Hat katonai drónt lőttek ki az ukránok a Krím félszigetre az elmúlt 24 órában – erről a térség orosz vezetése számolt be. De újabb légitámadást jelentettek Kijevből is, a helyi katonai vezetés szerint több tucat orosz lövedéket semmisítettek meg az ukrán főváros felett. Közben újabb nyugati országok ígértek kiképzést ukrán pilótáknak modern vadászgépekhez. A betanításuk azonban akár hónapokig is eltarthat.

Eldeformálódott fémdarabokat és egy krátert hagyott maga után a szerdai becsapódás egy ház udvarán a herszoni régióban. Az ukránok irányítása alatt álló területen egy nap alatt több mint 270 orosz lövedéket jelentettek.

A hivatalos jelentések szerint egy ember meghalt, többen megsérültek a támadásokban. Emellett számos épület kigyulladt, egy gázvezeték pedig megrongálódott.

Az ehhez hasonló támadásokkal indokolja a kijevi vezetés, hogy vadászgépeket kér nyugati partnereitől az ukrán légvédelemhez. Harci repülőket eddig konkrétan ugyan senki nem ígért, kiképzést azonban igen. Szerdán már a hollandok is jelezték, hogy csatlakoznának a belgák, dánok és britek által szervezett programhoz, amellyel ukrán pilótákat tanítanának be a legmodernebb vadászgépek használatára. Emellett Norvégia, Franciaország, Lengyelország és az Egyesült Államok is ajánlott kiképzést, ezek azonban hónapokig tartanak.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél hamarabb új és erős repülőgépek jelenjenek meg ukrán pilótákkal az ukrán égbolton. Egyértelmű, hogy ez a globális lépés lehetővé teszi számunkra védelmi képességeink bővítését. Csak erős repülőgépekkel válik teljessé egy légvédelmi rendszer.  Másrészt az első ukrán F–16-os az egyik legerősebb jelzés lesz a világ részéről, hogy Oroszország csak a saját agressziója miatt veszít, gyengül és elszigetelődik” – magyarázta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Közben Kelet-Ukrajnában sajtótájékoztatót tartottak orosz félkatonai szervezetek tagjai, akik a hét elején betörtek az oroszországi Belgorod régióba és elfoglaltak néhány falut.

„Amikor az ukrán katonai vezetés megtudta, hogy orosz önkéntesek harcolnak ebben a háborúban, természetesen támogattak minket. Mi pedig támogatjuk ezt a szabadságharcot. Nyilván összehangoljuk velük akcióinkat a határ előtt, az ukrán oldalon. De minden, amit az államhatár túlsó, orosz teszünk, az a mi döntésünk” – nyilatkozta az Orosz Önkéntes Hadtest nevű szervezet vezetője, megerősítve Kijev állításait arról, hogy nem az ukrán erők felelősek a támadásért.

Az orosz félkatonai szervezet vezetője kiemelte, hogy több mint 40 négyzetkilométernyi területet vettek irányításuk alá Belgorod régióban, mielőtt az orosz csapatok visszaverték volna a támadást. Hozzátette, hogy a moszkvai vezetés további hasonló akciókra is számíthat.

Az orosz védelmi miniszter ukrán fegyvereseknek és terroristáknak nevezte a támadókat és az újabb hasonló akciókra komoly válaszlépéseket ígért.

A Wagner-csoport vezetője csütörtökön Telegram-csatornáján jelentette be, hogy katonái megkezdték a kivonulást Bahmutból. Az ukrán védelmi minisztérium megerősítette a hírt. Jevgenyij Prigozsin az általa közzétett videóban elmondta, a zsoldoscsoport a tervek szerint június 1-ig teljesen elhagyja a várost. Hozzátette, ha a reguláris hadsereg nehézségekbe ütközik, néhány Wagner-harcos maradhat Bahmutban.

Az orosz védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta a nyilatkozatot.

Prigozsin még szombaton jelentette be, hogy Oroszország szombaton átvette a teljes ellenőrzést Bahmut felett a háború leghosszabb és legvéresebb csatája után, melyben mind az orosz, mind az ukrán erők hatalmas veszteségeket szenvedtek. Ezt az állítását az ukránok tagadták.

A Wagner-vezér korábban többször is bírálta az orosz katonai vezetést, amiért véleménye szerint elhanyagolták egységeit, nem kapott megfelelő ellátást és lőszereket. Elmondása szerint az általa vezetett zsoldoscsoport mintegy 20 ezer katonát veszített az ostrom kilenc hónapja alatt.

Nem tudni egyelőre, hogy Prigozsin és a Wagner-csoport kapnak-e további szerepet Ukrajnában. Sajtóhírek szerint a városi harcokban részt vevő katonákat a frontvonal mögött fogják pihentetni, majd többüket Afrikába tervezik küldeni, nem kizárt, hogy a polgárháborús állapotokkal küzdő Szudánba.


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek