tóth gabi
Rövidesen fellángolhat ismét a háború.
Nyolcan meghaltak és huszonegyen megsebesültek pénteken egy orosz rakétatámadásban a Donyeck megyei Szlovjanszkban – közölte Pavlo Kirilenko regionális kormányzó az ukrán televízióban.
Előzőleg Kirilenko még öt halálos áldozatról és tizenöt sebesültről, valamint a romok alatt rekedt hét emberről írt a Telegram üzenetküldő alkalmazásban.
A kormányzó beszámolója szerint SZ-300-as rakéták csapódtak be a Bahmuthoz közeli város több lakóépületébe és más létesítményeibe. Rohammentők és rendőrök dolgoznak a helyszínen, igyekezve kimenteni a romok alá került embereket – közölte Kirilenko.
Röviddel később Darja Zarivna, Volodimir Zelenszkij elnök tanácsadója bejelentette, hogy egy kétéves gyermek a mentőben halt meg, miután kiszabadították a romok közül.
Az orosz és az ukrán fél több tucat elesett katona holttestét cserélte ki pénteken. A kijevi hatóságok 82 holttestről számoltak be, Moszkva nem közölt számokat.
Az ukrán hatóságok közlése szerint az ország elleni orosz háború kezdete óta Kijev mintegy 800 katona földi maradványait kapta vissza ilyen cserék során.
Andrij Kosztyin ukrán főügyész a nap folyamán bejelentette, hogy a vádhatóság tüzetesen megvizsgálja azt a videófelvételt, amelyen feltételezések szerint egy ukrán katona lefejezése látható.
„Jelen pillanatban az ukrán nyomozóhatóságok gőzerővel azon dolgoznak, hogy azonosítsák a tettest és az áldozatot” – mondta el Kosztyin Vilniusban tett látogatása során. Hozzátette: még nem tudja megerősíteni a felvétel hitelességét.
A Washingtonban tárgyaló Denisz Smihal ukrán miniszterelnök pénteken nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a hét legfejlettebb iparú ország (G7) májusi csúcstalálkozóján megvitatja Volodimir Zelenszkij békeajánlatát.
Az orosz erők támadásokat hajtottak végre szombaton a délkelet-ukrajnai zaporizzsjai régió több települése, köztük a megyeszékhely ellen, ezekben három helyi lakos életét vesztette, további öt megsebesült – közölte vasárnap a megye kormányzói hivatala.
A megyeszékhelyt, Zaporizzsja várost az éjjel érte orosz rakétatámadás. Egy lövedék egy családi házba csapódott be, az apa és 11 éves gyermeke életét vesztette, az anyát sikerült kimenteni a romok alól. A megyei kormányzói hivatal közlése szerint Zaporizzsján kívül még 17 települést ért az elmúlt napon orosz támadás.
Az orosz erők egy rakéta-, négy légicsapást és öt dróntámadást hajtottak végre, valamint 46 alkalommal ágyúzták a megye ukrán ellenőrzés alatti részét.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál a megyei kormányzói hivatalok közléseiből készített összeállításában azt írta, hogy az orosz erők szombaton Zaporizzsja megyén kívül még hét ukrajnai régió ellen intéztek támadásokat.
Ivan Fedorov, a Zaporizzsja megyei, orosz megszállás alá került Melitopol város polgármestere egy vasárnapi tévéműsorban kijelentette, hogy
ezekből hét Melitopolban.
Szavai szerint kétszer „történt valami” a helyi repülőtéren és egyszer a mozdonydepóban. Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy április 2-án a melitopoli mozdonydepóban robbanások történtek.
Heves harcokat vívtak a Wagner katonai magánvállalat rohamosztagai az ukrán erőkkel a Donyeck megyei város nyugati negyedeinek elfoglalásáért – közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve.
Konasenkov szerint az orosz légierő és tüzérség által támogatott Wagner csoport rohamosztagait a szárnyakról ejtőernyős egységek biztosították, akadályozva az ukrán utánpótlást.
A tábornok azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt nap folyamán elszenvedett embervesztesége elérhette az 555 főt, közülük mintegy 340 katona a Donyeck körzetében – ehhez a frontszakaszhoz tartozik Bahmut is – vívott harcokban esett el.
A tábornok beszámolt két ukrán harckocsi és egy lőszerraktár megsemmisítéséről is. Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a 2014-ben elcsatolt Krímben őrizetbe vette a Noman Cselebidzsihan nevét viselő krími tatár önkéntes zászlóalj két tagját. A 23 és 27 éves ukrán állampolgárok ellen büntetőeljárást indítottak.
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese pénteken a Twitteren reagált Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnöknek arra a kijelentésére, miszerint Ukrajnának jogában áll csapásokat mérni Oroszországra, és nem kell aggódni egy Oroszország és a NATO közötti háború miatt, mert Moszkva gyorsan el fogja veszíteni.
„Nem tudom, ki győz vagy veszít egy ilyen háborúban, de tekintettel Lengyelországnak a NATO európai előre tolt hadállásaként játszott szerepére, ez az ország biztosan el fog tűnni, az elmaradott miniszterelnökével együtt” – írta a volt orosz elnök és kormányfő.
Nagyon súlyos, véres harcok folynak Bahmutért, ezért korai még az ostromlott város teljes bekerítéséről beszélni – jelentette ki Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat orosz alapítója a sajtószolgálata által csütörtök délután kiadott közlemény szerint.
Prigozsin szerint az ukrán hadsereg folytatja erősítések küldését a városba. Azt mondta, hogy a településnek több mint a 80 százaléka orosz ellenőrzés alatt áll.
Jan Gagin, az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió megbízott vezetőjének tanácsadója a Rosszija 24 hírtelevíziónak csütörtök reggel azt mondta, hogy az ukrán katonai csoportosulást gyakorlatilag körülzárták Bahmut nyugati városrészében. Elmondása szerint maradtak még ott civilek is.
Az orosz védelmi tárca csütörtöki hadijelentése szerint a Wagnernek a szárnyakon orosz ejtőernyősök által biztosított rohamosztagai heves harcok árán folytatják az ukrán fegyveres erők kiszorítását a város központi negyedeiből. A minisztérium szerint az offenzíva támogatására az orosz légierő repülőgépei ebben a körzetben 12 bevetést hajtottak végre, a rakéta- és tüzérségi erők pedig 57 lövészeti feladatot.
Az RT orosz állami hírportál szerint a településnek a vasútvonaltól nyugatra eső részén az ukrán félnek a „zsoldosokkal” együtt valamivel több mint hatezer katonája maradt, és további mintegy 30 ezer embert a közeli elővárosokba vagy Csasziv Jarba vontak ki, de őket
A hadijelentést ismertető Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt egy nap alatt elszenvedett veszteségét 470 főben nevezte meg, akik közül mintegy 300 katona a Donyeck körzetében vívott harcokban esett el.
Az orosz ellenőrzés alá került területek több városából jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást. Nova Kahovkában belövés következtében egy civil életét vesztette.
Az orosz legfőbb ügyészség csütörtökön bejelentette, hogy vizsgálatot rendelt el azoknak a fotó- és videoanyagoknak az ügyében, amelyeken a feltételezések szerint egy ukrán katona lefejezése látható. A felvételek nyári időszakban készültek. A történtekért az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és több ukrán kormányzati tisztségviselő Oroszországot tette felelőssé.
Az ukrán hadsereg szóvivője tagadta és valótlannak nevezte szerdán azt az orosz állítást, hogy az orosz erők kezén van Bahmut város 80 százaléka.
Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán haderők szóvivője azután nyilatkozott a témáról a Reuters hírügynökségnek, hogy a Wagner orosz magánhadsereg vezetője kijelentette: a katonái előrenyomultak, hogy több hónapos harcok után elfoglalják a Donyeck megyei várost.
Cserevatij leszögezte, hogy Kijev 20 százaléknál jóval nagyobb részt ellenőriz a város térségében. „Most léptem kapcsolatba a város védelmét biztosító egyik dandár parancsnokával. Határozottan állíthatom, hogy az ukrán védelmi erők Bahmut jóval nagyobb százalékát ellenőrzik” – fogalmazott.
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner alapítója kedden azt mondta, hogy fegyveresei ellenőrzik Bahmut közigazgatási központját, az áruházakat és a városvezetés épületeit is.
„Prigozsinnak valamiféle győzelmet kell felmutatnia a városban, amelyet egyfolytában kilenc hónapja próbálnak meg elfoglalni, azért tesz ilyen kijelentéseket”
– jelentette ki Szerhij Cserevatij.
Ellentámadásra készül az ukrán haderő, ezt Volodimir Zelenszkij elnök is megerősítette. A Bahmutnál állomásozó ukrán katonák szerint már csak az új, nyugati fegyverekre várnak. Közben az orosz védelmi minisztérium arról számolt be, hogy a front több pontján végeztek az ukrán egységekkel.
Rengeteg a munka a harckocsikat javító ukrán műhelyben, a Donyeck megyei Bahmut közelében. Az ott dolgozók szerint a páncélosokkal az a legnagyobb baj, hogy régiek, több szervizelést igényelnek, ezért szeretnének további nyugati fegyverszállítmányokat. A tankokon szolgáló katonák pedig azt mondják, hogy az új felszereléssel visszafoglalják az oroszok által megszállt területeket.
– mondta egy ukrán katona.
Az ukrán haderő keddi jelentése szerint 24 óra leforgása alatt csaknem 70 orosz támadást vertek vissza a donyecki területen. Mindkét fél szerint Bahmutnál a leghevesebbek a harcok, míg az ukránok szerint csapataik kitartanak a városban, addig
„Donyeck irányában a déli haderő légicsapásainak és tüzérségének köszönhetően egy nap alatt hatvanöt ukrán fegyveres vesztette életét. Emellett négy páncélozott harcjárművet, két gépkocsit és egy D–30-as tarackot semmisítettek meg” – nyilatkozta a moszkvai védelmi minisztérium szóvivője.
Igor Konasenkov arról is beszélt, hogy Lyman térségében kétszázhuszonöt, Zaporizzsja irányában pedig további hetven ukrán katonával végeztek az orosz csapatok. Emellett az orosz hadvezetés tájékoztatása szerint haderejük megakadályozta az ukránok csapatösszevonását Kupjanszknál.
Közben hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Csernyihiv megyében lévő Jahidne faluba látogatott abból az alkalomból, hogy a település pontosan egy évvel ezelőtt szabadult fel az orosz megszállás alól. Felkeresett egy iskolát, amelynek pincéjében a települést megszálló orosz katonák csaknem egy hónapon át tartottak fogva civileket. Az iskolába elkísérte az ukrán elnököt Robert Habeck német alkancellár is.
„Azt sajnos nem mondhatom meg, hogy konkrétan mikor állunk majd készen, de felkészülünk, és erősek leszünk a csatatéren. Visszafoglaljuk a földünket. Nehéz megmondani, hogyan és mikor. Konkrétumokat nem oszthatok meg, mert nem akarunk lehetőséget adni az Orosz Föderációból érkező megszállóknak, hogy felkészüljenek. De meg fogjuk tenni, erről tudniuk kell, így van idejük elmenni, vagy végzünk velük” – fogalmazott az ukrán elnök.
Volodimir Zelenszkijnek egyébként hétfőn sűrű napja volt, mert Csernyihiv városában találkozott az UNESCO főigazgatójával. Az ukrán államfő bejelentette, hogy az ország északi részén fekvő város pályázni fog azért, hogy felvegyék a világörökségi helyszínek listájára. Az ENSZ becslései szerint eddig már csaknem 900 milliárd forintnak megfelelő kár keletkezett Ukrajna kulturális örökségében a háború miatt. A helyreállítás pedig ennek mintegy háromszorosába kerül majd.
Két orosz Szu-35-ös vadászbombázó repülőgép kedd délután bombákat dobott az észak-ukrajnai Csernyihiv megye egyik településére, a támadásban egy helyi lakos megsérült – közölte az ukrán északi műveleti parancsnokság.
Pecsenjuhi településen a légicsapás következtében kigyulladt egy családi ház és melléképületei. Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzátette, hogy helyi lakosok két lakóház megsemmisüléséről számoltak be, a támadás sérültje az egyik házban tartózkodott.
Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az ukrán légvédelem kedden hét csapást mért az orosz erők koncentrációs területeire, a rakéta- és tüzérségi egységek pedig eltaláltak két orosz parancsnoki állást és egy elektronikus hadviselési állomást. Az orosz erők a nap folyamán két rakéta- és 28 légicsapást indítottak, 17 Sahid-136 drónt vetettek be, amelyek közül 14-et az ukrán erők megsemmisítettek. Ezenkívül az orosz csapatok hét támadást hajtottak végre rakéta-sorozatvetőkkel. A vezérkar közölte, hogy az orosz támadásoknak vannak halálos áldozatai és sérültjei a civil lakosság körében, de számukat nem ismertette.
A jelentés szerint az orosz hadsereg fő erőfeszítéseit változatlanul a Donyeck megyei Liman, Bahmut, Avgyijivka és Marjinka települések elleni támadó műveletekre összpontosítja, a nap folyamán több mint 45 ellenséges támadást vertek vissza az ukrán erők. Bahmut és Marjinka továbbra is a harci cselekmények középpontjában állnak – írta a vezérkar.