Létrehozva: 2023.04.12.

Új óriásrakétát teszteltek az oroszok

Mire készül az atomhatalom?

Nagy hatótávolságú és nagy pontosságú interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt a Kaszpi-tenger térségében az orosz hadsereg – jelentette be az orosz védelmi minisztérium kedden.

A ballisztikus rakétát egy földi rakétaindító rendszer segítségével lőtték ki Asztrahán térségében – közölte a minisztérium sajtóosztálya. A gyakorló robbanófej később a terveknek megfelelően az Oroszországgal szomszédos Kazahsztánban csapódott be – áll a közleményben.

 

„A cél az interkontinentális rakéták perspektivikus harci felszerelésének tesztelése volt” – tették hozzá.

Megfigyelők azzal vádolják Moszkvát, hogy a katonai fenyegetésre építi tárgyalási stratégiáját.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök tanácsadóival együtt egy olyan tervet dolgozhatott ki, amely negyvenezer rakéta gyártását és szállítását irányozta volna elő Oroszország számára – derül ki az amerikai hírszerzés szigorúan titkos minősítésű dokumentumaiból, amelyek egyes részei az elmúlt hónapokban kerültek nyilvánosságra különböző közösségi oldalakon.

április elején több nagy közösségi platformon, köztük a Twitteren és a Telegramon jelentek meg az amerikai és NATO-tervekről szóló olyan dokumentumok, amelyek az ukrán haderő támogatásának, utánpótlásának és megerősítésének terveit részletezik, valamint ukrán és orosz háborús veszteségekről számolnak be.

Az amerikai védelmi minisztérium helyettes szóvivője a múlt héten közzétett közleményében azt írta, hogy a Pentagonnak tudomása van a közösségi médiában megjelentekről, és vizsgálja az ügyet, ugyanakkor Sabrina Singh a dokumentumok hitelességét illetően nem bocsátkozott részletekbe.

 

(Fotó: Wikipédia)

Az ügyről elsőként beszámoló The New York Times című napilap péntek éjszaka már arról adott hírt,

hogy újabb, ezúttal a Közel-Keletet és Kínát is érintő dokumentumok is megjelentek a közösségi médiaoldalakon.

John Kirby a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn a dokumentumok hitelességéről nem nyilatkozott, azonban a médiát figyelmeztette, hogy a kiszivárgott anyagok eredetileg nem a nyilvánosság számára készültek.

Veszélybe került Egyiptom és az Egyesült Államok között kiépült kapcsolat?

Antony Blinken amerikai külügyminiszter január végén Kairóban találkozott az egyiptomi elnökkel, ahol Blinken a külügyminisztérium beszámolója szerint kifejezte az Egyesült Államok szolidaritását Egyiptommal szemben, mivel az ország felvette a harcot az ukrán–orosz háború gazdasági hatásaival szemben.

Joe Biden amerikai elnök tavaly novemberben szintén Egyiptomba utazott, mely során ő is egyeztetéseket folytatott esz-Szíszi elnökkel. Joe Biden a megbeszélés során többek között az egyiptomi elnököt a háborúval kapcsolatos álláspontjáért méltatta, mint fogalmazott:

„Oroszország ukrajnai háborújával szemben Egyiptom határozottan felszólalt az ENSZ-ben, és ezt is nagyon nagyra értékeljük”.

A nyilvánosságra került titkos dokumentumok egyike – amelynek a keltezése február 17. –, azonban arról tanúskodik, hogy Abdel-Fattáh esz-Szíszi arra utasította magas rangú katonai tisztviselőit, hogy Oroszországot rakétákkal, tüzérségi lövedékekkel, valamint lőporral lássák el, továbbá ezen tervek titokban tartására is felszólította őket, mely által a Nyugattal való összetűzéseket próbálta elkerülni – számolt be a Washington Post.

A lap által beazonosított egyik tisztségviselő, a hadiipari termelésért felelős miniszter, Mohamed Szalah al-Din a médium állítása szerint azt mondhatta az egyiptomi elnöknek, hogy szükség esetén munkára utasítja az embereit, ugyanis ez a legkevesebb, amit Egyiptom megtehet azért, hogy meghálálja Oroszországnak a korábban nyújtott segítséget.

A támogatás jellege egyelőre nem világos, azonban Egyiptom tavaly megnövelte az orosz búzától való függőségét a háború miatt kialakult világpiaci zavarok közepette

– mutatott rá a Fox News hírcsatorna.

Oroszország az USA ellenfeleihez fordulhat segítségért?

A hírcsatorna kiemelte, úgy tűnik, hogy Oroszország a háború közepette Észak-Koreához, Iránhoz és más – az Egyesült Államokkal szembe helyezkedő – országokhoz fordul annak érdekében, hogy fegyverkészletét feltöltse. John Kirby a múlt hónapban arról beszélt, hogy Oroszország Észak-Koreát élelmiszerrel támogatja, melyért szükséges fegyvereket kap cserébe.

A külügyminisztérium szóvivője, Vedant Patel hétfőn újságírók előtt azt mondta, hogy az Egyesült Államok tisztségviselői magas szinten egyeztetnek a partnerek és szövetségesek képviselőivel az ügyről. Az ügyben az amerikai igazságügyi minisztérium bűnügyi nyomozást indított. A feltételezések szerint a dokumentumok egy része már azelőtt terjedt egy zárt internetes fórumon, hogy nyilvánosan elérhetővé vált a közösségi médiumokon.

Az amerikai védelmi minisztérium vizsgálatot indított ukrajnai katonai tervekről szóló, minősített amerikai és NATO-információk nyilvánosságra kerülése ügyében – közölték a Pentagon tisztségviselői helyi idő szerint csütörtökön.

A héten több nagy közösségi platformon is megjelentek dokumentumok olyan amerikai és NATO-tervekről, amelyek az ukrán haderő támogatásának, utánpótlásának és megerősítésének terveit részletezik, valamint ukrán és orosz háborús veszteségekről szólnak.

Az amerikai védelmi minisztérium helyettes szóvivője csütörtöki közleményében azt írta, hogy a Pentagonnak tudomása van a közösségi médiában megjelentekről, és vizsgálja az ügyet.

Sabrina Singh ugyanakkor a dokumentumok hitelességéről nem bocsátkozott részletekbe.

A Twitter és Telegram közösségi oldalakon megjelent dokumentumokról elsőként beszámoló New York Timesnak nyilatkozó katonai szakértők szerint a nyilvánosságra hozott iratokban szereplő adatokat nagy valószínűséggel manipulálták.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal főtanácsadója szerint a kiszivárogtatás mögött Oroszország áll, de a megjelent adatoknak semmi közük Ukrajna valós terveihez.

Hozzátette, hogy csak porhintésről van szó, hiszen ha Oroszország valós katonai előkészületekről szóló információkhoz jutott volna, az nem kerül nyilvánosságra.

Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt közölte, hogy Oroszországnak semmi kétsége nincs afelől, hogy az Egyesült Államok és a NATO közvetett és közvetlen módon beavatkozik Ukrajna és Oroszország konfliktusába, és ez a beavatkozás egyre fokozódik.

Szakértők szerint amerikai személy lehet az elmúlt hetekben kiszivárgott Pentagon-dokumentumok forrása. A nagy mennyiségű hírszerzési dokumentumból a Moszad tevékenységéről épp úgy megtudunk részleteket, mint arról, hogy az oroszok kis híján lelőttek egy brit kémrepülőt a Krím közelében, s hogy Zelenszkij Oroszország elleni csapást sürgetett.

Megrázta az amerikai tisztviselőket a jelentés kiszivárgása – jelenti a CNN -, most attól tartanak, hogy

a felfedezések veszélybe sodorhatják az érzékeny forrásokat

és a fontos külföldi kapcsolatokat.

Zelenszkij Rosztov környékét bombáztatta volna

Az amerikai tisztviselők szerint hitelesnek elismert dokumentumok némelyike feltárja, hogy az Egyesült Államok milyen mértékben hallgatja le kulcsfontosságú szövetségeseit, köztük Dél-Koreát, Izraelt és Ukrajnát is. Az is kiderül, hogy

az USA milyen mértékben hatolt be az orosz védelmi minisztériumba és a Wagner-csoport nevű orosz zsoldosszervezetbe,

főként a lehallgatott kommunikáció és emberi források révén. Ezeket a forrásokat most veszélybe sodorhatják a kiszivárogtatások, megszűnhetnek az említett hírszerzési „csatornák.”

Ukrajna máris módosította néhány katonai tervét a kiszivárogtatás miatt – mondta a CNN-nek egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz közel álló forrás.

Ukrajna helyzetét nem könnyíti meg „A Donbasz régióért folytatott csata valószínűleg patthelyzetben lesz 2023 folyamán” című dokumentum kiszivárgása sem.

A CNN összesen 53 kiszivárgott dokumentumot tekintett át, amelyek mindegyike február közepe és március eleje között készült. Az egyik aktából még az is kiderül, hogy Washington kémkedett Volodimir Zelenszkij után. Az ukrán elnök pedig február végén „javasolta, hogy pilóta nélküli légi járművekkel csapást mérjenek az oroszországi Rosztov területén lévő katonai célpontokra”, mivel Ukrajnának nincsenek olyan nagy hatótávolságú fegyverei, amelyekkel képesek lennének ilyen mélységben is támadni.

Mit szervez a Moszad?

Egy másik dokumentum figyelemre méltó részletességgel ír le egy beszélgetést két magas rangú dél-koreai nemzetbiztonsági tisztviselő között az ország Nemzetbiztonsági Tanácsának egy amerikai lőszerkérelemmel kapcsolatos aggodalmairól. A tisztviselők attól tartottak, hogy a lőszerek szállítása, amelyeket Washington Ukrajnába küldött volna, megsértené az ázsiai ország azon politikáját, hogy nem nyújt fegyveres segítséget háborúban álló országoknak. A dokumentum szerint az egyik tisztviselő ekkor javaslatot tett arra, miként lehetne ezt megtenni a fenti elv megsértése nélkül – a lőszer Lengyelországnak történő eladásával.

Izraelről szóló hírszerzési jelentések is szerepelnek a dokumentumok között, melyek szerint a közel-keleti állam legfőbb hírszerző szerve,

a Moszad bátorította az ország új kormánya elleni tüntetéseket.

Egy másik dokumentumból kiderül, mit gondolnak az Egyesült Államokban egyes európai országok azon szándékáról, hogy vadászgépeket adományoznának Ukrajnának. Az akta szerint február 23-án Bulgária kifejezte hajlandóságát arra, hogy MiG-29-es repülőgépekből álló flottáját Ukrajnának adományozza – ez a jelentés értékelése szerint „kihívás”, mivel

Bulgária így vadászgépek nélkül marad,

amelyekkel légtérrendészeti feladatait nem tudja teljesíteni egészen az amerikai gyártmányú F-16-osok leszállításáig, „ami viszont legalább egy év múlva következik be”.

Érzékeny adatok a háborúról

A dokumentumokból az is kiderül, hogy az Egyesült Államok képes volt a lehallgatásokkal információkat szerezni az orosz támadások célpontjainak tervezeteiről, egészen odáig, hogy az orosz erők pontosan milyen hőerőművekre, elektromos alállomásokra, vasúti és járműhidakra akartak csapást mérni Ukrajnán belül, és mikor.

Az egyik dokumentum szerint az orosz erők februárig 189 000–223 000 fős veszteséget szenvedtek, 43 ezer harcban elesett katonával. Ukrajna eközben 124 500–131 000 fős veszteséget szenvedett el, köztük 17 500 katona eshetett el – áll a jelentésben.

A Pentagon-dokumentumból az is kiderül, hogy egy Ukrajna felett repülő brit kémrepülőgépet majdnem lelőtt egy orosz vadászgép – közli a Fox News. A megfigyelőgép 2022. szeptember 29-én repült a krími partoknál. A dokumentum szerint kis híján eltalálta egy orosz Szuhoj Szu-27-es vadászgép által kilőtt rakéta.

A brit gép lelövése elég lehetett volna ahhoz, hogy az Egyesült Államokat és NATO-szövetségeseit – ahogy a Fox News fogalmaz – „belekeverje” az orosz-ukrán háborúba.

A Washington Post is talált utalást arra, hogy „majdnem lelőttek” egy brit RJ, avagy egy RC-135-ös felderítő repülőgépet.

A dokumentumok a múlt hónapban jelentek meg az interneten a Discord nevű közösségi médiaplatformon. A posztok magazinok tetejére fektetett, összegyűrt dokumentumokról készült fotók. Mintha sietve összehajtogatták és zsebre dugták volna őket, mielőtt egy korábbi helyről elvitték azokat – mondta a CNN-nek egy, az ilyen típusú dokumentumokat ismerő forrás.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat