Létrehozva: 2023.05.24.
Módosítva: 2023.05.24.

5-6 milliós fizetésekért követeli a baloldal a béremelést

Csak látszólag küzdenek a tanárokért.

A mai belügyminisztériumi találkozón ismét egyértelművé vált, hogy a baloldal valójában csak balhét akar, és akadályozni akarja a pedagógusok béremelését. Ma is csak balhézni jöttek, nem egyeztetni. A baloldal emberei a mai ülésen is bekiabálásokkal provokáltak, és már az elején kijelentették, hogy „nem egyeztetni jöttünk" - közölte a Fidesz.

A magyar baloldal még mindig az uniós források Magyarországra érkezése ellen dolgozik, ezzel akadályozza a pedagógusok béremelését

- mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az új pedagóguséletpálya-törvény tervezetének a parlamenti pártok képviselőivel folytatott egyeztetését követő sajtótájékoztatón. A politikus közölte, hogy

HA A BALOLDAL TÁMOGATNÁ, HOGY MEGÉRKEZZENEK AZ UNIÓS FORRÁSOK HAZÁNKBA, AKKOR MÁR MÁSNAPTÓL ÁTLAGOSAN 561 EZER FORINTOS SZINTRE EMELKEDHETNE A PEDAGÓGUSOK BÉRE.

Sajnos a mai napon sem hallottunk semmilyen garanciát a baloldali politikusoktól, hogy megváltoztatják az eddigi politizálásukat, és nem a pedagógusok ellen, hanem az érdekükben fognak politizálni

- fogalmazott az államtitkár, hozzátéve:

A BALOLDALT KISSTÍLŰ POLITIKAI PÁRTÉRDEK VEZÉRLI.

FORRÁS: FACEBOOK

Közölte azt is, hogy a szerdai egyeztetés egy hónapok óta tartó tárgyalási folyamat 19. állomása volt. Elmondása szerint a találkozón az összes parlamenti párt valamennyi kérdésére és felvetésére válaszoltak a kormány képviselői.

VÁRTÁK A PÁRTOK SZÖVEGSZERŰ JAVASLATAIT IS AZ ÚJ PEDAGÓGUS ÉLETPÁLYATÖRVÉNY KAPCSÁN, ILYEN AZONBAN CSAK A MI HAZÁNKTÓL ÉRKEZETT

- tette hozzá. Rétvári Bence kitért arra, hogy az uniós források beérkezésekor 20 százalék fölötti béremelés valósulhat meg a pedagógusok körében, amelyet januárig visszamenőleges hatállyal fizetnek ki.

A JÖVŐ ÉVBEN TOVÁBBI 25 SZÁZALÉKOS, 2025-BEN PEDIG 29 SZÁZALÉKOS BÉREMELÉSRE KÉSZÜLNEK, AMI AZT JELENTI, HOGY 800 EZER FORINT KÖRÜL ALAKULHAT A PEDAGÓGUSOK BÉRE 2025-TŐL.

Felháborító, hogy a baloldal brüsszeli politikusai havi 5-6 millióért azért dolgoznak, hogy a magyar pedagógusok ne kereshessenek 800 ezer forintot. A pedagógusok már rég megkaphatták volna a fizetésemelésüket, ha a baloldal nem áskálódna a saját hazája ellen és Magyarország már hozzá juthatott volna a neki járó uniós forrásokhoz. A kormánypártok teljes mértékben egyetértenek azzal, hogy a pedagógusok bérét jelentősen emelni kell, az új pedagóguséletpálya-törvény tervezete éppen ezt alapozza meg.

Az Origo összegyűjtötte, hogy kik azok a baloldali európai parlamenti képviselők, akik miközben több millió forintot visznek haza közpénzből, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a tanárok ne keressenek jól, és ne kapják meg a nekik jogosan járó 800 ezer forintos fizetést. Ezzel egyidőben pedig hergelik az utcán az embereket. Mutatjuk, kik teszik a legtöbbet azért, hogy Magyarország ne kapja meg a neki jogosan járó uniós forrásokat.

A baloldal EP-képviselői évek óta lobbiznak azért, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat, amelyekre számos egyéb terület mellett a pedagógusok béremeléséhez is szükség lenne.

A baloldal európai parlamenti politikusai havi 5-6 millióért akadályozzák, hogy a pedagógusok 800 ezret kereshessenek. Most az a baloldal fűti a tüntetéseket, amelynek politikusai havi 5-6 millió forintos fizetésért bevallottan azért dolgoznak Brüsszelben is, hogy a magyar pedagógusok ne kapják meg a béremelést, és ne kereshessenek 800 ezer forintot.

 

Ők akadályozzák, hogy a tanárok jól keressenek

Most bemutatjuk, hogy kik akadályozzák, hogy a tanárok jól keressenek:

Gyurcsány Ferenc felesége minap már azt is kerek-perec elismerte: politikai tőkét kovácsolnak abból, hogy nem érkeznek meg a hazánknak járó uniós források. Az újságíró ezt firtató kérdésére ugyanis a következő választ adta: „Ha valamit az Orbán-kormány rosszul csinál, akkor nekünk az a dolgunk, hogy elmondjuk, hogyan csinálnánk mi jól. Ha ez politikai tőke, akkor igen, azt kovácsolunk. Azt mutatjuk meg, hogy van alternatíva" – fogalmazott Gyurcsányné, aki úgy vélte, ha ők lennének kormányon, az uniós pénzek már Magyarországon lennének.

Gyurcsányné az egyik legfőbb élharcosa a magyarok megbüntetésének, miközen több millió forintot keres havonta

FOTÓ: LADÓCZKI BALÁZS - ORIGO

Molnár Csaba, gyurcsányista EP-képviselő korábban egyértelműen kijelentette, hogy neki hazafias kötelessége, hogy mindent megtegyen azért, hogy Magyarországra ne érkezzenek uniós pénzek. Miközben Gyurcsányék azt hangoztatják, hogy emelni kell a pedagógusok bérét, ők maguk szüntelenül azon munkálkodnak itthon és Brüsszelben egyaránt, hogy hazánk ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. És így a tanárok se a pénzüket. Ráadásul ezt most a Gyurcsány-párt uniós képviselője be is ismerte. 

A milliókat kereső Molnár Csaba beismerő vallomást tett

FORRÁS: MTI/MÓNUS MÁRTON

 

A szintén többmillió forintot kereső gyurcsányista Rónai Sándor amikor az EP elfogadta a Sargentini-jelentés frissített változatát, a Delbos-Corfield-jelentést, követelte hogy a kormány egyáltalán ne kapjon uniós forrásokat, és azokat teljes egészében az önkormányzatoknak és a „civil szervezeteknek" folyósítsák. Akkor így ünnepelte a magyarellenes jelentés elfogadását: "Egyértelmű a feladatunk, meg kell védenünk az uniós pénzeket, hogy azokat a civilek és önkormányzatok kaphassák meg".

Rónai Sándor mindent elkövet annak érdekében, hogy ne jöjjenek uniós pénzek Magyarországra

FORRÁS: ORIGO

Ara-Kovács Attila, szintén Gyurcsány-párti EP-képviselő egy év eleji nyilatkozatában úgy fogalmazott: lehetetlen, hogy pártja képviselői megszavazzák az országnak járó uniós támogatások folyósítását. Mindeközben pedig állatokhoz hasonlította a kormánypárti politikusokat: „Ez olyan, mint a budapesti állatkertben megkérni az oroszlánt, hogy ugyan már, répát egyen és ne nyulat, amit odaadnak neki vagy csirkét. Nem lehet egy alapvetően a demokráciát felfogni képtelen emberről és rendszerről azt gondolni, hogy ez megjavul, az bűnös naivitás, és nyilvánvalóan minket fegyverez le leginkább."

A milliókból dőzsölő Ara-Kovács Attila sem akarja, hogy jól keressenek a tanárok

FORRÁS: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD

Magyarország szuverenitását is szemrebbenés nélkül eljátszotta volna Donáth Anna, amikor a hazánknak járó uniós források felfüggesztéséért folytatott kampányában felvetette, hogy teljes egészében Brüsszel vegye kézbe a magyar gazdasági tervezést. A súlyos magánéleti botrányokkal terhelt momentumos EP-képviselő évek óta lobbizik az EU-s támogatások visszatartásáért, amelyekből a kormány egyebek mellett a pedagógusok béremelését rendezné.

A milliókat kereső Donáth Anna évek óta lobbizik, hogy Magyarország ne kapjon uniós forrásokat

FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR - ORIGO

A Momentum jelenleg is azon dolgozik, hogy a kormány és a Brüsszel közt az uniós pénzekről szóló tárgyalások elakadjanak – derül ki Cseh Katalin minapi nyilatkozatából. Cseh "Katka" azt akarja, hogy a kormányt megkerülve akár senki által nem megválasztott, politikai szervezetek is pályázhassanak az uniós támogatásokért. Mindeközben a visszatartott pénzeknek például a pedagógus-béremelés megvalósításában lenne fontos szerepe.

A miliomosok luxuséletét élő Cseh Katalin is mindent elkövet annak érdekében, hogy a tanárok ne kereshessenek jól

FORRÁS: ORIGO

A szintén milliókat kereső Gyöngyösi Márton közvetlenül a különböző, Soros György által támogatott álcivileknek juttatná a hazánknak járó uniós forrásokat, amelyekből a kormány a pedagógusok béremelését finanszírozná.

Gyöngyösi Márton sem akarja, hogy jól keressenek a tanárok

FORRÁS: © EUROPEAN UNION 2022 - SOURCE : EP/FRED MARVAUX

A Gyurcsány-párt, a Jobbik és a Momentum politikusai mellett a hazánknak járó uniós források felfüggesztéséért folytatott lobbi egyik élharcosa az MSZP-ből nemrégiben kilépett Ujhelyi István. A szocialista színekben nyert EP-képviselői mandátumát megtartó, Esély-körök néven saját mozgalmat alapító politikus tavaly augusztusban például azzal dicsekedett, hogy az Európai Bizottságra is nyomást gyakorolt Magyarország megbüntetése érdekében.
ÉN EGYÉBKÉNT BETÁMADTAM A BIZOTTSÁGOT IS, ÉS A MAGYAR KORMÁNYT IS- kérkedett primitív stílusban Ujhelyi az ATV műsorában, azt jósolva, hogy a bizottság hamarosan konkrét büntetési javaslattal fordul az Európai Tanácshoz. A hazánkat elmarasztaló és a helyreállítási alap összegeinek felfüggesztését sürgető Delbos-Corfield-jelentést egyébként tavaly szeptemberben fogadta el az Európai Parlament.

Ujhelyi István is mindent elkövet, hogy a tanárok ne keressenek jól

FORRÁS: MTI/KOVÁCS ATTILA

Gyöngyösi Márton közvetlenül a különböző, Soros György által támogatott álcivileknek juttatná a hazánknak járó uniós forrásokat, amelyekből a kormány a pedagógusok béremelését finanszírozná. Ujhelyi István pedig maga kérkedett azzal, hogy miként próbál nyomást gyakorolni az Európai Bizottságra Magyarország megbüntetése érdekében. A hazánknak járó EU-s források felfüggesztését célzó baloldali lobbitevékenységet bemutató sorozatunk befejező részében a jobbikos és az egykori MSZP-s európai parlamenti képviselő tevékenységét mutatjuk be.

A Gyurcsány-párt és a Momentum politikusai mellett a hazánknak járó uniós források felfüggesztéséért folytatott lobbi egyik élharcosa az MSZP-ből nemrégiben kilépett Ujhelyi István. A szocialista színekben nyert EP-képviselői mandátumát megtartó, Esély-körök néven saját mozgalmat alapító politikus tavaly augusztusban például azzal dicsekedett, hogy az Európai Bizottságra is nyomást gyakorolt Magyarország megbüntetése érdekében.Én egyébként betámadtam a bizottságot is, és a magyar kormányt is– kérkedett primitív stílusban Ujhelyi az ATV műsorában, azt jósolva, hogy a bizottság hamarosan konkrét büntetési javaslattal fordul az Európai Tanácshoz. A hazánkat elmarasztaló és a helyreállítási alap összegeinek felfüggesztését sürgető Delbos-Corfield-jelentést egyébként tavaly szeptemberben fogadta el az Európai Parlament.

Ujhelyi István a brüsszeli korrupció vezéralakjával, Eva Kailival

FORRÁS: ORIGO

Az idén márciusban, ugyancsak az ATV-nek adott interjúban Ujhelyi ismételten a hazánk ellen végzett munkájával dicsekedett. A baloldali politikus arról számolt be, hogy az Európai Bizottsággal folytatott megbeszélései során még a források folyósításának feltételeként Magyarországgal szemben megfogalmazott elvárásokról, az úgynevezett szupermérföldkövekről is egyeztettek.Ma voltak tárgyalásaim az Európai Bizottságban, és azt az információt kaptam, hogy nyárig egészen biztos, hogy nem érkeznek európai források. (...) Itt összességében fejenként minden magyarnak 1,6 millió forintos európai uniós támogatása forog kockán. Ekkora nagyságrendről beszélünk, 16 ezermilliárd forintról– közölte Ujhelyi - vagyis azzal dicsekedett, hogy minden magyar embertől elvesz 1,6 millió forintot.

Arra a kérdésre, hogy a bizottságban pontosan kikkel tárgyalt, a baloldali EP-képviselő már nem volt hajlandó felelni, csak annyit árult el, hogy a megelőző napokban többekkel egyeztetett a 27 szupermérföldkőről.

Eközben Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke és EP-képviselője azt szorgalmazza, hogy az uniós forrásokat a kormány megkerülésével, a baloldal által favorizált szereplők között osszák szét. A világ hetedik legantiszemitább emberének nevezett Gyöngyösi - akit nemrég Joe Biden embere, David Pressman éppen a zsidó húsvét alkalmából hívott ünnepi vacsorára - egy tavaly szeptemberi Facebook-bejegyzésében a Delbos-Corfield jelentést ünnepelte, és azt követelte: „az EU találja meg annak a módját, hogy közvetlenül az emberekhez jussanak el az uniós alapok".

Gyöngyösi Márton az amerikai nagykövetségen, David Pressman vacsoráján

FORRÁS: TWITTER

Egy tavaly decemberi posztjában Gyöngyösi ismét a nemzeti szuverenitásunkat sértő intézkedéseket sürgette, kijelentve: azon dolgozik, hogy a nem kormányzati szervezetekhez (NGO) közvetlenül érkezhessenek az uniós források. Megjegyzendő: ez a kategória elsősorban a csak névleg civil, a politikai befolyásszerzésre törekvő Soros-szervezeteket jelenti.

Így már érthető, miért olyan jó a kapcsolata az antiszemita Gyöngyösinek az amerikai nagykövettel, aki közismerten jó viszonyban van Soros Györggyel, dolgozott is az egyik szervezeténél.

Kérdés, hogy vajon milyen ésszerű indokkal lehet igazolni ezen formációk pénzelését azokból az uniós támogatásokból, amelyek egyik legsürgetőbb és legfontosabb felhasználása lenne a pedagógusok béremeléséhez.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat