Feljelentés alapján találták meg a kényszersorozott, agyonvert magyar férfit

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.04.04.

Gyurcsányék tovább lobbiznak Magyarország ellen

Rálicitálnak a hazaárulásra.

A DK elnöke korábban azt is közölte: – Igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalábbis meggyengítik Orbán szerintük  korrupt, önkényre épülő világát.

Elismerte Gyurcsány Ferenc, hogy 

a Demokratikus Koalíció (DK) brüsszeli képviselői gyakorlatilag mindent megtesznek azért, hogy hazánk ne jusson hozzá a Magyarországnak jogosan járó uniós forrásokhoz.

 – Valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe – fogalmazott a bukott miniszterelnök a Spirit FM múlt pénteki adásában. Igaz, eleinte Gyurcsány azt mondta, nem ők azok, akik aláássák Magyarország hitelességét, erről az Európai Bizottság és az Európai Parlament illetékesei határoztak. Később azonban elszólta magát, és már arról beszélt: 

a hazánkkal szemben támasztott úgynevezett 27 szupermérföldkő csak egy álca volt Brüsszel részéről.

– Most nincs az a magyar ember, aki ezt a 27-et el tudná magának mondani, én se, fejből, de mi ezen nagyon sokat dolgozunk, őszintén szólva – mondta a DK elnöke, hozzátéve, azon dolgoznak sokat, hogy ez a 27 meglegyen. 

Nem kell hazudni, mi voltunk ott! Ez volt a dolgunk

– ismerte be Gyurcsány, aki szerint nemcsak Brüsszelben, itthon is támadják Orbán Viktort.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a bukott kormányfő beismerte, nyomást gyakorolnak az Európai Unió illetékeseire, hogy hazánk elessen az uniós pénzektől. Múlt héten a közösségi oldalán Gyurcsány azt írta, szembemennek Orbán kormányával.

Ahol és ahogy tudunk, nyomást gyakorlunk rá. Hogy felszabaduljon a haza. Igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalábbis meggyengítik Orbán korrupt, önkényre épülő világát. Az az ember csak az erőből ért. Akkor azt kell alkalmazni

 – írta a DK-elnök, aki szerint ők azért dolgoznak, hogy kikényszerítsék „a demokratikus fordulatot”.

MEGVÁLASZTOTTÁK SÁPIT. Tisztújító taggyűlést tartott Nyíregyházán a Demokratikus Koalíció, amelyen új választókerületi elnököt és elnökségi tagokat választottak a jelenlévők − értesült lapunk. Az új választókerületi elnök Nyíregyházán a DK-s Sápi Mónika lett, aki régiós területi igazgató is. A két pozíció betöltése ugyanakkor információink szerint ütközik a párt alapszabályával. 

Ennek értelmében Sápi Mónika a nyíregyházi választókerületi elnöki tisztújításon el sem indulhatott volna, Gyurcsányék viszont mégis támogatták az indulását. Érdemes megjegyezni, hogy a DK-s politikus egyébként nem is nyíregyházi, hanem vásárosnaményi, sőt korábban már a Jobbik és az MSZP színeiben is politizált. 

Sápi Mónika személye akkor került reflektorfénybe, amikor kiderült, érintett lehet a dollárbaloldal botrányában. Miként lapunk is beszámolt róla, Sápi Mónika neve 2023-ban a guruló dollárok ügyében készült titkosszolgálati jelentésben is szerepelt: a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom több mint nyolcmillió forintot utalt a DSM Consulting Kft. számlájára, amely vállalkozás akkoriban Sápi tulajdonában volt.

Sápi Mónika, a baloldal vásárosnaményi közös jelöltje, a DK előválasztási jelöltje cégéig gurultak a tengerentúlról érkező források. Ez derült ki a Nemzeti Információs Központ által készített második részjelentésből. Ez a sok millió forintos ellenszolgáltatás önmagában erősen megkérdőjelezi azt a védekezést, hogy a dollárbaloldal nem a kampányára kapott volna pénzeket külföldről. A DK mindeközben mintha próbálna ellépni Sápi mellől.

Szoros volt 2021 őszén a baloldali előválasztás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. számú választókerületében. A meglehetősen alacsony részvétel mellett zajló voksoláson végül a DK által támogatott jelölt, Sápi Mónika 52,5 százalékos eredményével, mindössze 104 szavazattal előzte meg szocialista ellenfelét. 2022 tavaszán aztán a gyurcsányista politikus utcahosszal maradt le kormánypárti ellenfele mögött, több mint húszezer szavazattal, és közel 44 százalékkal teljesített gyengébben a 69 százalékkal győztes Tilki Attilához képest.

Sápi személye azért is vált újra érdekessé 2023 elején, mert neve feltűnt a Nemzeti Információs Központ által a Nemzetbiztonsági Bizottság számára készített második részjelentésben. A tájékoztatás 8. oldala alapján a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom, a dollárbaloldal egyik fő pénzelosztója 8 371 379 forintot utalt a DSM Consulting Kft. számlájára, amely vállalkozás Sápi tulajdonában volt akkoriban. Érdekesség, hogy a gazdasági társaságnak 2021-ben összesen 14 millió, 2020-ban pedig mindössze 3,1 millió forint volt a nettó árbevétele, így az MMM-es utalás ezekhez képest roppant komoly bevételt jelentett a politikus érdekeltségének. A céggel szemben – amelynek egyébként 2022 júniusa óta Sápi Mónika fia a tulajdonosa – négyszer rendeltek el végrehajtást, legutoljára 2022 novemberében a NAV illetékes megyei igazgatósága.

Gyurcsány Ferenc és Sápi Mónika
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Sápi Mónika Fotó: Facebook

A Gyurcsány-párt egyébként próbálja magát a lehetőségekhez képest távol tartani az ügytől. Kálmán Olga a témában azt mondta, hogy amikor Sápi Mónika az ezekről a pénzekről szóló szerződéseket kötötte, akkor még nem volt a DK tagja. Ez azon a 2023. január 30-i árnyékkormányinfón volt napirenden, amikor Molnár Csaba belezavarodott abba a kérdéskörbe, hogy ismeri-e a külföldről milliárdos összeghez jutó Oraculum 2020. Kft. tulajdonosát, ifjabb Páva Zoltánt.

Másnap, 2023. január 31-én egy harmadik gyurcsányista országos politikus, Varju László volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége. A műsorban továbbra is tagadta, hogy a DK-nak bármi köze lenne a külföldi kampánypénzekhez, sőt szerinte Sápi Mónika cégét az utalások idején már a fia vitte. Ugyanakkor, ahogy említettük, Sápi Mónika fia csak 2022 júniusában lett a vállalkozás tulajdonosa.

Varju László egyébként a következőképpen magyarázta Sápiék céges megbízását: a „abban a választási időszakban, amiről beszélünk, az ugye nem érintett akkor, amikor Sápi Mónika közös jelöltje volt az ellenzéki pártoknak. Amely időszakról beszélünk, az ezelőtt volt és ő a Mindenki Magyarországért Mozgalom megbízottjaként rendezvényszervezéssel és nem is ő, hanem a fiának a cége az ismereteim szerint az, ami ilyen együttműködést alakított ki a Mindenki…”. Ugyanakkor azt Gyurcsány Ferenc pártjának parlamenti képviselője sem tagadta, hogy dr. Sápi Mónika a DK tagja.

Összefoglalva: a dollárbaloldal, amely 2021 kora őszétől folyamatosan kampányolt, a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom megbízása(i) révén több mint nyolcmillió forintot utalt egyik parlamenti képviselőjelöltje érdekkörébe. Ezzel az az állítás, hogy a külföldről érkező átutalásokat nem a jelöltjeikre, illetve kampányaikra költötték, legalábbis erősen megkérdőjeleződik. A guruló dollárok útja New York államtól egészen Vásárosnaményig vezetett.

– Nem tudja tartani az Állami Számvevőszék a törvényben előírt, a tavalyi választáson egy százalék feletti eredményt elért pártok kampányköltéseinek ellenőrzési határidejét, miután a vizsgálatok alatt különleges és összetett jelenségekre bukkantunk – mondta Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol a 2022-es országgyűlési választáson felhasznált kampánypénzek vizsgálata is napirenden volt. A hivatal elnöke a kampánypénzek ellenőrzésének állásáról tartott előadásában elmondta, az ellenőrzés során olyan körülményekre derült fény, amelyek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hatáskörébe tartoznak, ezért az április 8-i határidőre az ÁSZ jelentése nem lesz kész. – Az ellenőrzésekből azt látjuk, hogy 

a kampányra fordított összegeknél a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) egy külföldi gazdasági társaságot is megbízott olyan feladatokkal, amelyeket itthon is megrendelt, így a teljesítési igazolások hitelességénél felmerül a kettős gazdálkodás – hangsúlyozta.

Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke (Fotó: Magyar Nemzet/Teknős Miklós)

Windisch László arról is beszélt, hogy a törvényi előírás szerint a hivatal a pártok kampányköltéseit vizsgálja, de a törvény arra is lehetőséget ad, hogy ha egy nem politikai párt érintettsége is felmerül a finanszírozásban – jelen esetben a Mindenki Magyarországa Mozgalom –, akkor az ÁSZ vizsgálhatja ennek hitelességét is. – Márki-Zay Péter maga nyilatkozott arról, hogy támogatta az ellenzéki pártok kampányát, ezen pártok elnökei pedig a megkeresésünkkor egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak arról, hogy a mozgalom közvetlenül a kampányhoz köthető eseményeket támogatott – mondta az ÁSZ elnöke. 

Kitért a titkosszolgálati jelentésekre is, amelyek nyilvánosságra hozott részeiből tudni lehet, hogy külföldről is érkezett támogatás a Márki-Zay-féle mozgalomnak. – A nemzeti szuverenitás támadása az, ha a pártok kampányát külföldi szervezetek is finanszírozták, az ÁSZ ellenőrzése ezt is vizsgálja – mondta. Hangsúlyozta, 

az MMM nem párt, de pártként viselkedett, miniszterelnök-jelöltet adott, részt vett a kampányban és a döntésekben. Összehangoltnak tűnik az, hogy volt hat párt, amibe egy civil szervezetet bevontak. 

Az ÁSZ elnöke március közepén tájékoztatta Bánki Eriket, a gazdasági bizottság fideszes elnökét, hogy vizsgálatot indított a guruló dollárok ügyében. Windisch László akkor úgy fogalmazott, 

„igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt, és megsértették a választási kampányra vonatkozó törvényeket a baloldali ellenzéki pártok”.

Bánki Erik ennek kapcsán a Magyar Nemzetnek korábban úgy fogalmazott, önmagáért beszél, hogy a levél szerint az ÁSZ elnöke olyan visszaélésekre bukkant, ami miatt az egyéves törvényi határidőig nem tudja lezárni a számvevőszék a parlamentbe jutott pártok kampányköltéseinek ellenőrzését. Mint hangsúlyozta, ilyen még nem volt, amióta az átláthatóságot biztosító jogszabály megszületett.

– A levélben említi a számvevőszék elnöke a parlament nemzetbiztonsági bizottsága által nyilvánosságra hozott adatokat, a vizsgálat során pedig megerősítették, hogy a guruló dollárok nagy része a baloldali pártok kampányában landolt. Az ÁSZ vezetője a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökéhez fordult, ami ráadásul azt feltételezi, hogy további, adózással kapcsolatos jogsértések történhettek a felhasználás során – húzta alá Bánki Erik. Szót ejtett arról is, hogy a levél szerint a számvevőszék elnöke olyan számlákra bukkant, ami alapján

 felmerül a gyanú, hogy az elszámolások nemcsak a pártfinanszírozási törvényt, hanem az adózás rendjét is sértik, 

amihez a NAV elnökétől kér megerősítést, valamint további információkat.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek